Somogyi Hírlap, 1998. november (9. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-26 / 277. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1998. november 26., csütörtök Kaposvár 5 HÍREK Káros szenvedélyekről Vaski Ferenc, a mentálhigiénés iroda vezetője volt a vendége a kaposvári II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola tiniklubjának. Az előadó a gyerekek öröméről, a kapcsolatokról beszélt, és szólt a devianciáról, a káros szenvedélyekről és a lopakodó drogról is. Szünetel az ügyfélfogadás December 3-án csütörtökön technikai okok miatt szünetel az ügyfélfogadás a Kaposvári Rendőrkapitányság igazgatásrendészeti osztályán. Könyv-bemutató Szoliva János nagykanizsai költő Hallgatásod hallgatásom című kötetét mutatták be a kaposvári közönségnek tegnap este a Gyergyai kollégiumban. Bővül a bevásárlóközpont Napokon belül lejár a város és a Fodor és Társa Kft közötti szerződés határideje, a Berzsenyi utca nyugati oldalán azonban nem épült be egy 11 ezer négyzetméteres telek. Ennek további sorsáról ma dönt a kaposvári közgyűlés. A Tesco és a McDonald's elkészült, előbbi kétszer akkora területen, mint az eredeti tervekben szerepelt, a többi terület azonban ma is üresen áll. A szerződés szerint a határidő lejártával az önkormányzat visszavásárolhatja az ingatlan a vételár, vagyis harmincmillió forint húsz százalékáért. Ekkor ismét pályázatot kellene kiírni a terület hasznosítására. Az időközben részvénytársasággá alakult Fodor és Társa Kft viszont megkereste a várost, és jelezte: előrehaladott tárgyalásokat folytatnak az ipari szövetkezettel a szomszédos telek megvásárlására, és egy ugyancsak határos, 10 ezer négyzetméteres önkormányzati ingatlant szintén megvennének. A telkek egyesítésével újabb belvárosi nagyberuházásokat végeznének, egy barkácsá- ruházat és egy nyolcvan szobás szállodát építenének. Az érintett bizottságok megtárgyalták az ajánlatot, és a Berzsenyi utcai bevásárlóközpont beépítésének folyamatossága mellett döntöttek, pénzügyi garanciát kérve a Fodor Rt-től. — A bizottságok csak akkor javasolják a határidő két éves meghosszabbítását, ha megfelelő biztosítékot kap a város — mondta Sárái Péter vagyongazdálkodási igazgató. — Megkaptam az írásos nyilatkozatot, amelyben a cég vállalja: ha nem építi be határidőre a területet, ingyen és bérmentve visszaadja azt a városnak. A városlakókat élénken foglalkoztató beruházásról a mai testületi ülésen döntenek a képviselők. Katona József Natúrmontázs Ferenczné Fogarasi Éva natúrmontázs-készítő tárlata nyílt tegnap a Petőfi Sándor Óvodában. Az intézmény kézműves műhelyének vezetőjének kiállítását verssel, zenével, játékkal köszöntötték a gyerekek fotó: török anett Teaház püspökkenyérrel Martyn-életmű a tárlatra Kinőtték az ebédlőt a kaposvári Nagyboldogasz- szony Katolikus Gimnázium diákjai. A legutóbbi teaházba már alig fért be a közönség. Tamásné Horváth Katalin humán munkaközösség-vezető elmondta: mivel a gyerekeket nehéz rávenni, hogy 7- 8. óra, vagy a tanulás után kiállításra, koncertje menjenek, ezért döntöttek úgy: helybe hozzák a művészetet, a művészeket. Az ebédlőben sorra rendezik a délutáni programokat. Legutóbb Csemák Árpád író-olvasó-találkozóját tartották itt, de Baktay Patricia vallásos témájú gobelinjeiből, Honty Márta munkáiból is nyílt már itt kiállítás. Az anA,kórház elégtelen vérellátása miatt az idén a második véradást szervezi - a holnapi világnap aktualitásával - a toponári vöröskereszt alapszervezet. A kultúrházban rendhagyó módon műsor is lesz, és este hagyományteremtő jelleggel bált tartanak. A mintegy 180 tagot számláló alapszervezet két éve alakult, és csakhamar bekapcsolódott a városrész civil szervezeteinek életébe. Mint Cserényiné Horváth Edit elnök elmondta, az alapszervezet magját a nyugdíjasklub adta, a lelkes csapat megerősödése nagyrészt Vajai Zoltánná titkárnak köszönhető.- Leglényesebb feladatunknak a véradások szervezését tartjuk, hiszen ezzel emberéletek megmentésében segítgol estnek - ahol tízféle teát kínáltak - is nagy volt a sikere; csakúgy, mint a német estnek, amelyre püspökkenyeret, márványkuglófot sütöttek a szülők. így a diákok pénz nélkül, süteményt majszolva, és szórakozva tölthetik el az időt. A kaposvári iskoláknak a múlt tanévben karácsonyi rajzversenyt hirdettek, s abból is nyílt tárlat az ebédlőben. Most a húsvéti ünnepkör rajzos megjelenítésére írnak ki pályázatot. A második félévben többek között vendégük lesz a Jancsikity-Lieber művészházaspár és Szabó Gyu- láné terménybábkészítő is. A gimnazisták között jó pár művészhajlamú is van - nekik rendezik meg december 3-án a ki mit tud?-ot. (Lőrincz) hetünk - emelte ki Cserényiné Horváth Edit. A kultúrházban szombaton 10 órakor műsorral kezdődik a nap, a szervezők ezzel is elismerni kívánják minden véradó áldozatkészségét. 15 óráig lehet jelentkezni, a megjelenteket EKG- és talpvizsgálat is várja. Este véradói bál lesz, amivel hagyományt szeretnének teremteni. Szombaton tárlat is nyílik óvodások, iskolások munkáiból, a legjobbakat díjazzák.- Ruhagyűjtéseket, kirándulásokat is szervezünk, s bálokat, amelyek bevételét a vöröskereszt céljaira, vagy az iskola, óvoda, sportkör támogatására fordítjuk - mondta az elnök. - A többi civil szervezettel közösen is szervezünk programokat, legközelebb a nyugdíjas egyesülettel 4-én fenyőfa ünnepélyt. B. T. A Mártírok és Hősök Köz- alapítványban való alapítói részvétel és a jövő évi Martyn-évforduló szerepelt napirenden a Kaposvárért Közalapítvány kuratóriumának tegnapi ülésén. Dévényi Zoltán elnök előterjesztésében döntött a tagság arról, hogy 50 ezer forint befizetésével alapítói lesznek a háborúban, illetve szolgálatteljesítés közben elhunyt katonák emlékét őrző közalapítványnak. Elhangzott, a Somogyért Egyesület, a városszépítő egyesület, a temetkezési kft és a katolikus Tíz kaposvári színházi bemutató díszletének legyártására szerződött a Kapós- díszlet Kft, de emellett a Katona József Színházba, sőt, egy stuttgarti bemutatóhoz is a volt műhelyházban készülnek a színpadkép legfontosabb elemei. Az elsősorban a Csiky Gergely Színháznak dolgozó társaság ez év márciusában alakult, ügyvezetője annak idején néhány hónapra került a teátrum műszaki csapatába, asztalos segédként. Ennek tegnap volt harminc éve, Mosoni László ugyanis a színháznál ragadt. Műszaki vezetőként már működtette a Kapos Rivalda és Kapos-díszpüspökség által létrehozott közalapítvány emlékmű és emléktábla állítására készül a Hősök templománál. Egyelőre eltérőek a nézetek arról, hogy az elesettek nevének megjelölésével emléktáblát, avagy névtelenül emlékművet állítsanak-e, az ezzel kapcsolatosan felmerült véleményeket továbbítják a közalapítványnak. Kaposvár szülötte, Martyn Ferenc Kossuth- díjas festőművész születésének 100. évfordulóját ünnepli jövőre. Ez alkalomból a Kaposvárért Közalapítvány emléktáblát készíttetett, melyet az eseménysorozat nyitányaként lepleznek majd le a Fő let Bt-ket, ez utóbbit alakított kft-vé ez év tavaszán.- Öt nagyszínpadi, három stúdió és két gyerekdarab díszletére szerződtünk a színházzal, de természetesen az ezen felüli munka is nálunk készül - mondta Mosoni László. Az ügyvezető több mint háromszáz bemutatóval a háta mögött otthonosan mozog színházi berkekben, hiszen kaposváriként a legnagyobb díszlettervezők mellett dolgozhatott. Khell Zsolt, Khell Csörsz és Menczel Róbert számos terve öltött formát a műhelyház festő-, asztalos- és lakatostárában. A Kapós-díszlet a Mirando- linával debütált, azóta már az idei évadban is több bemutautcai 60. számú szülőház helyén, június 10-én. A programokról szóló tájékoztatón elhangzott, mivel a művész életének nagy részét Pécsen élte le, és ott is hunyt el, a baranyai megyeszékhellyel közösen szervezik az életműtárlatot. A Vaszary Képtár után Pécs, majd ősszel az Ernst Múzeum ad otthont a festőművész képeinek. A Somogy folyóirat a centenárium alkalmából külön- számot jelentet meg, és önálló kötet készül Tüskés Tibor író-főszerkesztő gondozásában Martyn Ferenc Ta- káts Gyulának 1943-86 között írott leveleiből. tót tudtak maguk mögött. A Lotte díszletét támogatóként gyártották. Itt készült az Operettszínház Hotel Mentolbemutatójának 28-szor 12 méteres háttere és a Bárka egyik előadásának díszlete is. A csarnokokban jelenleg a Mágnás Miska című nagyoperett színpadképe bontakozik ki. A munkát tizenöt tagú, fiatal csapat végzi, három asztalostanuló az építőipari iskola diákja. Premier előtt nemritkán napi 12 órát dolgoznak, az üresjáratokban azonban mindennemű, színpaddal kapcsolatos munkát - láng- mentesítést, függönyszerelést, háttérfestést - elvállalnak. B. T. Befagyott tiszteletdíj Nem emelte meg a tiszteletdíját a kaposvári cigány kisebbségi önkormányzat. A tegnapi rendkívüli ülésen a testület jövő évi feladatairól is szó esett. A cigány kisebbségi önkormányzat öt tagja továbbra is a városatyák tiszteletdíjának 35 százalékát veszi föl, tájékoztatta lapunkat Hász Mihály elnök. Elmondta, a testületi üléseiket a városi önkormányzat közgyűlésének időpontjához igazítják majd, ám megvárják, amíg annak végleges napja kialakul. E két napirendi pont mellett néhány más kérdésről is szó esett. A tanulmányi ösztöndíjak pályázatait hétfőig várják az érintettektől, az anyagok kiértékelése, elbírálása a december 8-i ülésen várható. Ebben a rendszerben félévente mintegy 300-400 ezer forinttal tudják segíteni a rászoruló, s támogatásra érdemes cigánytanulók tanulmányait. Kezdetben 22 diákot támogattak, legutóbb már 43 pályázat elbírálása lehetett kedvező. A cigány kisebbségi önkormányzat a december eleji ülésén dönt költségvetése alapjairól is. B. T. Programajánló Ma 18 órakor a MTESZ-szék- házban dr. Somogyi Ferenc, a Magyar Atlanti Tanács elnöke, a Külügyminisztérium volt integrációs államtitkára tart előadást Megváltozik-e az életünk, ha az Európai Unió polgárai leszünk? címmel a Kaposvári Polgári Casinoban. Moziműsorok SZIVÁRVÁNY: 5, 7: DR. DOLITTLE (szinkr. am.) Sony stereo Kérdezzen: ®316-165 Ezen a kaposvári telefonszámon a szerkesztőségünk jelentkezik. Ha kérdése van Kaposvár bármely vezetőjéhez, polgárához, azt mi továbbítjuk, a választ pedig lapunkban közöljük. Hívásaikat üzenet- rögzítő fogadja. Kérjük, hogy a kérdés előtt mondják rá nevüket, címüket, illetve telefonszámukat. Mozifilmekről diákoknak Nagy sikere volt annak az előadásnak, amit id. Szerafin Zoltán mozis tartott tegnap a Kodály iskola diákjainak. A műveltségi vetélkedő részeként mozifilmek plakátjaiból kiállítás is nyílt fotó: kovács Véradók helytállása Színpadkép futószalagon Díszletek kaposvári, budapesti és stuttgarti bemutatókhoz A Kapós-díszletnél a Mágnás Miska horizontját és falait készítik fotó: török anett