Somogyi Hírlap, 1998. november (9. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-28 / 279. szám
1998. november 29. Harmadik oldal FOTÓ: TÖRÖK ANETT- Festeni sem lehetne szebbet! - gondolhatta László Levente, amint felnézett a 365 lépcsőfokkal szabdalt maya piramisra. Gyerekkora óta álmodott erről az érzésről, tudta, egyszer eljut a Karib- tengerhez, ott áll majd a Chitzén Itza-i piramis tövénél, s miközben veri a víz a 38 fokos melegben, nagyot szippant a Yucatán-félsziget történelmi levegőjéből.- Négy év kemény takarékosság. - A kaposvári festőművész így összegzi válaszát a mexikói út költségeit firtató kérdésemre egy immár kevésbé egzotikus magaslaton, a gróf Apponyi Albert köz 1. negyedik emeletén. Két szoba összkomfort, puritán berendezés a „minden a művészetért” jegyében. A fotelre dobva indián szőnyeg, a falon maya maszk, a legutóbbi szerzemények. A műteremnek álcázott kisszobában lépni alig lehet a festményektől, félkész művek, tartalomra váró keretek mindenütt. Az asztalon, polcon ecsethegyek és tubushalmok váltják egymást. László Levente, az Iparművészeti Szakközépiskola tanára született világutazó. Ha tehetné, mindig úton lenne, ám ezt egy magyar művész a tanári fizetésből, az eladott festmények árából aligha engedheti meg magának. Ka- posfüredi Galériabeli tárlatnyitóján nemrég mégis azt hallhattuk, egy sor tanulmányút van mögötte. Románia, Csehszlovákia, Jugoszlávia, Ausztria, Németország, a rovinji tengerpart, Tunézia, Kréta, és utóbb a Yucatán-félsziget.- 13-14 évesen olvastam először erről a kultúráról, és azóta nem enged szabadon az élmény - magyarázza László Levente. Aztán több helyre eljutott, de közel sem ilyen egzotikus tájakra. Tíz éve festményeket akartak vásárolni tőle német barátai, de egyszerűbb volt megoldani azt, hogy egy hónapig Ulm-Donauban élt, és amit festett, a vendéglátóké lett. Egy évre rá Glindében járt csoportos tárlaton, majd jött Kréta Mínosz király palotájával. Krétán, majd két éve Tunéziában is előjött a kérdés, hova is kellene utazni, és akkor elhatározta, összeku- porgatja a Yucatán-félszigeti út árát.- Bementem a Center Tours- hoz, mondtam, ennyim van a két hét yucatáni útra, mert annál kevesebbre nem szabad sehova sem elindulni, majd vártam-vártam, amíg végül összeállt a kép - lapozza föl egyik fotóalbumát. Nyolc tekercset kattogtatott el, diáin, képein a maya kultúra legnagyobb csodáit látni viszont. A Chitzén Itza-i piramis - vagy ahogy arrafelé mondják, „El Castillo” - és a karib-tenger partján álló tulumi erőd még a fotón át is érezteti páradús levegőjét, a szinte kibírhatatlan forróságot. László tanár úr vagy ahogy ott hívták, „szenyor Lazlo”, nem egy képen az őslakossággal együtt látható, több helybélivel - s persze néhány magyarral, mert hát pont itt ne lenne „képviseletünk” - hamar összebarátkozott. Barangolásai során magánál tartotta C.W. Ceramtól A régészet regényét, s így különösen nem zavarta, hogy az idegenvezetőt csak hellyel- közzel érti, hiszen majdnem anynyit tudott a környék látnivalóiról, mint a turistacsoportok gyakorló vezetői.- Ezek nagyon festői dolgok ám, egy-egy maya templom részlete olyan, akár egy absztrakt festmény - igyekszik meggyőzni, jobb helyre nem is tehetné a pénzét, mint hogy elutazza. - Meg- állsz a romvárosban, fölnézel a piramisra, és eláll a lélegzeted, hogy „ezek” mit építettek össze! Egy művész kétszer olyan mélyen éli meg ezeket, mint az átlag turista, úgy hogy rám nagyon mély benyomást tett Mexikó. László Levente legújabb alkotása közül hármon a festői Yucatán-félsziget egy-egy részlete látható. Az egyiken természetesen a Chitzén Itza kultikus, ezer éves kövei köszönnek vissza. Amikor arról kérdezem: hazatérve, ugye, sosem elégedett, mert hogy megnézhetett volna több mindent is, magától értetődően feleli, természetesen nem.- Megszakad a szívem, hogy mi mindent ki kellett még hagynom - mondja.Hogy mi lesz a következő úticél? A világ még rengeteg feltáratlan egzotikus vidékből áll, de a művésztanár Taor- minánál, Santorininél mesz-szebb valószínű még évekig nem tervezhet. A legszebb, mint mondja, egy új Yucatán-túra lenne.- Egy barátom mondta, te mindig romokat mész megnézni. És igaza van, hiszen ez az eleven történelem. Ja, majd elfelejtettem, a mexikó konyha remek, a chili nagyon finom, és a magyar embernek nem ellenfél - nevet az utazó művész. B. T. Ötcsillagos mézesmadzag Este fél kilenc. Kellemes női hang búg a kagylóba: Üdvözlöm, ön egy telefonos játékban vesz részt - s már kérdezi is: mi a foglalkozásom, merthogy ennek megfelelő feladatokra kell válaszolnom. - Mi a köszméte? Mondom: egres, aminek még van jó pár szinonimája. Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre várt jó feleletet. Mivel jó választ adtam, nagy ovációval közölte: egyhetes, két személyre szóló üdülést nyertem Mezőkövesden, de az ajándékbón átvételéhez feleségemmel és személyi igazolványunkkal fáradjunk be a belvárosi hotelba, ahol egy tájékoztatót hallunk majd. Miért kell ehhez a feleség? - morfondíroztam, s már akkor gyanút fogtam, hogy valami nem tiszta. Még két-há- rom telefonváltás, míg megegyezünk az időben: csütörtök, este 6 óra. Szerdán este újabb kontroll telefon érkezik, sőt csütörtökön indulás előtt fél hatkor szintén rám csörgetnek. Nagyon fontosak lehetünk nekik - gondoltam, s már indultunk is. A recepció előtt néhány nyugdíjas, s néhány fiatal házaspár várakozik kényszeredetten, aztán egy öltönyös, zselézett hajú férfi tűnik fel - ujján öklöm- nyi pecsétgyűrű -, egy elegáns hölgygyei, aki a cég nevében közli: fáradjunk utánuk. A lépcsőfordulónál egy tucatnyi hostess sorakozik. Bemondjuk a nevünket, s már invitálnak is bennünket a bárjellegű terembe. Mindegyik párt külön hostess (ügynök?) kíséri, ahol újból köszöntik a résztvevőket, s már előre gratulálnak a nyereményünkhöz. Kellemes háttérzene szól, s az asztaloknál megkezdődik a faggatózás: Szoktunk-e nyaralni, mit csinálunk ilyenkor, mennyit költünk, s azt is megkérdezik: mi álmaink utazása? Előtte közlik: ninccsel nem felelhetünk. Pedig azzal akartunk, aztán mégiscsak kimondjuk: szívesen mennénk Görögországba, Spanyolországba, bár az Igáiban töltött két héttel, vagy a Ba- laton-parti kölcsönnyaralóval, a gyorsan összeütött kolbászos lecsóval és a paprikáskrumplival, a rántott cukkinivel is elégedettek vagyunk. Különben is: az együttlét öröme teszi a pihenést pihenéssé. Aztán prospektus kerül elő, és alkalmi vendéglátónk hosszú fehér műkörmével mutogatja: milyen luxuskörülmények között nyaralhatnánk életünk végéig, s egyszeri befektetéssel nyaralási gondjaink megoldódnának. Sőt, még arra is van mód, hogy az üdülési jogot akár évente cserélgessük más és más hazai és külföldi, ötcsillagos szállodákba. Néha keresztkérdést teszek fel (Istenem, ez a szakmám), amire nem tud válaszolni a műkörmös hölgy, s jelentkezik. A menedzser már jön is, és megpróbálja eloszlatni kételyeimet. Nem mindig sikerül, s ezt meg is jegyzem. Műkörmös kisasszony megkérdezi: miért vagyok ilyen bizalmatlan. Mondom: megvan rá az okom. Mi van akkor, ha két év múlva csődöt jelentenek, vagy meglépnek a pénzünkkel? Hogy tételezhetek fel ilyent? - rep- likázik. Aztán sorolom az ügyeket. Jézus, Mária? Hova kerültünk? - öt- lik fel bennünk, de gondolkodásra kevés az idő, hiszen a budapesti cég menedzsere kér szót. Testtartása, mozgása mesterkélt, és lámpalázas, de azért sikerül elmondania: egy hét és fél perces videofilm következik, amely elrepíthet álmaink világába. A képernyőn ismert férfiszínészünk tűnik fel, aki tagja ennek a klubnak, s arra emeli poharát, hogy még ma este mi is tagjai lehetünk ennek a nagyszerű szervezetnek. Ekkor kérem a hostesst, hogy nyissa már fel az odakészített bambit, mert kiszáradt a szám, s kendőzetlenül azt is elmondom: hogy lehet egy ilyen rossz minőségű videokazettát lejátszani. Nem ő tehet róla - szabadkozik, aztán újra a lehetőségekről szól: a 2-4-6 személyes lakosztályokról, a luxusszolgáltatásokról - köztük egy oxigénmaszkos rekreációról - esik szó, amely a különben impozáns, Zempléni hegységben lévő, Makovecz- tervezte, öt csillagos panzióban - s a világ különböző helyein - várhat ránk. Ahol akár úszás közben is rendelhetünk egy koktélt, s ha golfra, vadászatra, szoláriumra szottyan kedvünk, annak sincs akadálya. Köszönjük, mi nem kérünk ebből - különben is a feleségem az erdőben, s nem az oxigénmaszkból akarja szívni a friss levegőt - főleg, hogy arról is szó esik: az évi 1-2-3 hetes nyaralásért az egyszeri- több százezrestől a több millió forintig terjedő - befizetésen kívül évi 12-16 ezer forintos rezsit is fizetni kell, meg az is jó, ha tagjai leszünk egy kedvezményekre jogosító nemzetközi klubnak, aminek potom 300 márka a kétévenkénti díja. Végül átadják az egy hétre szóló nyaralási bónt, amelyen egy hónapon belül meg kell jelölni három időpontot, hogy január 25-től június 31-ig (Június egyébként 30 napból áll!), mikor szeretnénk igénybe venni a matyóföldi üdülést. Odajön a menedzser is, hogy elköszönjön (sikerül neki), aztán hostessünk - miután befejezte az adat- felvételt - mellékesen közli: majd, ha behozzuk az áttanulmányozott és aláírt lapot, személyenként fizessünk adminisztrációs és szervezési költségként 4000 forintot plusz áfát, különben nem vehetjük igénybe a megnyert (!) szolgáltatást. Nem is akarjuk - mondtuk és távoztunk. Az ötcsillagos mézesmadzagot meg osszák el maguk között a szervezők! Műkörmösök előnyben! Lőrincz Sándor
