Somogyi Hírlap, 1998. december (9. évfolyam, 281-305. szám)

1998-12-05 / 285. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1998. december 5., szombat Megyei körkép 3 Ifiház ötletbörzével Tegnap a Télapó is jelen volt a marcali ifjúsági ház ötlet­börzéjén, ahol felmérték: a város fiataljainak milyen el­várásai vannak egy közös­ségi házzal kapcsolatosan. Marcali Az egyelőre ifjúsági ház nevet viselő helyiséget a kulturális központ segítségével, az ön- kormányzat közel 300 ezer fo­rintos támogatásával rendezték be a fiatalok. Olyan helyet akar­tak teremteni, ahol káros szen­vedélyektől mentesen lehet szórakozni. A munkák irányí­tója Peringer Orsolya október óta Marcali ifjúsági referense. A vidám nyitó buliban névadó versenyt is rendeztek. A vég­eredmény a hivatalos megnyi­tón derül majd ki nemsokára. Analitikusok a Pannon Agrártudományi Egyetemen Vigyázat: D-aminósav Agyon sütjük, főzzük, mikrózzuk ételeinket, amelyekben ezért nagyon sok D-aminósav keletke­zik, ami nemcsak hogy nem hasznosul, de káros is lehet. Egyebek között ezzel a problémával is foglalkozott az agrártu­dományi egyetemen teg­nap tartott II. Dél-Dunán­túli Analitikai Nap. Kaposvár A rendezvényen a mezőgaz­daság és a kémia határterü­leteiről hangzott el húsz elő­adás. A karok felosztották egymás között a tudomány- területeket: a keszthelyiek a mikrobiológia és a kémia közös kérdéseivel, a mo­sonmagyaróváriak a növényi biokémiával foglalkoznak, a kaposváriak pedig fehérje- és aminósav analitikával. Csapó János, az MTA Pé­csi Területi Bizottsága szer­vetlen- és analitika-kémiai munkabizottságának elnöke értelmezte a kaposvári kuta­tások jelentőségét: az em­beri szervezet a tűz felfede­zése óta találkozott először a D-aminósavakkal, amelyek akkor keletkeznek, ha na­gyon fölmelegítünk egy fe­hérjét. Mára ez odáig fajult, hogy egyre több olyan ételt fogyasztunk, amiben túl sok a D-aminósav. A kaposvári kutatók vizs­gálják például, hogy a fél­kész termékek milyen kon­centrációban tartalmaznak ilyet, és új élelmiszer-feldol­gozási technológiákat igye­keznek kialakítani. Csapó János szerint például a cse­csemőtápszereket és a lefejt anyatejet biztosan nem aján­latos mikrosütőben melegí­teni. A különböző fogyasztó anyagokat magas hőmérsék­leten kezelik, hogy minél emészthetetlenebbek legye­nek, amivel el is érik ezt a célt, de a szerek közben tele lesznek D-aminósavakkal, így rosszabb esetben vese- és májkárosodásokat okoz­hatnak. Katona József VÉLEMÉNYÜNK Raktárban a jövő A boldog megkönnyebbülés mosolya látszott a Kaposcukor Rt vezérigazgatója arcán, amikor bejelentette: az új, 800 milliós beruházással immár biztos, hogy nem kell aggódni a kaposvári cukorgyár jövőjéért. Az ünnepi beszédekben nem ritka ez a szófordulat, ám most nemcsak udvarias formula volt, hanem igazi tartalom volt mögötte: közel 300 dolgozó munkahelyének biztonsága, és biztos piac a cu­korrépa termelőknek. Sem a világpiac, sem az EU-piacok alakulása, sem a dol­lár árfolyama nem kedvez a cukoriparnak, ezért nem ke­rülhető el a racionalizálás. Ennek egyik lépése a Magyar Cukor Rt és az Agrana fúziója, és ennek a tagja lesz nem­sokára a Kaposcukor Rt is. Ebben a hatalmas cégben azon­ban már csak a leghatékonyabb gyárak működhetnek to­vább. Az eddigi fejlesztésekkel ezt célozta meg a kaposvári gyár is, ám mindezek ellenére sokáig nem volt biztos a sorsa. A cukorsilóval azonban „megpecsételődött” a gyár sorsa, ami nem más, mint a fennmaradás. A polgármester üdvözlő szavai is erről tanúskodnak: az egész somogyi gazdaság kapott ajándékot az Agranától Mi­kulásra. Márpedig a fejlődés esélyénél nem sok értékesebb kerülhetett volna ebbe a nagy csizmába... Varga Ottó A buszsofőrök szerint a somogyi utak a legrosszabak Koccanások a jégen, törések a hóban Cukorsilót hozott a mikulás a megye gazdaságának 25 ezer tonnás ajándék (Folytatás az 1. oldalról) A vezérigazgató ezzel arra célzott, hogy a nemzetközi és a hazai gazdasági folyamatok egyaránt azt vetítik előre: a versenyben csak a legjobban felkészült, leggazdaságosab­ban működő gyárak marad­hatnak versenyben. Ezt erősí­tette meg Johann Marihar, az Agrana vezérigazgatója, a Kaposcukor felügyelőbizott­ságának tagja is. Mint mondta, a cukorsilóval már az EU-csatlakozásra készült fel a kaposvári cég, hiszen segítségével már most véd­hető pozíciókat teremtettek a majdani éles ár- illetve kvóta­versenyben. A vezérigazgató azt is elmondta, hogy az Ag­rana érdekeltséget szerzett a másik nagy cukoripari kong­lomerátumban, a Magyar Cukor Rt-ben, ahova rövide­sen beolvad a Kaposcukor Rt is. Az egyesítés tovább erősíti a piaci pozíciókat, és több támogatást tud nyújtani a ré­patermelőknek is. A kormány nevében Kása Ferenc az FVM helyettes ál­lamtitkára, az Agrárrendtar­tási Hivatal elnöke üdvözölte az új beruházást, illetve an­nak tulajdonosait. Mint mondta, ez ünnep az agrár­társadalomnak is, hiszen a cukorpiaci feszültséggócokat is enyhíti. Peter Rejtő, az osztrák gazdasági kamara képviseletében arról beszélt, hogy az Európai Unióban a több országot átfogó, közös cégeké lesz a termelésben a főszerep, és ez a folyamat már Kaposváron is elkezdő­dött. Szita Károly polgármes­ter kijelentette: Kaposvár a Dél-dunántúli régió vezetői szerepére tör. Ehhez olyan erős, versenyképes partne­rekre van szüksége, akik lát­ják a lehetőséget Kaposvár­ban. Ilyen a Kaposcukor Rt is, aki igazán értékes karácsonyi ajándékkal lepte meg a város gazdaságát. Ezzel — tette hozzá — Kaposvár legrégebbi gyárának teremtett biztos jö­vőt. Hogy mennyire így van, azt jelzi, hogy az idei évre tervezett 38 ezer tonna cu­korból ami eddig készült, már az új cukorsilóba került. Varga Ottó Segítséget ígértek az országgyűlési képviselők Somogyi kapu Európához Somogybán a legnagyobb havazás Marcali körzeté­ben volt tegnap, estig 8-10 centis hó esett, máshol 5-8 centis hó borította az uta­kat. Emiatt több helyen el­akadtak és összekoccan­tak a járművek, néhány buszjárat pedig késett. Megyei körkép Eső, ónos eső, hódara és hó felváltva hullott tegnap a megyében, ami megnehezí­tette a síkosság elleni véde­kezést. Emiatt több helyen is szinte járhatatlanná váltak az utak. Kész csoda, hogy a a főútvonalakon nem volt je­lentősebb fennakadás. Bonnyapuszta és Igái között egy leszakadt pótkocsi zárt el két sávot, itt még este is csak egy nyomvonalon ha­ladtak a járművek. A 65-ös úton Som és Ságvár között nem tudtak fölmenni az emelkedőn a kocsik, itt sóz­ták az utat. A mellékutakon a letaposott hó veszélyez­tette a közlekedést: Lipótfán egy emelkedőn akadt el a busz. A megyei közútkezelő kht 18 gépe szórta a sót és tolta le a latyakot az utakról, nem sok sikerrel. A Kapos Volán kilenc já­rata 10-15 percet késett, de mindenhova közlekedtek a buszok. A gépkocsivezetők azt jelentették: Somogybán a környező megyékhez képest igen rosszak az útviszonyok. A tűzoltók Gödre külterü­letén segítettek egy ke­resztbe fordult pótkocsis te­herautón, Siófokon pedig egy árokba csúszott sze­mélygépkocsin. A vezető fejsérülést szenvedett, a Zse- lickislak környéki autóka­rambol orvosi mérlege egy csonttörés. A kaposvári kórház baleseti szakrendelésén egy csuklótö­rést, egy lábszártörést és né­hány bokaficamot kezeltek. Azt mondták: átlagos napjuk volt. Katona József (Folytatás az 1. oldalról) — A város jövőre kikötőt és sé­tányt épít a Dráva partján. Barcsnak három kitörési lehe­tősége van — a határmenti- sége, a nemzeti park és a Dráva — ,s igyekszünk vala­mennyit jól kihasználni — tette hozzá Feigli Ferenc. A barcsi polgármester több kérdésben — a növény- és állategészség­ügyi állomás létrehozásában, a Szivárvány általános iskola el­helyezésében — segítséget is kért a képviselőktől. Tizenegy amatőr színját­szó csapat mutatta be tu­dását tegnap Marcaliban. A diákszínjátszók megyei találkozóját hetedik alka­lommal rendezte meg a Hétszínvirág Általános Is­kola. A tervek szerint ed­digi formájában most utoljára. Marcali A jókedvű egész napos ren­dezvénynek a kulturális köz­pont adott otthont. A nagyte­rem színpadán 200 diák ko- médiázott felváltva, a megye hét speciális általános iskolá­iból. A rendezvényre első al­kalommal érkezett iskola a megyén túlról, Ercsiből. A színészpalánták Nagykani­zsáról is nekivágtak az útnak, Dr. Mátrai Márta támogatást ígért abban is, hogy termé­szetvédelmi szakemberképzés indulhasson itt, s elismeréssel szólt a város otthonházi prog­ramjáról. Rajcsányi Péter sze­rint európai gondolkodásra vall, hogy Barcson egy helyre telepítették a vasút- és autóbu­szállomást, és a vízi közleke­dés központját is ide tervezik. Egyetértett azzal is, hogy gyorsforgalmú utaknak kel­lene Barcsig vezetniük, s szólt az M65-ÖS tervéről, amely az a nebulók legnagyobb bána­tára azonban a hószakadás miatt visszafordultak. A leg- szorgosabbak az öreglaki is­kolások voltak; három pro­dukcióval szórakoztatták, rendkívül érdeklődő társai­kat. A legnagyobb közönség- sikert a „Kamaszkori szere­lem” című produkció aratta, de a házigazdák Pincérfrakk utcai cicáinak és Árgyélus ki­rályfijának is örültek a gyere­kek. A rendezvény színvonalát emelte, hogy a kaposvári Toldi gimnázium végzős drámapedagógiai osztálya vállalta, hogy eljátssza a ren­dezvényt magába foglaló ke­retjátékot. Nagyné Matykó Éva, a program koordinátora elmondta: a rendezvényen két drámapedagógus Tolnai M7-es autópályáról ágazna le, és három megye érintésével juthatna el Barcsig. Herényi Károly a vasúti közlekedés visszafejlődését tette szóvá, amely — mint mondta — ellen­tétes a jelenlegi európai ten­denciákkal. A képviselők úgy vélték: az EU-csatlakozással Barcs fel fog értékelődni, s dr. Szabó József Andor szerint a város jó úton van afelé, hogy Eu­rópa egyik fontos kapuja le­gyen. N. L. Mária és Garami Attiláné „szakember szemmel” nézte a produkciókat. Véleményük egybeesett a házigazdák terve­ivel. Szeretnék — és ez szak­mailag is jót tenne a rendez­vénynek — ha a jövőben sike­rülne egy magasabb fórumot is találni a legtehetségesebb csapatoknak. A jövő évtől vár­hatóan egy országos prog­rammal is kiegészítik a me­gyeit, vagy kétévente rendezik majd meg a találkozót, ahol komolyabb követelmények elé állítják a résztvevőket. A napot forró hangulatú ci­gány táncház zárta, az Amrita diák egyesület közreműködé­sével, ahol a roma fiatalokból álló autentikus cigány folklórt játszó H30 nevű zenész banda szolgáltatta a talp alá valót. (Fábos) Elhunyt Dévai Zoltán 80 éves korában meghalt Dévai Zoltán — közölte a Somogyi Hírlap szerkesztőségével a csa­ládja. Mi csak úgy emlegettük, hogy a Zoli bácsi. Hófehér ha­jával szinte napi gyakorisággal tűnt fel a Somogyi Néplap szerkesztőségében: híreket hozott. Híreket nekünk, az új- ■ságcsinálóknak és híreket az olvasónak. A megye falvaiból a fogyasztási szövetkezetek éle­téről és mindarról, amit látott és tapasztalt. Mert hogy Dévai Zoltán propagandista volt ab­ból a fajtából, amelyik úgy gondolta, hogy mindenütt ott •kell lennie, ahol történik va­lami. S mert ott volt, mindenről tudott. Ezeket a híreket maga gépelte apró papírdarabokra és elhozta, hogy megossza a So­mogyi Néplap olvasóival. Munkatársa volt a lapnak úgy, hogy sohasem volt státuszban. Amikor abba hagyta a hírek gyűjtését, státusza mégis hi­ányzott. December 11-én 11 órakor temetik el a kaposvári keleti temetőben. Isten veled, Zoli bácsi! HÍREK Kerek! köszöntés Kereki- ben mintegy 170 nyugdíjas és a leszázalékolt, valamint 25 rendszeres véradó él. Az önkormányzat róluk emléke­zett meg a közelmúltban szervezett ünnepségen, ame­lyen az iskolások műsorral kedveskedtek. Csaknem szá­zan vettek részt a kultúrház- ban tartott vacsorával egybe­kötött rendezvényen, melyet a község vezetése 17 ezer fo­rinttal támogatott. VARINTER KFT. Asztalosok és bútorgyártók Lucfenyő asztalos és építő minőségű légszáraz fűrészáru Rétegelt lemez 12, 15, 18 mm vastagságban raktárról. Tölgy rétegelt lemez 4 mm Fenyő rétegelt lemez 4 mm 3D bútorajtó 1 hét szállítási határidővel rendelhető. Farostlemez, faforgácslap. HENKEL faipari ragasztók. Élfólia, kivetőpánt. Zárak, vasalatok, csavarok. MILESI felületkezelőanyagok. VARINTER TELEP Tel.: 82/423-219 Kaposvár. Kanizsai u. 58/A. A Konzumbank Aranydió betétjegye bemutatóra szóló, könnyen kezelhető, biztonságos megtakarítási forma, amely fix kamatot fizet. Váltható 3 és 6 hónapos lekötési idővel 10.000, 100.000 és 500.000 forintos címletekben a Konzumbank fiókjaiban. Lekötési lehetőség Éves kamat Kamatprémium LBK.M 3 hó 15,75% + 0,5% 16,25% | 6 hó 16,00% + 0,5% 16,50% J Karácsonyi kamatprémium az Aranydióval! Ajándékozzon Aranydió betétjegyet karácsonyra! A mi karácsonyi ajándékunk Önnek: november 23. és december 23. között 0,5% kamatprémium, így Ön elérheti a 16,5%-os kamatot is! KONZUMBANK Üzleti körben - Családi körben Kaposvár, Teleki u. 7. Tel.: (82) 312-856 AZ 4g?MFB bankcsoport tagja Jövőre nem csak a darabokat, a rendezvényt is (át)rendezik Sikeres Kamaszkori szerelem

Next

/
Thumbnails
Contents