Somogyi Hírlap, 1998. december (9. évfolyam, 281-305. szám)

1998-12-24 / 301. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1998. december 24., csütörtök Csendes éj Csillagveretes karácsony éj­jel volt. A parancsnok haj­nalra tervezte a támadást. Úgy döntött: előtte Robó szakaszvezetőt az ellensé­ges vonalakhoz küldi, hogy kikémlelje, milyen erők vannak a szemben lévő ár­kokban. A hír úgy futott végig a katonák között, mint a halá­los ítélet. Robó akármerre nézett búcsúpillantásokat vélt felfedezni az arcokon. Ő is tisztában volt vele: na­gyon kevés az esélye a visz- szatérésre. Indulás előtt azt kérte bajtársától, ha tör­ténne vele valami, mondja meg édesanyjának és a falu talán legszebb lányának, Veronikának: ők voltak utolsó gondolatai. Az első tíz perc simán ment, mert a bokrok min­den oldalról eltakarták. A hold is még az erdő fái kö­zött rejtőzött. De ennek hamar vége szakadt. Ráadá­sul tisztás következett, amelynek átkúszásához legalább három perc szük­séges - gondolta, és már hozzá is látott. — Egy, kettő, három...— nyögte, és hirtelen felemel­kedett. Ekkor egyszerre szinte minden fűszálat tisztán lá­tott maga előtt. Három má­sodperc is eltelhetett mire fölfogta: észrevették. Az el­lenség reflektorainak fény­csóvájába került. Éktelen szorítást és hányingert ér­zett a- gyomrában, és elsöté­tült előtte a világ. Felülről látta magát: fedetlen testtel áll a tisztás közepén, és két­ségbeesetten keres valami golyóálló ruhát, ami meg- védené. Aztán valami dü­börgés rázza meg, majd is­merős zene kezdi simogatni a dobhártyáját. Kinyílott a szeme. Úgy látszik, elmúlt a rosszulléte — gondolta, miközben igye­kezett visszanyerni egyen­súlyát. A zene azonban vál­tozatlanul hallatszott, és már a dallamot is felis­merte: a „Csendes éj”, a közismert karácsonyi ének szólt valami kopott lemez­ről az ellenséges lövész­árokban. Amikor odanézett, a golyó szórta földhányás mögül valaki kiemelkedett, és határozott lépésekkel fe­léje indult. Robó a megadás jeleként magasba emelte mindkét karját, és várta a sorsát. A köpenyes alak sisakját a ke­zében lógatva közeledett. Hamar felismerte: tiszt akar találkozni vele. A tiszt meg­állt. Aztán közelebb lépett, és szalutált. A köpenye alól fenyőágat húzott elő, és át­nyújtotta: — Karácsony van. Békes­ség veled! — mondta. Arcát az övéhez érintette, és megölelte. Robó karjai las­san aláereszkedtek a ma­gasból, és megálltak az el­lenség vállán. Kezébe visz- szatért az erő, és hirtelen magához szorította a kato­nát, akinek köpenyéből friss naftalin illat áradt. — Boldog karácsonyt — nyújtotta kezét ő is az ölelés után, és szótlanul nézte az ismeretlent. Várta, hogy faggatni kezdi: ki és miért küldte, hányán vannak odaát, s mire készülnek...? Ám az nem kérdezett sem­mit. Feltette a sisakját, tisz­telgett, majd kezet nyújtott, és egy éles fordulattal hátra arcot csinált. Aztán határo­zott léptekkel visszaindult oda, ahonnan jött. Amikor elérte a lövészárkot, ki­hunytak a fények, és a zene is elhallgatott. Robó meg csak állt, és nem tudta, merre menjen. Azt gondolta: lehet, hogy vége a varázslatnak, és mindjárt felugatnak a gép­puskák. Úgy látszik, ennyi volt az életéből az a több­let, amit a karácsonynak köszönhet. Ekkor azonban az ellenség árkaiból — mintha láthatatlan kórus zümmögné — újra felhang­zott a karácsonyi ének dal­lama, és piros, meg sárga lámpácskák izzottak fel a sötétben. A hang egyre erősebb lett, és a zümmö­gést lassan felváltotta a szöveg. Nem sokat értett belőle. Azt igyekezett meg­állapítani, hol tarthatnak, amikor váratlanul anya­nyelvén hallotta az éneket. Nem kétséges: az övéi csat­lakoztak az ellenség kóru­sához. Először csak néhá- nyan, aztán mind többen. Ekkor elindult társai felé, és azon kapta magát, már ő is bekapcsolódott: „Csen­des éj, szent ez az éj...” A két nyelv mind jobban egybeolvadt a közös dal­lamban, és szállt az erdők és dombok fölött. Robó csak ment, ment, és önfeledten énekelt a többiekkel. Mint otthon ré­gen a kórusban az éjféli misén. Úgy érezte, mintha egy nagy templomban lép­kedne, amelynek kupolája a csillagos ég. Szegedi Nándor Karácsony Igaz angyalok A havas tájon a lábnyomok, mint magányos út, kanyarogtak Or­mótlanok voltak, amiket csak széles talpú csizma hagy maga után. Mellettük bot szúrta helyek vonalakkal összekötve, ahogy minden lépésnél maga után húzta a kéz, rendesen fel nem emelve, mint egy végtelen lánc, követte. Görnyedten ment az öreg. Há­tán zsáktarisznya, s a felhajtott gallér­jánál kitüremkedő ősz haja, mintha vál­lánál egybe olvadt volna a hóval. Az er­dőszélt magas fenyő vigyázta, karjain vastag takaróval, ami szikrázott, mint megannyi fehér kristály gazdag házban. Csúcsában egy holló kékfekete tollát hosszú csőrével tisztogatta. Aztán kiál­tott. Hangja messze szállt, túl a befa­gyott patakon, melynek partján kö­kénybokrok szikkadt, ráncos szemei potyogtak, amint a hideg szél ágait megrázta. Ezsiás igyekezett, hisz messze még a ház. Illene a délutánban oda érni és Szent Karácsonyról megemlékezni. Hány éve már, maga se tudja, hogy így van, tizenhárom biztosan. S, hogy nó­gassa fáradó lábait, halkan dúdolta. Pásztorok keljünk fel, hamar induljunk el Betlehem városába: Egy rongyos istállóba! Orra előtt lehelete fehér páraként go- molygott, s ráfagyva bajszára, mint ere­szek aljának jégcsapjai, a fényben szik­ráztak. A nap néha előbukkant, s vörös korongja a felhők közül rámosolygott a világra. De ő nem emelte fel fejét. Te­kintete a végtelen fehérséget kutatta, mintha az őszben meglévő utat bánná, hogy nem leli. Szeme káprázott, s a fe­hér takarón, megelevenedett két széles nyom egymással párhuzamosan, a tá­volban összetartva, vesztek el a végte­lenbe. Szemét megdörzsölte, és már látni vélte a saroglyát, s hallotta a csengő szavát. Ahogy a lovak fújtatva trappol- tak, patáik dobbanva süppedtek az útta- lan útba. Az érces hangszilánkok szét­szóródtak, egymáshoz és a fákról lógó jégcsapokfroz kocódtak. Zengett a táj. Térdükön bunda, s a szalmában a meleg tégla lassan kihűlt, a szűk cipő­ben a láb ujjai fáztak. Arcuk pirult, ke­zük összeért a meleg takaró alatt. S a fiatal asszony sálja, magas gallérja előtt fél arcát takarta, csak szeme nevetett rá. — Érhetnénk már, akár milyen gyö­nyörű is az adventi táj, mert lábujjaim összefagynak — mondta. — Adja, hadd dörzsölöm. Meglássa, utána mintha meleg papucsban lenne — ajánlotta. Gisel lábát a cipőből kihúzta s kissé félre fordulva, a férfi ölébe fektette. Ő pedig kesztyűjét levonva, a pamutha- risnyás lábfejeket, mint a kukoricát, morzsolta és időnként rálehelt. A kocsis egykedvűn ült a bakon. Szé­les válla és kucsmája takarta az utat. Mint ha süket lenne, csak néha pöccin­tett az ostora hegyével a hátasokra. — Tán nem jól teszem — kérdezte Ézsiás látva a ráncokat, melyek Gisel homlokára szaladtak, aki bólintott. — Millióm tű szurkálja ujjamat, s lássa könnyem is kijött. Ó Istenem... mindjárt jobb... S ekkor a férfi az erdőszélben észre­vette a szarvast, és az ünőket. Fejük le­hajtva, mellső lábaikkal kaparásztak, s néha haraptak a fűcsomóból. Ézsiás megérintette a kocsis vállát, aki a gyep­lőt visszafogta. A lovak trappolása megállt, s lassan a szán. S ő, az ülés mellé támasztott puskájáért nyúlt. A vadak fejeiket felemelték, s szo­borrá merevedve néztek szembe. Mintha várnák, hogy lobban a torkolat tüze, és a dörrenést amely végig dübörög a tájon. S az egyikük felbukik, tán rándul párat s vére pirosra festi a havat. De a többi megmenekül, s talán nem ő lesz az, kit eltalál a röpülő halál. A puskát vállához emelte, s a célke­resztben megjelent az agancsos fej, majd siklott egy másikra, mely ilyen díszt nem viselt. Vajon melyiket — futott át agyán a gondolat,... az agancs értékes trófea... Erezte, mint rebben ravaszt érintő ujjára a könnyű kéz. A fegyver megbillent, s a célkeresztben a kopasz ágat látta, rászá­radt seszínű levéllel. — Lenne szíve, Szenteste előtt... — hal­lotta Gisel kérő szavát. Leeresztette a fegyvert. Ránézett. A szem nem nevetett, s ez elég volt, hogy a puskát visszategye, miközben fejcsó­válva mondta. — öreg szarvas. Tán még van pár éve. Aztán jön egy fiatalabb és elűzi, s vége. Nem lett volna jobb, ha ereje teljében megy el, nem szégyenszemre? — Láthatja, vannak körötte... — Meddig, kedvesem. Az idő nagy úr. Magunkat ugyan becsaphatjuk, de an­nak kereke forog. Bár, legyen ahogy akarja. Ézsiás ment, taposta a havat, s a szél szeméből a könnyeit kicsalta. Szipogva törölte arcát s hiába kutatta, eltűntek a szán taposta széles nyomok, s végén a folt. De mintha távolról, nagyon halkan, egy csengő hangját hallotta volna. F eltekintett az égre, s az is mily fur­csa s végtelen. Mint nyáridőben naplemente után a felhők. Sötét a közepük, s széleik arannyal vonva, s mögöttük a bíbor ég alja. Egy hosszú sajka kunkori orra tolakodott elő a fel­hők mögül. S látni lehetett, mint merít- keznek az égi lapátok fehér fodrok közé. Odább két angyalka, milyeneket Mu­rillo mester festet, dundi karjaikkal kö­nyököltek, s támasztották gödrös ál- lacskáikat. Göndör hajuk keretezte ar­cuk s kék szemeik, mint drágakövek, csillogtak a fényben. Az egyik kinyúj­totta karját, s mutatott a földre. Oly is­merős volt, pedig csak egyszer látta, a szülésznő karjában. Feje félre csuk- lódva, fekete hosszú haja, csapzottan, kicsiny homlokáéra tapadva... örökre szívébe vésődött. A ház zsúppal fedett, s mint egy me­leg fejfedőt, viselte a hókucsmát. Az udvarán, két kisleány. Fejkendőik álluk alatt megkötve, a belinerek drekaiknál. Csizmácskáik a házkörüli járda mellett 19 belesüppedtek a hóba, a térdüknél be­folyt, de mit törődtek azzal, nagy izga­lomba voltak. Felfelé néztek, az arany­szélű felhőkre. — Hah — suttogta a kisebb ujját fel­emelve, s száját kitátotta, úgy figyelt. — Valami suhogott... — Angyalszárny, az lehetett — bólin­tott a nagyobbacska. - Látod-e ottan — mutatott az égre. A kisebbik bólintott és mondta. — Vele álmodtam. Megígérte, hoz majd a Jézussal szép karácsonyfát s cu­korkát, oszt talán még egy babát... A nagyobbik hitetlenkedve nézett rá, aztán újra az égre tekintett. De hiába kutatta, eltűnt az aranyos szélű felhő az angyalokkal. — Akkor menjünk, nézzük meg a zsindő alatt — kiáltotta. S a kisebb is tudta, mi az angyalok szokása, hisz mesélt róla nagyanyja. Csendben is vol­tak, leginkább este, amikor angyaljárás van, s a kis házak ablakain bekukkan­tanak. Megnézik s kihallgatják, hol van jó gyermek, ki holmiját rendesen el­rakja, és lefekvéskor összetett kézzel hangosan imádkozik. Annak a háznak a zsindője alá a falra, keresztet rajzolnak. Innen tudják meg Szentkarácsony éjjel, hogy mely ablakon kell kocódni, s a j gyermeknek az ajándékot bevinni. Futottak hát, nem törődve a hóval, és vizsgálgatták az eresz alatt még a nyár­ban fehérre meszelt falat. Mostanára ugyan megkopott s nedvesség szürkí- tette, de bizonyára meg lehet látni rajta, az angyalok karcolta keresztet. Három­szor is körbe járták, s akárhogy is me- resztgették szemeiket, nem találtak se­hol keresztet. A fagy kicsípte arcukat, s kezecskéik is pirosodtak. — Nem jön hát... szomorodott el a nagyobbik. De a kicsi, újra csak el­kezdte. — Megígérte... s tudhatod ő nem ha­zudik... Ugye nagyapó, az angyalok igazat mondanak — szólt a férfinak, ki az utcáról jött, s tette be maga után az ajtót. Ézsiás megállt és leszúrta botját. Gémberedett ujjait dörzsölte s lehelte, miközben ismételgette. — Az angyalok... igazat mondanak... — S ekkor az erdőszélben meglátta azt a régi szarvast s mellette egy ünő, éppen úgy mint negyven éve. Ők lehettek, mert szőrük ezüstös, akár az ő üstöké. Nagyot sóhajtott. — Hát, mégis megvagytok... Istennek legyen hála... Á dobkályhában pattogott a tűz, me­leg áradt. A repedezett bőrszékben, ha- risnyás lábát kinyújtva ült. A falon megsárgult fényképek, amiket megvilá­gított a petróleumlámpa fénye. Az asz­talon kalács és bor. Fenyőfát ki tudja mikor állított. Minek is, hisz kitekintve az ablakon, előtt áll egy sudár, hóval s jégcsapokkal díszítve, az ezüstös hold­fényben. S zemét lehunyva hallotta, mint csi­lingel egy szán, egyre távolabb. S azt is tudta, felette angyalok száll­nak, s két szarvas húzza. Ujkéry Csaba IVTinden kedves vevőnknek, üzleti partnerünknek kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog sikeres új esztendőt kívánunk! Ezúton is köszönjük érdeklődésüket és bizalmukat. Kaposvári Agroker Részvénytársaság KERESZTÚR Tel./fax: 06-85/376-713 Boldog karácsonyt és eredményekben gazdag boldog új esztendőt kíván minden kedves vásárlójának és üzleti partnerének a Keresztúr Kft. Balatonkeresztúr, Iskola u. Qjftcr QKc? <3R§ ísbq GK£)QXc) (2K$) Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kíván d ..... S zőnyegáruház Kaposvár, Nosztopy G. u. 3. (Béka kisáruházban) Tel.: 82/429-198. KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS SIKEREKBEN GAZDAG ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁNUNK MINDEN KEDVES ÜGYFELÜNKNEK! ________________________________________OPEL^ O PEL Molnár Kft. 7400 Kaposvár, Füredi u. 153. Tel.: (82)422-228 Fax: (82)319-425

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents