Somogyi Hírlap, 1998. december (9. évfolyam, 281-305. szám)

1998-12-24 / 301. szám

Ha annyira nevetünk, hogy Gombuktu nem tudja teljesí­teni titok­fejtő külde­tését, 1999-ben is itt marad közöttünk. Senkit ne tévesszen meg, hogy Bajor Imrét, no meg az alteregó- ját látja a képernyőn, az úr valóban az űrből érkezett. És éppen szilveszterkor. Páholy Hatodik oldal ^ 1998. december 27. Szilveszter Összeállította: Almási B. Csaba és B. Molnár László tudta’ a képernyő el' A szilveszteri tévéműsor A legnagyobb sztár 1969-ben a gyöngyök­be öltözött, „isteni” Gina Lollobrigida volt. Két olyan deli lovag karján lejtett, mint Vitray Tamás és Antal Imre. A legizgalmasabb vetélkedőt 1962-ben láthattuk: operaénekesek és táncdaléneke- sek vették el egymás kenyerét. Gyurkovics Mária csodás szopránján azt dalolta: „Lehet, hogy szép nem vagyok, és mégis hódítok...” Nem kellett egy kortyot sem inni, hogy abban a műsorban kettőt lássunk, amiben a híres Kessler-nővérek szerepeltek. Hamarabb ütött éjfélt az óra az Operett Színházban, amikor az élő adást legalább tíz perccel gyorsabban „lezavarták" a fellépők. Cirkuszi produkció sosem volta műsorban, hacsak nem tekintjük annak Psota Irén és Ruttkai Éva emlékezetes zenebohócszámát. Élvekig nem volt műsor Hofi nélkül. Koós János és ő még barátok voltak, amikor két macskás produkcióval léptek fel. Látványos békülést akkor láttunk, amikor a Fészekben Vitray Tamás és Szilágyi János „összeborult”. Cgyszer a zord időjárás is beleszólta mű­sorba, amikora stúdióbeli kabaré helyettau- tós staféták indultak a Vörösmarty tér felé, de azt belepte a hó. A Himnusznak azon az „új” felvételén, amit még Ferencsik János vezényelt, először hangzott fel a zene mellett kórussal a nemes veretű szöveg. A legsikeresebb szilveszteri műsor - a nézők értékítélete alapján - minden évben az előző évi volt! Somos Ágnes +4' Az RTL Klub választása idén is Szellő Ist­vánra esett, akinek most párja is lesz Erős Antónia személyében. Közösen koccinta­nak a nézőkkel egy boldogabb új évben re­ménykedve, miközben a háttérben a csator­na összes ismert műsorvezetője köszönti 1999-et a legjobb minőségű száraz pezsgőt kortyolgatva. A tv2 műsorán éjfélkor maga a kereskedelmi csatorna mindenható ura, Pintér Dezső - az újévi köszöntője útán - személyesen koccint a nézőkkel. Az elnök úgy érzi, ennyivel iga­zán tartozik a tv2 hűséges táborának, amiért még szilveszterkor is őket részesíti előnyben minden mással szemben. A Duna tévében a két műsorvezető - egy hölgy és egy úr - emeli pezsgőspo­harát. Az már biz­tos, az egyik koc­cintó Barkó Judit lesz, de hogy ki lesz a párja, az mostanáig nem dőlt elf Sztárparádé A két közszolgálati csatorna közös műsorán este fél hétkor kezdődik az öt és fél órás őrület - elképesztő sztárparádéval. Régi műsorokból is lesz válogatás, amelyekben olyan kedvencekkel is találkozhatunk, akik már nincsenek köztünk. így újra feltűnik a képer­nyőn a két komikus-színész, Latabár Kálmán és Alfonzó, a zseni­ális riporter, Déri János. Rajtuk kívül élő klasszikusokból sem lesz hiány: láthatjuk Hofit és Körmendi Jánost. Az élő műsorban a nézők vendége lesz például Lorán Lenke, Pécsi Ildikó, Szulák Andrea, Fellegi Ádám, Kern András, Verebes István, Fábry Sándor (képünkön ga­rantáltan felöltözve) - és még sorol­hatnánk. Ok koccintanak Nem lehet vitás: az egy főre eső koccintá­sok száma az új év első pillanataiban sok­szorosan meghaladja az esztendő más idő­szakainak pohárcsendüléseit. Mindenki koccint mindenkivel, boldog boldogtalan­nal. És a televíziókban? Az MTV-ben a bemondónők mellett koccint Dombóvári Gábor, Győrffy Miklós (képün­kön), Bende Gyöngyi. Na és Fodor János is, akitől azt is megkérdeztük, mire emeli po­harát.- Az el- és ottha- gyottakra, mind­azokra, akik en­gem hagytak ott. Anyámra és az öcsémre, akik 25 éve nincsenek velem. A gyere­keimre, akik - re­mélem - örökre velem maradnak. A szerelmeimre, a feleségemre és a jó emberekre. D U N TELEV ÍZ Színészek szilvesztere Szilveszter, vagy amit akartok mondja már a címé­ben is a Duna tévé szilveszteri műsora. Ám még mielőtt ko­molyan vehetnék a . nézők ezt a felszólítást, az alcím - Színészek szilvesztere - világo­san közli, kié a képernyő az óév utolsó két órájában. Hiszen öt népszerű színésznő és ugyanannyi férfi színész lép fel: Törőcsik Mari, Básti Juli, Herná­di Judit (képünkön), Voith Ági, Kerekes Éva, valamint Kozák András, Hollósi Frigyes, Stohl András, Puskás Tamás; továbbá Rátóti Zoltán, aki azt is elmondta lapunknak, miért vállalta a felké­A műsor közepes volt. Rosszabb, mint a tavalyi, de jobb, mint a jövő évi. Ez az alap­vicc akkor szüle­tett, amikor csak egy televízió volt Magyarországon. A kereskedelmi beindu­lása óta a szilveszteri tévéfronton is öldöklő a küzdelem a nézők leg­nagyobb rést: „Nagyon ötletes műsort ta­lált ki a rendező, Maár Gyula, és ez tetszett nekem. Minden színész kérhetett vala­mit, s ezért a saját produkciójá­val fizetett. Én Pécsi Sándort idéztem meg, ezért gitároztam Babos Gyulával és egy vízilabda­kapuban védtem Gerendás György lövéseit.” Az őrület szélén A legnézettebb kereske­delmi csatorna szilveszte­ri műsora a Tények slusszpoénjaival kezdődik este héttől, majd utána Szandival és állandó part­nerével, Vágó Istvánnal ta­lálkozhatnak a nézők.- A csatorna legismertebb sztárjai lépnek fel a tv2- höz kapcsolódó nótákkal- árulta el Vágó István, aki baráti körben búcsúztatja az óévet, amelyen termé­szetesen ismét gitárt ra­gad. És hogy kik ezek a sztárok? Többek között Klausmann Viktor és Gaj­dos Tamás a Szerencseke­rékből, Csisztu Zsuzsa a sportosztályról, Németh Lajos időjós. Ezután a Kórház az őrület szélén című angol kabaré próbál mosolyt csalni az emberek arcára. A csino- sabbnál csinosabb nővér­kék egytől egyig a kórház főorvosába szerelmesek, ebből aztán számos kala­majka származik, aminek elsősorban a betegek isz- szák meg a levét. Ha eddig nem sikerült megdolgozni rendesen a rekeszizmokat, akkor a tíz­kor kezdődő közel'egyórás őrület - amelyet Sas József és társai fémjeleznek - biz­tos befutó lehet ebben a versenyben. A „B. Ú. É. K., Zsiga!” mindenkit felvo­nultat, aki valamit is szá­mít a hazai kabaré szín­padán. Innentől kezdve Lagzi Laj­csié a képernyő, aki 23 órá­tól - rövid éjféli kitérővel - hajnali egyig dáridózik azokkal, akik a tv2-vel töl­tik az év utolsó napját. Sztárok egész sora mon­dott igent a lakodalmas rock koronázatlan királyá­nak: Pataky Attila, Zámbó Jimmy, Nagy Natália, Zsa- don Ándrea, Szolnoki Ti­bor és még sokan mások. Rövid erotikus kitérő után visszatér a '60-as évek ze­néje a képernyőre: Fenyő Mikivel rokizhatunk át 1999-be. Ez a névsor rendben is lenne, de mit keres a művészek között Kupa Mi­hály? Ezt meg is kérdeztük a parla­menti képviselőtől.- A kulturált borivásról fogunk be­szélgetni, vagy inkább hülyéskedni- mondta a politikus, s mindenkit megnyugtatott, hogy nem mint ex- pénzügyminiszter vagy mint adó­szakértő szerepel, hanem mint Hegyalja független honatyája. Persze nincs szilveszter Uborka-po­litikusok és Selmeczi-féle Szatellit nélkül. Újévkor új párok A tv2 vezetősége tavaly úgy döntött, hogy műsorainak sorában helyet biztosít a szerelem istenének, Ámornak. Ebben a rohanó világban kevés ideje van a fiataloknak az is­merkedésre, ezért kitalálták, hogy egy szórakoztató vetélkedő keretein belül próbálják meg összeboronálni a párkereső és játékos kedvű ifjakat. Elképzeléseiket tett követte, amit aztán siker koronázott a Szerelem első látásra című adásban. Újfent megdőlni látszik a szeren­csétlen számok babonája, mert idén szilveszterkor már tizenhárom pár tölti együtt az év utolsó napját teljes egyetértésben és szeretetben. József és Mariann fél éve, Laci és Judit alig két hónapja már örök hűséget is fo­gadott egymásnak, míg a következő esküvőre jövő évben, stílszerűen Valentin napján, azaz február 14-én kerül sor. S hogy nem ez lesz az utolsó nász, arra garancia lehet az a tíz jegyes­pár, akik a műsorban történt megis­merkedésük óta kizárólag csak egy­mással tudják elképzelni további életüket. Kész átverés Igazi vízishow-val indul az RTL Klub szilveszteri műsora. Vízy And­rás egy medencéből vezeti az ünne­pi „100-ból egyet”, négy igencsak szemrevaló hölgy társaságában.- Annyit elárulhatok: a férfiak bő­ven gyönyörködhetnek majd a lát­ványban - állította a népszerű mű­sorvezető, akinek nem mindennapi lehet az idei szilvesztere. Négy mó­dos hölgy felkérte őt, hogy egy zárt partin belül csak nekik adjon elő egy magánműsort. Az ajánlatot elfo­gadta, készül a show-ra. A Csíííz szilveszteri kiadása mulatsá­gosabbnak ígérkezik, mint eddig bármelyik rész. Ha hinni lehet a pletykáknak, a két műsorveze­tő, Márton András és Forgách KLUB Péter igencsak megtesz mindent azért, hogy szüksége legyen legtöb­bünknek arra a bizonyos papírra. És amennyiben még bírnánk tüdő­vel, akkor újabb nehéz próbák elé nézünk: előbb rejtett kamerával ver­nek át szinte válogatás nélkül min­den arra járót (Kész átverés), majd Gálvölgyi János (magyar hangja: Benny Hill) figurázza ki a csatorna jeles képviselőit, végül - ha még van erőnk - végignevethetjük a Mar- kos-Nádas-Boncz trió „Nehéz em­berek” produkcióját. És hogy tel­jes legyen a kép, éjfél előtt megtekinthetjük az RTL- bakik gyűjteményét. Egy Bajor úr az űrből Óriási szenzáció: ide is érkezik egy úr az űrből! Me­lyik bolygóról? Saj­na, az titok... Annyi azért tudható róla, hogy bár a neve Gombuktu, még­sem Timbuktuból való, nem kicsi és zöld, inkább „ba­jorosan” mély növésű, teltkarcsú és pirospozs­gás, lévén, hogy egye­nesen Bajor Imre bőré­be bújt bele. Gombuktu először szilveszter éjje­lén - igazítsuk össze az óráinkat! - huszonkét óra körül látható majd szabad szemmel az RTL Klub műsorán. Azért érkezik, hogy megfejtse a Föld nevű bolygón élők különös sajátosságát, a nevetés titkát. A Horvát János vezette Centro Film produkciót választotta landolásának színhe­lyéül, de mivel inkogni- tóját meg akarta őrizni, a „megrögzött” nevette- tőt, Bajor Imrét szemel­te ki földi megszemé­lyesítőjének. Bajor, alias Gombuktu két alakban jelenik meg a Szurdi András írta és Szurdi Miklós rendezte évzáró mókában, tehát a stábnak fel kellett kutat­nia a művész hasonmá­sát is. Mellettük láthat­juk majd Pogány Judi- tot, Jordán Tamást, Ihos Józsefet és még sok ked­vencünket. Gombuktu elárulta: ha annyira ne­vetünk majd a történe­tén, hogy mégsem sike­rül titokfejtő küldetése, talán még 1999-ben is velünk marad. Mi ka­caghatunk, ő meg kutat, kutat, kutat tovább... (somos)

Next

/
Thumbnails
Contents