Somogyi Hírlap, 1999. február (10. évfolyam, 26-49. szám)
1999-02-11 / 35. szám
SOMOGYI HÍRLAP 8 Nyugdíjasok 1999. február 11., csütörtök HÍREK A marcali honvéd nyugdíjasok egyesülete elfogadta az idei programsorozat tervezetét és az éves költségvetést. Az 1970 óta működő szervezet ebben az évben két nagy kirándulást tervez. Tavasszal Debrecenbe, a nyáron pedig Szegedre utaznak háromnapos kirándulásra. Nagy József, az egyesület elnöke elmondta: a marcali szervezet 154 nyugdíjasa ebben az évben is számít a Honvédelmi Minisztérium támogatására. Alkotmánybírósághoz fordult a Nyugdíjasok Országos Szövetsége az 1999. évi költségvetési törvény 109. paragrafusa miatt. Ez a passzus - az előző jogszabály életbe lépése előtt 48 órával - megváltoztatta a nyugdíjemelések idei szabályait, önkényes megkülönböztetést téve „kis” és „nagy” nyugdíjasok között. A beadványt dr. Csák- abonyi Balázs somogyi országgyűlési képviselő (MSZP), az országos szövetség ügyvezető elnökségének tagja készítette el. Farsang Ideje február, a nyugdíjas klubok sorra rendezik mulatságaikat. Hétfőn a kaposvári egyesület tartja jelmezes bálját, délután 3-kor kezdődik a farsang a Szent Imre utcai székház félemeleti nagytermében. A megye- székhely gondozási központjának Szigetvári utcai klubjában ma délután, a Petőfi utcaiban 18-án, a Béke utcaiban 23-án tartják a tavaszváró, téltemető mulatságot. Hétfő este az andocsi nyugdíjas klub a mozihelyiségben rendezi farsangi bálját. Ópusztaszerre már több mint egy tucat utat szervezett a kaposvári egyesület. A május 7-ére tervezett kirándulás abban különbözik az eddigiektől, hogy - közkívánatra - majd az egész napot az emlékparkban töltik a résztvevők, módot adva az alaposabb nézelődésre. Az útra korlátozott számban még elfogadnak jelentkezést a Szent Imre utcai irodában. Körzeti bemutatók előzik meg idén a nyugdíjasok kulturális szemléjét, erre készülnek ezekben a napokban a megye egyesületeinek, klubjainak együttesei. A területi versenyeket az év első felében Ka- posfüreden, Balatonföldváron, Barcson, Csurgón, Nagyatádon, Látrányban és Buzsákon rendezik meg, az itt legjobban szereplők októberben a kaposvári sportcsarnokban mutathatják be műsorukat. Segítség az egyedül élőknek Személyi segítőszolgálat működtetéséhez nyert pályázati támogatást az Országos Foglalkoztatási Közalapítványtól a Mozgáskorlátozottak Egyesülete. Somogy megye- Ez azt jelenti, hogy a segítségre szorulók gondozását, felügyeletét vállalhatjuk kedvezményesen - magyarázta a OFKA-támogatás lényegét dr. Berencz Ferencné, az egyesület vezetője. - Egy évig járulnak hozzá a gondozók béréhez, jövőre már önfenntartóvá kell tennünk a szolgáltatást. Főleg az egyedül élő idős emberek számára ajánljuk ezt a lehetőséget, függetlenül attól, hogy mozgáskorlátozottak, vagy sem. A gondozás kiterjed a háztartási munkákra, bevásárlásra, a szükséges gyógyszerek feliratá- sára, beszerzésére is. A fő hangsúlyt azonban a betegfelügyeletre helyezzük, mert ezen a területen jócskán akadnak gondok. Szükség esetén akár 24 órás felügyletet is tudunk biztosítani. A mi munkánk jól kiegészítheti az orvos által előírt, és a tb által finanszírozott otthoni ápolást. Segítőszolgálatunk 200 forintot kér egy órára, de ha folyamatosan, egész hónapban, vagy több órára kérik, ebből engedményt tudunk adni. Vidéki településeken is megszervezzük ezt a szolgáltatást, ha legalább napi három-négy órányi igény jelentkezik. Ilyen esetben helyben keresünk a feladat ellátására alkalmas gondozót. Március végén, április elején új épületbe, az Iszák utca 42. szám alá költöznek, s akkor már gyógyászati segédeszközök kölcsönzésével, javításával is segíteni tudják a rászorulókat. Emelőplatós kisbuszuk vállalja mozgáskorlátozottak szállítását, nyolc jelentkező esetén akár 10 forintos kilométerenkénti áron is. Havonta mentálhigiénés programokat teveznek, az oda- és hazaszállítást díjmentesen végzik. A segítőszolgálatról jelenleg a 411-687-es, áprilistól a 412-442-es telefonon kaphatnak részletes felvilágosítást az érdeklődők. K. Cs. Színház a falusi világ / '■'.Ai <***1 t k 1 . w % &J|| S4* -i* ' '' 7- • , VV ^ &H|SP*4 arh % £ ‘jj 4% 1 Igazi finálé - cigánytánc a somogytúri színpadon Egész estét betöltő színházi előadást rendeztek a falu nyugdíjasai. Az egy- felvonásos jelenetekben szőkébb és tágabb környezetük fonákságait figurázták ki. SOMOGYTÚR Szombaton telt ház volt a művelődési otthonban. Ki- csik-nagyok, családok kerekedtek fel, hogy megnézzék a nagymamát, nagypapát vagy a szomszédban lakó időseket. Óriási bravúr az, amit a nyugdíjas klub tagjai vállaltak Besenyei Jánosné vezetésével. Egész estét betöltő színházi produkció összeállítása egy nagy társulatnak is komoly feladat, hát még a nyugdíjasok társaságáról. Volt bátorságuk, tehetségük és lelkes tenni akarásuk hozzá. Ez volt a harmadik műsor, amellyel a falu elé álltak. Tóth Jenőné azt mondta, a kurázsit még fiatal korukból merítették, amikor felléptek a színjátszó körben. Milyen szerencse, hogy megőrizték élményeiket. Forgatókönyvért, rendezőért, díszlettervezőért sem fordultak sehova. Megírták, megrendezték a jeleneteket és maguk csináltak meg mindent. Pergő párbeszédeket írtak a házi szerzők: Madarász Gyula, Selega Józsefné és Besenyei Jánosné, aki a rocknagymama Tina Turner imitálására is vállalkozott az egyik színpadot átrendező szünetben. Megérdemelt sikert aratott. Érdekes az a világ, amelyet az idősek elénk tártak: a rekettyét vetni akaró kisember kalandja a piaci bürokráciával, a Vészhelyzet magyar módra’, amikor galambszívet ültetnek be a zsugori falusi öregnek, mind-mind találó tükör. A piacon felvonultatott karakterekkel is találkozhatunk a mindennapokban, s a gyors pénzszerzés egyre bru- tálisabb módszerei is megjelentek a színpadon. A fináléban fergeteges cigánytáncot mutatott be 11 csodálatos idős hölgy, hogy aztán a nézőtéren mielőbb félretolják a székeket és elkezdődhessen a farsangi mulatság. A falu örömére. G. M. Ki mit tud? Kaposvárról A Halmos László vezette győztes csapat fotó: török anett A lakóhelyük, szeretett városuk alapos ismeretéről tettek tanúságot azok, akik részt vettek a Nyugdíjasok Kaposvári Egyesületének hétfői vetélkedőjén. Kaposvár- Torma Károly barátom tervelte ki a játékot és ő állította össze nagy leleménynyel az egyáltalán nem könnyű kérdéscsokrot is. Sajnos ágyba kényszerítette az influenza, így én vállaltam helyette a játékvezetői tisztet - pontosította szerepét Tóth Jenő nyugalmazott mérnök, ismert helytörténész, és rendkívül elégedett volt a résztvevők teljesítményével:- A jelentkezők nagy száma is meglepett - tíz négyfős csapat vállalta a játékot -, felkészültségük, városismeretük azonban minden várakozásunkat felülmúlta. Alig néhány pont különbség döntött az első és a tizedik helyezett között. Végül is mindannyian, még az érdeklődők is, nyertesek voltunk ezen a délutánon. Felfrissítettük tudásunkat Kaposvár történelmi múltjáról, kulturális örökségéről, és újabb ismeretekkel gyarapodtunk. A siker azt sugallja, hogy máskor is rendezzünk ilyen gondolkodásra késztető játékokat. Közgyűlésre készülnek A Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetségének megyei szervezete április 24-én tervezi megtartani éves közgyűlését. Somogy megye- Szervezetünk tagjai hetven éven felüliek, s bizony elég gyakran kapunk értesítést egy-egy bajtársunk haláláról- tájékoztatott Nemesházy Miklós, a szövetség megyei elnöke. - Megnehezíti a közgyűlés szervezését, hogy sok tagunkról viszont semmit nem tudunk. Ezért kérjük azokat, akik részt kívánnak venni bajtársi találkozónkon, jelezzék szándékukat levélben a 7400 Kaposvár, Németh István fasor 7. címen, vagy a 82/320-793-as telefonszámon, 1999. március 1-ig. A jelentkezőknek meghívót és programot küldünk. Cernagyari farsang Nagyatád A múlt héten farsangi mulatságot rendeztek a cérnagyári nyugdíjasok. Szabó Józsefné, a klub vezetője kedves vendégeket köszönthetett: Ormai István polgármestert, Svajda Józsefet, az MSZOSZ megyei elnökét, Kovács Lajost, a Nyugdíjasok Szervezetei Somogy Megyei Szövetségének elnökét, Wágner Józsefet, a megyei szakszervezeti nyugdíjas koordinációs bizottság elnökét és természetesen a gyártulajdonosok képviselőjét. A két nyugdíjas vezető a megyei szervezetek munkájá- ról tájékoztatta a jelenlevőket. A vacsora után hamisítatlan farsangi hangulat kerekedett, a késő esti órákig tartott a bál. A Postabank Invest Rt. (1051 Budapest, József nádor tér 1.) , az alábbi ingatlanok tulajdonjogát külön-külön értékesíti: Marcali, Szigetvári u. 1/Afsz. 1. (hrsz.: 1165/3/A/19) 52 m2-esüzlethelyiség Marcali, Szigetvári u. 1/Afsz. 2. (hrsz.: 1165/3/A/20) 52 nf-esüzlethelyiség Marcali, Szigetvári u. 1/Afsz. 4. (hrsz.: 1165/3/A/22) 29 nf-es üzlethelyiség Marcali, Dózsa György út 11/A. fsz. 2. (hrsz.: 1165/3/A/17) 39 rrf-esüzlethelyiség Siófok, Fő u. 174-176. pinceszint 8. (hrsz.: 6453/4/A/8) 17 nf-es garázs (jelenleg bérbe adva) Siófok, Fő u. 174-176. pinceszint 9. (hrsz.: 6453/4/A/9) 24 nf-es garázs Siófok, Fő u. 174-176. pinceszint 17. (hrsz.: 6453/4/A/17) 16 nf-es garázs (jelenleg bérbe adva, 30 napos felmondással, a bérlő elővételi joggal rendelkezik) Szekszárd, Cseri János u. 114. (hrsz: 4898/2) 2095 nf-es beépítetlen terület melyekre vételi ajánlat benyújtását várja. Az ajánlattevők csak forintban megjelölt, (az ÁFÁ-t is tartalmazó) bruttó árra vonatkozó, egyösszegű fizetéses ajánlatot nyújthatnak be, mindegyik ingatlanra külön-külön. Az ajánlatok értékelési szempontja: az ajánlati ár nagysága (forintban), égyösszegű fizetés szerződéskötéskor. Az ajánlatok benyújtásának helye: 1051 Budapest, József nádor tér 10. (Postabank Fiók) Az ajánlatok benyújtásának határideje: 1999. március 4. 16 h Az ajánlatok benyújtásának módja: személyesen, meghatalmazott útján vagy 1999. március 4-ig igazolt postára adással, ajánlott postai küldeményben, 5 (1 eredeti, 4 másolati) példányban. Meg kell jelölni az eredeti, illetve a másolati példányt. Az ajánlatot tartalmazó borítékra kérjük írja rá: Ajánlat, jelige: az ingatlan közigazgatási címe. Az ajánlatkérő fenntartja magának azon jogát, amely szerint az értékesítési eljárást akár egészben, akár részben eredménytelennek nyilváníthatja indoklás nélkül. Az ajánlattevő köteles az ingatlanra vonatkozó adatokat ellenőrizni. Az ingatlanokkal kapcsolatban részletes felvilágosítást ad munkanapokon 8 és 16 h között Berettyán Júlia és Maros József telefonon, a 06-1-266-2144-es telefonszámon vagy írásban. Az írásos tájékoztató beszerezhető az ajánlat benyújtásának helyén. INVEST RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Füredi maskarások A Kaposfüredi Nyugdíjas Egyesület hagyományőrző csoportja szombaton a kaposvári Kossuth téren mutatta be műsorát. A felvonulás előtt farsangi népszokások felelevenítésével, mondókákkal, rigmusokkal szórakoztatták a nagyérdeműt. A hangulatos összeállítás Horváth Gáborné igényes munkáját dicséri. FOTÓ: LANG RÓBERT