Somogyi Hírlap, 1998. november (9. évfolyam, 256-280. szám)
1998-11-14 / 267. szám
Riport ® Hatodik oldal 1998. november 15. Magyarországon kizárólagos joggal a Vasárnap Reggelben vagy áldozat? Beszélgetés a „magányos merénylő”, Lee Oswald özvegyével i- rész Marina Oswald ma - és egykoron A Kennedy család ■ amikor még minden szép volt Idilli kép Oswaldék albumából - anno 1962 Az a bizonyos perdöntő fotó - a bűnös fegyverrel A pillanat, amely véget vetett Oswald földi hányattatásainak Harmincöt esztendeje, 1963. november 22-én, pénteken Dallasban eldördültek a végzetes lövések: máig ismeretlen tettes (tettesek) megölte (megölték) John Fitzgerald Kennedyt, az Amerikai Egyesült Államok demokrata párti elnökét. A hivatalos vizsgálat jegyzőkönyvét 77 évre titkosították; a nyomozás eredményeként a gyilkosság elkövetésével - magányos tettesként - Lee Harvey Oswaldot vádolták. A zavaros életű és múltú, a neki tulajdonított tettet tagadó férfi máj? nem él. A merénylet másnapján több pisztolygolyóval elhallgattatta egy, a maffiához közelálló bártulajdonos, név szerint Jack Ruby. Az évforduló alkalmából Oswald özvegyével, az orosz születésű Marina Oswalddal exkluzív interjút készített a SAOLA sajtóügynökség. Amikor 1961-ben Minszkben először találkozott Lee Harvey Oswalddal, mit tudott róla és politikai nézeteiről?- Akkor 19 éves voltam, és egy patikában dolgoztam. Lee épp a 22. születésnapját ünnepelte, és azt mondta, hogy az Egyesült Államokat politikai okokból hagyta el. Hithű marxistává szeretett volna válni, de soha nem sikerült párttagsági könyvhöz jutnia. Meghatározott időre szóló vízuma volt a Szovjetunióba, ám ő mindenképpen állandó tartózkodási engedélyre vágyott. Minszkben kevéssel azelőtt jutott munkához egy acélüzemben, hogy találkoztunk. Nagyon visszafogottan beszélt amerikai múltjáról, igencsak titkolózott. Mintha csak ki akarta volna törölni magából. Csodálta Castrót- Folyékonyan beszélt oroszul, amikor a Szovjetunióba érkezett?- Nagyon szegényes szókincscsel, ráadásul erős akcentussal. Ennek ellenére az első találkozásunk alkalmával nem tudtam róla, hogy amerikai, mert el sem tudtam képzelni, hogy a hidegháború idején valaki az Egyesült Államokból Oroszországba jöjjön. Amikor megkérdeztem tőle, hogy hol és miként tanulta meg a nyelvünket, azt válaszolta: sehogy; csak úgy, magától. Csupán később, 1963 után tudtam meg, hogy még a seregben kapott orosz nyelvórákat.- Egy évvel az esküvőjük után, már házaspárként visszatértek az Egyesült Államokba. Nem volt furcsa az ön számára, hogy valaki, aki dezertált az amerikai seregből, ilyen könnyen hazautazhat?- Amikor Lee fölvetette a hazatérés ötletét, azt hittem, viccel, hiszen úgy tudtam, hogy az amerikai kormány üldözi, és bírósági eljárás elé néz. Az Amerikai Egyesült Államokba való visszautazásunk nem is volt olyan egyszerű: 1961 májusában kezdtük el a formaságokat intézni a moszkvai nagykövetségen, és csak 1962 júniusában, borzalmasan megalázó eljárások után kaptuk meg a New York-i beutazási engedélyt. És amint megérkeztünk, Lee-t máris kikérdezte egy FBI-ügynök, de ő mindvégig tagadta, hogy külföldi tartózkodása idején valaha is bármilyen kapcsolata lett volna a KGB-vel (a szovjet állambiztonsági szervekkel - a szerk.j.- Kevéssel Kennedy elnök meggyilkolása előtt az ön férje Mexikóba utazott. Tervezte vajon, miként mondta, hogy onnan átmenjen Kubába?- Tudja, rendkívül nehéz helyzetbe kerültünk, amikor megérkeztünk az Egyesült Államokba. Még a semminél is kevesebb pénzünk volt. Miközben Lee segédmunkával próbált meg gondoskodni rólunk, a családjáról, én a második gyermekemmel voltam terhes, és csak a szomszédaink adományaiból tudtuk valahogy fenntartani magunkat. Akkor aztán Lee - ez 1963 szeptemberében volt - azt mondta, hogy hat napra autóbusszal Mexikóba utazik. Megpróbál a kubai konzulátuson vízumot szerezni. Azt remélte, hogy Kubában jobbak a munkalehetőségek, mert csodálattal tekintett arra az országra, amelyet Castro hozott létre.- És milyen eredménnyel járt ez a kiruccanás?- A kubai hatóságok persze megtagadták tőle a beutazási engedélyt, így aztán elment a szovjet nagykövetségre menedékjogot kérni, de ismét elutasításra talált. Úgy gondolom, ez a mexikói utazás fontos szerepet játszott később az Oswald elleni vizsgálatban. Azzal vádolták, hogy előkészületeket tett a merényletre, vagy pedig megrendelést kapott külföldi ügynököktől. Mindez azonban valótlanság: egyetlen célja az volt, hogy békés körülményeket teremthessen a családja számára. Nagyon komolyan hitt abban, hogy ezeket a körülményeket Kubában vagy a Szovjetunióban találhatja meg. Mindig titokzatoskodott- Beszélt önnek a terveiről?- Soha nem szólt róluk egy szót sem. Egyszerűen csak azt remélte, hogy boldog életet tud teremteni a gyermekeinek, és az összes erre vonatkozó elképzelését maga akarta valóra váltani. Állandóan titokzatos volt, egy visszahúzódó ember, aki mindent a családjának rendelt alá anélkül, hogy bármit is megtárgyalt volna velem. A gyilkosság után úgy állították be őt, mint egy társadalomba beilleszkedni képtelen, Ameri- ka-ellenes, nyughatatlan, Kuba- és szovjetbarát fanatikust. Úgy írták le, mint egy elnyomott értelmiségit, akit a jellemrajza tökéletesen alkalmassá tesz egy elnökgyilkosságra. Tulajdonképpen önmaga tette meg önmagát bűnbakká. Ima az elnökért- Miután visszatért Mexikóból, megpróbált valamilyen módot találni arra, hogy megváltoztassa korábbi szokásait?- Egyáltalán nem. Nagyon le volt törve, amiért nem sikerült vízumot szereznie sem Kubába, sem pedig a Szovjetunióba. Munkát kezdett keresni Dallasban. Én Irvingba költöztem, néhány kilométernyi távolságra, mert ő mindössze egy parányi szobát bérelt Dallasban. A szomszédasszonyom, Ruth Paine volt az, aki végül is munkát talált a számára a texasi tan- könyvraktárban, a későbbi tragédia helyszínén. Biztos voltam abban, hogy ez az állás végre megszabadít minket a mindennapi nélkülözésektől.- Nem tűnt föl önnek, hogy a gyilkosság napja előtt túlságosan foglalatosság nélküli lett?- Való igaz, hogy meglepődtem, amikor november 21-én, csütörtökön egyszer csak megjelent Irvingban. Rendszerint ugyanis csak a hétvégeken látogatott meg bennünket. Akkor azt hittem, csak azért jött, hogy meglátogassa második kislányunkat, Rachelt, aki mindössze néhány hetes volt. Később ez a látogatás megerősítette a kételyeimet, hogy a Warren Bizottság eleve engem is gyanúsítani akart, hogy így szerezzen „bizonyítékot” a férjem ellen. Én pedig évekig azt hittem, hogy Lee bűnös. Meg voltam győződve arról, hogy az Egyesült Államok igazságszolgáltatása és kormánya sohasem hazudna nekem.- Ön hol tartózkodott az elnökgyilkosság idején, és mikor hallott róla először?- November 22. délelőttjén otthon voltam, Irvingban. A tévé egyenes adásban közvetítette az elnök érkezését Dallasba, ami nagy eseménynek számított Texas államban. Akkoriban még gyengén beszéltem angolul. A műsort hirtelen félbeszakították, és csak annyit értettem, hogy valami tragédia történt. Ruth Pain, a lakótársam közölte, hogy az elnököt lelőtték. A hír annyira sokkolt, annyira meg voltam döbbenve, hogy fölmentem a szobámba, és imádkozni kezdtem, hogy ne haljon meg. Tudta, hogy halott- Mi volt az első reakciója, amikor meghallotta, hogy a férjét gyanúsítják a merénylet elkövetésével?- Hirtelen összeomlott körülöttem a világ. Egyszerűen nem akartam elhinni. Úgy éreztem, hogy el vagyok átkozva, és meg akartam halni.- Látta őt, mielőtt megkezdték volna a kihallgatását?- Egyetlenegyszer beszélhettem vele, közvetlenül a halála előtt. Nagyon rövid találkozó volt, rendőrtisztek társaságában. Azt mondta nekem, hogy ne izguljak, minden rendben lesz. Az egész nem más, mint az igazságszolgáltatás tévedése, és hamarosan tisztázni fogják őt. Úgy látszott, hogy nagyon biztos önmagában. Egyáltalán nem olyan volt, mint aki gyilkosságot követett el. Arra kért, hogy a távollétében vigyázzak a gyerekekre. Vasárnap, november 24-én úgy volt, hogy ismét láthatom. Egy titkos ügynök vitt a kocsiján a Dallas megyei börtönbe, hogy találkozhassunk. Hirtelen azt mondta a rádió, hogy valaki rálőtt a férjemre. Elborzadtam, zokogni kezdtem. Megérkezésünket követően odajött hozzám egy férfi, s én - anélkül, hogy akárcsak egy szót is szólt volna - tudtam, hogy Lee halott.- Amikor Jack Ruby meggyilkolta az ön férjét, a pillanat hatása alatt kit tett felelőssé a bűntett elkövetéséért?- Soha nem éreztem megvetést Jack Ruby iránt. Amikor vallomást tettem a Warren Bizottság előtt, arra kértem a bírákat, hogy tekintsenek el a halálos ítéletétől, mert megbocsátottam neki a cselekedetéért. Úgy véltem, hogy ez az ember csak feltétlen szeretetet érzett az elnök iránt. Kennedy megölése olyan gyöngéd érzelmeket váltott ki a közvéleményből, és olyan utálatot és gyűlöletet Lee iránt, hogy megértettem Rubyt, miért tette, amit tett. Ma már azonban, hosszú és kemény évek elteltével, azt is tudom, hogy egy szeretett személy elvesztése egyeseket helyrehozhatatlan dolgok elkövetésére ösztönözhet. A kétely kezdetei- Beszéltek a férjével valaha is John F. Kennedyről? Mi volt a véleménye róla?- Igen nagyra tartottam Kennedy elnököt, méghozzá azon egyszerű oknál fogva, hogy Lee is igen becsülte őt. Lee állandóan azt hajtogatta, hogy Kennedy véget akar vetni a hidegháborúnak, és hogy keresi a párbeszédet a Szovjetunióval, a diplomáciai kapcsolatokat pedig helyre akarja állítani Kubával. Tudva ezt, miként képzelhető el, hogy valaha is az elnökre emelje a kezét? A Kennedy- vel kapcsolatos hozzáállása az, amiért fokozatosan elkezdtem kételkedni a bűnösségében. A kérdés, amely az esztendők folyamán megfogalmazódott bennem, az: miért akart volna Lee meggyilkolni egy embert, akit olyan nagyra tartott?- Képes lett volna egyáltalában egy merényletre a férje?- Ha a férjem meg akart volna ölni valakit, az áldozata soha nem lehetett volna Kennedy. Esetleg Texas állam kormányzója, John Conally - aki a nyitott limuzinban az elnök előtt ült, és maga is megsérült - igen. Conallyról beszélek, mert a neve ismerősen csengett a számomra. Amikor hazatért Mexikóból, Lee írt neki, és a segítségét kérte abban, hogy visszatérhessen a Szovjetunióba. A levélre nem érkezett válasz. Következésképp Conally az egyetlen célpont, akit el tudok képzelni a férjemmel és az 1963. novemberi gyilkossággal kapcsolatban. A maffiakapcsolat |§ - Mi a véleménye a különböző összeesküvési elméletekről?- Akkor, 1963-ban, és hosszú időn keresztül még a gyanú árnyéka sem vetődött másra: egész Amerika, de magam is meg voltam győződve, hogy Lee az egyedüli tettes. Ám a ’60-as évek vége felé mind többen kezdték el újra meg újra megfogalmazni azt a vádat, hogy a hivatalos nyomozás során tényeket hallgattak el, illetve nem vettek figyelembe nyilvánvaló dolgokat. Igen hamar kiderült, hogy a Warren-jelentés egy nagy tévedés... a jelentés tények és bizonyítékok sorát titkolja el. Ma már semmi sem világos. Biztos vagyok abban, hogy az amerikai emberek 80 százaléka összeesküvésre gyanakszik, és ahhoz a férjemnek semmi köze nincs. Egyszerű „államcsínyt” szerveztek, ez történt meg Dallasban, és a felelősség azé, aki a hatalom csúcsán volt. Nem titok, hogy a CIA időről időre igénybe vette a maffia „szolgáltatásait”, hogy a legpiszkosabb munkát elvégezzék.- Kinek állt volna érdekében az elnök megölése? Erre a kérdésre, valamint Marina Oswald kételyeinek igazolására és sorsának alakulására jövő vasárnapi számunkban visszatérünk. Gyulay Zoltán
