Somogyi Hírlap, 1998. december (9. évfolyam, 281-305. szám)

1998-12-12 / 291. szám

1998. december IS. Tizenegyedik oldal Sport „Német klubban bunyózom, de magyar vagyok” Kovács István Kokó marad Az Európa-bajnoki cím a legközelebbi célom, ez karnyújtásnyira van fotó: török anett Az első magyar ökölvívó, aki 1991-ban Sydney-ben világbajnoki címet szer­zett. Tavaly aztán Buda­pesten is fejet hajtott előtte mindenki. Ez a fel­lépése azonban más miatt is emlékezetes marad; Ko­vács István ugyanis ezen a VB-n búcsúzott el az ama­tőröktől, s lett belőle profi.- Mindent elért, amiről egy sportoló csak álmodhat; két­szeres világbajnok, kétszer nyert Európa-bajnokságot, 1996-ban Atlantában olim­piai bajnoki címet szerzett. Más ilyenkor már visszavo­nul, s a babérjain üldögél. — Az atlantai olimpia után komolyan felvetődött ben­nem, hogy befejezem a bu­nyót. Sok más lehetőségem volt; több cég megkeresett, s Knézy Jenő is hívott a Tele- Sporthoz. — Három hónap szünet után aztán újra a szorítóban volt. — Tavaly októberben Bu­dapest volt a világbajnokság házigazdája, s rávettek, hogy legalább addig folytassam. Nem mindennapi lehetőség hazai közönség előtt világ- bajnoki címmel búcsúzni az amatőröktől. Szomorú győzelem Több mint 20 ponttal győ­zött ugyan tegnap este a Traubi SC Siófok NB I férfi „B” csoportos kosárlabda­csapata az alapszakasz utolsó mérkőzésén, ám ennek ellenére célját, a legjobb négy közé kerülést nem tudta teljesíteni. A szerdai egypontos vereség rányomta bélyegét a siófoki legénység első félideji játékára. Akkor a Nyíregyháza ellen sorsdöntő összecsapást veszí­tettek el Kertészék. Ez azt je­lentette, hogy az utolsó talál­kozón hiába győzik le az OSC gárdáját, csak akkor kerülhet­nek be a legjobb négy közé, ha a Szeged megveri a MAFC-ot a fővárosban. Ezért aztán „forró drót” létesült a Foki-hegyi tor­nacsarnok és a MAFC sport- csarnoka között. Egy félidőn át ugyan még nyitott volt a kér­dés: ki lesz a találkozó győz­tese? A második 20 percben azonban az újult erőre kapó s nagyon feljavuló Traubi SC már nem hagyott kétséget efe- lől. Sipos Tamás vezérletével egyre nagyobb előnyre tettek szert, s vezetésüket még úgy is növelni tudták, hogy a hajrá­ban már a cseresor játszott. Ebben a sorban is volt azonban egy vezéregyéniség Földesi Zoltán személyében, aki alig töltött a pályán 10 percet, mégis 17 pontot dobott. így játszottak e Traubi SC Siófok-OSC 91-67 (33-35) Siófok, Foki-hegyi Általános Iskola tornacsarnoka, 200 néző. V.: Nagy L., Feczku. Traubi SC Siófok: Miilei (9), Kertész (4), Kovács Zs. (13/6), Horváth I. (12/3), Si­pos (29/9). Csere: Földesi (17/9), Csala (4), Kovács N. (3), Horváth K. (-), Magyar (-). Edző: Viktor Kuzmin. (Fónai) — Mikor döntött úgy, hogy profi lesz? — A Box Club Flenzburg színeiben részt vettem a német csapatbajnokságon, ahol megkerestek ismert német menedzserek; többek között jelenlegi klubom, a hamburgi székhelyű Univer­zum Box-Promotion tulaj­donosa is. Eleinte nemet mondtam, de kérték; ne si­essem el a dolgot, gondol­kodjam rajta. Végül aztán beadtam a derekam. — Igencsak emlékezetesre sikeredett a profi bemutatko­zása. — Tavaly december 13-án vívtam az első mérkőzése­met a profik között, s nagy­szerű mérkőzésen sikerült győznöm. Eddig egyébként kilenc meccsem volt a profik között, s valamennyit meg­nyertem. — Eddigi pályafutása során hány mérkőzése volt? — Összesen 287; ebből 271-et megnyertem, s csak 16-szor szenvedtem veresé­get. — Az ökölvívóknál külön dicsőség övezi azokat, akik kiütéssel győznek. — A kisebb súlycsoportok­ban ez nagyon ritka; most már „feljebb” is egyre keve­sebbszer fordul elő, hiszen nagyon védik a versenyzőket. Az amatőr pályafutásom so­rán én senkit nem ütöttem ki, de nagyon sokszor leléptették az ellenfelemet. — Amatőr ökölvívóként meghódította a világot. Mire lehet képes a profik világá­ban? — Az Európa-bajnoki cím a célom. Ez már csak karnyúj­tásnyira van, hiszen ha min­den jól megy, akkor nyár ele­jén kihívhatom az EB-címvé- dőt. — S ha begyűjtötte az EB- aranyat? — Akkor jöhet a világbaj­noki trón. De ehhez az EB után még legalább másfél évet kell várni. — Elképzelhető, hogy Ko­vács István egyszer hátat for­dít a profi bunyónak, s újra visszatér az amatőrök közé? — Nem. Amatőr ökölvívó­ból ugyanis lehet profi, de profi bunyós már soha többé nem térhet vissza az amatő­rök közé.-Mi az alapvető különbség egy amatőr és egy profi meccs között? — Ha rövid és tömör akarok lenni, akkor azt kell, hogy mondjam: minden. Teljesen más a profi meccsek hangu­lata, a körítése. Németor­szágban rendre zsúfolásig megtelnek a hét-nyolcezres sportcsarnokok. A belépőkért 150-200 márkát is elkérnek, de az elit helyekre ezer már­káért lehet helyet váltani. Igazi népünnepély egy-egy ilyen rendezvény, társadalmi eseményeknek számít. Nem ritka, hogy miközben a ring- ben folyik a csata, az előkelő­ségek között baráti és üzleti kapcsolatok jönnek létre. Az egyik tornán Boris Becker és a „kis” Schumacher között ül­tem, egy másik alkalommal pedig a németek kedvenc színésze, Horst Trapper, azaz Derrick volt a szomszédom. — A profi Kovács István ki­nek szerzi a győzelmeit: a németeknek vagy a magya­roknak? — Ez valahogy úgy van, mint a Forma-1. Michael Schumacher német pilóta, de az olasz Ferrari versenyzője. Én német klubban bunyó­zom, de magyar állampolgár vagyok. A mérkőzéseimen a nevem mellett is mindig az je­lenik meg, hogy Kovács „Kokó”István, Magyarország. — A népszerű Kokóból Né­metországban Kobra lett. — Ez nem egészen így van. A Kobra nevet egy ismert német művész ragasztotta rám, állítólag azért, mert olyan gyorsan végeztem az ellenfelemmel, mint egy kobra. Kétségtelenül hízelgő az elnevezés, de nem ez a be­cenevem; Kokóként ismert meg mindenki, s én továbbra is az maradok. Fenyő Gábor Lippi lelép Marcelo Lippi az idény végén leköszön a Juventus labda­rúgó-csapatának vezetőedzői posztjáról. Az 50 éves szak­ember elhatározását most hozta nyüvánosságra, de a döntését már az évad elején közölte munkaadóival. — A klub vezetői és játékosai már a nyáron tudták, hogy az idény végén távozom. Öt éve ülök a klub kispadján, ennyi idő után másra vágyom — mondta Lippi. A szakvezetővel a Ju­ventus az elmúlt négy évben háromszor az olasz bajnoki címet, míg 1996-ban a Bajno­kok Ligáját nyerte meg. Az olasz sajtó értesülései szerint Lippi az Intemazionale együt­tesénél vagy a Laziónál vál­lalna munkát, de az edző ezt cáfolta. — Egy év pihenésre szükségem van, és nem tu­dom, hogy utána mit hoz a jövő — nyilatkozta Marcelo Lippi. * * * A holland Ajax Amsterdam sikertelen Bajnokok Ligája- szereplése miau felállították a kispadról az eddig vezetőe­dzőként dolgozó dán Morten Olsent, és helyére a klub egy­kori labdarúgóját, Jan Wou- terst szerződtették két és fél évre. Három nappal azután, hogy a hazájában bajnoki címvédő együttes Portugáliá­ban 3-0-ás vereséget szenve­dett az FC Portótól a BL cso­portmérkőzéseinek záró for­dulójában — és ezzel az „A” csoport utolsó helyén végzett —, a sorozatot 1995-ben meg­nyerő holland sztárklub a vál­toztatás mellett döntött. A102- szeres válogatott, 49 éves dán válogatott Olsen így hiába tu­dott az első Ajaxnál töltött tel­jes idényében duplázni, az 1997-es bajnoki és kupagyőze­lem sem volt elég ahhoz, hogy most a helyén maradhasson. Nincs már segítség ZTE KK-Kaposvári Klíma-Vili Purina SE 79-74 (39-38) Zalaegerszegen is padlóra kerültek a kaposvári kosarasok fotó: török anett így játszottak A legjobb nyolc közé ju­tás szempontjából sors­fontosságú mérkőzést játszott tegnap este Za­laegerszegen a Kapos­vári Klíma-Vili Purina SE NB I férfi „A” csoportos kosárlabda-csapata. Sajnos, ezúttal sem si­került megszerezni a győzelmet... A két együttes eddig leját­szott 22 tétmérkőzéséből 15 zalai, hét pedig kaposvári győzelemmel végződött. Nem volt éppen kedvező tehát a mérleg a somogyi­akra nézve, különösen azért, mert Zalában eddig csak egyszer sikerült győz­tesen távozni a pályáról. A találkozó előtt sportszerű­ségből jelesre vizsgázott a publikum, hiszen Bencze Tamást virággal köszöntöt­ték. Az első percekben az amerikai Brown kosarai ré­vén tartották magukat a ha­zaiak, de ami a legfonto­sabb; a kaposváriak vezet­tek. 17-9 arányú somogyi előnynél kért először időt Heinrich Róbert edző. Újra csak Brown volt a fősze­replő; az ő tripláival zárkó­zott a ZTE, s ezután bizony Magyar András edzőnek is volt bőven mondanivalója. Kimaradt vendéglehetősé­gek után vette át a vezetést a zalai gárda, Benczét pedig negyedik személyi hibája miatt kellett lecserélni. Co­vington parádés alakításait még a hazai publikum is megtapsolta. A szünet után Orosz szerzett közeli kosarat, ez­zel ismét vezetett a vendég kaposvári együttes. Óriási izgalmak közepette zajlot­tak a következő percek, a nagy akarásban mindkét csapat játékába sok hiba csúszott. A 31. perctől kezdve sajnos hosszú ideig nem született kaposvári ko­sár, így 63-57-re elhúztak Bodrogiék. A végjátékban Covington kipontozódása után bebiztosította győzel­mét a hazai gárda. A Kaposvári Klíma-Vili Purina SE újabb, immár 10. vereségével gyakorlatilag elszálltak a legjobb nyolc közé jutás reményei. Zalaegerszeg, városi sport- csarnok, 1800 néző. V.: Vá- radi, Parádi II. ZTE KK: Béres (8), Kó­mán (4), Bukva (10), Bod­rogi (8), Brown (35/15). Csere: Simon (11/3), Mé­száros R. (3/3). Edző: Hein­rich Róbert. Kaposvári Klíma-Vili Pu­rina SE: Bencze (11/9), King (28/6), Góbi (6), Orosz (6), Covington (19). Csere: Fili- povics (4), Farkas (-). Veze­tőedző: Magyar András. Kipontozódott: Covington (a 37. percben), Orosz (a 40. percben), Bencze (a 40. percben). Jók: Bukva, Brown, Bod­rogi, illetve Covington, King, Góbi. Heinrich Róbert: — Na­gyon fontos győzelmet arat­tunk. Magyar András: — Két ember nem tud meccset nyerni. Az ifjúsági mérkőzésen: ZTE KK-Kaposvári Klíma-Vili Purina SE 103-92 (54-41) Kun Zoltán

Next

/
Thumbnails
Contents