Somogyi Hírlap, 1998. december (9. évfolyam, 281-305. szám)

1998-12-31 / 305. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1998. december 31., csütörtök Megyei körkép 3 ___________ÚJ PARLAMENTI MUNKAREND___________ A minap Áder János házelnök bejelentette, hogy három hetente kívánja összehívni az országgyűlést a törvény­előkészítés színvonalának javítása érdekében. Somogyi országgyűlési képviselőket kérdeztünk arról, mi a véle­ményük az új munkarendről. Szita Károly (Fidesz-MPP) — Nekem jó, látva a parlament ed­digi működése alapján, hogy meddő viták és magamutogatás folyik az üléseken. Ezek nem szakmai viták, hanem politikai felhangokat tartalmazó, az országgyűlési képviselői mandá­tumhoz méltatlan megnyilatkozások. Bízom abban, hogy az új munkarend kikényszeríti a szakmai és az ország polgárairól szóló hozzászólásokat. Ugyanakkor fontos, hogy az interpellá­ciókra jutó idő nem csökken, vagyis az ellenzéki képviselők­nek továbbra is lehetőségük lesz megismertetni véleményüket a nyilvánossággal. Azt csöppet sem bánom, hogy egy hónap alatt nem lehet majd ötvenszer ugyanarról beszélni. Dr. Lamperth Mónika (MSZP): — Ez sérti a házszabályt, az ugyanis kimondja: biztosítani kell a lehetőséget, hogy a képvi­selők hetente interpelláljanak. Ezek szerint, ha az elnök úgy gondolja, akár negyed- vagy félévente hívja csak össze az ülést, teljesen önkényesen. Szomorú, hogy maga az elnök járul hozzá a parlament szerepének leértékelődéséhez. Ennek egy célja van: a parlament nélküli kormányzás, hogy a lehető leg­kisebbre csökkenjen a parlament ellenőrző szerepe. Szászfalvi László (MDF): — Nem pusztán azt jelentette be Áder János, hogy háromhetente hívja össze a parlament ülé­sét, hanem egy új munkamódszert kíván bevezetni. Az eddigi és az ezutáni gyakorlatnak is megvannak az előnyei és a hát­rányai. Hajlok arra, hogy az új rendszer hatékonyabbá teheti a parlament munkáját: tervezhetőbb, kiszámíthatóbb, koncent­ráltabb munkát tesz lehetővé. Továbbra is lehetősége lesz az ellenzéknek a vélemények, kérdések, javaslatok elmondására. Nem hiszem, hogy ez a munkamódszer bármi módon sértené a képviselők megszólalási lehetőségét. Francz Rezső (MSZP): — Lesújtó. Eddig is egy olyan színjáték tanúi voltak, ami korábban tiltva volt. Nyilvánvaló, hogy ma­napság egy azonnali kérdés, interpelláció és az azokra adott válaszok azonos gépből származnak. A játék arról szól, hogy a feladott labdára okosan válaszol a miniszter úr. Ennek az a célja, hogy minél kevesebb ellenzéki szólási lehetőség adód­jon, ez most teljesedik ki igazából. Háromhetente kerülhet sor a klasszikus ellenzéki szerepek gyakorlására, vagyis kéthar­madával csökken az ellenzék megszólalási lehetősége. Az egyhetes bizottsági ülések a parlamenti ülések közben olya­nok, mintha egy hétig csak reggelit enne valaki, utána meg egy hétig csak ebédelne: így nem lehet ütemezni a munkát. István József (FKGP): — Az eddigi gyakorlat olyan volt, mint amikor egy rossz kőműves három-négy házat kezd el egy­szerre, összevissza cipeli az anyagokat, az embereit, és végül követhetetlenné válik az egész. Én szeretem befejezni, amihez hozzákezdek. Az elmúlt időszakban volt, hogy 25-30 törvényt tárgyalt párhuzamosan az országgyűlés. Nincs az a zseniális képviselő, aki a miniszteri expozétól kezdve a módosító indít­ványokig végig tudja ezt követni. Márpedig csak így lehet fele­lősséggel dönteni. Örülök tehát, hogy most megvalósul az, amit már az első parlamentnek is javasoltam. A vidéki képvise­lőknek ez különösen fontos. Végre minőségi törvényeket kell alkotni. Dr. Mátrai Márta (Fidesz-MPP): — Kiszámíthatóvá válik a par­lamenti munka, hiszen egyhetes ciklusban ülésezik a ház. Ez a munkarend nem jelent eltérést a házszabálytól, annak alapján továbbra is biztosítani kell az interpellációk, az azonnali kér­dések és a napirend előtti felszólalások lehetőségét. Fontos az is, hogy a bizottsági munkában szakmai alapokon vitathatják meg a tagok a törvénytervezeteket, határozatokat, ezekre ed­dig kevés idő jutott. így a képviselők szakmailag felkészülten tudnak elmenni azokba a bizottságokba, amelyekben dolgoz­nak. Kiemelkedően fontos, hogy az új rendszer egy egész hetet biztosít arra, hogy a képviselő a választókörzetében rendsze­resen találkozzon az emberekkel, ütemezhesse a fogadónap­jait és körzetének a problémáival foglalkozhasson. A magyar országgyűlés méltóságának a megőrzése érdekében is örülök annak, hogy remélhetőleg csökkennek a televíziónézőknek szóló színpadias és méltatlan megnyilatkozások. Vonzó a Ahogyan karácsonykor, úgy szilveszterkor is telt házzal üzemelnek a Bala- ton-partl szállodák. Balaton-part A Hunguest Hotel Balatoni Igazgatóságának nyolc ven­dégváró komplexuma van a parton, közülük kettőt üze­meltet egész éven át. — A balatonlellei Giuseppe több mint fél házzal működik — mondta Csorba Ottó igaz­gató. — A siófoki Ezüstpart hotel töltöttsége ennél maga­sabb; köszönhetően annak is, hogy az üdültetés mellett konferenciaturizmust és a gyógyászatot is kínál. A ven­dégek többsége a téli Balaton- parton pihenést, csendet ke­reső család, illetve olyan dol­gozó, akinek számára a cége továbbképzést szervezett. Dr. Kissné Perjési Évától, a balatonföldvári Jogar Hotel igazgatóhelyettesétől tudjuk azt, hogy az alapvetően kép­zési célokra használt intéz­ményt az idén először üze­meltetik egész éven át. — Korábban az ünnepek között leltároztunk, most téli Balaton Zord időben is jót tesz a masszázs azonban a német partner küldött egy nyugdíjasokból álló csoportot — mondta. — Szilveszterre pedig 150 száza­lékos a foglalásunk; olyanok is nálunk töltik az évfordulót, akik szállást nem foglaltak. Az idén hatvanmillió forintért építtettünk szabadidőköz­pontot; ennek szolgáltatásai most is kelendők. — Novemberben bezártuk a Família hotelt, s majd csak májusban nyitunk ki — FOTÓ: OLÁH GÁBOR mondta a zamárdi létesít­mény főkönyvelője, Nagy Já­nosáé. — Abban az esetben nyitunk ki, ha csoport érke­zik. Erre a múlt hónapban két alkalommal került sor. A de­cemberi ünnepekre megtelt a ház; két német házaspár pél­dául az 1991-es nyitás óta visszajár. Sajnos családokat szilveszterre az idén nem tu­dunk fogadni, mert az összes helyet elfoglalta egy szlovén turistacsoport. C. A. Jövőre leépítés lesz Bogláron (Folytatás az 1. oldalról) Az év utolsó hónapja szenzá­ciót hozott a termelésben a borászok azonban a piacok visszaesésével számolnak és nehéz évre készülnek 1999- ben. A cégcsoporton belül folytatódnak a szigorú költ­ségtakarékosságot követelő intézkedések. A vezérigaz­gató szerint a BB márka azonban nincs veszélyben. A szakmai munka nem vándo­rol el Boglárról. — A cégcsoporton belül el­indult intézkedések most fel­gyorsulnak — mondta a ve­zérigazgató. — Az év 11 hó­napjában jóval a tervezett alatt maradt az értékesítés. Emiatt a felügyelő bizottság kétszer is korrigálta az éves termelési és nyereségterve­ket. A piaci részesedés csök­kenése miatt tovább kell csökkenteni a költségeket, mert az árakat nem lehet emelni. A termelés koncent­rációja már idén megindult. A belföldi piacra készített BB pezsgőket májustól Budafo­kon töltik. Sokkoló hatású volt a BB-gyümölcsleveket fogadó orosz piac összeom­lása. Egymillió egyliteres do­boz gyümölcslé ma is raktá­ron van és a kiszállított áru el­lenértéke sem érkezett meg. A környező országokban ke­resünk új piacokat. A szakér­tők szerint a 18-20 hazai gyümölcslégyártónak csak­nem a fele abbahagyja a ter­melést rövid időn belül. An­nak ellenére, hogy ezt a tevé­kenységet jövőre vesztesé­gesnek tervezi a cég, nem szünteti meg. Bízom legalább a nullszaldóban. — Tévesek tehát a gyü­mölcslé-ágazat megszünteté­séről szóló híresztelések? — A szerb, szlovén, lengyel piaci érdeklődés azt igazolja, hogy a tervezettnél magasabb értékesítési arányokat érhe­tünk el. Remény van arra is, hogy beszállítói lehetünk a román és bolgár Metro áru­házláncoknak. Szerintem el­érhetjük a 10 millió dobozt, ami már finanszírozza a ter­melési költségeket. — Mi marad Bogláron? Mindenki attól tart, hogy a BB végérvényesen kivonul. — A palackozás az első fél év végéig tart, míg a legsike­resebb termékünket a Bala­ton bort az első negyedév vé­géig töltjük itt. Ezt követően csökkentjük a létszámot. Megtartjuk a lehetőségét an­nak, hogy a termelés esetle­ges felfutását bérmunkások­kal oldjuk meg. Akik marad­nak, azok a termelés minden területét ismerik. Tulajdonosi döntés nyomán április elsejé­vel a logisztikát - készáru- és göngyölegraktározást, szállí­tást - egy osztrák cég veszi át. A költségtakarékosságot szolgáló intézkedések része, hogy csak a folyamatban lévő beruházásokat folytatják, semmilyen más fejlesztésre nincs lehetőség. Viszont ez kedvezően érinti a BB-t, mert jövőre befejeződik a feldol­gozás korszerűsítése és a környezetvédelmet is szol­gáló szennyvíztelep építése.- Sokan aggódnak amiatt, hogy eltűnik a BB márkanév, ha a palackozást Budafokra koncentrálják.... — Van ilyen félelem ben­nünk is. De csak akkor történ­het baj, ha valamilyen hiba következik be mulasztásból vagy trehányságból. Sajnos ez Bogláron is előfordulhat. A lé­nyeg az, hogy a szakmai munka Bogláron marad. A termelés, termeltetés, feldol­gozás a bor és pezsgőkészítés továbbra is az itteni szakem­berek feladata. Bár a konkrét adatok még nem állnak ren­delkezésre, túlteljesül az ere­deti éves terv. A BB megerősö­dött a cégcsoporton belül. A BB márka megmarad. G. M. HÍREK Sportorvosi rendelő A me­gyei közgyűlés döntése ér­telmében az Országos Sport­egészségügyi Intézet térítés nélkül kapta meg Kaposvá­ron a Petőfi téri sportorvosi rendelőt. A megyei önkor­mányzat ezzel kívánja segí­teni a sportorvosi tevékeny­ség zavartalan végzését. Cserkészegyesület Cser­kész egyesületet hoztak létre Csokonyavisontán az ön- kormányzat kezdeményezé­sére, és a harminctagú cser­készcsapatra alapozva. Az új egyesület összejöveteleihez helyiséget biztosított a falu, és rendszeres támogatást is ígért nekik az önkormányzat. Köszöntötték az időseket A szorosad i önkormányzat és a vöröskereszt helyi szerve­zete közösen szervezte meg az idősek napját a kultúrház- ban. A rendezvényre a tele­pülés 58 idős lakóját hívták meg. Az óvodások és iskolá­sok műsora után, az önkor­mányzat uzsonnával vendé­gelte meg őket, és 1500 forint összegű élelmiszercsomagot adott át nekik. Fedél az utazóknak A helyközi buszjáratok város­központbeli megállójának áthelyezését kezdeményezi a barcsi önkormányzat. A 6-os és 68-as főút kereszteződé­séből a Pólus-bevásárlóköz­ponthoz szeretnék áttelepí­teni, hogy végre megfelelő körülmények között vára­kozhasson az utazóközön­ség. Az autóbusz-állomás vá­rosszélre kerülése miatt ugyanis jelenleg az utcán kénytelenek várni a buszt hóban-fagyban is az utasok. Megoldás szennyvízre Ka­posvár környékének kilenc települése vezetheti saját te­rületén keletkező kommuná­lis szennyvízét a kaposvári telepre. Erről a megyeszék­hely közgyűlése döntött, ki­emelve, Somogyjád, Várda, Magyaregres, Somogyaszaló, Sántos, Szentbalázs, Cse- rénfa, Kaposgyarmat és Őrei a megállapodás szerinti szennyvízmennyiség átadása után ütemezett költségtérí­téssel fizet. Támogatják az oktatást A zicsi önkormányzat döntött arról, hogy a törökkoppányi általános iskolába járó 11 fel­sőtagozatos diák után 2500- 2500 forint támogatást bizto­sít az intézményfenntartó társulás részére. Ezzel az összeggel a számítástechni­kai oktatásfejlesztés költsége­ihez járultak hozzá. Sipos István MÁV-vezérigazgató nyeregbe szálltFOTó: lang A kenyéren a felirat: Munkanap. Ünnep nincs? fotó: lang Gyere, kecske, gyerekecske fotó: lőrincz Sándor Lóerők FOTO: LANG ROBERT

Next

/
Thumbnails
Contents