Somogyi Hírlap, 1998. december (9. évfolyam, 281-305. szám)
1998-12-31 / 305. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1998. december 31., csütörtök Belpolitika 11 Visszaszerzik a bizalmat Közgyűlést tartott tegnap a Postabank A Postabank és Takarék- pénztár Rt. szerdai rendkívüli közgyűlésén a tulajdonosok elfogadták a bank középtávú stratégiai tervét. Mint Auth Henrik vezérigazgató elmondta: a banknál az eddigiek mellett 141 milliárd forint további céltartalékra lesz szükség, és várhatóan 17 milliárd forint lesz az idei üzemi veszteség. A 244 milliárd forintos ösz- szes hitelállomány mögé 82 milliárd forint céltartalékot kell még félretenni. A Delo- itte and Touche könyvvizsgáló cég által átnézett 98 milliárd forintnyi befektetésállomány pedig még további 56 milliárd forint hiányzó céltartalékot igényel. A Postabank rendkívüli közgyűlése módosította az 1997. évi auditált éves beszámolót. A részvényesek döntése alapján a tavalyi adózás előtti eredményt az eredeti 12 milliárd forintos veszteségről 30,17 milliárd forintos veszteségre változtatták. A mérleg szerinti eredmény pedig az eredeti 8,59 milliárd forintos veszteségről mínusz 26,75 milliárd forintra módosult. A saját tőke a megváltoztatott tavalyi mérleg szerinti 15,7 milliárd forintról 1997-re vonatkozóan mínusz 2,4 milliárd forintra változott. Madarász László, a hitelintézet igazgatóságának elnöke bírálta a Postabank korábbi vezetésének befektetési, hitelezési és forrásgyűjtési gyakorlatát. Ezután új felügyelőbizottsági tagokat választottak a tulajdonosok. A testület elnöke Bólya Lajos ügyvéd lett. Auth Henrik vezérigazgató közölte: a hitelintézet előző vezetésének felelősségéről csak az Állami Számvevő- szék, illetve a Kormányzati Ellenőrzési Iroda Postabankkal kapcsolatos vizsgálatának lezárása után lehet nyilatkozni. A jelenlegi vezetés mindenesetre felkérte az APEH-et, hogy végezzen adó- ellenőrzést a banknál. Auth leszögezte: az elkövetkező 2-3 év alatt vissza kell szerezni a bank iránt most megcsappant bizalmat, és a cél egy lakossági orientáltságú, univerzális bank felépítése. HÍREK A miniszterelnök a rádióban Magyarországon a lakásépítésekhez szükség lenne egy újabb, jelzálog<alapú banki hitelszolgáltatásra. Ennek lényege, hogy a felépítendő ház szolgálna a hitel fedezetéül - nyilatkozta Orbán Viktor miniszter- elnök tegnap a Kossuth rádióban. Mozdul a Nemzeti ügye A kulturális minisztérium várhatóan január 10-ig elkészíti és eljuttatja a Fővárosi Önkormányzathoz azt a szerződéstervezetet, amely az Erzsébet térre vonatkozó rendezési javaslatot, valamint a Felvonulási téren felépítendő új teátrum helyigényeiről szóló terveket tartalmazza - nyilatkozta tegnap Várhegyi Attila kulturális államtitkár abból az alkalomból, hogy megkezdte működését az Új Nemzeti Színház Megvalósítási Irodája. Sportminiszteri nyilatkozat Hivatalosan január 1-jével kezdi meg tevékenységét a közelmúltban létrehozott Ifjúsági és Sportminisztérium. Deutsch Tamás, a tárca vezetője elmondta: noha a jövő évi büdzsé 107 státus betöltését teszi lehetővé, induláskor 65-70 munkatársa lesz az intézménynek. Régi szabály szerint Az 1998. decemberre vonatkozó társadalombiztosítási járulékbevallás és fizetés szabályai nem változtak - tájékoztatott az Országos Egészségbiztosítási Pénztár munkatársa. A járulékfizetési kötelezettség 1999. január 10-ig az ismert nyomtatványokon és számlaszámon teljesíthető személyesen vagy postai úton a területileg illetékes megyei egészségbiztosítási pénztáraknál (és kirendeltségein). A bevallások ez ideig mágneslemezen (floppy) is benyújthatók. Per német cégek ellen? Elképzelhető, hogy a magyarországi zsidóság egy amerikai ügyvédi iroda segítségével kártérítési pert indít azon németországi cégek ellen, amelyek a második világháború idején kényszermunkásként zsidókat foglalkoztattak - közölte Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke. A per gondolata a Volkswagen kárpótlási akciójának hiányosságai kapcsán vetődött fel. Magyarul is megjelenik a Megtestesülés Misztériuma Győzzön a szeretet Elkészült a hiteles magyar nyelvű fordítása annak a pápai bullának, amelyet a 2000., jubileumi szentév alkalmából a közelmúltban nyújtott át a nagy római, történelmi bazilikák vezetőinek II. János Pál. A Megtestesülés Misztériuma egyházi kiadványokban jelenik meg az új esztendőben. Gyulay Endre megyés püspök, a püspöki kar alelnöke elmondta: fontos szerep hárul a papságra, a püspökökre az elkövetkező évben, hogy a veretes nyelvezetű, terjedelmes dokumentumot eljuttassák az érdeklődő széles rétegekhez. Az a cél, hogy a szavak szándékká és cselekedetekké változzanak. A pápa a hívőkhöz és a nem hívőkhöz, a világhoz intézte körlevelét. A Szentatya a bulla bevezetőjében a más vallásúakat és a nem hívőket is meghívta Krisztus születése 2000. évfordulójának megünneplésére. A püspök ezzel kapcsolatban rámutatott: immáron három évtizede, a 2. vatikáni zsinat óta a pápa szociális körleveleiben az egyház hivatásos szolgálóin és a hívőkön kívül minden jóakaratú embert megszólít, felhív a párbeszédre. A 2000. évforduló most különleges alkalmat kínál erre. Ehhez a gondolathoz kapcsolódik a Szentatyának az az intése, hogy „egyforma méltósággal és jelentőséggel” kell megrendezni az ünnepségeket Rómában és a Szentföldön. A jubileumi év alkalmából a Szentatya kiterjesztette a teljes búcsút nyújtó székes- egyházak, kegyhelyek körét. Ahhoz, hogy tízezrek zarándokolhassanak el ezekre a helyszínekre, a szeretetnek kell győzedelmeskednie világszerte - mondta Gyulay Endre megyés püspök. Deregán Gábor Frissítsük fel emlékezetünket: érdekes események - dióhéjban Nem csak botrányok krónikája Vitathatatlanul a kormányváltás volt az idei év legjelentősebb belpolitikai eseménye, ám ezen túl is eseményekben bővelkedő óv áll mögöttünk. Tegnapi lapszámunkban az év első felének történéseit ismertettük; ma a júliustól decemberig terjedő időszakkal foglalkozunk. Budapest 1998 júliusában esküt tett az új miniszterelnök. Lényegében befejeződött a nyolc éve tartó privatizáció. Boros Tamás vállalkozó volt a célpontja a véres Aranykéz utcai leszámolásnak - rajta kívül 3 halott és 20 sebesült maradt az aszfalton. A kormány megszüntette a tb-önkor- mányzatokat. Menesztették a rendőrség több magas rangú vezetőjét. A Postabank vezérkarának is távoznia kellett. Kilenc hónapos csecsen fogság .után hazatérhetett a két magyar túsz. Augusztusban lezajlottak a Pepsi-sziget rendezvényei, Tolnay Klári FOTÓ: FEB ingyenes lett az első diploma, a botrány szele megcsapta a „fideszes fantomcégeket”. Orbán Viktor szerint korábban titkos megfigyelések folytak pártja politikusai ellen. Szeptemberben átadták az M3-as autópálya új szakaszát. Elkészült a költségvetés tervezete, zárjegy helyett adójegy került a cigarettásdobozokra. A KEI megállapította, hogy 900 millió forintba került a kormányváltás. Az MSZP kongresszusa Kovács Lászlót választotta a párt elnökének. Hétjegyűre változtak a mobilszámok, Szegeden szétválasztották a peregi sziámi ikreket. Októberben felfüggesztették a Kurír megjelenését. 18- án közel 50 százalékos részvétel mellett zajlottak az ön- kormányzati választások. Meghalt Tolnay Klári. Novemberben a kormány leállíttatta a Nemzeti Színház és a 4-es metró építését. Hősies védekezés kezdődött a Felső-Tiszán az árhullám ellen. Az igazságügy-miniszter nem hagyta jóvá Kunos Péter kegyelmi kérelmét. Gázkitörés történt Zalában. Kiderült, hogy 158 milliárdra rúg a Postabank vesztesége. Decemberben a Torgyán- család tagjainak adott pozíciók borzolták a kedélyeket. Erős havazás bénította meg a közlekedést, a vasutasok figyelmeztető sztrájkot tartottak. Ferenczy Europress Börcsöké a Ruttkai-emlékgyűrű A Ruttkai-emlékgyűrűt az idén Börcsök Enikő vehette át a Vígszínház társulatának titkos szavazása alapján tegnap. Budapest Az egykori kaposvári színésznő az év során nyújtott kiemelkedő teljesítményéért kapta az emlékgyűrűt. Az immár 12. alkalommal kiosztott elismerést Ruttkai Éva leánya, Gábor Júlia díjalapító nyújtotta át a házi ünnepségen. Ruttkai Éva Kossuth-díjas kiváló színművész 1986 szeptemberében hunyt el. A nevét megörökítő kitüntetést első ízben Tordy Géza vette át 1987 decemberében, a „tündérkirálynő” 60. születésnapja előtti estén. A színésznő aláírásával díszített aranygyűrűvel kitüntették Eszenyi Enikőt, Darvas Ivánt, Gálffi Lászlót, Tábori Nórát, az elmúlt évben Igó Évának ítélte oda a Vígszínház társulata. Beszélgetőpartnerünk az országgyűlési biztos, aki sohasem haragszik az angyalkákra Gönczöl Katalin, az igazságkereső „Az ombudsman nem utasít, csupán ajánlásokat készít, ami már egy párbeszéd kezdete, és ez önmagában is eredmény. Ezért érzem esténként, hogy van értelme a küszködésnek, minden napnak, akármilyen kemény munkával is telik.” Gönczöl Katalin, jogász, kriminológus, egyetemi tanár, az állampolgári jogok ország- gyűlési biztosa mondta ezeket a szavakat munkatársunknak, aki arról kérdezte: Milyen érzés nap mint nap küzdeni az igazságért és harcolni az igazságtalanság ellen? *- Minden hozzánk érkező esetről szikár szakmai jelentést kell készítenünk politika- és érzelemmentesen. Az indulatok érzelmi viharokat kavarnak, melyben az emberek értelmetlenül sebzik meg egymást. Márpedig nem ez a cél. Rengeteg nehéz sorsú emberrel találkozom munkám során, sok megoldhatatlan problémával. Ha érzelmileg is átélném helyzetüket, hetek alatt összeroppannék. Ilyenkor a szakmai szigor falat állít elém, és megvéd. Az eszemmel persze felfogom az iszonyatot, s érzékelem a lehetetlent. Realista vagyok.- Szigorú saját magához?- Igen, rigorózus szabályok szerint élek, kemény követelményekhez kötöm magam. Ezt sulykolta belém az élet. De szeretek rosszalkodni. Imádok meglépni unalmas konferenciákról és helyette - még ha céltalanul is - csak csatangolni a városban. A világ leszokik a cigarettáról, én csak azért se. Még a nagytakarítást is képes vagyok félbehagyni egy kis zenehallgatás kedvéért.- Hogyan választott hivatást?- Nagyon szerettem az irodalmat, gyerekként is sokat olvastam. Olvasmányélményeim elvezettek a kriminológiához. Rádöbbentem, hogy a világ- és a magyar irodalom tele van kriminológiai remekművekkel. Izgatni kezdett, hogy mi a bűn, miből születik. Miért épp az a szereplő a bűnelkövető? Miben hasonlít az, aki elköveti és az, aki számon kéri a bűnt? Hogyan lehet jóvá tenni? Mi a bűnhődés? Hogy lehet, hogy ugyanaz a cselekedet háborúban hőstett, békében a legszigorúbban büntetendő? Később aztán alaposabban elmélyedtem ezekben a kérdésekben. Milyen a társadalom büntetőigénye? Elégséges-e, ha csak büntetünk, vagy a jókat is meg kellene jutalmaznunk?- Vágyik valami meglepetésre?- Életem során megtanulFOTÓ: KANYÓ BÉLA tam, hogy mindent meg kell tennem, ami rajtam múlik. A tőlem független jónak örülni kell, a rosszat pedig méltósággal elviselni. Csak olyasmire vágyom, amit én magam vagyok képes megvalósítani. Ezért sosem haragszom az angyalkákra. Major Bea ÜNNEPI ÜGYELET Orvosi ügyelet Kaposvár, Ezredév u. 13. Tel: 311- 005. Kaposvár, Somogyaszaló, Magyaregres, Őrei, Zimány felnőtt- és gyermekorvosi ügyelet 31-én du. 13- tól 4-én reggel 7-ig. Fogorvosi ügyelet január 1-jén 14-től 22 óráig, január 2- án 14-től 22 óráig, január 3-án 14-től 22 óráig tart. Városkörnyéki hétvégi ügyelet: Kossuth L. u. 53. Tel.: 319- 397, 06/60/369-033. Mernye, Tel: 82/385-312. Nagybajom, Tel: 357-145 (felnőtt), 357-150 (gyermek). Kadarkút, Fő u. 5/a, tel: 82/482-272. Igái, Farkas J. u. 4. Tel.: 82/372-053. Mosdós (tüdőgyógyintézet). Tel.: 82/377-055. Andocs, Ady E. u. 50/a. Tel.: 372- 507. Siófok, Semmelweis u. 1. Tel: 84/310-500. Fogorvos: 7-13-ig. Ba- latonföldvár, Szabadság tér I. (rend.), Tel: 340-113. Fogorvosi ügyelet: szombaton 8-13 óráig, a rendelőkben kifüggesztett helyen. Fonyód, tel: 85/360- 050. Marcali, Széchenyi u. 21. Tel: 85/310-515. Lengyeltóti, Tel.: 85/330-620. Fogorvosi sürgősségi ellátás készenléti szolgálat keretében szombat-vasárnap 8-12-ig N.atád székhellyel városkörnyékre is kiterjedően. Tájékoztatás: 82/504- 451. Központi orvosi ügyelet székhelye: Nagyatád, Tallián A. u. 2/A. Tel.: 82/504-490, 60/368-510. Barcs, Bajcsy-Zs. u. 72. Tel: 82/463-178. Fogászat: 8-12-ig. Kő- röshegy, Petőfi u. 126. Tel.: 84/340- 008. Tab, Kossuth u. 60. Tel.: 84/320-620. Balatonboglár, Vikár Béla u. 4. Tel.: 85/351-419. Csurgó és a hozzátartozó települések. Tel.: 471-135. Böhönye, Kossuth u. 1. január 1: Dr. András János, Tapsony, Szécheniy tér 19., tel.: 85/322-545. Somogyszob, Dr. Horváth István, Eötvös u. 27. Tel.: 445-024, Nágocs, orvosi rendelő dr. Pap I. (tel.: 372-606, és 06/60/494-603). Ber- zence december 31-január 3. dr. Varga István. Gyógyszertárak Az alább felsorolt gyógyszertárak a hét minden napján ügyeletet tartanak. December 31-én: Gondviselés gyógyszertár, Kaposvár, Dózsa Gy. u. 11. T.: 82/422-256. Január 1-jétől: Korona gyógyszertár Kaposvár, Kossuth tér 4. Tel.: 82/311-222. Barcs: a „Megváltó” - Felszabadulás u. 5. Tel.: 82/463-716. és „Reménység”, Széchenyi u. 13. Teí.: 463-102. váltott ügyeletet biztosit. Az alábbi négy gyógyszertár he- tenkéntiváltásban: Balatonboglár: „Arany Kígyó” Vikár B. u. 6/a. Tel.: 85/350-268. „Három Királyok" Szabadság u. 4. Tel.: 85/353-922. Bala- tonlelle: „Mária” Móra F. u. 2. Tel.: 85/351-295. „Magyar Korona” Rákóczi u. 208/b. Tel.: 85/353-513. Csurgó: „Medicina” Csokonai u. 4. Tel.: 82/471-017. Fonyód: „Isteni Gondviselés” Szent I. u. 31. Tel.: 85/361-322. Marcali: Páros hónap: „Napsugár” Rákóczi u. 6-12. Teí.: 85/310-065, páratlan hónap: „Hársfa”, Hársfa u. 25. Tel.: 85/411-286. Nagyatád: kéthetenkénti váltásban „Szent István” Korányi S. u. 4. Tel.: 82/351-004. „Aranyszarvas” Kossuth L. u. 9. Tel.: 82/351-684. Siófok: váltott ügyelet: „Arany Kígyó Semmelweis u. í. Tel.: 84/312-510. „Régi” Fő u. 202. Tel.: 84/310-041. „Főnix” Főu. 174-176. Tel.: 84/318- 595. „Kiüti” Balatonkiliti, Honvéd u. 25. Tel.: 84/322-516. „Korányi” Korányi S. u. 14. Tel.: 84/316-079. Tab: „Aranyszarvas” Kossuth Lajos u. 65. Tel.: 84/320-042. Lengyeltóti: szabad- és munkaszüneti napokon: „Fehér Holló”, Rákóczi u. 14. Tel.: 85/330-440. Az alábbi négy gyógyszertár hetenkénti váltásban: Balatonföldvár: „Isteni Gondviselés” Széchenyi tér 1. Tel.: 84/340-091. Balatonszárszó: „Menta” Fő u. 60. Tel.: 84/362-925. Kó'röshegy: „Calendula” Petőfi u. 102. Tel.: 84/340-037. Zamárdi: „F.G.H.” Kossuth u. 9. Tel.: 84/348-733. Állatorvosi ügyelet Kaposvári kerület: dr. Balázs Péter Ráksi (t.: 372-343 és 06/20/9390- 022), dr. Horváth Aladár, Bárdudvarnok (t.: 477-979), dr. Kovács Géza Baté (t. 376-385), dr. Szalai Szabolcs (Mezőcsokonya) (t.: 485-597). Marcali kerület: dr. Geszti János Somogyvár (t. 340-096), dr. Burmeis- ter Tamás Böhönye (t. 322-080), dr. Bánkuty József Kéthely (339-258), dr. Bajnok Géza Somogysámson. Nagyatádi kerület: dr. Gibizer Péter Lábod (t. 30/9844-698), dr. Várfalvai Csaba Babócsa 6. (t. 491-009), dr. Visnyei Sándor Homokszentgyörgy (t. 487-520), dr. Kádár Tamás Iharosbe- rény (t.: 06/30/9939-838 és 494-054) Siófoki kerület: dr. Bogdán Tibor Tö- rökkoppány (t.: 06/30/9970-483), dr. Szigethy László Siófok, Szépvölgyi u. 11. (t.: 311-494 és 16/30/9565-530), dr. Gaál Antal Balatonlelle, Dobó K. u. 6. (t.: 350-419 és 06/20/9248-805). Az ügyelet 31-én reggel 8 órától január 4-én reggel 8 óráig tart. Hatósági ügyeletes a kerületeknél első helyen megnevezett állatorvos. Kisállatrendelői ügyelet: dr. Palkovics Gabriella, Kaposvár, Tókaji u. 19. (t.: 310-757) A kaposvári állatkórház szombaton délelőtt 10-12-ig tart nyitva.