Somogyi Hírlap, 1998. december (9. évfolyam, 281-305. szám)
1998-12-23 / 300. szám
SOMOGYI HÍRLAP 8 VÉLEMÉNYEK 1998. december 23., szerda Az udvariasság már nem divat? Édesanyám november 2- án Veszprémből Győrbe a Kaposvárról 10.40-kor érkező Volán autóbusszal utazott. Az utazás szó nem fejezi ki „élményeit” helyette nem találok megfelelő kifejezést. Az autóbusz zsúfolt volt, s végig, száz percen át állnia kellett. Nagyon megsajnáltam, mert - mivel már elmúlt hetvenöt éves, kimerült a hosszú ácsorgásban, és csak úgy tudott erőre kapni és kb. húsz percet hozzánk gyalogolni, hogy fél órát üldögélt az autó-buszállomás várótermében. ■ Amikor elmondta, hogy miért késett - noha szavahihetőségében nem kételkedhetek - alig hittem, hogy az utazóközönség többségét tizen- és huszonéves diákok alkották, de volt ott negyvenes apuka is a gyermekeivel. Közülük senkinek sem jutott eszébe, hogy akár negyed órára átadja a helyét. Szomorú, hogy sem együttérzés, sem méltányosság, sem udvariasság nem ébredt az üldögélőkben arra, hogy egy fáradt, idős asz- szonyt egy időre, vagy akár az egész utazás időtartamára felváltva hellyel kínáljanak. Nem tudom, hogy négy testvéreimmel együtt helyesen tesszük-e, hogy udvariasságra és figyelmességre neveltük és neveljük gyermekeinket, ha az emberek között nincs kölcsönös belátás. Arra kérem a Győrött tanuló kaposvári és környékbeli buszozó diákokat: legalább akkor, amikor elzsibbadnak a hosszú úton és pihenésképpen megmozgatják magukat, adják át ülőhelyüket az ácsorgóknak, elsősorban a náluk három- szor-négyszer idősebb, megfáradt édesanyáknak. Szalayné S. Piroska Győr A halakat lelövik, ugye? Ebben az évben talán harmadik vagy negyedik cikkükben (a legutolsó a november 28-1 számban) találkoztam azzal, hogy az orvhorgászt, Illetve az orvhalászt „rabsicnak”, esetenként „rapsicnak” írják. Abból a célból, hogy még az idegenből átvett szót is helyesen, értelemszerűen használjuk, írom az alábbi kis eszmefuttatásomat. A Balaton mellett gyer- mekeskedtem, a húszas években megismerkedtem ezzel a szóval, amelyet annak idején pontosan és értelmének megfelelően csak az orvvadászra alkalmaztak, és soha sem az orvhorgász, illetve az orvhalász megnevezésére. S tette ezt a falvak népe nagyon is helyesen. Ez a szó ugyanis a német nyelvből származik. Az alapja két szó: Der Raub = a rabló, és a schiessen = lőni szavakból indul ki, amelyben a schiessen szónak van nagy jelentősége. A német szótárban megtalálható, orvvadászt, illetve orvlövészt jelent. Mindegyik értelemben a cselekvés a lövés. Láttam az önök egyikmásik cikkében rabsic kifejezést is. (Az igaz, hogy a hasonulás törvénye szerint is ha a zöngés mássalhangzót zöngétlen követ, úgy az előzőnek a zöngétlen rokonát, ez esetben a rabsic szót lehet hallani. A német is így van vele, amikor a „b” helyett „p”-t mond. De az írásban mind a magyar, mind a német a helyes betűt, (jelen esetben a „b”-t írja. A német nyelv is más kifejezést használ az orv- horgászra és orvhalászra: Fischdieb”, ami magyarul haltolvajt jelent. A magyar nyelv gazdagabb, mert mindjárt a szóval meghatározza a törvénytelen haltolvajlás módját: ha horoggal csinálja valaki, az orvhorgász, ha hálóval^ akkor orvhalász a neve. Amikor Magyarországon a tv-ben és rádióban vagy szónoki emelvényen beszélők annyiszor használnak az egyes fogalmakra rossz kifejezést vagy rosszul fogalmaznak, akkor kérem az általam nagyon szeretett Somogyi Hírlap újságíróit: vigyázzanak a pontos megfogalmazásra! Még az idegenből átvett szavak esetében is! Elnézést kérek azért, hogy jobbító szándékkal írt levelemmel zavartam Önöket. Természetesen a cikk íróját semmiképpen nem akartam megsérteni, vegyék ezt egy 75 éves öregember apai, jó szándékú kijavításának. Dr. Csapiáros Imre Kaposvár, Zárda u. 23. Köszönöm 68 éves, 80 százalékos mozgássérült, rokkant- nyugdíjas vagyok. Egyedül élek, senkim nincs. Megköszönöm a nemesvidi önkormányzatnak, s külön Árvái Tibor polgármesternek, hogy a téli tüzelőmet biztosították. Nagyon köszönöm a karácsonyi és újévi élelmiszercsomagot is. További munkájukhoz erőt, egészséget kívánok. Tóth József Nemesvid-Kisvid Segítettek a polgárőrök December 5-én este 7 órakor Kaposváron a József Attila utcában ellopták a táskámat a benne levő értékekkel együtt. Azonnal a tolvaj után eredtünk. Szerencsére a közelben voltak a polgárőrök, akik perceken belül elfogták a tettest és átadták a gyorsan helyszínre érkező rendőröknek. Köszönöm a segítségüket! Kelemen Lászlóné Kaposvár Gondolatok nevelő szándékkal Harmincévi egészségügyi szolgálat után mentem nyugdíjba. Visszagondolva erre a harminc évre, rengeteg szép és még több szomorú emlékkel lettem gazdagabb. Rendelőintézeti asszisztensként, majd később körzeti ápolónőként dolgoztam, mindig nagyon jó munkahelyi körülmények között. A fizetés ugyan nevetségesen kevés volt, de a légkör, amelyben dolgozhattam, kárpótolt mindenért. Végtelen türelemmel, együttérzéssel, és nem utolsósorban szeretettel végeztem a feladatomat. Elégedetté és boldoggá tett munkatársaim barátsága, és betegeink ragaszkodása. Sajnos, mindig sok volt a munka, főleg nyáron, ami érthető is egy vízparti üdülőhelyen. Miután nyugdíjas lettem, egyre ritkábban fordultam meg egykori munkahelyemen. Nem szívesen mentem oda, mert a régi, kedves gárda szinte teljesen lecserélődött már. Bár tudom, ez a világ rendje, a régiek helyére újak kerülnek, valahogy jobbnak láttam mégis elkerülni a valaha oly szeretett épületet, és a hozzátartozó embereket. Elszomorít, hogy munkatársaim közül sokan már a temetőben pihennek, akik nem is olyan régen még életem szerves részét alkották. A napokban véletlenül betévedtem a Rendelőintézetbe. Ámulva néztem a fotocellás bejárati ajtót, a megújult és kibővült portásfülkét. A régi rendelőnket már meg sem találtam, mert teljesen átalakították. A folyosókon képzőművészeti alkotások, virágok, asztalok, kényelmes ülőhelyek teszik kellemessé az oly kellemetlen várakozást. Leültem pár percre, közben nézelődtem. Az egyik rendelő ajtaja előtt számomra ismeretlen nővér intézkedett a köréje sereglett betegek között. Egészen fiatal volt még, de feladata teljes magaslatán állva, leereszkedően tárgyalt velük. Valahogy az volt az érzésem, mintha ő lenne itt a főnök, s nem az orvos, akinek színe elé csak néhány „kiváltságos” embert engedett be. Fokozódó ellenszenvvel figyeltem a jelenetet. Miután jó pár embert elirányított — kit a laborba, kit a röntgenbe, kit a patikába e nélkül, hogy az orvossal találkozhattak volna —, bement a rendelőbe. Bár eredetileg az volt a tervem, hogy meglátogatom az ajtó mögött dolgozó orvost, régi munkatársamat, de ezek után letettem róla. Elment a kedven az egésztől, úgy elszomorodtam a látottakon. Ezen az első emeleti folyosón nemcsak a külső forma, hanem a belső tartalom is alaposan megváltozott. Régen, ha végigmentem a váróhelyiségen, a betegek kedvesen köszöntöttek, s nővértársaimmal együtt mi is igyekeztünk egy-egy barátságos szóval, néhány egyszerű mondattal oldani az orvosra várakozás adta feszültséget. Minden ember fél egy kicsit a rendelőtől, hisz panasza van, amelyet gyógyíttatni szeretne, s amíg nem beszélt az orvossal, maga sem tudja, mennyire súlyos a betegsége? Ez természetes érzés, jómagam is éreztem már ezt a félelmet. Egy jó nővérnek rendelkeznie kell beleérző képességgel. Ennek a képességnek a hiánya lehetetlenné teszi a jó beteg-nővér kapcsolat kialakulását. Pedig a gyógyításban ez az első, és az egyik legfontosabb szempont. Egy igazi ápolónő előtt a beteg önkéntelenül megnyílik, és a nővér így sok olyan fontos információhoz jut, amelyet a beteg az orvosnak netán fél elmondani, de a tények ismerete legtöbbször elősegíti a mielőbbi gyógyulást. Hiába a feldíszített, modernizált környezet, ha a nővérből hiányzik az empátia és a szeretet. Felálltam, elindultam haza. A folyosó végéről még egyszer visszanéztem, tekintetemmel valami régit, valami emberibbet keresve. A lengőajtó túloldalán, a gyermekszakrendelés előtti váróhelyiség még őrzött valamit az elmúlt időkből. Nem csoda, hisz ott a rendelőben és a védőnők szobáiban még a régi munkatársaim dolgoztak. Illett volna meglátogatnom őket, de sokan várakoztak a folyosón. Hirtelen felpattant a körzeti rendelő ajtaja. Az orvos beteghez siethetett, mert rendelési időben egyébként nem hagyta volna el munkahelyét. A fiatal nővér hangosan kiáltott utána: „mikor jössz vissza?!” Megdöbbenve álltam. Hogyan engedhet meg egy ápolónő a betegekkel zsúfolt folyosón, vagy akár a rendelőben is ilyen hangot a felettesével szemben?... Felháborító!... ez a hangnem a betegekben lerombolja az orvos iránti feltétlen tiszteletet. A beteg számára az orvos egy kicsit olyan, mint az Isten. Csodát vár tőle, gyógyulást. Mindenesetre maga fölött valónak érzi, mert olyasmire képes, ami által legtöbbjük újra egészséges lehet. Nem vagyok lélekbúvár, de jól ismerem, mit éreznek a betegek a folyosón várakozva, bizonytalanságtól rettegve. Bűnt követ el az a nővér, aki megbotránkoztatja őket. Természetesen előfordul, hogy egy orvos tegeződik a beosztottjával, de más dolog mindez a magánéletben, és más a munkahelyen. Én is tegező viszonyban voltam a főnökömmel, mivel húsz éven át a testvérbátyámmal dolgoztam együtt. Mindig vigyáztam arra, hogy a rendelőben véletlenül se szólítsam a keresztnevén. Igyekeztem elkerülni a megszólítást, de ha ez nem sikerült, akkor doktor úrnak neveztem. A betegekkel való beszélgetés közben is doktor úrként szóltam róla, pedig a mi kapcsolatunk igazán indokolttá tehette volna a tegeződést köztünk, akár munkaidőben is. A nővérképzőben nekünk sem tanították ezeket a viselkedési formákat, a gyakorlatban mégis megálltuk a helyünket. Hosszan írhatnék ezekről a dolgokról, de nem akarok mélyebben belemerülni. Nem azért ragadtam tollat, hogy soraimmal bárkit is megbántsa, csupán nevelő szándékkal tettem. Fiatal nővérként nagyon jó tanítómestereim voltak, akikre ma is szeretettel emlékezem. Tőlük tanultam meg a betegekkel való bánásmód aranyszabályait, melynek alaptörvénye: „első a beteg!” Lévay Mária Színvonal, figyelmesség: Tesco Dombóváron élek. Nemrégiben családommal a Tesco áruházba volt szerencsém ellátogatni. Előzőleg nem volt alkalmam Ilyen színvonalas helyen vásárolni. Ez azért volt meglepetés a számomra, mert nemrégiben igen rossz véleményt olvastam a Tescóról. Azért fogtam tollat, mert nagyon meg voltam elégedve az áruház színvonalával, a kiszolgálással, és főleg az árakkal s az akciókkal. Naponta járok vásárolni, és úgy gondolom: a Tesco a kaposváriaknak jó lehetőség az áruházban kínált akciók miatt. A kis sarki boltok ugyanis sokkal drágábban árusítják ugyanazokat a termékeket, mint a nagyok. A különbség a nagyok részéről csak annyi, hogy megengedhetnek maguknak olcsó akciós árakat is, ami a legkedvezőbb a vásárlók számára. Ez az egyik legfontosabb egy vidéki ember számára, mert itt igen nehéz a megélhetés. Meglepő volt a számomra, hogy a Tescóban milyen hatalmas választékkal találkozhat az ember. A kedves kiszolgálásról nem is beszélve. Ha nem találtam valamit, vagy nem volt világos valami a számomra, az eladók készségesen álltak a rendelkezésemre. Például a pénztárnál az utolsó pillanatban úgy döntöttem, hogy nem vásárolom meg az egyik előre csomagolt kenyeret, a pénztáros grimaszolás helyett elmosolyodott és közölte velem, hogy hagyjam ott a terméket, ha nem akarom kifizetni. Jólesett a kedvessége és az, hogy menynyire készséges. Elvette tőlem a terméket és még azt is megkérdezte, hogy nem szeretnék-e az előre csomagolt kenyér helyett valami mást, mert még visszamehetek érte. Összefoglalva tapasztalataimat úgy gondolom, hogy a Tesco megérdemel egy kis dicséretet. Ferenczi Tímea Dombóvár, Búzavirág u. 68. Szívesen látott diákok A Somogyi Hírlap november 14-1 számában Cserben hagyott a régi Iskolánk? címmel megjelent írásukra szeretnénk reagálni. A cikkben szereplő osztály- találkozó szervezője előző nap lemondta az iskolalátogatást, ezért „nem nyílott a kapu”. Az elmúlt évtizedekben eddig minden nálunk végzett osztályt szívesen látunk viszont, mindenki előtt nyitva állt és továbbra is nyitva fog állni az iskola. Tapazdi Jenőné igazgató Egészségügyi Szakképző Iskola, Kaposvár PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Balatonlelle Város Képviselő-testületének határozata alapján a Városüzemeltetési Szervezet, mint bérbe adó nyilvános pályázat útján meghirdeti hasznosításra a Balatonlelle, Napospart utca 5. szám alatt lévő 77 m2-es üzlethelyiséget, 1999. december 31-ig. A helyiségben vendéglátó és szolgáltató tevékenység folytatható. A helyiség üzleti profilnak megfelelővé tétele és a hatósági engedélyek beszerzése a bérlő feladata. A hasznosítás megszűnésével a bérlő a felmerült költségeinek megtérítésére nem tarthat igényt. Pályázatot nyújthat be az a magán és jogi személy, aki a pályázati feltételeket elfogadja és lejárt esedékességű tartozása az Önkormányzat felé nincs. A helyiség tovább bérbe nem adható. A helyiségért fizetendő minimális használati díj: 600 000 Ft+ÁFA/év A pályázatot az nyeri el, aki a legmagasabb összegű használati díj ajánlatot teszi és vállalja a használati díj szerződéskötéssel egyidőben történő megfizetését. Amennyiben a helyiség volt bérlője előbérleti jogával élni kíván és azonos összegű, vagy magasabb használati díj megfizetésére tesz ajánlatot, annál aki a legmagasabb összegű használati díj ajánlatot tette abban az esetben a volt bérlő nyeri el a pályázatot. A pályázatot írásban kell benyújtani: a Városüzemeltetési Szervezet, Balatonlelle, Arany J. u. 4. címére 1999. január 28-án 9.00 óráig A pályázatnak tartalmaznia kell a pályázó nevét, címét, a vállalt bérleti díj összegét és a fizetés módját. Az ajánlatok bontásának időpontja: 1999. január 28. 9.30 óra Az eredményhirdetés időpontja: 1999. január 28.11.30 óra Bontás és eredményhirdetés helye: Városüzemeltetési Szervezet Balatonlelle, Arany J. u. 4. A pályázatok bontásán és eredményhirdetésén csak az a pályázó vehet részt, aki a pályázati ajánlatot az előírt időre és tartalommal benyújtotta. A helyiség megtekintését 1999. január 20-án 10.00 órakor biztosítjuk. Részletes felvilágosítást a Városüzemeltetési Szervezet, Balatonlelle, Arany János u. 4. szám alatti irodájában vagy a 85/352-624-es telefonszámon lehet kérni. (97146)
