Somogyi Hírlap, 1998. december (9. évfolyam, 281-305. szám)
1998-12-24 / 301. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1998. december 24., csütörtök Nyugdíjasok 7 Köszönet a város szolgálatáért Három éve Szita Károly polgármester elevenítette fel a városháza nyugdíjastalálkozóinak rendszerváltáskor megszakadt hagyományát. Kedden a közgyűlési teremben ötven egykori köztisztviselő foglalt helyet az asztalok mellett. Kaposvár- Kötelességünknek tartjuk, hogy legalább évente egyszer köszönetét mondjunk azért, amit dolgos éveik alatt a kaposváriakért tettek - üdvözölte a megjelenteket a polgármester. - Úgy hiszem, Részt vett a találkozón Rostás Károly (középen) egykori polgármester és tanácselnök FOTÓ: KOVÁCS TIBOR nem kell az önkormányzatot bemutatnom, mert az idei választások után nem történtek lényeges személyi változások, egyébként is látom, hogy gyakran ellátogatnak hozzánk. Ez örömmel tölt el, hiszen kollégáinknak szüksége van az önök tapasztalatára, sőt bírálatára is, a kritikákból csak okulhatunk. Szita Károly karácsonyi és újévi jókívánságai után a Déryné Vándorszíntársulat igényes műsorát hallgatták meg a vendégek, majd baráti beszélgetésen idézték fel az egykori városházi élet eseményeit. K. Cs. A nagyatádi Őszi Napfény nyugdíjas klub kézimunka- köre kiállítást és vásárt rendezett a művelődési házban. A Győré Béláné vezette kör húsz ügyes kezű asszonya és más nyugdíjasok is szorgoskodtak az ötletes tárgyak és karácsonyi témájú ajándékok előállításában. Gondozottak jutalma Az Őszi virágcsokor címmel szeptemberben rendezett sportcsarnokbeli gálaműsort a megye minden részéből érkezett kétezer nyugdíjas tapsolta végig. Itt gyűjtötték össze azt a pénz, amit a megye idősek otthonaiban lakó gondozottak segélyezésére szántak. Kilencvenöt ezer forintot adtak össze, amit a múlt héten Dudák Lajos, a megyei önkormányzat humánszolgáltatási főosztályának helyettes vezetője és Kovács Lajos, a megyei nyugdíjas szövetség elnöke adott át kilenc segesdi, hat lad- gyöngyöspusztai és négy patalomi otthonlakónak. A nyugdíjasok gyűjtötte segélyt azok kapták, akik a rászorultság mellett az otthon közösségi életében is érdemeket szereztek. Jutalom volt ez a szeretet ünnepén. Színes diplomások FOTÓ: TÖRÖK ANETT Segélyekre 300 ezer forint Pathy Gyula az aranyjelvénnyel A kaposvári pedagógus szakszervezet hívta találkozóra pénteken az egykori pályatársakat. A Németh István iskola dísztermében tartott ünnepségen a Toldi iskola első osztályos kisdiákjai karácsonyi énekekkel, jelenetekkel szórakoztatták az idős tanárnőket, tanárokat. Konecsni Sándor, a pedagógus szakKarácsonyi ünnepséget rendezett mindkét nyugdíjas szervezet Balatonbog- láron. A Nosztalgia Nyugdíjas Klub tagjai pénteken délután 2 órakor a Lengyel-Magyar Barátság Házában találkoztak, a Háromszázan vettek részt a csurgói művelődési házban a helyi gondozási központ és a somogycsicsói önkormányzat által közösen megrendezett idősek találkozóján, ahova most először meghívták a települések hatvan év feletti időseit. Hangulatos összejöszervezet városi titkára köszöntötte a kollégákat, közöttük is az arany diplomás Pát- ray Rezsőnét, Auguszt Ilonát és Halmos Lászlót, valamint Pathy Gyulát, aki tanítói oklevele megszerzésének hatvanadik évfordulóján nemrég vehette át a gyémánt diplomát. A jubilánsoknak az ünnepségen átnyújtotta a szakszervezet aranyjelvényét. Megértés Nyugdíjas Egyesület szintén pénteken délután 2 órakor rendezte a fenyőfa állítással egybekapcsolt vidám kulturális műsorát a városi konyha éttermében, ahol közös vacsorára is meghívták az idős tagokat. Szép lett volna, ha együtt ünnepelnek. vetelen műsorral köszöntötték a meghívottakat, s a támogatók ötven ajándéktárgyát is kisorsolták közöttük. Megszervezték azok haza- szállítását, akik másként nem tudtak volna eljönni az ünnepségre. A találkozót tánccal fejezték be. (Németh) Ülést tartott az elmúlt héten a Nyugdíjasok Kaposvári Egyesületének választmánya, a tanácskozáson részt vett Szita Károly polgármester is. Kaposvár Karácsonyi és újévi jókívánságai mellett jutalmat adott át Niesenberger Balázsnénak, Csík Imrénének és Molnámé Kiss Rózsának, nyugdíjas társaikért végzett áldozatos munkájukért. Székely Sándor elnök az idén történtekről tájékoztatta a testületet. Mint elmondta, az egészségbiztosítóhoz és a nyugdíj- biztosítóhoz benyújtott segélykérelmekre közel 300 ezer forint támogatáshoz jutottak az egyesület rászoruló tagjai, A beiktatásom óta eltelt másfél hónap alatt éppen a tizedik nyugdíjas rendezvény ez a mai, amelyen részt veszek - mondta dr. Gyenesei István a Nyugdíjasok Szervezetei Somogy Megyei Szövetségének múlt heti elnökségi ülésén. Kaposvár A megyei közgyűlés elnöke kijelentette, ismeri az idősek napi gondjait, és folytatni, fejleszteni kívánja a megyeháza és a nyugdíjas szövetség között az előző években kialakult jó kapcsolatrendszert, ezt együttműködési megállapodásban is rögzíteni kívánja. Kovács Lajos elnök a szövetség munkájáról számolt be. Elmondta, év végére 118- ra szaporodott a tagszervezetek száma, ami örvendetes, ám a gyarapodás gondokkal is jár, s ez elég nagy igénybevételt jelent az elnökség néhány hadra fogható tagja számára. Szólt a Tolna és Baranya megyei nyugdíjas szerezer forint körüli havi nyugdíjemelésben 18-an részesültek. Ez meghaladja az előző évek összegét, köszönhetően a két intézmény vezetőjének. Kudarcként értékelte az ön- kormányzati választásokat, mint négy éve, idén is csak egy jelöltjük jutott be a városi képviselő-testületbe. Szólt a horvátországi Kapronca nyugdíjasaival kialakult baráti kapcsolatról, az együttműködési megállapodást sikerült valódi tartalommal megtölteni. Tizenkét kirándulásukon - ebből három külföldi út volt - több mint hatszázan vettek részt. A klubprogramok is rendre megvalósultak. Szentes József alelnök az egyesület kielégítő gazdasági helyzetéről, a kárpátaljai árvízkárosultaknak nyújtott sevezetekkel kialakult régiós kapcsolatokról, a közös rendezvényekről. Kiemelte, hogy a megyei szövetség képviselői részt vesznek mind a három országos érdekképviselet döntéshozatali munkájában. Örömmel nyugtázta, hogy a megyeházán főhivatású köztisztviselő foglalkozik a civil szervezetek ügyeivel, s azt is, hogy az egyik bizottságban nemcsak gítségről számolt be. Böröcz Mihály a Segítségnyújtó Alapítvány, Jobban János a Nagyszülők az Unokákért Alapítvány tevékenységéről adott tájékoztatót. Jegyzőkönyvben örökítették meg elhunyt tagtársuk, Kelemen Ferenc emlékét, aki 200 ezer forintot hagyományozott az alapítványra, hozzátartozói teljes egyetértésével. Végül módosították az alapszabály szövegét, amely az alapítás óta bekövetkezett jogszabályváltozások és a jelentősen megnövekedett taglétszám miatt vált szükségessé. A választmány a beszámolókat és a módosított alapszabályt elfogadta. Karácsonyi, újévi jókívánságokkal ért véget a testület utolsó idei megbeszélése. K. Cs. meghívottként, hanem immár rendes tagként vehet részt a megyei szövetség képviselője. Elmondta, 1999 az idősek világéve lesz, s ez kitűnő alkalom arra, hogy együttműködési megállapodást kössön a megyei közgyűlés a nyugdíjas szövetséggel. Hozzászólások után az elnökség ülése karácsonyi és újévi jókívánságokkal ért véget. K. Cs. Veterán repülők találkozója Ünnepi • vacsorát szervezett tagjainak a Magyar Veterán Repülők Szövetségének Somogy Megyei Egyesülete. A taszári helyőrségi otthonban rendezett vacsorának számos meghívott vendége is volt. Képünkön: dr Kovács József taszári polgármester az egyesület alaDÍtóival. fotó: kovács Együtt újra Toponáron Régen várt esemény helyszíne volt hétfő este a toponárl művelődési ház. A városrész, amúgy hadban álló két nyugdíjas csoportja - más társadalmi szervezetekkel együtt - tartotta közös karácsonyi ünnepségét. A városrészi önkormányzat, valamint dr. Baka József kaposvári alpolgármester és Pásztohy András MSZP-s országgyűlési képviselő által kezdeményezett és anyagilag is bőkezűen támogatott találkozón a toponári óvodások és iskolások műsora szórakoztatta a zsúfolásig megtelt nagyterem közönségét. Mindenki örömére újra egy asztalnál ültek a toponári nyugdíjasok. Ez a karácsonyi ünnep valóban a szeretet jegyében zajlott. Kazsok ajándéka Nyolcvanhat kazsoki idős embernek kedveskedett a helybeli önkormányzat és a Bos-Frucht Szövetkezet a hagyományos nyugdíjas napon. A kazsoki kultúr- házban ünnepi műsor keretében vehették át karácsonyi ajándékukat, személyenként 3000 forintot. Állt a bál Bőszénfán Idősek, fiatalok egyaránt táncra perdültek a bőszén- fai kultúrházban, ahol a település 172 nyugdíjasát látta vendégül az önkormányzat. Ebéddel kedveskedtek a résztvevőknek, akiket a szentbalázsi általános iskola tanulói műsorral köszöntöttek. A kaposvári Bartók Béla Álatlános Iskola tanulói és a helybeli diákok Tátikabemutatóján jól szórakozott a közönség. A fiatalok mellett két 60 év fölötti bácsika is a színpadon termett, s nagy sikerrel parodizálta az Irigy hónaljmirigy együttest. A bő- szénfai nyugdíjasok — közeledvén a karácsony — személyenként kétezer forintot kaptak az önkormányzattól. Az esti bálban ifjak és idősek együtt ropták a táncot. Karácsony Bogláron Találkozó Csurgón A gyarapodás gonddal jár Dr. Gyenesei István üdvözölte az elnökséget FOTO: LANG ROBERT