Somogyi Hírlap, 1998. december (9. évfolyam, 281-305. szám)
1998-12-01 / 281. szám
SOMOGYI HÍRLAP 8 Gazdaság 1998. december 1., kedd A gyógyír: kockázati tőke A Magyar Fejlesztési Bank Rt. (MFB) regionális kockázati tőkealapot indít jövőre Észak-Magyarországon; ez 25-100 millió forint közötti kihelyezésekkel segíti majd a kisebb vállalkozások tőkeellátását - jelentette be Csuhaj V. Imre. Az MFB ügyvezető igazgatója a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Kockázati Tőkebörze '98 című rendezvényén elmondta: a kísérleti projekt induláskor várhatóan 1,5-2 milliárd forint tőkealapot kezel majd szoros együttműködésben a kamarákkal és a helyi szervezetekkel. A tervek szerint az észak-magyarországi kockázati tőketársaság lesz a minta az ország más régióiban tervezett alapoknak. Az MFB ügyvezetője úgy véli, ezek az intézmények nem oldhatják meg a finanszírozással kapcsolatos ösz- szes problémát, de a feszültségek enyhítésére alkalmasak. A kockázati tőkealapok üzletpolitikája hasonlít majd a beszállítói programok feltételrendszeréhez. Pacsi Zoltán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) ügyvezető igazgatója a kisebb cégek tőzsdei bevezetésének lehetőségeiről, a tőzsdei jelenlét előnyeiről szólt. Elmondta: nyár közepe óta az úgynevezett „C” kategóriában az átlagosnál nagyobb kockázattal, s viszonylag kicsi tőkeerővel működő társaságok is bevezethetők a BÉT-re. A „C” kategóriában 100 millió forint árfolyamértéken számított tőkenagyság, minimum 15 tulajdonos és egy befejezett auditált üzleti év a feltétel. Ezen túlmenően mind az eljárási rendben, mind a bevezetés díjaiban olyan könnyítéseket vezetett be a BÉT, amelyek a kisebb cégek számára is elérhetővé teszik a nyilvános tőkegyűjtést. Pacsi szerint a megmérettetés a parketten olyan publicitást, nemzetközi ismertséget jelent a cégeknek, amit semmiféle más eszközzel nem tudnának elérni. Bihari István, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság tanácsának elnöke kevesellte az innovációt serkentő állami intézkedéseket. Kifogásolta, hogy 1997 óta nincs előrelépés a K+F ráfordítások költségként való elszámolásában. Több pénz jut az önálló alapokat felváltó célelőirányzatoknak Kamattámogatásra 3 milliárd Az új kormányzati szerkezetben nemcsak a neve változott meg az ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi tárcának, és lett belőle Gazdasági Minisztérium, hanem a feladatai is kibővültek. Mindehhez igazodik most a jövő évi költségvetés, amelyről ezekben a hetekben tárgyal az Országgyűlés. Szőllősi László főosztályvezető-helyettes emlékeztetett rá, hogy a Gazdasági Minisztériumhoz került a munkaügyi feladatok egy része, és a tárca felügyelete alá tartozik a jövőben az országos alapok közül a Munkaerő-piaci, valamint a Központi Nukleáris Alap. Egészében: minden más tárcánál nagyobb szerep jut a kormány gazdaság- politikájában a Gazdasági Minisztériumnak. Szőllősi László elmondta, hogy a tervek szerint eddigi formájában megszűnik a kulturális, a környezetvédelmi, az út- és vízügyi alap, és a keret, amivel eddig gazdálkodhattak, beolvad az érintett minisztériumok költségvetésébe. Ez azonban nem jelent elvonást. Sőt, az eddig elkülönített állami pénzalapok helyébe lépő célelőirányzatokra 1999-ben a korábbinál több pénz jut. A gazdaságfejlesztési célelőirányzat kerete a költség- vetési javaslatban meghaladja a 19 milliárd forintot, ami 7 milliárddal több az ideinél. Ugyancsak érdemleges, mintegy 3 milliárdos növekedés várható a központi műszaki fejlesztési célelőirányzatnál, ahol a keret várhatóan meghaladja a 9 milliárd forintot. A költségvetési javaslat szerint a gazdaságfejlesztési célelőirányzatból a kis- és középvállalkozások beruházásainak kamattámogatására 3 milliárd forintot kell biztosítani. Az eddiginél több jut exportösztönzésre, valamint vállalkozásfejlesztésre is. Koós Tamás Hírek A BUX, a Budapesti Értéktőzsde hivatalos indexe 5 976,32 ponton fejezte be hétfőn a kereskedést, ami 26,48 ponttal, azaz 0,44 százalékkal alacsonyabb pénteki záróértékénél. A kereskedés elején emelkedő, később folyamatosan csökkenő árfolyamok jellemezték a részvénypiacot. A Közmunka Tanács előreláthatólag még e héten megtárgyalja azt az előterjesztést, amelynek alapján mintegy 800 millió forintot különítenének el vízkár-elhárítási munkákra. A Szociális és Családügyi Minisztérium elképzelései szerint a vízügyi igazgatóságok a keretösszegeket 1999. első hónapjaira szóló pályázatok útján nyerhetnék el. így egyszerre lehetne segíteni a Tisza menti térség munkanélküli lakosain és pluszforrásokhoz jutna az árvízvédelem is. Univerzum néven, 100 millió forintos alaptőkével új befektetési alapkezelő társaságot hozott létre a Dunahol- ding Brókerház Rt. Az új cég 1999. január végén, február elején öt különféle nyílt végű alappal indul. Alapkőletétel Felüljáró épül Győrött. A város régi és új ipari negyedét összekötő létesítmény alapkövét hétfőn tették le. Jezsó György, a polgármesteri hivatal irodavezetője az MTI érdeklődésére elmondta: a közúti felüljáró a budapest-hegyeshalmi vasútvonalat keresztezi és átveszi a szintbeni útátjáró funkcióját. Az utóbbit biztonsági okokból megszüntetik, hogy a vonatok olyan nagy sebességgel közlekedhessenek, amelyre a vasúti fejlesztések a lehetőséget megteremtették. A mintegy 400 millió forintos beruházást a MÁV Rt. és a Győr városi önkormányzat közösen finanszírozza. A felüljárót a győri Hidro-Plan Kft. tervei alapján a KÉV-Metro Kft. építi. A jövő ősszel nyitják meg a forgalom előtt. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Angol font 365,00 Francia frank 38,61 Japán jen (100) 178,64 Német márka 129,43 Olasz líra (1000) 130,73 Osztrák schilling 18,40 Svájci frank 156,97 USA-dollár 221,00 ECU 254,44 Ötéves a Magyarországi Volksbank Kis bank - kis cégeknek Bővíti tulajdonosi körét az elsősorban kis- és középvállalkozások (kkv) hitelezésére és lakossági betétgyűjtésre szakosodott magyarországi Volksbank Rt, amelyben párizsi, stuttgarti és düsseldorfi bankok vásárolnak részesedést. A kis bankként indult, s jelenleg kétmilliárdos jegyzett tőkéjű, harminchét milliárd forintnyi mérlegfőösszegű bank öt éve működik hazánkban. A Unic- illetve a Hypobank üzletpolitikájával ellentétben a pécsi telephely megnyitása után nem a nagy-, hanem a kisvárosokból kiindulva építette ki hálózatát, 12 fiókját. A személyes kontaktusra alapozó, telebank-szolgálta- tásokat egyelőre nem nyújtó pénzintézet igazgatóságának elnökhelyettese, Birkás Zoltán lapunknak elmondta, hogy a kkv-szektor számára kidolgozott hitelpolitika messzemenően alkalmazkodik a piaci igényekhez, a hitelfelvételnek nincs alsó limitje. Tapasztalatuk szerint azonban az átlagos hiteligény 20 millió forint. Klaus Thalhammer, a fő- részvényes Österreichische Volksbank AG vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy a mintegy 16 ezer ügyféllel rendelkező itteni bank Magyarország uniós csatlakozására építve az osztrák, német, olasz, török és francia fiókokkal szoros kapcsolatban áll, információik a tagországok betéti és hitel- lehetőségeiről naprakészek. Cs.J. I ■ ■ lakástakarékpénztár Karácsony! 50% ajándékba 1 Most az Otthon Lakás-takarékpénztárral megteremtheti álmai otthonát, mert éves befizetéseire 30% állami támogatás jár Önnek, így megtakarított pénze nem veszít értékéből! Az előtakarékossági idő végén pedig megduplázhatja a lakáscélra addig összegyűlt pénzét az egyedülálló 6 %-os kamatozású lakáshitellel. Az így elérhető összeg 4 év 4 hónap után akár 1 380 000 Ft is lehet. Az Otthon Lakás-takarékpénztár karácsonyi meglepetésként a számlanyitási díj SO %-át elengedi Ha Ön december 1. és 24. között 4 év 4 hónapos futamidejű szerződést köt, a számlanyitási díj csupán 0,5 %*. Mi ezzel az ajándékkal szeretnénk meglepni Önt, hogy Ön is meglephesse családját Karácsonyra. (’A teljes számlanyitási díj a szerződéses összeg 1 %-a lenne. Az akció keretében megkötött szerződésekre az otthon „10 % bevezető bonusz” ajánlata nem érvényes.) További információért keresse fel a Konzumbank, az ERSTE BANK HUNGARY, a Daewoo Bank és a Signal Biztosító fiókjait, vagy hívja területi értékesítési vezetőnket: Keresztes Péter, telefon: 30/914-5254 KONZUMBANK ERSTE • Kaposvár, Teleki u. 7. ■ Kaposvár, Bajcsy Zs. u. 24. • Csurgó, Széchenyi tér 16. • Siófok, Szabadság tér 6. Mégiscsak OlInOíl a legjobb! lakástakarékpénztár M——— Nyolc hónap - csökkenő mezőgazdasági értékesítése Lassult az áremelkedés A mezőgazdasági termelők az év első nyolc hónapjában 3,3 százalékkal kevesebb szántóföldi és kertészeti növényt értékesítettek, mint a tavalyi év azonos időszakában. Az élő állatok és állati termékek felvásárlása 5,8 százalékkal - csökkent. A legfrissebb kimutatások szerint gabonafélékből a tavalyi mennyiség alig több mint 92 százalékát, 2,2 millió tonnát vittek piacra. Az eladott búza mennyisége a tavalyinak a 71 százaléka, 1,1 millió tonna volt. Kukoricából 800 ezer tonnán adtak túl. Az idén tizenkét százalékkal nőtt a gyümölcsfelvásárlás, de az összkép meglehetősen bonyolult. A körte menynyisége például 6, az őszibaracké 36 százalékkal emelkedett. A 450 ezer tonnás augusztusi almafelvásárlás viszont 16 százaléka az egy évvel korábbi mennyiségnek. Az áremelkedés - a statisztikák tanúsága szerint - szinte valamennyi ágazatban lassúbb volt, mint tavaly: 16 helyett mintegy 12 százalékot tett ki. Az élő állatok és állati termékek felvásárlási árainak emelkedése kétszerese volt más mezőgazdasági árucikkekének. Az állatpiacokon a legnagyobb mértékben, több mint 60 százalékkal a süldő drágult, a malac darabjáért 56 százalékkal többet, átlagosan 8500 forintot kértek. A hízó- és vágósertés kilójáért mintegy 40 százalékkal kértek többet az idén. U. G. FELVÁSÁRLÁSI ARAK ALAKULASA A TAVALYI ÉV AZONOS IDŐSZAKÁHOZ VISZONYÍTVA Vn A n JáLL baromfi sertés szarvas- marha +4% +20% +28.5% & zöldség gyümölcs 0% +26% Forrás :KSH búza-20% ^ fcKKNc^ • Emraiss • Vezetőváltás az Antenna Hungária élén Sugárzó részvények Még az idén kezdeményezi teljes részvénysorozatának tőzsdei B kategóriájú bevezetését a 10,349 milliárd forint jegyzett tőkéjű Antenna Hungária Rt. - jelentette be László Géza, a társaság elnöke, a vállalat hétfői közgyűlését követően. A közgyűlés tegnap elfogadta az Rt tőzsdei bevezetésével kapcsolatban szükségessé vált alapszabályzat-változtatást, valamint módosította az idei üzleti tervet is. A társaság mérleg szerinti eredménye 1,38 milliárd forint lesz, 20 százalékkal több a tavalyinál.-A cégnek az értékpapír- törvény előírásai miatt kell bevezetnie papírjait a tőzsdére - mondta László Géza. A társaság fő tulajdonosa 86,834 százalék erejéig az ÁPV Rt A fennmaradó rész 5872 önkormányzat és kisbefektető tulajdonában van. Az Antenna Hungária Rt közgyűlése - több más állami többségű tulajdonban lévő cég közgyűlését követve - visszahívta tisztségéből az első számú vezetőt. Mától az új vezérigazgató kinevezéséig Hazai Gábor megbízott műszaki vezérigazgató-helyettes látja el Máté István teendőit.