Somogyi Hírlap, 1999. január (10. évfolyam, 1-25. szám)
1999-01-29 / 24. szám
SOMOGYI HÍRLAP 8 Gazdaság 1999. január 29., péntek Nemzeti agrárstratégia - négyéves terv A tervezet a társas vállalkozásokat kizárná a támogatások köréből HÍREK Előkelő helyezés Míg egy évvel korábban a térség 100 legnagyobb vállalatának ranglistáját az orosz cégek, elsősorban a kőolajtermelők és -forgalmazók vezették, most a Matáv és cseh társa, az SPT Telecom került az élre 4,57, illetve 2,99 milliárd dollár piaci értékkel. A harmadik helyre a Mól Rt.-t rangsorolták. A listát a brit Financial Times állította össze. Ikarus-autó Feltehetően a májusi BNV-n mutatják be azt a személygépkocsit, amely az Ikarus és a Hyundai együttműködésével kerülne piacra. Az autó prototípusának karosszériáját az Ikarus állította elő, és 1300 köbcentis Hyundai-motor hajtja. A gépkocsi ára a gyártó szerint „meglepően alacsony” lenne. Stagnálás A Budapesti Értéktőzsde hivatalos indexe, a BUX 1,21 pontot emelkedve 6434,46 ponton zárt csütörtökön. A vezető részvények vegyesen fejezték be a napot. A határidős piacon 64 ponttal emelkedett az idei decemberi lejáratú BUX, a kárpótlási jegyek ára 40 forinttal nőtt. Méltányosság Az Országos Betétbiztosítási Alap levélben kérte a közüzemi szolgáltatókat, hogy kezeljék méltányosan a Realbank ügyfeleinek a bankbetétek befagyása miatt kialakult tartozásait és tekintsenek el a fizetések késésének következményeitől. Az erről szóló levelet megkapta a Hungária Biztosító, a Matáv, a Magyar Posta, valamint az APEH. A betétbiztosítási alap továbbra is zökkenőmentesen folytatódik a Realbank betéti konstrukcióinak az igénybejelentése. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Angol font. 359,16 Japán jen (100) 188,86 Svájci frank 154,91 USA-dollár 218,08 Euró 249,83 Átváltási arányok: 1 euro = 6,56 frf, 1,96 dem, 1936,27 itl, 13,76 ats. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban elkészült s hamarosan a parlament elé kerül az agrárgazdaság középtávú, 2002-ig szóló stratégiájának tervezete. Az agrárkabinet a mező- gazdaság szerkezetének gyökeres átalakítását, versenyképességének megteremtését tűzte ki célul: a kistermelőket és családi gazdaságokat preferálná, míg a társas vállalkozásokat teljesen kizárná a támogatáshoz jutás lehetőségéből. Budapest Az agrártárca által kidolgozott középtávú stratégiai tervezetben kiemelt hangsúlyt kapott a birtokpolitika. Az elmúlt évtizedben végbement tulajdonreform 5,8 millió hektár termőföldet érintett, az új tulajdonosok száma 2,7 millió. A földhivataloknál 1 millió 600 ezernél is több elintézetlen bejegyzési kérelem hever. A föld egy része, a hatályos jogi rendelkezések kijátszásával, zsebszerződések révén külföldi tulajdonba került. A kárpótlással, a részaránytulajdon kiadásával, a szövetkezeti vagyonnevesítéssel kedvezőtlen birtokszerkezet, nadrágszíjparcel- lák alakultak ki, amelyek nagy hányada alkalmatlan gazdaságos művelésre. Tisztázandó viszonyok A minisztériumi szakértők szerint a tulajdonviszonyok tisztázása és a birtokkoncentráció végett mielőbb meg kell alkotni a birtokrendezésről szóló törvényt. Fel kell gyorsA napokban jelent meg az FVM rendelete az agrár- gazdaság idei költségvetési támogatásáról. Ebből kiderül: az állattenyésztésre is több pénz juthat idén. Mint azt Varga Gábor az FM hivatal helyettes vezetője elmondta, a feltételek szigorodtak, de a támogatás nőtt. — A nőivarú tenyészállat tulajdonosa — kérelem alapján — ez évben is támogatást vehet igénybe az állatállomány növelése, szinten tartása vagy a miítani a birtokrendezés alapját képező Nemzeti Kataszteri Program megvalósítását, a Nemzeti Földalap és Földhitel Intézet kialakítását. Az agrártárca eltökélt szándéka a földmoratórium, a külföldi és a magyar jogi személyek földszerzési tilalmának a fenntartása. Reményei szerint 2000-től, a föld- használati regisztráció kötelező bevezetésével felszámolhatók lehetnének a zseb- szerződések. A tervezet világossá teszi: a tárca a közepes méretű, 30-100 hektáras családi gazdaságok megerősödését kívánja elősegíteni. A túlzottan elaprózott birtokok esetében a szabályozórendszer eszközeivel támogatnák, ösztönöznék az önkéntes földcseréket. Új szövetkezetpolitika Az agrárkabinet merőben új szerepet szán a szövetkezeteknek. Megállapodást szeretne kötni az érdekképviseletekkel a jelenleg működő nőségi csere megvalósítása esetén - mondta Varga Gábor. — Fontos, hogy az igénylő rendelkezzen az állattartás megfelelő feltételeivel, gondoskodjon szakszerű apaállat vagy szaporítóanyag használatról. A tenyészállat állományt tartósan meg kell jelölni és folyamatosan nyilvántartásba kell venni. Az előző évhez képest új kitétel, hogy az igénylő az állomány változásáról folyamatos nyilvántartást kell vezetni, amit öt évig meg kell őriznie. Továbbra is szerepel a kritériumok között, hogy termékértészövetkezetek továbbfejlesztésére, átalakítására, hogy azok különféle szolgáltatásokkal - értékesítés, gép- használat, beszerzés, közraktározás, feldolgozás - segítsék a családi vállalkozásokat. A szövetkezeti törvény módosítása alanyi jogon tenné lehetővé, hogy a tagok vagyonukkal, vagy annak ellenértékével egyszerűen kiléphessenek. Szeretnék újra rendezni a működő szövetkezetek, tagjaik és az üzletrész-tulajdonosok kapcsolatát. Az idős nyugdíjas tagok és üzletrész-tulajdonosok számára olyan szociális alapot hoznának létre, amely forrása lehetne a szövetkezeti üzletrész megvásárlásának, életjáradékra váltásának. Az új típusú szövetkezések megalakulását kedvezményes hitelekkel, állami támogatással, adó- és illeték-kedvezményekkel segítenék. Egyenlőtlenségek A tervezet azzal, hogy birkesítési szerződéssel vagy szándéknyilatkozattal kell rendelkeznie.- Milyen állatfajokra vehető igénybe az anyaállat támogatás? — Ennek a támogatásnak az alapvető célja a létszám stabilizálása. A támogatást hús- és kettőshasznú tehén, húshasznú kanca, anyajuh és anyakecske tulajdonosa veheti igénybe. A feltételei azonban szigorúak, szarvasmarha esetében például a teljes állomány „Enar” jelöléséről és folyamatos nyilvántartásáról gondostokmérethez kötné a támogatást, kizárná a termőterületnek jelenleg mintegy 54 százalékán gazdálkodó szövetkezeteket és egyéb társas vállalkozásokat a preferálásból, így az agrártámogatások kizárólag a kistermelők, a családi gazdaságok számára lennének hozzáfér- hetők. Kötelező regisztráció Csak azok juthatnak majd az állami pénzekhez, akik regisztráltatják magukat. Ehhez a termelőknek egy támogatási törzslapot kell majd kitölteniük, amely az azonosítási adatok mellett a támogatás szempontjából leglényegesebb információkat - használt földterület, állatállomány, foglalkoztatottak száma - is tartalmazza. A regisztráció során termelőnek minősül majd az a földhasználó, aki legalább 1 hektár szántóterületen, fél hektár ültetvényen gazdálkodik, haszonállatot tart, és árbevétele eléri a 250 ezer forintot, ilkodni kell. Az induló állományra 1999. december 31-ig kötelezettséget kell vállalni. Újszerű feltétel, hogy gondoskodni kell az anyaállat állomány legalább 20 százalékának selejtezéséről és év végéig az utánpótlásáról. A támogatás mértéke hús és kettőshasznú tehén után 20 ezer forint, megszületett, megjelölt és nyilvántartásba vett csikóval rendelkező húshasznú kanca után 10 ezer forint, anyajuh és anyakecske után pedig 1200 forint. A támogatási kérelmet egyszer nyújthatja be a kérelmező az letve akinek az összes árbevételének a felét meghaladja a mezőgazdasági tevékenységből származó jövedelme. A támogatástervezet új eleme a normatív termelői támogatás, amelyet a gazdálkodók a művelt terület és a tartott állatállomány után, differenciáltan vehetnek igénybe. Mindkét forma jövedelemkiegészítést tesz lehetővé a kis- és családi gazdaságok számára. Garantáltból irányár Az FVM megszüntetné a legfontosabb mezőgazdasági termékek garantált árát, illetve az az irányár minimumaként kerülne a jövőben meghatározásra a hazai tőzsdei árak figyelembevételével. A támogatási konstrukciók is az irányárhoz kapcsolódnának. A piaci lehetőségek figyelembevételével a középtávú stratégia egymillió hektár körüli búzatermő területet céloz meg az ezredfordulóra. Az értékesítési nehézségek miatt 1999-től 100 ezer hektárral csökkenthető a termőterület. A szakértők a búza helyett a napraforgót ajánlják, amelynek termelését 2002-re a jelenlegi 540 ezer tonnáról 950 ezer tonnára futtatnák föl. Területfejlesztés Az agrárkabinet a terület- fejlesztés stratégiai céljaként jelöli meg a térségi egyenlőtlenségek mérséklését, az elmaradott vidékek felzárkóztatását. A hátrányos helyzetű régiók fejlesztéséhez többlet- támogatást kívánnak juttatni. A megélhetési feltételek javítása érdekében támogatni kívánják a munkahelyteremtő beruházásokat, amihez külső forrásokra is számítanának. U. G. FM hivatalhoz, legkésőbb április 30-ig. A támogatás az itt kapott igazolás alapján az adóhatóságtól igényelhető. — A minőségi csere mely állatfajoknál támogatott? — Ezt a támogatást kizárólag sertéstenyésztők vehetik igénybe, gyakorlatilag az elmúlt évben megismert feltétel- rendszer mellett. Mértéke te- nyészsüldő index pontszámtól függően változó, 8,11 vagy 15 ezer forint. A támogatási kérelmeket 4 példányban kell az FM Hivatalnál, legkésőbb november 15-ig benyújtani. V. O. Támogatás: előtérben az állattenyésztés Részvénytársaságot alapított a szövetkezet Verseny, olcsó árakkal FOTÓ: KOVÁCS TIBOR Luxusszálló a palotából 85 millió dollár értékű beruházással építik át luxusszállodává a budapesti Roosevelt téri Gresham- palotát. Budapest A műemléki védelem alatt álló, 1906-ban épített Gresham-palota lerobbant állapotban várja felújítását. A palota beruházója és befektetője a Gresco Befektető és Vagyonkezelő Rt. Előreláthatólag 18-20 hónapig tart a palota újjáépítése. Úgy tervezik, hogy 2000 végére, de legkésőbb 2001 tavaszára készül el. Az épületben 155 szoba, lakosztály lesz. A lakosztályokhoz dupla fürdőszoba, szalon és öltözőhelyiség is tartozik. Előbb rácsodálkoztak a vállalkozásra, mert nem értették, hogy mit is akarnak, azután csodájára jártak annak, ami a csurgói áfésznél történt. Csurgó Dr. Gulyás Árpád, a szövetkezet elnöke, a Csurgó- Coop Kereskedelmi Rt elnök vezérigazgatója azt mondta, hogy nem mintának szánták az általuk járt utat, mégis megtörténhet, hogy lesznek követőik.- A fogyasztási szövetkezetek rendszere nem teszi lehetővé a külső tőke tartós bevonását - mondta dr. Gulyás Árpád. - Pedig szükség lenne rá. A nyugati tőke folyamatosan áramlik az országba; megjelentek a multinacionális kereskedőláncok, amelyek piaci versenyre késztetnek. Ebben csak akkor vehetünk részt, ha korszerűsítjük a hálózatot. Ahhoz viszont pénz kell. A fogyasztási szövetkezetek esetében pedig nehéz hozzájutni. A részjegyek értékének növelése nem járható út, hiszen ha valaki megszorul, az visz- szakérheti a részét. Marad a banki hitel, de kicsi a fizetőképes kereslet. Szerintünk a tőkebevonás egyetlen járható útja a részvény- társasági forma. Ilyen előzmények után döntöttek úgy a csurgói áfész tagjai: a szövetkezet többségi tulajdonával létrehozzák a részvénytársaságot, amely a kiskereskedelmi hálózatot működteti. A részvénytársaság első látványos lépése egy csurgói élelmiszerdiszkont megnyitása volt. A Mecsek Füszért Rt kínálatára alapoztak; olyan boltot akarnak, amely minta lehet a többi áfésznek is, s olcsóbb élelmiszert kínálnak. A szakmabeliek csodálkoztak. Azt mondták: mit akarunk mi, A kiskereskedelem meghatározó maradt amikor 40-50 éve működnek a fogyasztási szövetkezetek - mondta az elnök-vezérigazgató. - Mi azt mondtuk, hogy gondolni kell a holnap kihívásaira is, a komoly konkurencia megjelenésére. Aztán egyre többen jöttek érdeklődni, hogyan is van ez? Nem akartunk minta lenni, de elindítottunk egy folyamatot. Nagy Jenő