Somogyi Hírlap, 1999. január (10. évfolyam, 1-25. szám)

1999-01-18 / 14. szám

SOMOGYI HÍRLAP 2 Világtükör 1999. január 18., hétfő Diplomáciai erőfeszítések a népirtás elkerülésére Beavatkozásra kész NATO Pacsirtaper az unióban A franciáknál hosszabb a vadászati idény Ismeretlen helyre utazott Öcalan Abdullah Öcalan szombaton elhagyta Olaszországot - je­lentette be késő este az olasz kormány, hozzátéve, hogy a saját akaratából távozó kurd gerillavezért „elkísérték” a határra. A hír nyomán meg­könnyebbülését hangoztatta Lamberto Dini olasz külügy­miniszter, Öcalan jelenléte ugyanis megmérgezte Mas- simo D’Alema kormányának első két hónapját. Az olasz külügyminiszter azt nyilatkozta a vasárnapi lapoknak, hogy „egy saját vá­lasztása szerinti országba” távozott a nemzetközileg is ismert és körözött terrorista.- Öcalan saját biztonsági el­várásainak megfelelő célállo­mást keresett magának - mondta. Az olasz sajtó feltéte­lezései szerint a Törökország­ban törvényen kívül helyezett Kurd Munkáspárt (PKK) veze­tője Moszkvába utazott. A szkipetár amazon Albánia ismert amazonja, Lala Ivanaj, az északon elte­rülő Vulpeka lakója, az anya­könyvi bejegyzések szerint a nőkhöz tartozik. Mégis férfi­ruhát visel, a kocsmában az erősebb nem képviselőivel együtt hajtja fel a rákit. Min­denki tudja róla, hogy „ka­nun”, s ebben a minőségében nincs egyedül. A szkipetárok hagyományai szerint olyan nőről van szó, aki apja jóvá­hagyásával férfi szerepkört vállalt a családban, s ezt a környezete is tudomásul vette, elfogadta. Lula erős al­katú, de csinosnak mondható lány volt, aki körül tizenöt-ti­zenhat évesen keringtek az udvarlók. Ám a „kanun” szi­gorú feltételek között él. Visszahívott filmek A Walt Disney cég kínosan ügyel jó hírére. Ennek ékes példája, hogy a napokban visszarendelte a boltokból A megmentők című film csak­nem három és fél millió vi­deokazettáját. A 110 ezer koc­kából álló animációs filmben ugyanis két kockán oda nem illő hátteret találtak. Hogy pontosan mit, azt mély titok övezi. A cég történetében ez az első példa az ilyesmire, noha az Oroszlánkirály és A kis hableány kazettája is tar­talmazott kifogásolható képe­ket és nyelvhelyességi hibá­kat. Az átlagnéző a hibákból mit sem érzékel; a másodper­cenként 25 kockából egyet a szem nem tud külön kiszűrni. Ferenczy Europress Vasárnap kora este ülést tartottak a NATO nagykö­vetei, hogy megvitassák a racaki mészárlás utáni koszovói helyzetet. A szervezet már szombaton mélyen elítélte az albán polgárok meggyilkolását, amely Javier Solana főtit­kár szerint csupán fokoz­hatja a konfliktust és a szenvedéseket. KOSZOVÓ Bili Clinton amerikai elnök előzőleg kapcsolatba lépett Javier Solana NATO-főtit- kárral, hogy megakadályoz­zák „a megtorlások spiráljá­nak beindulását.” A szerve­zet októberben már paran­csot adott a jugoszláv cél­pontok elleni légicsapásokra A FÁK esete is mutatja: a hagyományos bölcsesség szerint nem nőnek az égig. Ez az orosz befolyásra vo­natkozik, amelyet először kikezdhetetlennek tartot­tak a Független Államok Közösségéhez tartozó öt közép-ázsiai államban. Minden arra mutatott, hogy ez még sokáig így is marad. Hamar kiderült azonban: a számottevő nyersanyagtar­talékokkal, felhasználatlan munkaerővel rendelkező tér­ségnek elsősorban tőkére van és egy szélesebb körű légi­támadásra. A végrehajtást azonban újabb döntésig fel­függesztették. Tirana az ENSZ Biztonsági Tanácsá­nak sürgős összehívását kérte a koszovói helyzet ki­vizsgálására, miután szerb rendőrök legalább 45 em­bert meggyilkoltak a racaki vérengzésben. Az albán kormány levélben fordult Kofi Annan ENSZ-főtitkár- hoz, „a világszervezet gyors helyszíni beavatkozását” sürgetve. Sáli Berisha volt albán el­nök, a Demokrata Párt veze­tője felszólította az albáno­kat: készüljenek fel a hábo­rúra, mert a létükről van szó. „Az albánoknak élethalálhar­cot kell vívniok fennmaradá­sukért, és győzniük kell eb­szüksége, valamint fejlett, al­kalmazható technológiára, de ezt Oroszország nem igazán képes nyújtani. A csábítás igen nagy volt. A kazah olaj- és gázvagyon, a türkmén arany, az üzbég gyapot, a kirgiz és tádzsik természeti Idncsek nagy vonzerőt gyakorolnak. Elő­ször a törökök jelentkeztek, hiszen az országok többsége a türk nyelvcsaládhoz és az iszlám szunnita irányzatához tartozik. Az Egyesült Államok a jö­vendő olaj- és gázvezetékek helyszíneként értékeli ma­ben a háborúban” - hangsú­lyozta a politikus. Sáli Be­risha leszögezte: honfitársai­nak meg kell érteniük: rend­kívül veszélyeztetett helyzet­ben élnek, és joguk van ah­hoz, hogy minden eszközzel megvédjék magukat; itt az ideje tehát, hogy az albánok egységes nemzetként lépje­nek fel. Vasárnap újabb har­cok törtek ki a koszovói Ra- cak környékén a szerb erők és a szeparatista albán fegy­veresek között. A térségben robbanások és kézifegyverek ropogása hallatszott. Nem sokkal a lövöldözés kirobba­nása előtt az EBESZ megfi­gyelő missziójának helyszí­nen tartózkodó egyik tiszt­ségviselője közölte, hogy a szerbek a falu felé nyomul­nak előre. gasra ezeket a területeket; Kína mindenekelőtt kirgíziai kapcsolatait tartja stratégiai fontosságúnak. Az Európai Unió és Japán kedvezmé­nyes, hosszú lejáratú hitelek­kel operál; az új ipari beruhá­zások közül kiemelkedik a dél-koreai Daewoo üzbég föl­dön létesített autógyára. A legtöbb külföldi beru­házó közösen érdekelt ab­ban, hogy a híres Selyemút ne a drogkereskedelmet szol­gálja ki. A moszkvai befolyás csökkenésének szembetűnő jele, hogy az iskolákban már nem kötelező az orosz nyelv. Január elsején francia föl­dön is bevezették az eurót, de az ország sok polgára azért aggódik, megmarad-e a „vívmány”, amit fél esz­tendeje sikerült elérni: az Európa Unió jogszabályai­val ellentétben meghosz- szabbítható-e február 28- áig a vadászati idény. PÁRIZS A közösség ugyanis már 1979-ben olyan döntést ho­zott, hogy az idény utolsó napja január 31. A párizsi dip­lomáciának nagy nehézségek árán sikerült egy hónap hala­dékot kapnia. Egészen mostanáig. Most viszont erősödik a nyomás, s mivel elvileg Franciaországra is maradéktalanul érvényesek az unió jogszabályai, számos helyi bíróság már komoly büntetés kiszabását helyezte kilátásba a februárban vadá­szók számára. Miért olyan fontos ez a kér­dés? Brüsszel világossá tette, hogy az időponttal az éne­kesmadarak százezreit akarja megvédeni. Ezek éppen feb­ruár eleje táján térnek vissza Nyugat-Afrikából, ahol átvé­szelték a hideget. Természe­tes, hogy ilyenkor a vadászok annyi pacsirtát és hasonló madarat lőnek, amennyit csak el akarnak pusztítani, mert ha­talmas rajoktól setétlik a le­vegő. Közismert, hogy ezek a kis jószágok különösen a déli és délnyugati francia régiók vendéglőinek asztalán számí­tanak nagy csemegének. Ke­vesen tudják, hogy Franciaor­szágban másfél millió vadász van, míg Németországban csak 325 ezer. Az Európai Bí­róság tavasszal mond ítéletet, és ez annyit jelent, hogy az idén még fegyvercsövek vár­ják a gyanútlan szárnyas haza­térőket. HÍREK RÖVIDEN Jelcint vérző fekéllyel kórházba vitték Borisz Jelcin orosz elnököt bevérzett gyomorfekéllyel kórházba szállították. Az államfő sajtószolgálatának közleményéből nem derült ki, hogy Jelcin pontosan mikor került be a Kreml-kórházba, ahol a közelmúltban csaknem két hétig tüdőgyulladással kezelték. Az elnök szombaton rezidenciáján még Szergej Sztyepasin belügyminiszterrel tárgyalt, de hét végi hivatalos programjait már korábban lemondták. Minden bizonnyal elmarad Borisz Jelcin január 28-29-ére tervezett párizsi látogatása is. Robbanás a moszkvai amerikai követség előtt Moszk­vában, az amerikai nagykövetség tőszomszédságában vasár­nap délelőtt felrobbant egy rendőrautó. A hatóságok közlése szerint kizárt a merénylet, ugyanis a csontszínű Zsiguli elektromos zárlata okozhatta a robbanást. Az orosz főváros­ban az Irak elleni amerikai-brit légicsapásokat követően fo­kozottan őrzik az érintett nagykövetségeket, s különben is az amerikai követség közvetlen közelében csak diplomáciai autók parkolhatnak. Pinochet úgy érzi, Londonban kell meghalnia Augusto Pinochet volt chilei diktátor elárulta hozzátartozóinak: bele­nyugodott már abba, hogy Nagy-Britanniában hal meg, ha nem sikerül elérni szabadon bocsátását és visszatérnie Chi­lébe. A Lordok Háza hétfőn ül össze, hogy eldöntse: volt ál- , lamfőként Pinochet élvez-e mentelmi jogot vagy sem. Ha a lordbírák nem engedik szabadon a volt diktátort, bizonyosan fellebbezések sora következik majd, és a 83 esztendős Pino­chet további hosszú hónapokra Nagy-Britannia kényszerű vendége maradhat. Bizalmat szavaztak az új török kormánynak Megnyerte a parlamenti bizalmi szavazást Bülent Ecevit török miniszterel­nök és kisebbségi kormánya. Hikmet Cetin parlamenti elnök közölte: a kormány mellett 306, ellene 188 képviselő szava­zott, egy tartózkodott. Ezzel véget ért a hetek óta tartó kor­mányválság Törökországban. A Demokratikus Baloldal pártját vezető Ecevit húsz év után került ismét a kormányfői székbe. Iszlám törvénykezés Pakisztán egy részén Bevezették a szigorú iszlám törvénykezést, a saríát Pakisztán északnyugati részének egyes területein. A döntés két autonóm régióra, Ma- lakandra és Kohisztánra vonatkozik: e két területen rendkívül konzervatív pastu törzsek élnek, s a tartományi kormányzat vezetője, Mehtab Ahmed Abbaszi szerint a saría bevezetését maguk a helyi lakosok követelték. Az Öböl-háború évfordulóján Bagdadban még az ócskapiacon is bekapcsolták a tévékészü­lékeket, hogy a járókelők figyelemmel kísérhessék Szaddám Húszéin beszédét. Az iraki elnök kitartásra és hazafiasságra buzdította népét. fotó: feb/reuters A FÁK nem nőnek az égig Már nem mindenütt kötelező az orosznyelv-tanulás Új kikötő a Közép-Keleten Az Ománi Szultanátus nem­rég felavatott szalalai konténerkikötőjét a hajósok minden bizonnyal együtt fogják emlegetni a rotterdamival, vagy a szingapúrival. A létesítmény területét a tengertől „csatolták el”. A feltöltéshez csaknem hétmillió köbméter anyagot használtak föl. Az ország 138 millió dollárt ruházott be, míg a magán- és külföldi tőke további 120 milliót. Japán és kínai cégek készítették a darukat, működtetésükét ameri­kai és holland vállalatok végzik harmincéves koncessziós szerződés alapján. fotó: fellegi Bécs és Róma megegyezett Ljubljana háta mögött Osztrák marad a lipicai ménes Gyakorlatilag Trianon óta húzódó, de valójában egy jó fél éve forrpontra jutott kérdésben egyezett meg a hót végén az olasz és az osztrák mezőgazdasági miniszter: a lipiciai ménes törzskönyvét Ausztria ál­líthatja ki. Tegyük hozzá: a szlovénok nagy bánatára, Liplca ugyanis az ő orszá­gukban található. Egy állatfaj tenyésztésének joga csak egy országhoz fű­ződhet, amely a nemzetközi tenyésztési szabályokat is meghatározhatja. A lipicai ménest II. Károly osztrák fő­herceg 1580-ban alapította. Lipicán tenyésztették ki a Karszt-hegységbén honos szí­vós és erős, valamint az anda- lúziai lófajták keresztezéséből, majd pedig az arab, a nápolyi és a dán vérvonalú lovakkal történt nemesítés után ezt a különösen szép és okos, feke­tén születő, később kifehéredő állatot a bécsi udvar spanyol lovasiskolája számára. Jó 200 évvel ezelőtt, Mária Terézia uralkodása idején már 150 telivért gondoztak Lipi­cán. A napóleoni háborúk alatt háromszor telepítették a mé­nest Magyarországra, és csak 1815-ben, a bécsi kongresszus után terelték vissza az állato­kat a Trieszt melletti ménte­lepre. Évszázadra rá az I. vi­lágháború zavarta meg a lovak életét: előbb a Bécs melletti Laxenburgban, majd a csehor­szági Kladrubyban helyezték el őket, majd 1920-ban szét­osztották a ménest. A valami­kori csász. és kir. lipicai mén­telepről elűzöttek a stájeror­szági Piberben leltek istállóra. Az olaszok Trieszttel együtt a törzsnek számító lipicai ma­radék ménes gazdái is lettek. Katonai célra tovább tenyész­tették a lovakat. A II. világhá­ború, majd pedig a hideghá­ború megint csak szétzilálta a lótenyészetet: Lipica német megszállása után a törzsállo­mányt a Szudéta-vidékre „menekítették”, onnan George Patton amerikai tábornok az előretörő szovjet Vörös Hadse­reg elől Bajorországba haj­totta. A negyvenes évek második felében újabb osztozkodás következett az Egyesült Álla­mok, Ausztria és Olaszország között. Az igazi tenyészhet­nek (az akkori jugoszláv) Lipi- cának mindössze 11 ló jutott az eredetileg 230-ból. A sors kegye, hogy 1991-ben, Szlo­vénia önálló állammá válása­kor nem hurcolták el a balkáni háborúba a lipicaiakat. A tör­ténelem viharaiban megany- nyiszor szétzilált tenyészet ál­latai a szó szoros értelmében „világpolgárrá” váltak. Gya­korlatilag hazára leltek Szlo­vénián -kívül Ausztriában, Olaszországban, Cseh-, Ma­gyar-, Lengyel- és Horvátor­szágban, valamint Romániá­ban és persze Amerikában is. Kulcsár László

Next

/
Thumbnails
Contents