Somogyi Hírlap, 1998. november (9. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-07 / 261. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1998. november 7., szombat Belpolitika 7 Tiltakozó közalkalmazottak A 900 ezer személyt tömörítő köztisztviselői és közalkalmazotti kar érdek-képviseleti szervei elutasították a kormány jövő évi költségvetési törvényjavaslatának őket érintő részeit. Budapest A köztisztviselők és a közalkalmazottak tiltakoznak a köztisztviselői béralap befagyasztása ellen. Elutasítják a tervezett további létszámleépítéseket, elfogadhatatlannak tartják a végkielégítés összegének csökkentését is. Nem értenek egyet a kormány azon javaslataival, amelyek a jelenleg hatályos köztisztviselői és hivatásos illetményrendszer további torzulását okoznák. A Köztisztviselői Érdekegyeztető Fórum ülésén nem vett részt a közszférában működő legnagyobb szakszervezet. Kiss Sándor, a szervezet elnöke távolmaradását azzal indokolta: a kormány példátlan módon megsértette a hatályos törvényeket, amikor egyeztetés nélkül a parlament elé terjesztette a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény módosítását. A szakszervezet csak akkor vesz részt a közigazgatási érdekegyeztetésben, ha a kormány garantálja az érdek- egyeztetés törvényes feltételeit, illetve esély mutatkozik kölcsönösen elfogadható megállapodásra. Az egészséges életmódért Megtartotta éves közgyűlését a Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság. A tagok népes táborán kívül részt vett a tanácskozáson az egészségügyi tárca politikai államtitkára is. Budapest A családvédelem alapeleme a megelőzés, ezért az Egészség- ügyi Minisztériumnak kiemelt feladata az ilyen jellegű programok támogatása - mondta beszédében Pusztai Erzsébet. - Fontos az is, hogy az általános iskolákban megkezdődjön az egészségnevelés. Ehhez szükséges, hogy a védőnők is bekapcsolódjanak az oktatásba. A program mihamarabbi megkezdése érdekében Pusztai Erzsébet - mint mondta - már megkezdte az egyeztetést az oktatási tárca szakembereivel. Az államtitkár szerint ugyanilyen fontos a nőket a szülésre felkészítő, a koraszülést megelőző és közvetlenül a szülés utáni anya-baba kapcsolatot erősítő programok kiterjesztése és támogatása is. Ezt követően a közgyűlés megszavazta az alapító okirat módosítását, s közhasznú társasággá alakulhatnak. Elfogadták a társaság idei tevékenységéről készült beszámolót is. A számadásból kiderül: a társaság tagjai jelentős eredményeket értek el a terhességmegszakítások csökkentésének ügyében, s jelentős haladást értek el a szexuális felvilágosítás területén is. H. Gy. Eltemették Tolnay Klárit Hozzátartozók, pályatársak, közéleti személyiségek és a tisztelők százai kísérték utolsó útjára Tolnay Klári kétszeres Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művészt pénteken a budapesti Farkasréti temetőben. fotó: feb/diósi imre Államtakarékosság Az előző kormány kötelezettségvállalásaiból eddig mintegy 600 milliárd forintot sikerült lefaragni egyes kormánydöntések révén - mondta Gulácsi Gábor, a Gazdasági Minisztérium köz- igazgatási államtitkára. Gulácsi a teljesség igénye nélkül megemlítette a Nemzeti Színház, a budapesti metró, a nagymarosi gát és a nyugdíj- emelés ügyét. Partner önkormányzatok A kormány partneri kapcsolatra törekszik az önkormányzatokkal, s kinyilvánította szándékát, hogy a parlamenti előterjesztések során az önkormányzatok szövetségeit a döntések részeseivé teszi - hangsúlyozta Balsay István, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára a megyei jogú városok jegyzői és a megyei önkormányzatok főjegyzőinek tanácskozásán. Mostoha kultúra? Az MSZP számításai szerint 1999-ben - a kormány ígéretével szemben - hatmilliárd forinttal kevesebb jut a kulturális és közművelődési szférának - jelentette ki egybehangzóan Vitányi Iván és Lendvai Ildikó a szocialista frakció pénteki tájékoztatóján. Az MSZP-s politikusok szerint a kultúra területén megkezdődött a visszaállamosítás. Korlátozott kártalanítás A CB Bróker Rt befektetőit befagyott jogos követeléseikért egymillió forintos határig kártalanítja a Befektetővédelmi Alap - közölte Farkas Péter, a BEVA ügyvezető igazgatója. Az első kifizetések december 4-én kezdődnek. Az 1970. évinél magasabb víz sem okozott korábbi méretű károkat Levonulóban az árhullám A Tisza magyarországi szakaszán tegnapig sehol nem volt gátszakadás és halálos áldozatot sem követelt az évszázad legnagyobb tiszai árvize. Esőzés a napokban nem várható. Budapest- A megerősített töltések ellenállnak az áradásnak - tájékoztatta lapunkat a kora esti órákban Váradi József, a KHVM főosztályvezetője, az országos műszaki irányítótörzs vezetője. Az ukrajnai területen történt gátszakadásról szólva elmondta: a vízügyesek eddig nem tapasztalták, hogy a folyó medrén kívül magyar területekre folyna a víz. Hammang Henriktől, a minisztérium árvízhelyzeti ügyeletesétől megtudtuk: pénteken délelőtt Tarpa-Ti- vadar térségében tetőzött a tiszai árhullám, Tiszakórod- nál a vízszint elérte a 890 centimétert. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a vízügyi dolgozók állandó készültségben várják a folyón lefelé tartó árhullámot. Tegnap napközben négy helyen is sikerült megemelni a gátak magasságát. Tarpa és Szatmár- cseke térségében 1300-1300, Kisar-Panyolánál 1200, Tivadarnál 300 méter hosszúságú nyúlgátat építettek homokzsákokból. Magyar határában 800 méteres töltéskorona emelését kezdték meg. Az éjszaka folyamán nagyjából Vásárosnamény térségéig vonul le az árhullám. A gátak már nagyon megviseltek, de még ellenállnak a másodpercenként 4500-5000 köbméter vizet szállító, hömpölygő áradatnak. HÍREK NYÍLT NAP A KÖZGAZDASÁGIBAN A kaposvári Noszlopy Gáspár Közgazdasági Szakközépiskola Igazgatósága Képzési ágazataink: világbanki informatika és közgazdasági, külkereskedelmi, gazdasági, adminisztrációs ágazatok. Cím: Kaposvár, Szent Imre u. 2. Tel.: 82/415-233 Az Axel Springer Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodája PÁLYÁZATOT HIRDET NAGYATÁD SZÉKHELLYEL, a térség területén (volt nagyatádi járás) a SOMOGYI HÍRLAP előfizetéses terjesztési feladatainak elvégzésére. A lapterjesztő főbb feladatai: az újság hajnali átvétele, a kézbesítőknek való átadása, a már megszervezett kézbesítői hálózat működtetése, a Kiadó által átvett egyéb kiadványok-, illetve a SOMOGYI HÍRLAP Vasárnap Reggel hetilap árus terjesztésének szervezése. A jelentkezések elbírálásánál előnyt jelent a megfelelő feltételekkel való rendelkezés, így: átvevőhely, iroda, személygépkocsi, telefon, üzenetrögzítő. Azok jelentkezését várjuk, akik jó szervezőkészséggel, vállalkozói szemlélettel és magatartással, kellő kereskedelmi, számviteli és munkaügyi ismeretekkel rendelkeznek. Leendő munkatársunk megfelelő szakmai támogatást kap a munka beindításával, illetve napi végzésével kapcsolatos tevékenységéhez. A minőségi munkáért teljesítményarányos, jó kereseti lehetőséget biztosítunk. A pályázat tartalmazza a szakmai önéletrajzot, a feltételekre vonatkozó ajánlást, a SOMOGYI HÍRLAP előfizetéses példányszáma növelésére vonatkozó konkrét elképzeléseket, valamint mellékletként 30 napnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt. A pályázatot elnyerő, kauciót köteles letétbe helyezni. Jelentkezési határidő: 1998. november 20. Jelentkezési cím: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. SZELÍD gyógymód SZOLID ÁRON Családon belül a gyerekektől a nagyszülőkig számos, nem súlyos egészségügyi probléma, mint pl. meghűlés, izomfájdalom, reumás panaszok, rossz emésztés, epeproblémák, torokfájás, rossz közérzet, szúnyogcsípés fordulhat elő a mindennapi életünkben. Ilyenkor praktikus és gazdaságos, ha egy univerzális háziszer van kéznél, amely alkalmas mindezen panaszok enyhítésére. amely egy illóolajokat tartalmazó alkoholos oldat. A benne található citromfű-, szegfűszeg-, fahéj-, citrom-, borsmenta-, levendulaillóolajok megfelelő arányú összetétele teszi a készítményt több mint 100 éve, kedvelt, univerzális háziszerré. A gyógynövények kivonatából készült elixir segít, hogy elkerülje a hétköznapok panaszait és a közérzete is jobb lesz. Amoi BEVETELRE • BEDORZSOLESRE INHALÁLÁSRA • PAKOLÁSRA Gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény. A kockázat és a mellékhatások tekintetében olvassa el a betegjtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét! KAPHATÓ A PATIKÁKBAN ÉS A GYÓGYNÖVÉNYBOLTOKBAN! ROIAIMD Forgalmazza: RÍVÁN Kft. 1121 Budapest Törökbálinti út 3./b Nagyatád Város Jegyzője pályázatot hirdet a Polgármesteri Hivatalban 1 fő kiemelt építéshatósági és 1 fő műszaki ügyintézői munkakör betöltésére. határozatlan idejű köztisztviselői kinevezéssel. Feltételek:- magyar állampolgárság,- büntetlen előélet,- építészmérnöki, magasépítő üzemmérnöki egyetemi vagy főiskolai végzettség egyikének való megfelelés,- közigazgatási alapvizsga megszerzésének vállalása. A pályázathoz csatolni kell:- önéletrajz,- eddigi szakmai tevékenység részletes leírása,- iskolai végzettséget igazoló bizonyítvány másolata- szakmai gyakorlat igazolása,- 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány. Bérezés a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. tv. alapján. A műszaki ügyintézői állás betöltésénél előnyben részesül az a pályázó, aki legalább 1 éves tervezői vagy kivitelezői gyakorlattal rendelkezik. Szolgálati lakás biztosított. A pályázat benyújtásának határideje Nagyatád Város Jegyzőjénél: (7500 Nagyatád, Baross Gábor u. 9.) a Belügyminisztérium hivatalos lapjában történő megjelenéstől számított 15 nap. A közlöny megjelenésének időpontjáról a Polgármesteri Hivatal 82/352-666 telefonszámán az 580 mellékén ad tájékoztatást a személyzeti ügyintéző. A pályázat elbírálásának határideje: a benyújtási határidőt követő 15. nap. CÚ1DÚ HÖLGYEK FIGYELEM! HARISNYA, ZOKNI SZAKUZLET Női Ca' Romantica harisnyanadrágok november 9-21-ig 20-40% engedménnyel Kaposvár, Fő u. 7. Nyitva: hétfőtől-péntekig 8.30-17.30, szombat 8.30-12.30-ig. Kaposvári fiókunkba munkatársakat keresünk. Pozíció: Fiókvezető Hitelező Pénztáros Ü gy félkapcsolati munkatárs Jelentkezési feltételek: • közgazdász vagy pénzügyi üzemgazdász végzettség, banki szakmai és vezetői gyakorlat, sikerorientált és felelősségteljes személyiség • tárgyalóképes angol- vagy németnyelv-ismeret előny • közgazdász vagy pénzügyi üzemgazdász végzettség, banki gyakorlat, angol- vagy németnyelv-ismeret, agilis, rugalmas, ügyfélközpontú munkavégzés • pénztárosi képesítés, két alapfokú nyelvvizsga, pontos, gyors, ügyfél- központú munkavégzés • banki gyakorlat előny • középfokú közgazdasági vagy banki szakirányú végzettség, ügyfélközpontú, rugalmas, gyors munkavégzés • angol- vagy németnyelv-ismeret és banki gyakorlat előny Önéletrajzot 1998. november 15-éig az alábbi címre kérünk: Inter-Európa Bank Rt. 1364 Budapest, Pf. 65 Humánerőforrások Főosztálya Telefax: (1) 373 6389 E-mail: nemeta@ieb.hu