Somogyi Hírlap, 1999. február (10. évfolyam, 26-49. szám)
1999-02-12 / 36. szám
SOMOGYI HÍRLAP 6 Csurgói Tükör 1999. február 12., péntek Hírek Mesemondó versenyt hirdettek a csurgói és a környékbeli gyerekeknek. Február 20- ig várják a jelentkezéseket, hogy a területi elődöntők után március 28-án megtartsák a mesemondó-gálát a közösségi házban, 17 település legjobbjainak a részvételével. Építenek járdát is Járda épülhet az alsoki városrészben az Arany János utcában. Az ott lakók régi kívánsága ez. Az önkormányzat 4,1 millió forint pályázati támogatást nyert a munkához, s ezt a tavasszal azonnal megkezdik. Sikeres tárlatok Nagy sikerrel zárult Jerausek Gyula fafaragó és Csörsz Klára viseletkészítő közös kiállítása csurgón. A galériában legközelebb február 24-től láthatnak új tárlatot az érdeklődők: Szentkirályi Attila festőművész mutatja be képeit. Szalagavató bált tartanak holnap a közösségi házban a Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium érettségire készülő negyedikes diákjai. Készülnek a tervek az egykori Daru vendéglő, majd a volt csendőrlaktanya épületének újbóli hasznosítására. A házat az alatta levő értékes pincékkel együtt a Konzum Rt vásárolta meg. Az átalakítás előtt azonban egyeztetik elképzeléseiket az önkormányzattal, mert az ingatlan műemléki környezetben van. Farsangi borverseny Ez a farsang is olyan kurta, mint amilyet Csokonai is megénekelt 200 éve a Dorottyában.A viagasságok évadjában egymást érik az események, szalagavatók után a Hegyigazdák Egyesületének borversenye, majd az Őszirózsa és a gyékényesi Margaréta klub közös húshagyókeddi mulatsága teremt vidámságot. Segítik az állástalanokat a tanfolyamok is: most zárult a gépkezelői, s a tavasszal kőműves- és ezüstkalászos gazdaképzést indítanak. Eladó ingatlanok Fölmérték az értékesíthető, önkormányzati tulajdonban levő ingatlanokat. Új vevőre találhat a régi művelődési ház, a Meller- kastély és a gimnázium parkja mögötti strand is. Hirdetőink A CSURGÓI TÜKÖR legközelebb március 12-én jelenik meg a Somogyi Hírlapban. Ritkaságok és fejlesztés; évente egymillió forint új könyvekre Ablakot nyit a j övőre A gimnázium új könyvtára évente egymillió forint értékű könyvvel gyarapodik fotó: török anett A hatodik tanév félévi bizonyítványait osztották ki minap a református gimnáziumban. A nagyhírű alma mater vezetőit is számvetésre késztette ez. Két éve, első érettségizett osztályuk diákjainak 69 százalékát fölvették valamelyik felsőoktatási intézménybe. — Nem a kiváló statisztikára törekszünk — mondta Széli Károly igazgató —; nevelőoktató intézmény igyekszünk lenni, mert a tudás önmagában nem elég, ha nincs mögötte erkölcs és hit. — A csurgói gimnázium mindig híres volt arról, hogy féltőén ápolja hagyományait. S az újraindult intézmény? — Nevelőmunkánk szerves része a hagyományok ápolása, nagy része van annak a légkörnek kialakításának, amelyben dolgozni akarunk. Amikor az elsőosztályosok hozzánk érkeznek, a Festetics-kapunál kézfogással fogadjuk őket diákká. A ballagóktól ugyanott búcsúzunk. Tradícióinkkal már az első osztályfőnöki órákon ismerkednek a diákok, amikor bevezetjük őket a nagykönyvtárba. A krónikákból tudjuk, hogy mikor százegy éve felavatták ezt az új épületet, a diákok tanáraikkal együtt vonultak végig a városon. Ezt is fölelevenítettük. S hagyományőrző szakköröseink vállalták, hogy gondozzák a temetőben az egykori tanárok sírját... — Csurgó az idén több évfordulót ünnepel. — Február 24-én emlékezünk meg Nagyváthy János halálának 180. évfordulójáról. Erre az alkalomra pályázatot írtunk ki tavaly, s várjuk a szorgalmatos mezei gazda életéről szóló tanulmányokat. Csokonai, a gimnázium névadója 200 éve érkezett Csurgóra. Erre emlékeztetve ugyancsak pályázatot írtunk ki Professzor Csokonai címmel, hogy diákok megismerjék a tanító költő képével is. A költő először a diákjainak mutatta meg költeményeit, ők adták elő a színdarabjait. Csak a Karnyóné című darabját említem, amellyel a diákszínjátszás hagyományait is megteremtette Csurgón. Erre az ősbemutatóra úgy szeretnénk emlékezni, hogy a mai diákok, az irodalmi színpadosok előadják a csurgói születésű darabot. A gimnázium nagykönyvtára ritkaságokat őriz. Kitüntetés bejutni ide. Ám érdemes fölkeresni az új gyűjteményt is. Annál is inkább, mert évente egymillió forintot költenek könyvek vásárlására. S ma már nemcsak a régi iratokat forgathatják a könyvtárban: ott vannak a számítógépek, lehetőséget teremtve az információs világháló elérésére. Az ódon falak a múltat őrzik, a zümmögő számítógépek a jövőre nyitnak ablakot. Nagy Jenő Elhúzódó építkezés - Kevés a pénz az alapítvány számláján Számítógép rendőröknek Evek óta húzódik a csurgói rendőrőrs felújításának befejezése. Úgy tűnik, a főkapitányság idei költségvetésben sem lesz rá fedezet. Be kellene építeni a tetőteret — mondta Nagy László rendőr őrnagy, a nagyatádi kapitányság vezetője, csak így juthatnának új irodákhoz, öltözőkhöz. Az 1996-os felújításkor erre már nem maradt pénz, és azóta sincs. Tavaly a polgármester kérdezte, hogy mire lenne szükség; kiderült, legkevesebb 20 millió forint kellene még az építkezés befejezéséhez. S legalább 2-3 millió forintért számítógépeket is kellene vásárolni. Ez nem a rendőrök, hanem a lakosság kényelmét szolgálná. Most ugyanis számítógép-hálózat híján nem tudnak csatlakozni az országos adatbázishoz, s így csak a személyiigazol- vány-cseréket tudják helyben intézni, minden más igazgatásrendészeti ügyben Nagyatádra kell utazni.A környék önkormányzatai létrehoztak ugyan egy alapítványt, de ennek a számláján nincs annyi pénz, hogy futná a technikai korszerűsítésre. így ha nem történik valami csoda, az idén is ingázni kell annak, aki gépjármű- és fegyverengedéllyel vagy szabálysértéssel kapcsolatos problémáival akar rendőrhöz fordulni. N. J. Félsiker IC-ügyben A csurgóiak legnagyobb bánata az Intercity vonatok bevezetésével az volt, hogy egyik sem állt meg pályaudvarukon. Sszorgalmazták, hogy a következő menetrendváltás után a Somogy IC Gyékényesről, illetve Gyékényesig közlekedjen, s álljon meg Csurgón is, akárcsak a Kvamer IC. A MÁV-nál hajlottak erre, s májustól mindkét vonatpár megáll Csurgón. A Somogy IC sem csak Kaposvárig fog közlekedni, hanem Kanizsáig. Onnan viszont nem áll meg Csurgóig. Ezt nehezményezik a környék polgár- mesterei; Gyékényesen minden vonatnak illik megállni. Mert ha így megy tovább, visz- szaáll a régi menetrend; igaz, s nem intercitynek hívták a vonatot, hanem expressznek. Erősítik a középfokú központ szerepét Kitörési pont az ipar A képviselők elfogadtak Csurgó idei költségvetését, s megszavazták a négyéves városfejlesztési programot is. Szászfalvi László polgármester szerint nem versenyezni akarnak nagyobb városokkal,de igyekeznek meggyorsítani a település felzárkózását. — Sok vélemény elhangzott, de az kétségtelen tény: az elmúlt nyolc évben tettünk is valamit Csurgó érdekében. Megteremtettük a város szellemi és kommunális infrastruktúráját, és erre már lehet alapozni. Külkapcsolataink- ban is arra törekedtünk, hogy Csurgó ne legyen „belterjes”, önmagába forduló település.- A négyéves program vázolja, hogy mi a fontos. Melyek Csurgó kitörési pontjai? — Sürgető az önkormányzat hatékonyabb működésének megteremtése. Nem tudunk változtatni az állami finanszírozásból adódó költségvetési hiányon, de csökkenthetjük kiadásainkat. Külső cég segítségével átvilágítjuk intézményeinket, a hivatalokat, hogy valós képet kapjunk működésükről és józan, bölcs döntést hozhassunk jövőjükről. Nem akarunk eleve feladni intézményeket, de megköveteljük a hatékonyságot. Fontos feladat a gazdaság fejlesztése. Somogybán ez a legnehezebb helyzetű kistérség; a városban 13, környékén 17 százalékos a munkanélküliség. Hogy változtathassunk, szorgalmazzuk egy Szászfalvi László polgármester ipari park kialakítását, illetve azt, hogy vállalkozói övezetet hozzanak létre a térségben.- Ez •sejteti, hogy nemcsak Csurgóban gondolkodnak. — Erősíteni akarjuk a város körzetközpont-szerepét.Ezért szeretnénk, ha ismét lenne saját rendőrkapitányságunk, bíróság, földhivatal. Ehhez ki kell alakítani a szolgáltatások rendszerét is. Csurgónak nagyok a kulturális tradíciói; 1933-ig tanítóképzője is volt. Meg akarjuk őrizni iskolaváros jellegét. Nem titok: tárgyaltunk róla, hogy ismét legyen itt felsőfokú oktatás. Vannak ingatlanaink, ahol megoldható az elhelyezés. Azt szeretnénk, ha polgárainak Csurgó valódi otthon lenne, és partnereinknek kiszámítható társ, akivel együtt lehet gondolkodni. Nagy Jenő Bőgőt temet száz zenész Farsangbúcsúztatón, február 19-én fölelevenítik a bálokat záró bőgőtemetést. Száztagú cigányzenekar lép színre akkor a közösségi házban. A virtuóz vonósok vendégszereplése tisztelgés a híres csurgói prímások emléke előtt. Rigó Jancsiról legendák születtek, Lévay Andor nótaszerzőként vált híressé. Száz éve itt született Kiss Angyal Ernő nótaszerző. A megemlékezés igen stílusos: a száztagú cigányzenekar játékával. A város közművelődési díját kapta a magyar kultúra napján Lélekformáló szakkörök A Tv2 Szerencsekerék című játékában a minap majdnem minden megnyerhető ajándékot begyűjtött Julika; sokan mégsem ezért gratuláltak neki. A magyar kultúra napján Csurgó város közművelődési díját Julika, azaz Gál Gyuláné, a közösségi ház népművelője kapta. Van annak már másfél évtizede is, hogy apró lányommal betértünk a csurgói játszóházba. Akkor figyeltem fel Ju- likára — engedtessék meg, hogy én is keresztnevén említsem, hiszen mindenki így szólítja a kisvárosban —, áld végtelen türelemmel magyarázta a gyöngyfűzés rejtelmeit, oktatta a tűzzománckészítést. Munka mellett szerzett művelődésszervezői diplomát. Manapság így hívják a népművelőket, ő pedig ízig- vérig az. — Aki ezt a hivatást választotta, annak tudni kell, hogy változnak az igények és lehetőségek. Ehhez kell alkalmazkodni, mert az emberek igenis érdeklődőek, csak tudni kell, mi érdekli őket. Julika kedveli a gyerekeket. Hatodik éve szervez nekik kézművestábort, ahol agyagoznak, rafiát fonnak, gyöngyöt fűznek és különféle bőrökkel dolgoznak. Akik egykor nála ismerkedtek meg a régi mesterségekkel, mára felcseperedtek; gondolt egy merészet, s meghirdette a felnőttek kerámiaszakkörét. Amikor arról faggatom, melyik rendezvénysorozatát tartja a legemlékezetesebbnek, kiigazít. — Egy rendezvényt s főleg egy sorozatot nem csinálhat egyedül az ember. Ez csapatmunka. Egy jó csapattal sok jó rendezvényt lehet csinálni. Még a fiatalokkal is. Most a Valentin-napra készülünk. A diákönkormányzat vállalta a szervezést, mi csak tanácsokat adunk. S ez azért jó, mert Gál Gyuláné népművelő: A fiataloknak is vannak igényei fotó: török anett naponta látom, hogy a fiataloknak is vannak igényeik. Csak figyelni kell arra, mit mondanak. A mi pályánkon nem lehet rutinból megélni. Kell az is, szó se róla. A dolgok lényege azonban ott van, hogy figyeljünk a másikra, tudjuk, hogy mit akar. Nagy Jenő ir Vágja ki, " mert [ szüksége i lehet rá! ! A SOMOGYI HÍRLAP te hirdetésfelvevő helyei Csurgón és környékén Varga Imréné, Csurgó, Kert u. 47. A takarékszövetkezetek csurgói, zákányi, berzencei, barcsi, babócsai, csokonyavisontai, darányi, lakócsai, homokszentgyörgyi, szuloki, vízvári L irodájában