Somogyi Hírlap, 1999. január (10. évfolyam, 1-25. szám)
1999-01-30 / 25. szám
Sport ■ Tizedikoldal IS—1 Verték az éllovast Kaposvári BITT Női RC- Angyalföldi DRC 3-0 (15, 7,10) A legtöbb NB l-es röplabdacsapat számára már az nagy bravúrt jelent, ha szettet tud rabolni a listavezető, egészen szombatig veretlenül menetelő At- lant-Angyalföldi DRC együttesétől. Tegnap este a Kaposvári BITT Női RC- nek ennél „kicsit” több sikerült; remek játékkal 3-0-ra legyőzték a fővárosi együttest. A bemelegítésnél úgy tűnt, mintha a szokottnál jobban izgulnának a kaposvári együttes játékosai. A mérkőzés eleje is ezt bizonyította, hiszen ekkor még igencsak komoly problémák voltak a nyitásfogadásokkal. Hiába vezetett azonban 9-3-ra, majd 12-6-ra az Atlant-Angyalföldi DRC; magára talált a somogyi együttes, s remek játékkal fordítani tudott. Telitalálatnak bizonyult a rutinos Varga Zsuzsanna pályára küldése, akinek a remek megmozdulásai rendre pontot jelentettek. Nem akármilyen volt a játszma hajrája, hiszen a vendég fővárosiak újra átvették a vezetést, s mérkőzéslabdához is jutottak. A fantasztikus elszántsággal küzdő és játszó BITT azonban nem adta magát, és a közönség zúgó vastapsa közepette újra sikerült fordítania. A második szett elején úgy tűnt, hogy az elveszített nyitójátszma padlóra küldte az angyalföldi gárdát. Elég volt azonban egy rövid megtorpanás ahhoz, hogy a vendégek befogják ellenfelüket, sőt, át is vegyék a vezetést. A folytatásban aztán egymást múlták felül a kaposváriak. Tormási Orsolya erős nyitásaival nagyon megfogta az angyalföldieket, csapata pedig — miután zsinórban 10 pontot szerzett - a második szettet is hozta. A harmadik, utolsó játékrész is nagy küzdelmet, hatalmas csatát hozott. A jól me- zőnyöző vendégek a játszma közepéig tartották a lépéstTu- báékkal. A hajrában aztán Sok angyalföldi támadás végét a jó kaposvári sánc jelentette fotó: török anett Vermesné dr. Merő Zsuzsa csapata egyszerűen állva hagyta a listavezetőt, s alig egy órányi játék után pojitot tett az összecsapás végére. Hát ezt is megértük! A találkozó végén a szépszámú közönség helyéről felállva ünnepelte a női röplabdázókat; azt a Kaposvári BITT Női RC-t, amely magabiztosan (le)verte a listavezető Atlant-Angyalföldi DRC-t, s ezzel megszakította 16 bajnoki mérkőzésen át tartó győzelmi sorozatát. Mindjárt tegyük hozzá; valóban rászolgáltak a lányok a hálás közönség zúgó vastapsára. így játszottak Kaposvár, városi sportcsarnok, 500 néző. V.; Pruknér, Maróth. Kaposvári BITT Női RC: Gelle, Tormási, Szíj, Tuba, Fi- lipovicsné, Ékes. Csere: Varga Zs. Edző: Vermesné dr. Merő Zsuzsa. Atlant-Angyalföldi DRC: Kiss B., Juhász, Mester, Villányi, Józsa, Bonczos. Csere: Kiss A., Dégi, Kiss Zs. (liberó). Edző: Kiss András. A játszmák alakulása. 1. játszma: 0-3, 1-3, 1-6, 3-6, 3-9, 4-10, 6-10, 6-12, 14- 12 (!!), 14-15, 17-15-27 perc. 2. játszma: 5-0 (!), 5-7 (!!), 15- 7 (!!) - 15perc. 3. játszma: 1-0, 1-1, 3-1, 3-2, 7-2 (!),7-8 (!!), 11-8 (!), 11-9, 14-9, 15-10 - 24 perc. Fenyő Gábor Négy kosár öröm Danone-Honvéd-Kaposvári Klíma-Vili Purina SE 79-83 (70-70, 30-31) Percze János es uldozoi M,egy előre a Cifa Az első tavaszi fordulóval folytatódott tegnap Kaposváron a Táncsics Mihály Gimnázium tornacsarnokában az Erdőgép Kupa ’99 megyei férfi kosárlabda-bajnokság. A Lamello „A” csoportban az elmúlt héten kupagyőzelmet ünneplő Cifa SE magabiztosan verte a Karg-Autó KK csapatát. A találkozó inkább küzdelmes, mint színvonalas csatát hozott. A tavalyi bajnok Cifa SE már az első félidőben megnyugtató előnyt szerzett. A szünet után Szabó G. és Csima ponterős játékával még tovább nőtt a különbség a két együttes között, aminek a vége több mint 30 pontos Cifa- győzelem lett. így játszottak Karg-Autó KK-Cifa SE 53-85 (29-43) Kaposvár, Táncsics Mihály Gimnázium torna- csarnoka, 50 néző. V.: Pes- tality, Stickel. Karg-Autó KK: Dross Z. (7/3), Juhász (-), Sótonyi S. (25/15), Puska (-), Somlyai (2). Csere: Varga Gy. (10), Tolnai (7/3), Dross L. (2), Zsideg (-). Játékosedző: Dross Zoltán. Cifa SE: Kovács Cs. (15/3), Csima (27/6), Csuha (-), Váli (17/3), Szabó G. (24/9). Csere: Rózsa (-), Fekete R. (2). Játékosedző: Szabó Gábor. Jók: Sótonyi S., illetve Kovács Cs., Csima, Váli, Szabó G. (Kun) Újabb idegenbeli győzelemmel javított mérlegén tegnap a fővárosban pályára lépő Kaposvári Klíma-Vili Purina SE NB I férfi „A” csoportos kosárlabda-csapata. Jól kezdtek a vendég kaposváriak, s az amerikai Price zsákolása után Zsoldos András edző már kénytelen volt időt kérni. Remekül védekezett a kaposvári együttes, és az idegesen játszó fővárosiak ellen 16-7-re elhúztak Benczéék. A hetedik percben Zsoldos András második idejét is kénytelen volt kikérni. Ezután összefogot- tabb lett a Danone-Honvéd játéka. Davis révén faragott hátrányából a hazai együttes, de az elszántan küzdő, nagyon hasznosan játszó Filipovics révén tartotta magát a somogyi gárda. Még a Honvéd-tábor is elnémult, amikor Co- vington honfitársát, Davist szerelte parádésan az első félidő végén. A szünet után Góbi váltotta fel a negyedik személyi hibáját begyűjtő Filipovicsot, nőAz asztalitenisz NB I tegnapi fordulójában a kaposvári hölgyek idegenben, Tolnán tudtak győzni, a fór- fiak viszont otthon maradtak alul a Linde-Aladin SE csapatával szemben. Az NBI női „A” csoportban: Tolna-Fastron AC- Kaposplast 7:11 Fontos győzelmet aratott a Kaposplast csapata a szomszédvár Tolna otthonában. Ma újra asztalhoz állnak Si- ryék: 11 órakor a jó nevű Orosházi MTK-Hungarotel csapatát fogadják. A kaposvári győztesek: Siry 3, Béla 3, Davidovics 2, Alkohány perccel később Zsarko- vics triplája révén pedig már a Danone-Honvéd vezetett 41-38-ra. Óriási csata zajlott a pályán; hol az egyik, hol pedig a másik csapat csikart ki minimális előnyt. A végjátékban a Honvéd néhány ponttal elhúzott ellenfelétől, de Price két villanása, majd Orosz zsákolása újra visszahozta a reményeket. Az utolsó pillanatokban mindkét csapat nyerhetett volna, de egyik sem tudott élni a kínálkozó lehetőséggel. A 70-70-nel zárult rendes játékidő után következhetett a hosszabbítás. A ráadásban a harcot idegileg jobban bíró vendégek a végig kiválóan játszó Price vezérletével kicsikarták a nagyon fontos győzelmet. így játszottak Budapest, Dózsa György út, 400 néző. V.: Hartyáni, Földházi. Danone-Honvéd: Davis (15), Zsarkovics (9/9), Sebők (5/3), Green (19/3), Sitku (27/3). Csere: Kocsis (2), Az NBI férfi „B” csoportban: Kaposplast Somogy Rádió- Linde-Aladin SE (Dunaújváros) 7:11 A dobogóra pályázó dunaújvárosiak Kaposváron is nyerni tudtak. A kaposvári győztesek: Pigniczky 2, Kudlik 2, Berdár 1, Szabados 1, valamint a Popovics-Szabados páros. A női NB 11-ben: Mohácsi TE-Kaposplast 6:12 Ecseri (2). Vezetőedző: Zsoldos András. Edző: Mészáros István. Kaposvári Klíma-Vili Purina SE: Bencze (18/6), Price (25/3), Orosz (16), Filipovics (8), Covington (10/3). Csere: Farkas (-), Góbi (6). Vezetőedző: Magyar András. Az eredmény alakulása. 2. perc: 2-6. 4. perc: 6-10. 13. perc: 15-20. 21. perc: 36-36. 25. perc: 41-42. 35. perc: 61-55. 42. perc: 70-75. 43. perc: 71-78. 44. perc: 77-78. Kipontozódott: Filipovics (a 34. percben). Jók: Davis, Green, Sitku, illetve Bencze, Price, Orosz, Filipovics, Covington. Zsoldos András: — Több játékosom is betegséggel, illetve sérüléssel bajlódott. A kaposváriak jól kihasználták a megingásainkat, ezért nyerhettek. Magyar András: — A szerdai debreceni győzelem megváltoztatta a csapat szemléletét; többek között ennek eredménye (is) ez a siker. Kun Zoltán A kaposvári pontszerzők: Horváth L. 970 fa, Szíjjártó 903 fa, Lapat 895 fa, Kiss N. 893 fa. — Az ifjúsági mérkőzésen 3:1 arányú vendégsiker született. Szolnoki MÁV- Kaposvári Móricz Zsigmond Művelődési Ház 5:3 (5115:5097) A kaposvári pontszerzők: Páll 882 fa, Illés 877 fa, Mándli 873 fa. — Az ifjúsági együttes 3:1 arányú vereséget szenvedett. Tegnap a hetedik forduló mérkőzéseivel folytatódott Kaposváron a Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola gimnáziumában a pénzdíjas megyei egyéni sakkbajnokság. A hetedik forduló eredményei: Kadlicskó-Percze 0:1, Koppány-Rázsits G. 1:0, Sas- vári-Heinrich 1:0, Saleko- vics-Molnár R. 0:1, Dégi-dr. Horváth J. 1:0, Raab-Ronga 1:0, Rázsits V.-Palotás 0:1, Csorbai-Gelencsér 1:0, Németh A.-Cserti 1:0, Szé- kely-Marcsingó 0:1, Dongó-Szabó S. 1:0, Bata-Torma 1:0, Birkás-Né- ber Zs. 0:1, Virovecz-Nagy Z. 0,5:0,5, Vajthó-Péterfay 1:0, Zanaty-Horváth B. 0:1, Barti-Lenkovics E. 0:1, Schlegl-Kovács J. 0,5:0,5, Szappanos-Sebestyén 0:1, Dobai-Vajda 0,5:0,5, Varga B.-Kelemen 0:1, Ha- szon-Gruller 0:1, Lenkovics K.-Simon 0:1, Terdik-Agg 1:0. A bajnokság állása: 1. Percze János 6 pont, 2-4. Koppány Tamás, Molnár Roland és Sasvári Tamás 5,5-5,5 pont, 5-6. Dégi János és Raab János 5-5 pont. — Kilencen szereztek négy és fél, hárman négy, tizenegyen három és fél, nyolcán három, négyen két és fél, szintén négyen két, míg egy-egy sakkozó másfél, illetve egy pontot. Ma délelőtt kilenc órától a nyolcadik fordulóval folytatódik a megyeszékhelyen a pénzdíjas megyei egyéni sakkbajnokság. (Fenyő) SZŐNYEG * PVC PADLÓ * PARKETTA 1999-ben is tavalyi árakon vásárolhat a DIEGO J Hagyományos és modern mintás 2-3-4 cm széles PVC padlók 0.7 - 3 mm-es vastagságban 690 Ft/m-től! 3.6 - 4 - 5 m szélességben, több színben és mintával padlószőnyegek 990 FW-tői. Siófok, Dózsa Gy. u. 25. Tel/fax: 84/316-200 Nyitva: 9-19 óráig; vasárnap 9-14 óráig. • • Boldog hölgyek ~hyi 1, valamint a Beld-Davt- dovics és a Siry-Alkonyi páros. A férfi teke Szuper Ligában: Kaposvári Közút-Strabag- Soproni Ászok 6:2 (5379:5174)