Somogyi Hírlap, 1999. január (10. évfolyam, 1-25. szám)
1999-01-28 / 23. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1999. január 28., csütörtök Kaposvár 5 Századvégi Zichy-romantika Romantikája, szabadságeszménye lánglelkű, grafikái és akvarelljei születésük után száz-százötven évvel is szinte izzanak a papíron: ő Zichy Mihály. Műveiből tegnap a Rippl- Rónai Múzeum nagytermében nyílt reprezentatív tárlat. Csicsery-Rónai István író nyitotta meg az idei év első jelentős gyűjteményes múzeumi kiállítását, melyen a XIX. század egyik legjelentősebb művészének munkái láthatók. A nonfiguratív ezredvégen üdítően ható, egyenes beszédű akvarellek, bámulatosan élethű grafikák a múlt század nagy európai utazójának életművébe engednek bepillantást. Zichy Mihályéba, aki már a szabadság- harcot is ifjúként élte meg, majd a kiegyezésnek, a romantikus századvégnek is tanúja volt. Igaz, mindezt zömmel Európa valamely sarkából figyelte, de figyelte. Leginkább a felvilágosult Franciaországból, majd hazatérve 1880-tól a somogyi Zalából. A mai Grúziába utazott eztán, ahol szintúgy magukénak tekintik a kivételes tehetségű művészt. Cárok udvari festőjét, Arany és Madách illusztrátorát, az emberi méltóság, identitás harcosát. Szentpéterváron érte a halál 1906-ban, de mint a tegnap nyílt tárlat bizonyítja, alkotásai tovább élnek. Kaposváron, a Rippl-mú- zeumban március 7-ig. B. T. Csicsery-Rónai István a múzeumi tárlatnyitón fotó: török anett Példaszerű társulás Mihamarabb dönteniük kell a Kaposvár környéki településeknek: megkötik-e a közoktatási megállapodást a megyeszékhellyel. Szeptembertől több száz diák sorsa múlhat ezen. Ez a Kaposvár és Környéki Kistérségi Társulás tegnapi ülésén hangzott el, melyen csaknem félszáz polgármester, jegyző vett részt. Dr. Kéki Zoltán kaposvári jegyző elmondta: csak azoknak a településeknek küldték ki a megállapodás szövegét, ahol nincs óvoda, iskola. Azokról a településekről, amelyek Kaposvárral megkötik ezt a megállapodást, a megyeszékhely iskolái, óvodái fogadják a gyerekeket, a helyi önkormányzatnak azonban vállalnia kell, hogy a normatíva és a tényleges költségek közti különbség legalább 50 százalékát fizeti. Ez — a becslések szerint — mintegy 15 millió forint. Persze dönthet úgy is a kistelepülés önkormányzata, hogy nem köt Kaposvárral közoktatási megállapodást, így azonban csak akkor fogadják az onnan bejáró gyerekeket, ha ez a területi ellátást nem zavarja és a létszám megengedi. A szigorú feltételeket a polgármesterek elfogadták. Az ülésen a szó volt a kistérségi együttműködés eredményeit, melyeket dr. Kéki Zoltán példaszerűnek minősített. (Jakab) Rendezvényturizmus az idegenforgalomért Kaposvárt idegenforgalmi központtá kívánjuk fejleszteni, mégpedig üzleti alapon. Ezt a célt tegnap fogalmazta meg az a munkabizottság, amelyet az önkormányzat hozott létre, hogy kidolgozza a város idegen- forgalmi feladattervét. A bizottság nyolc tagja a tegnapi ülésén egyetértett abban, hogy mivel Kaposvárnak nincsenek jelentős történelmi értékei, a rendezvényturizmusra kell összpontosítani. Sárái Péter vagyongazdálkodási igazgató a következő ülésre elkészíti a helyzetfelmérést: a meglévő adottságok és a kulturális értékek számbavételét. Valamennyi tag egy- egy részterület alaposabb feltérképezését vállalta: a városkörnyék, a tudományos tanácskozások, a sport, a vásárok, a Deseda lehetőségeit. Dr. Baka József alpolgármester, a bizottság elnöke rámutatott: tavaly több mint száz konferenciát tartottak a városban, de ennek a dupláját is lehetne, ha megteremtődnének a feltételei. Az egyetemi várossá válással jelentősen nőne a konferenciaturizmus, amit a kiegészítő turizmussal lehetne bővíteni. Mindezt össze kell hangolni, amire a Tourin- form iroda lenne alkalmas, ha átalakítják a feladatkörét. Elhangzott az is, hogy az idegenforgalomban résztvevő vállalkozók elképzeléseit meg kell ismerni. Egy másik felvetés arra hívta fel a figyelmet, hogy a városban 22 óra után megáll az élet, ezért a késő esti kínálatot is növelni kell. A turizmust együtt kell kezelni a vidékfejlesztéssel, és szakmailag megalapozott pályázatokkal megragadni a Phare-, a millenniumi, a sport- és a területfejlesztési alap nyújtotta lehetőségeket. Katona József Fejlesztés a fejlődésért Elengedhetetlen a műszaki háttér folyamatos megújítása, erre évente több millió forintot költünk. Ezt Tamás Zoltán, a King-a- Ford Tamás Kft vezetője mondta. Két és fél millió forintért most vettek új oktató-személygépkocsit. Hat jármű áll bevetésre készen, ezeknek az átlagéletkora alig egy év. A szakember szerint hosszú távon is fontos a régi autók kicserélése, az újak munkába állítása; csak kifogástalan gépkocsikkal szabad képzést vállalni. Az összes jármű nyugati, s a tervek szerint tovább folytatják a rekonstrukciót. — Nem öncélú a beruházás, mivel ma már bebizonyosodott: csak az marad versenyben, aki képes az állandó megújulásra. A járművezetőképzés tőkeigényes vállalkozás, s a fejlesztésre szánt pénzt nem könnyű előteremteni. Ennek ellenére mindent megteszünk, hogy korábbi elhatározásunkat valóra váltsuk. Csak a felkészült, megbízható járművel dolgozó cégeknek van esélye — tette hozzá. A képző szervezetnél a legtöbben a B-kategóriás jogosítványt akarják megszerezni, s a hallgatók zöme továbbra is a tizen- és huszonévesek közül kerül ki. A fiatalok tudják, hogy értékes a jogosítvány, és becsületesen készülnek a vizsgára — mondta. Az eredmények is ezt mutatják. Az elméletí vizsgát 70 százalékuk teljesíti első nekifutásra és hasonló a gyakorlati vizsga eredménye is. H. M. KAPOSÍVÖLGYI RENDEZÉSI TERV-MÓDOSÍTÁS KÖZSZEMLÉN Konkrét telek beépítési szándéka kapcsán az Önkormányzat felülvizsgáltatta a Kapos folyó völgyének rendezési tervét. A rendezési terv módosítást közszemlére kifüggesztettük a Városháza (új épületszárny) földszinti folyosóján Észrevételeket és véleményeket várunk 1999. február 28-ig a Városházára a Fó'építészi Irodába: II. emelet 213. szoba. Telefon: 316-151. 199228) Városkép az ezredfordulón Sétálóutca, rohamléptű fejlődés. Dönteni kell, vagy külterületi fejlesztés vagy belterületi városszerkezet-megújítás Bővül a városközpontban a gyalogos zóna, több lesz a zöldterület, és Kaposvár főteréhez méltó képet kap a Kossuth tér is. Egyebek között ez derült ki tegnap azon a beszélgetésen, amelyet a város épített és természeti környezetéről folytattak a szakemberek. A várossá nyilvánításhoz kapcsolódó ünnepi hét tegnapi rendezvényén, a Megyei és Városi Könyvtárban dr. L. Szabó Tünde megyei főépítész faggatta a szakembereket. Szigetvári György Ybl-díjas építész a kaposvári várról szóló ismereteinket értékelte át. Esze- ridt a vár valószínűleg nem úgy nézett ki, mint ahogy eddig gondoltuk: a négy középkori leírást összevetve a Széchenyi könyvtárban föllelt 1687-es kiadványban szereplő metszet áll közelebb a valósághoz, nem pedig a városházán kifüggesztett kép. Szigetvári György elégedetten szólt a műemlékvédelemről, de két hiányosságot is említett: a székesegyház előtt nagyon rossz állapotban van a rokokó Madonna-szobor; Va- szary János szülőházának a felújítása 10 éve abba maradt. Hozzátette: a századforduló építészetét is műemléki védelemben kellene részesíteni. Szintén kevesen tudják, hogy Kaposváron 1,6 millió négyzetméter a gondozott közterület, amelyen mintegy 35 ezer fa és 3,5 ezer négyzetméter virágágyás található. A Kapos folyó mentén, a Zselic északi lankáira épült település első kertésze Schil- hán József volt, a nagy belső parkok és az utcai fasorok ültetése pedig Stöckl József nevéhez fűződik, aki 1925-40 között volt főkertész. A nagy elődök mai utóda, Hartner Rudolf a legfontosabb feladatokat foglalta össze: a Szokola-berek és a Berzsenyi utca térségében a növényültetés, a park kialakítása; a belváros kertészeti rendezése. Virányi István városi főépítész felhívta a figyelmet: el kellene dönteni, hogy terjeszkedő külterületi fejlesztést vagy a belterületi városszerkezet megújítását szeretné-e a város, mert a kettő együtt nem finanszírozható. Szakmai szempontból az utóbbi indokolt, hangsúlyozta. A városközpontban a vegyes funkciójú épületekre van vállalkozói igény, és a regionális létesítmények is itt kaphatnak helyet, ehhez azonban szükség van a közműrendszerek kapacitás- bővítő felújítására, a parkolási gondok enyhítésére és a gyalogos övezet, a zöldterület bővítésére. Katona József Fésűs Éva műhelyében Tündér járta mesetáj Hol teremnek a mesék? Természetesen a tündér járta mesetájon. Ha egy Szélfiúcska arra repül, addig gyűjtögeti őket felhőbéléses, napsugárral hímzett tarsolyába, amíg egy meséskönyvbe valót össze nem szed. Fésűs Éva kaposvári meseíró legújabb kötetéből valók ezek a sorok. A Kairosz, valamint a Szent Gellért Kiadó és Nyomda gondozásában az ugyancsak kaposvári Fábián Zita illusztrációival megjelent Tündérjárta mesetájon című kötet szerzője azt vallja: a gyerekeket nem szabad rosszra ingerelni. Erőszakot, robbantást, veszekedést szeretetlenséget úgyis látnak eleget a televízióban. A mesének az a feladata, hogy a jóra ösztönözze őket. A mesében - örök törvény - megbűnhődik a gonosz, a jó pedig elnyeri méltó jutalmát. Az életben ez nem mindig van így. A televíziós és rádiós műsorok, sorozatok, jelenetek szerzője egy ideje visszavonultan él, de meglehetősen termékeny. Mióta nem dolgozik külső munkatársként, megjelent a Minibocs, a Csapafül 22 meséje, a Csodálatos nyál- cipő, az Aranypofácska című kötete. Az ezüsthegedűt háromszor is kiadták - összesen hatvan- ezer(!) példányban Fésűs Éva - akinek a közelmúltban ismételte meg a televízió a Palacsintás király című mesejátékát - azt tervezi: könyvekbe rendezi mindazt, ami hang és kép volt, mert - mint mondta - fogy az idő, és még sok munka vár rá. (Lőrincz) HÍREK Kirámolta a tárolót A Zárda utca egyik társasházának tárolójára vetett szemet ismeretlen tettes a minap. A felderítést tett követte: a tolvaj besurrant az alagsori tárolóba, és magához vette, amit csak talált és bírt. Összesen 281 ezer 460 forint kárt okozott a tulajdonosoknak. Egyesített zenekar Kaposvár összes nagyzenekarának közreműködésével rendeztek hangversenyt tegnap este a Dorottya-házban. A Liszt Ferenc Zeneiskola szervezésében a színház zenekara, a Kaposvári Kamara- és a Kaposvári Honvédzenekar, valamint a zeneiskola vonósai játszottak az egyedülálló, egyszersmind hagyományteremtő újévi-farsangi hangversenyen. Ürítési díjas számlák Megkezdte az idei szemétszállítási számlák kézbesítését - az önkormányzati rendelet módosítása szerint - a Kaposvári Városgazdálkodási Rt. A közületeknél egységesen heti kétszeri szemétszállítás díját szedik be. A lakosság körében az ürítési díjas rendszernél a KVG Rt a rendelkezésre álló adatok alapján módosította a minimális edényzet ürítési díját. Programajánló Gyermekrajz-kiállítás nyílik 17 órakor a Megyei és Városi Könyvtár előadótermében Szép városunk környéke címmel. Megnyitja dr. Vékony László, a szervező Kaposvári Városszépítő Egyesület elnöke. Ugyanitt 18 órakor A város, ahol élünk és a Kaposvár és környéke című könyvek bemutatója kezdődik. A Gyergyai Galériában 18 órakor Soós Tibor és Nyakas Attila festőművészek tárlata nyílik. A kiállítást Szabó Károly Attila, a Szín-Folt Galéria tulajdonosa nyitja meg. A TIT-székházban 18 órakor Kassai Lajos lovasíjász-íjké- szítő tart előadást A magyar lovasíjászat a múltban és napjainkban címmel a somogyi erdélyi baráti kör vendégeként. 18.30-kor a MTESZ-szék- házban dr. Bodosi Mihály nyugalmazott kórházigazgató, Kaposvár díszpolgára lesz a Polgári Kaszinó vendége. Életéről, munkájáról dr. Bősze Sándor, a megyei levéltár igazgatója kérdezi. MOZIMŰSOROK * 6 SZIVÁRVÁNY: 6, 8: PENGE (amerikai film) Sony digitális