Somogyi Hírlap, 1998. november (9. évfolyam, 256-280. szám)

1998-11-28 / 279. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1998. november 28., szombat Kaposvár 5 Helyesírásban versengtek A Kisfaludy iskola fennállásá­nak 25. évfordulója alkalmából megyei helyesírási versenyt hirdetett az intézmény az ön- kormányzat támogatásával. Ki­lenc kaposvári és 26 vidéki is­kola 139 diákja mérte össze tu­dását tegnap: a tollbamondás után helyesírási feladaüapokat oldottak meg. A 3. osztályosok között a bogiári Baracskai Barbara és a Honvéd utcai is­kolából Papp Lilla lett az első. A negyedikesek közül Gangéi Noémi, a Kisfaludy iskola di­ákja, az ötödikesek közül a bar- tókos Hirsch Éva érte el a leg­jobb eredményt. A 6. és a 8. osztályosok legjobbika is a sió­foki Széchenyi iskolából érke­zett: Márton Andor és Nagy Tímea. A hetedikesek között a bogiári Papp Györgyi győzött. Támogatott tömegközlekedők Kétmilliárd forint értékű beruházás 2001-ig a Berzsenyi utcában Jövőre is ingyen utazhat­nak a 65 éven felüliek a helyi tömegközlekedési eszközökön, jelentette be tegnap Szita Károly sajtó- tájékoztatón. A polgár- mester ezt a közgyűlés döntéseivel kapcsolatban mondta. Ez évben 9,3 millió forintos bevételkieséssel járt a Kapos­vári Tömegközlekedési Rt- nek a testület februári dön­tése, melyben ingyenessé tette a 65 éven felüliek szá­mára a helyi tömegközleke­dést. Mivel a város nem akarta, hogy a kiesés a jegy­árakban jelenjen meg - s így a többi közlekedő fizesse meg a kedvezmény árát -, ezért pó­tolta a részvénytársaság bevé­telkiesését. A kedvezmény havonta 1873 utazót érintett. Jövőre is fenn kívánják tartani a szociálisan rászomló nyug­díjasok és diákok számára az ingyenbérlet programot, az idén ezt ötszázan - zömmel fiatalok - kapták meg. Szita Károly bejelentette: tovább épül a város, a Berzse­nyi utca nyugati oldalán mintegy 2 milliárd forint ér­tékű beruházás valósul meg 2000. november 29-ig. A Fo­dor Rt további 14 ezer négy­zetméteres területet kíván vá­sárolni, a tervek szerint 6000 négyzetméteres barkácsáru- házat - erre az elhangzottak szerint az OBI és a Praktiker is pályázik -, valamint szállodát és töltőállomást építenek. A város módosított ez évi költségvetéséről szólva a pol­gármester elmondta: a hiány 695 millió forintra növeke­dett, s ez kiegyensúlyozott jövő évi tervezést igényel. A 896 millió forintban maximált idei hitelkeretet még messze nem merítette ki Kaposvár, ezidáig 170 millió forintot vett föl a város. A jövő évi lehető­ségeket nagyban meghatá­rozzák az ország költségvetési sarokszámai, amiből látható lesz, miként alakulnak a köte­lező feladatok - ma még csak a működtetés 40 százalékát fedező - normatívái. B. T. Medvére káposztát A kaposfüredieknek és a toponáriaknak már nem kell 17 kilométert kerül­niük, ha egymáshoz igye­keznek: tegnap átadták a két városrészt összekötő 3,1 kilométeres utat. 1995 decemberében döntött arról a közgyűlés, hogy köz­úton is közelebb hozzák egymáshoz a két települést. A pályázaton nyertes Strabag Hungária Rt hét hónap alatt készítette el a négy méter szé­les utat. A beruházás 94 mil­lió forintba került. — Jelentős támogatást sze­reztünk a közlekedési tárcá­tól, sajnos jóval kevesebbet kaptunk a területfejlesztési tanácstól — mondta a tegnapi ünnepélyes avatáson Szita Károly polgármester. — Igyekszünk biztosítani, hogy a kerttulajdonosok megköze­líthessék majd útmenti földje­iket. Továbbra is egyik fő cé­lunk a várost elkerülő út, amely fizikailag is elvezetné az összekötő útról a nehéz teherkocsikat. Ezeket egy­előre a tábla tiltja ki innét. Egy medve és egy láda ká­poszta jelenlétében vágta át a polgármester az avatószala­got, hozzátéve: reméli, egyik sem eszi meg a másikat. A jel­képek az egykor vetélkedő szomszédvárak csúfolására utaltak. A fürediek a káposz­tások, mert néhai plébánosu­kat egy hétig azzal kínálták. A toponáriak viszont mindenhol medvét látnak: egyikük ezzel a rémhírrel kiabálta tele a falut kapatos állapotában, pedig a faluban járt cirkusz addigra már rég elment a medvével együtt. Katona József Kopjafa a hősökért Esély gyerekeknek, ötven éve Az iskola tanulóinak alkotásaiból nyílt kiállítás az évfordulón fotó: török anett Százötven éves a magyar nemzeti honvédsereg. Erre az évfordulóra emlékezve, a helyőrségi klub udvarán kopjafát avattak tegnap a haza védelmében elesett hősökért.- Nemzeti történelmünk a megmaradásért folytatott örökös harc története, még akkor is, ha egyes időszakok­ban a vér nem golyó ütötte sebekből folyik - mondta avató beszédében Megyeri József dandártábornok, a 2. Gépesített Hadosztály megbí­zott parancsnoka. - Ez a kop­jafa emlékeztessen azokra a nagybetűs és névtelen hő­sökre, akik a hazaszeretetei a legmagasabb erényként ér­telmezték és készek voltak életüket áldozni nemzetü­kért, kifejezve ezzel honfitár­saik iránti önzetlenségüket, a nemzet alkotmánya iránti hűségüket. Katona halotta- ink, akik előtt most lerójuk kegyeletünket, becsülettel tették kötelességüket, védtek szeretett hazájukat. Emlé­kezni és emlékeztetni ne­künk, az utódoknak köteles­ségünk. A feledés homálya ne fedhesse elhunyt bajtársaink emlékét! Nedves István klubigaz­gató kezdeményezésére a Noszlopy Gáspár nyugállo- mányúak klubja készíttette a kopjafát, amelyet Varga Ká­roly nyugalmazott törzszász­lós faragott egy több mint százéves tölgyből, hogy az emlékezés hídja legyen múlt és jövő között. Mintegy 450, a tanulásban akadályozott diáknak igyekeznek sikerélményt nyújtani a Bárczi Gusztáv óvodában, iskolában és speciális szakiskolában. Az intézmény tegnap ün­nepelte fennállásának öt­venedik évfordulóját. Öttagú tantestülettel és 74 di­ákkal jött létre a bíróság épüle­tében 1948-ban az iskola. Hét évvel később egy Németh Ist­ván fasori családi házba költö­zött, majd 1960-ban ennek he­lyén épült föl az iskola, ahon­nét 1987-ben költözött jelen­legi helyére. Az iskola-előkészítőtől a szakiskoláig kilenc csoportban járnak ide a 6-18 évesek. A leg­rászorultabb kaposváriakat és környékbelieket a nyolcvan fé­rőhelyes diákotthonban helye­zik el. Három osztálycsoport­ban a tanulásban akadályozott középsúlyos gyerekekkel is foglalkoznak. Az autista diáko­kat eddig külön kezelték, most azonban megpróbálják közö­sen nevelni őket a többiekkel. — Egy pszichológusból, or­vosból és gyógypedagógusból álló bizottság javaslatára ke­rülhetnek hozzánk a gyerekek — mondta Dévai Gyuláné igazgató-helyettes. — Egyre na­gyobb az igény, hogy teljesebb személyiséggé válhassanak azok is, akik az általános isko­lában kudarcot kudarcra hal­moztak, lelki betegek lettek, mert lassabban tudják elsajátí­tani a tudásanyagot. Nálunk ők is sikerélményhez jutnak, így kiegyensúlyozottabbá válnak. A szülők kezdetben gyakran elkeserednek amiatt, hogy gye­rekük a gyógypedagógiai isko­lába kerül, a személyiségfejlő­dés azonban örömmel tölti el őket. Az intézményben széles­körű szabadidős tevékenység folyik: 15 szakkör működik a kosárfonótól a színjátszóig. A sportéletet az atlétikások eredményes szereplése jelzi a paraolimpián. A két éves szak­iskolában bizonyítvánnyal rendelkező állatgondozók lesznek a diákok, mások a nö­vénytermesztés, a kőműves- ség, a varrás és a konyhai elő­készítés munkafolyamatait ta­nulják. Katona József Hírek Uniós vetélkedő Az Eötvös Lóránd Műszaki Középisko­lában az Európai Unióval kapcsolatos vetélkedőt ren­deztek a kaposvári középis kólák csapatainak részvéte­lével. A diákok az EU törté­netéből, intézményeiből és kultúrájából készültek föl. Első helyen a Noszlopy köz- gazdasági szakközépiskola (Radnai Gábor, Hunyadi Bá­lint), a megosztott második helyen a Munkácsy gimná­zium (Mezei Edina, Fogarasi Klára) és a házigazda Eötvös Középiskola (Micsinai Ri- chárd Péter, Szűcs Péter) csapata végzett. Bál a gyermekekért A Mo­solytárs Alapítvány támoga­tására szervez vidám műsort ma a szülőknek és pedagó­gusoknak a Németh István Általános Iskola. Az öt éve minden télelőn visszatérő rendezvényük mintegy száz­ezer forinttal gazdagítja az alapítványt, ezzel járulnak hozzá a gyerekek által ked­velt erdei iskola és tanulmá­nyi kirándulás költségeihez. Programajánló Az Együd Árpád Művelődési Központban ma 9.30 órakor majd 13.30 órakor Ferencsik István tart előadást a Betegség és fájdalom nélküli élet titkai című előadássorozat kereté­ben, a téma a táplálkozás és az íriszdiagnosztika lesz. A Vasút a Gyermekekért Alapítvány diákotthonában ma 19 órakor Házibuli '65-80 címmel jótékonysági nosztal­giaestet rendeznek. A bevéte­lek a Mosolytárs alapítvány javát szolgálják. Moziműsorok SZIVÁRVÁNY: Nov. 28. szombat 3, 5, 7, 9: DR. DOLITTLE (szinkr. am.) Sony stereo. Nov. 29. vasárnap 3, 5, 7: DR. DOLITTLE (szinkr. am.) Sony stereo Kérdezzen: S316-165 Ezen a kaposvári telefon­számon a szerkesztősé­günk jelentkezik. Ha kér­dése van Kaposvár bármely vezetőjéhez, polgárához, azt mi továbbítjuk, a vá­laszt pedig lapunkban kö­zöljük. Hívásaikat üzenet- rögzítő fogadja. Kérjük, hogy a kérdés előtt mond­ják rá nevüket, címüket, il­letve telefonszámukat. K. Cs. A hazáért elesetteknek állítottak emléket fotó: törők anett Munkatársat keresünk a SOMOGYI HÍRLAP kézbesítésére Kaposvár területére. A kézbesítő feladata, hogy az újságot reggel eljuttassa előfizetőinkhez, beszedje az előfizetési díjakat és új előfizetőket szerezzen a SOMOGYI HÍRLAP-mk. Ezt a munkát teljesítményarányos díjazással ismerjük el. Feltételeink: megbízhatóság és pontosság. A felvételnél örömmel vennénk azok jelentkezését is, akiknek e téren már vannak tapasztalataik. Rosics György Kaposvár, Hársfa u. 2/A Tel.: 424-344, 06-20/9/554-532 Részönkormányzati tervek A jövő héten választják meg a részön­kormányzatok tagjait. Az évek óta mű­ködő testületek elnökeit kérdeztük, mi­lyen tervekkel vágnak neki a következő ciklusnak. Utcafelelősök Toponáron Dr. Baka József, a toponári részönkormányzat elnöke: — Az első feladat a békés munka lehe­tőségének a megteremtése. Ennek érdekében párbeszédet kezdtünk az itt működő szerve­zetek és intézmények vezetőivel, valamint a lakossággal. A 23 utcában utcafelelősöket je­löltek ki a lakók, ők minden problémát jelez­nek majd. Répáspuszta képviseletére is kere­sünk valakit. Az egyik ütközőpontot jelentő művelődési ház ügyében megállapodtunk a polgármester úrral arról, hogy hozzácsatolják azt az Együd művelődési házhoz. Önálló költ­ségvetéssel és vezetővel működik majd, ösz- szehangoltan az iskolával és az óvodával. A város négyéves tervébe szeretnénk belefog­lalni a toponári problémák megoldásait is. A végzett munkáról egy-kéthavonta írásos tájé­koztatóban számolunk be a lakóknak. Városrészközpont Töröcskén Laki-Lukács Lajosné, a töröcskei részönkor­mányzat elnöke: — Folytatjuk a megkezdett programokat, és sikerként könyveljük el, hogy vannak ilyenek. A legnagyobb gondunk a megoldatlan csapadékvíz-elvezetés, ami az üt­és járdafelújítások függvénye is. Szeretnénk kialakítani egy városrészközpontot is, ennek a terve most készül. A közösségi centrumban orvosi rendelő, fiókgyógyszertár és nyugdíjas klub kapna helyet. Töröcske zselici idegen- forgalomba való bekapcsolásának a feltételeit is meg kellene teremteni. Kulturális központ Füreden Kurucz János, a kaposfüredi részönkormány­zat elnöke: — A szennyvízcsatornázást és az Állomás utcai járdát szeretnénk mihamarabb elkészíteni. Régi vágyunk egy szabadidős és kulturális központ, ahol egy komolyabb ren­dezvényre összejöhetne a lakosság. A majdan megépülő elkerülő út újabb lehetőségeket nyújt Fürednek, ezeket ki kell használnunk, például befektetőket kell találnunk egy ipari központ létrehozására.

Next

/
Thumbnails
Contents