Somogyi Hírlap, 1998. november (9. évfolyam, 256-280. szám)

1998-11-06 / 260. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP Világtükör 1998. november 6., péntek Európai belügyminiszterek tanácskozása Strasbourgban Harcban a bűnszövetkezetekkel HÍRHÁrrÉR Pinochet sorsa Ha jogi érvek ütköznek erkölcsi, vagy emberiességi megfonto­lásokkal, mindig fel van adva a lecke a bíróságoknak. Még ne­hezebb a helyzet, amikor önmagukban a törvények sem nyúj­tanak igazi fogódzót, vagyis maga a jog is ütközik a joggal. A Pinochet-ügy épp erre kínál példát: a hajdani chilei diktátort, akit október közepén a brit fővárosban vettek őrizetbe, bizo­nyos jogszabályok mentesíteni látszanak az 1973-as puccs so­rán és utána elkövetett kegyetlenkedések, kínzások és gyil­kosságok következményeitől. Más érvelés szerint azonban számon kérhetők rajta egykori tettei. Az első menet a 82 éves, hátműtéte után kórházban lába­dozó politikus sikerével zárult, hiszen a londoni felső bíróság úgy vélte, Pinochet exállamfőként mentességet élvez. A királyi ügyészség fellebbezése után a vita átkerült a Lordok Házának bírái elé, ám közben mindinkább úgy tűnik, hogy az ügy túlnő jelenlegi jogi keretein. Ahogy a negyed századdal ez­előtti katonai hatalomátvételben meggyilkolt legendás chilei államfő, Salvador Allende lánya a minap nyilatkozta: a chilei junta áldozatai mindenképp erkölcsi győzelmet arattak, s még ha a spanyol, svéd és a francia kiadatási kérelmet elutasítják is, Pinochet csak megszégyenülve érkezhet vissza hazájába. Ráadásul bebizonyosodhat, hogy sem az államfői titulus, sem az „elnöki mentesség” nem jelent garanciát a törvényte­lenségek elkövetőinek. Az emberi jogok előtérbe kerülésével, a nemzetközi bíróságok megerősödésével akár évtizedek után is utolérheti az igazságszolgáltatás a bűnösöket. (Szondy) Robbanás a Kremlnél Merénylet vagy öngyilkosság? HÍREK Újabb szakasz következik a bosznia-hercegovinai rende­zésben. A Madridban tar­tandó decemberi Bosznia- konferenciával megkezdődik a demokrácia erősítésének és a törvényesség uralkodóvá tételének korszaka. Carlos Westendorp, a nemzetközi közösség főmegbízottja sze­rint ez lesz a daytoni megál­lapodások végrehajtásának befejező szakasza. Megelégedéssel fogadta Jelcin az Alkotmánybíróság­nak azt a döntését, hogy nem indulhat a 2000. évi választá­sokon: ő is úgy döntött, hogy nem jelölteti újra magát. Véget vet az Európai Unió és Törökország közötti kap­csolatok befagyasztásának az ankarai kormány, mert Brüsszel elfogadta azt a ké­rést, hogy Törökországot a tagságra pályázó többi tizen­egy országgal egyenlő mó­don kezeljék. Vádat emeltek New York­ban Oszama bin Laden ellen, akit amerikaiak ellen elköve­tett terrortámadások szerve­zésével gyanúsítanak. Az Egyesült Államok ötmillió dolláros jutalmat fizet annak, aki segít kézre keríteni az Af­ganisztánban élő dúsgazdag szaúdi üzletembert. Megalakította első rakéta- hadosztályát a hét évvel ez­előtt függetlenné vált Uk­rajna. Az egység R-300-as hadműveleti és taktikai raké­tákból, nyugati nevükön Scud rakétákból áll. Élelmiszersegélyt kap 500 millió dollár értékben Orosz- ország az Egyesült Államok­tól. Washington biztosítékot kért: a segélyt a rászorulók kapják meg, és nem adóztat­ják meg szállítás közben. Oroszország 600 millió dollár hosszú lejáratú, kedvezmé­nyes kölcsönt is kap hús- és gabonavásárlásra. Visszaadja Ausztria a par­lament tegnapi döntése ér­telmében azokat a közgyűj­teményekben található mű­kincseket, amelyeket zsidó tulajdonosaiktól a nácik ko­boztak el, és amelyekről a II. világháború után a tulajdo­nosoknak állami nyomásra le kellett mondaniuk. Kína korlátozza a taposó­aknák és a vakságot okozó lézerfegyverek használatát. Ezenkívül műszaki és pénz­ügyi segítséget nyújt más or­szágoknak a gyalogsági ak­nák eltávolításához. Az Európa Tanács tagálla­mainak húsz belügymi­nisztere és számos tagje­lölt ország belügyi tárca­vezetője tanácskozik a nemzetközi együttműkö­désről. A strasbourgi ese­ményen részt vesz Pintér Sándor belügyminiszter is. Strasbourgi A kétnapos tanácskozás célja, hogy felvázolja a bűn­ügyi helyzet alakulását föld­részünkön, elsősorban az Európa Tanács tagállamai­ban, és előmozdítsa a bűnö­zés elleni nemzetközi együttműködést. Dániel Tarschys, az ET fő­Brókerek Sokáig kizárólag férfimun­kának tartották a tőzsdé­zést. A helyzet azonban vál­tozik: egyre több a női bró­ker, sőt mi több, egyre sike­resebbek. A világ tőzsdéin átlagosan 1,4 százalékkal jobb eredményt érnek el, mint a férfiak. A Kaliforniai Egyetem kuta­tócsoportja 35 ezer profi tőzsdést vizsgált meg, és arra az eredményre jutott: ha a bróker nőnemű, akkor sta­tisztikailag nem kevesebb, hanem több az esély arra, hogy jól forgassa a befektetők titkára utalt arra, hogy a je­lenlegi körülmények között az egyes országok által hatá­raikon belül tett lépések már nem elegendők az egyre na­gyobb bűnszövetkezetek megfékezéséhez. A tanácskozás munkájáról szólva a főtitkár bejelentette: a belügyminiszteri bizottság elfogadta azt a húsz alapel­vet, amelynek vezérelnie kell a korrupció elleni fellépést. Felszólalásában Raymond E. Kendall, az Interpol főtit­kára rámutatott, hogy a leg­utóbbi becslések szerint leg­alább ezer szervezett orosz bűnözői csoport tevékenyke­dik külföldön és nyolc-tízezer bűnszövetkezet a volt Szov­pénzét. Az igazán nagyok, a George Soros-fajsúlyú pénz­emberek között még nincs nő, de semmi kétség az iránt, hogy hamarosan lesz. A felmérés szerint erre bi­zonyság egy Beardstown nevű amerikai kisváros tizennégy idősebb hölgyből álló befekte­tőcsoportja, akik maguk állí­tották össze a bonyolult port- fóliót és rekordértékű százalé­kos haszonra tettek szert. A nők sokkal jobban alkal­mazzák a tőzsde egyik arany- szabályát, amely szerint soha nem szabad pánikba esni, és a lezuhant értékű részvénynek jetunió területén, átlagosan ötven-száz taggal. Ezek a bűnszövetkezetek gyakran korrupció révén szereznek maguknak büntetlenséget. A tanácskozás résztvevői pénteken áttekintik a bűnö­zés alakulását több ország­ban. Megvitatják a szervezett bűnözés és a korrupció elleni harcban tervbe vett nemzet­közi intézkedéseket, nem fe­ledkezve meg a regionális ke­retek között, főként Európá­ban teendő lépésekről sem. Pintér Sándor belügymi­niszter, a tanácskozáson részt vevő magyar küldöttség vezetője Strasbourgban meg­beszéléseket is folytat a két­oldalú együttműködésről. is idol kell hagyni ahhoz, hogy ismét elérje, netán túlszár­nyalja a/.t a nagyságrendet, amiért vettük. A férfiak viszont zuhanás esetén hajlamosak a totális összeomlástól való fé­lelmükben azonnal megsza­badulni a részvénytől, tekintet nélkül az ilyenkor elkerülhe­tetlen hatalmas veszteségre. A tudóscsoport vezetője, Terrance Odean vizsgálata szerint meghatározott időtar­tam alatt a férfiak 29, a nők pedig csak 20 tranzakciót haj­tottak végre, és a kevesebb lépés több hasznot eredmé­nyezett. (Harmat) Ellentmondásos közlemé­nyek jelentek meg Moszk­vában a tegnap előtti rob­bantásról. MOSZKVA A hivatalos közlemény sze­rint hat kilogramm TNT-nek megfelelő anyag robbant a Kreml Szpasszkij kapujához hajtó Moszkvics személy- gépkocsiban szerda este. A detonáció három embert se- besített meg. A belügyminisz­térium hozzáfűzte: a gépko­csiban két robbanószerkezet volt, a második pokolgépet idejében hatástalanították. A gépkocsit a 65 éves Ivan Orlov podolszki lakos vezette, Szembefordultak a Romá­niai Magyarok Demokrati­kus Szövetségével az ok­tatási törvény alsóházi vi­tájában a koalíciós társak. Bukarest Bukarestben a Demokrata Párt képviselői együtt szavaz­tak az ellenzékkel, sőt a pa­rasztpárti és a liberális képvi­selők is magára hagyták a romániai magyarok szerveze­tét. így még a korábban jóvá­hagyott beadványt sem lehe­tett napirendre tűzni mondta Asztalos Ferenc, a román képviselőház oktatá­a nyugdíjast most elmeorvo­sok vizsgálják. A férfi egy ra­dikális baloldali lap, a Russz- kaja Pravda külső munkatár­saként dolgozott, s két, Jelcin elnököt bíráló könyv szer­zője, a baloldali megmozdu­lások aktív résztvevője. Egy másik változat szerint azonban az orosz nyugdíjas azért hajtott a székesegyház­hoz, hogy itt önkezével ves­sen véget életének, tiltakozá­sul amiatt, hogy már hóna­pok óta nem kap nyugdíjat. A rendőrök azonban terroristá­nak vélték az autójából pisz­tollyal kiszálló férfit, s lövöl­dözni kezdtek: a nyugdíjast ugyan nem találták el, az au­tót viszont szétlőtték. si bizottságának alelnöke.- „Amikor magyargyűlölet izzik a levegőben, semmilyen esély sincs arra, hogy a ki­sebbségek anyanyelvű felső- oktatási jogkörét szabályozó cikkely ügyében érvényes!-' teni lehet az RMDSZ igé­nyeit” - jelentette ki a romá­niai magyar politikus. Aszta­los értékelése szerint a koalí­ciót a belső viszály miatt nem lehet tovább fenntartani. Varga Attila, az RMDSZ képviselőházi csoportjának vezetője úgy látta, hogy a a cél az volt: szűkítsék a ki­sebbségek anyanyelvű okta­táshoz való jogát. Károly herceg Bukarestben Négynapos kelet-európai körútja során a brit trónörökös tegnap megtekintette a román főváros legrégibb templomát, a jelenleg felújítás alatt álló Stavropoleos székesegyházat. fotó: feb/reuters Érdemes a szebbik nemre bízni a részvényvásárlást is szoknyában Magára maradt RMDSZ Ritka „szép” halálesetek „Darwin-díjjal” jutalmaz­zák ( http://www.darwina- wards.com ) az Interneten azokat, akik a legkülönle­gesebb módon halnak meg - önhibájukból. Az idei - érthető módon: posztu­musz - kitüntetettek közül választottunk ki néhányat. Santiago Alvarado (24) betö­rés közben hunyt el. A kali­forniai fiatalember hasra esett, s a fogai közé szorított rúdlámpája olyan erővel fú­ródott a fejébe, hogy végzetes agysérülést szenvedett. Az ugyancsak amerikai Sylvester Briddel (26) fogadást kötött: olyan bátor, hogy ké­pes elsütni a saját szájában a csőre töltött revolverét. A de- laware-i férfi megnyerte, ám nem élte túl a fogadást. A tet­tes halálával végződött egy gyilkossági kísérlet az argen­tínai Boedóban. A 25 éves férfi a 8. emeleti lakás ablakán át hajította ki 20 éves feleségét. A fiatalasszony esés közben el­kapott egy villanyvezetéket, és lógva maradt. A fölbőszült férfi áldozata után ugrott, ám szörnyethalt. Az asszonyká­nak sikerült beugrania a to­ronyház egyik erkélyére. Randy Nestor (28), a pitts- burghi bűnöző szokása sze­rint mielőtt meglépett volna a zsákmányával, fölgyújtotta az autókat. Utolsó ízben is így cselekedett, csakhogy a gyúj- togatáát az utastérben kezdte, miközben a központi zár be­kattant, és már nem volt me­nekvés, bennégett. A 23 éves Michael Gentner (Ohio) kapatos állapotban szemlélte, amint barátja az akváriumot takarítja, és azon mérgelődik, hogy a legna­gyobb hal rendszeresen el­pusztítja a kisebbeket. A segí­tőkész barát erre kifogta a vízből a nagy étvágyú uszo­nyost, és bekapta. Lenyelni nem tudta, megfulladt a tor­kán akadt haltól. Az idei Darwin-díjasok egyetlen életben maradt tagja egy mexikói ügyvéd. Azzal kereste föl orvosát, hogy zu­hanyozás közben elcsúszott, ráesett a rádiótelefon-készü­lékére amely eltűnt - a hátsó felében. Az orvosok dolgát megkönnyítette, hogy kere­sés közben a telefon többször is csengetett. (Kulcsár) TV ÚJSÁG 'JJS f I \ M k | * f 1 A legújabb műsorlap! \ >38 f,* , Vjp/tfT ffa|, * síik ^ 1 (y Kéthetenként '2ni m egymillió tpm ||KyM 1- |K forint / \ nyereménnyel! 1 * bét kedvence. m Horst Tapper, Sc Veres gengszter- J P?®Ppelin a I ju" _ rljj ^egoben... / 1* f. 4 llVen nagy I Rejtvényekkel, viccekkel, 1 1 receptekkel,rengeteg olvasnivalóval! HÜ ballada « H®*' Mőjárés. Égj - előrejelzés W jfcjoNS2ere,em; ] 1 Kétszer is nyer, ti a megveszi! MÁR SZOMBATON KÉRJE AZ ÚJSÁGÁRUSTÓL!

Next

/
Thumbnails
Contents