Somogyi Hírlap, 1998. november (9. évfolyam, 256-280. szám)

SOMOGYI HÍRLAP 10 Sport 1998. november 2., hétfő Megbotlott a Ferrari-lovacska A japán nagydíjjal befeje­ződött a Forma-1-es világ- bajnokság idei szezonja. Az év utolsó versenyét az idén kirobbanó formát mutató McLaren-Mercedes pilótája a finn Mika Häkkinen nyerte, aki ezzel megsze­rezte a világbajnoki címet. SZUZUKA A verseny rajtját két alkalom­mal is el kellett halasztani, mert az első rajtkockából in­duló Michael Schumacher ver­senyautója mind a kétszer le­állt. így a szabályok szerint csak az utolsó helyről vágha­tott neki a versenynek. A né­met világbajnok hatalmas haj­rába kezdett, és az 5. körben már a 8. helyen autózott és csak 8 másodperc választotta el az élen álló Hakkinentől. Ám az előtte haladó angol világbaj­nok, Damon Hill feltartotta - igaz, szabályosan -, és a „vona­tozással” összegyűjtetett vele több mint fél percet. A kerék­cserék után még Schumacher megpróbált felzárkózni, ám a nagy hajszában többször is hi­bázott és az autó gumijai sem bírták a megpróbáltatásokat, s a jobb hátsó kerék defektet ka­pott. Ezután az így már világ­bajnok finn Mika Häkkinen senkitől sem zavartatva beau­tózott a célba. A verseny végeredménye: 1. Mika Hakídnen (finn, McLa­ren-Mercedes), 2. Eddie Irvine (brit, Ferrari), 3. David Coult­hard (McLaren-Mercedes). A világbajnoki pontver­seny végeredménye: 1. Mika Hakídnen 100 pont, 2. Mi­chael Schumacher 86, 3. Da­vid Coulthard 56, 4. Eddie Ir­vine 47, 5. Jacques Villene- uve 21, 6. Damon Hill 20. így látták Mika Häkkinen: - Nehezen tudtam a vezetésre koncent­rálni, amikor a verseny vége előtt már jókora előnnyel ve­zettem és tudtam, hogy Schu­macher kiesett a világbajnoki címért folyó küzdelemből. Ron Dennisnek, a csapat főnökének többször is figyelmeztetnie kel­lett, hogy összpontosítsak a vezetésre. Michael Schumacher: - Büsz­kék lehetünk arra, amit a Ferra- rival elvégeztünk. Ez a világ- bajnoki évad nem nekünk állt, és nem hiszem, hogy helyén­való lenne azt állítani, hogy Szuzukában vesztettük el a győzelmi esélyeinket. A világ- bajnoki címünk az év elején úszott el. Rengeteget dolgoz­tunk, és sikerült elérnünk azt, amit senki sem gondolt: az év végére fel tudtuk venni a ver­senyt a McLarenekkel. Az élet nem áll meg, hiszen jövőre is lesz világbajnokság. Mika Häkkinen első világbajnoki címét ünnepli fotó: traco Labdarúgó profi liga —13. forduló * PCnH^Hnn CPTTI CpaítPtt Kiütötték a vasast A csoaacipo sem segnen Kispest-Honvéd FC- Újpest FC 2-3 (0-1) Budapest, Bozsik-stadion, 4000 néző. V.: Hajdó. Gólszerzők: Bánföldi (az 50. percben), Csertői (az 52. perc­ben), illetve Pető (a 42. perc­ben), Herczeg (a 49. percben), Korsós (a 75. percben). Vasas Danubius Hotels­Győri ETO FC 1-4 (0-4) Budapest, Fáy utcai stadion, 5000 néző. V.: Vágner. Gólszerzők: Hámori (a 86. percben), illetve Vayer (a 6. percben), Mracskó (a 40. perc­ben), Szarvas (a 43. percben), Csiszár (a45. percben). Kiállítva: Pál (Vasas Danu­bius Hotels) a 89. percben. Videoton FC-Fehérvár­Ferencváros 1-3 (0-1) Székesfehérvár, 8000 néző. V.: Makai. Gólszerzők: Djurisics (a 75. percben), illetve Fülöp 2 (a 14. percben és a 67. percben), Fűzi (a 85. percben). Nyírség-Spartacus FC­Vác FC-Zollner 3-4 (2-1) Nyíregyháza, 6000 néző. V.: Varga S. Gólszerzők: Kirchmayer (a 32. percben 11-esből), Szatke (a 36. percben), No- vák (a 77. percben), illetve Lévai (a 30. percben), Voj- tekovszki (az 57. percben), Horváth (a 86. percben), Vi­telki (a 89. percben). Kiállítva: Nyikos (Vác FC- Zollner) a 63. percben, Kirchmayer (Nyírség-Sparta­cus FC) a 79. percben. Szombathelyi Haladás-Milos VFC-DVSC-Epona 1-1 (0-0) Szombathely, 4500 néző. V.: Bede. Gólszerzők: Koller (a 49. percben), illetve Ulveczki (a 78. percben). Kiállítva: Balassa (Szom­bathelyi Haladás-Milos VFC) a 41. percben. Diósgyőr-Gázszer 2-0 (2-0) Diósgyőr, 3000 néző. V.: Puhl. Gólszerzők: Búzás (a 26. percben 11-esből), Kuttor (a 44. percben). Dunaferr-ZTE FC 2-0 (1-0) Dunaújváros, 3500 néző. V.: Hosszú. Gólszerzők: Jeremejev (a 31. percben), Zavadszky (a 90. percben). Tegnap játszották: III. Kerület FC- BVSC-Zugló FC 0-0 Budapest, Hévízi úti stadion, 500 néző. V.: Arany. Kiállítva: Reskó (BVSC- Zugló FC) a 66. percben. A bajnokság állása: 1. MTK Hungária FC 2. Győri ETŐ FC 13 10 2 1 32- 9 32 13 8 4 1 25-13 28 3. Diósgyőri FC 13 8 3 2 35-19 27 4. Dunaferr SE 13 8 1 4 21-15 25 5. Ferencváros 13 6 5 2 22-15 23 6. Újpest FC 7. Vác FC-Zollner 13 7 2 4 23-20 23 13 6 3 4 24-23 21 8. Zalahús-ZTE FC 13 5 5 3 18-16 20 9. Vasas DH 13 6 2 5 22-21 20 10. Gázszer FC 13 4 5 4 17-13 17 11. Kispest-Honvéd FC 13 5 2 6 17-24 17 12. Nyírség-Spartacus 13. DVSC-Epona 13 13 3 3 4 2 6 8 18-21 17-23 13 11 14. BVSC-Zugló FC 13 2 5 6 13-19 11 15. III. Kerület FC 13 3 2 8 13-29 11 16. Haladás-Milos 13 3 1 9 11-28 10 17. Videoton FC 13 2 2 9 13-23 8 18. Siófok FC 13 1 4 8 11-21 7 ________Labdarúgó nb i -15. forduló É len a Tatabánya Békéscsabai Előre FC- Szeged LC 1-1 (0-1) Békéscsaba, 1500 néző. V.: Vad. Gólszerzők: Pozsár (az 57. percben), illetve Faragó (a 29. percben). Érdi Sport-Nagykanizsai FC 2-2 (0-1) Érd, 1000 néző. V.: Dubra- viczky. Gólszerzők: Kult (az 50. percben 11-esből), Dukon (a 89. percben), illetve Panghy (a 12. percben), Horváth Gy. (a 48. percben). Kiállítva: Kiss I. (Nagyka­nizsai FC) a 90. percben. Pécsi MFC-Demecseri FC 1-2 (0-0) Pécs, 800 néző. V.: Hanacsek. Gólszerzők: Farkas (a 84. percben), illetve Mérész (a 66. percben), Lehoczki (a 77. percben 11-esből). Salgótarjáni BTC- Soroksári TE 3-0 (1-0) Salgótarján, 800 néző. V.: Saskőy. Gólszerzők: Szabó II. 2 (a 2. percben és a 90. percben), Mez (a 67. percben). Tiszakécskei FC- Kecskeméti FC 2-1 (2-0) Tegnap játszották: Szolnoki MÁV-Neusiedler- Lombard-Tatabánya 0-1 (0-0) Hajdúszoboszlói FC- Tiszaújvárosi FC 1-1 (1-0) Komáromi FC-Matáv SC Sopron 0-1 (0-1) Tiszavasvári Alkaloida SE- Komlói Bányász 2-2 (0-0) A bajnokság állása: 1. Tatabánya FC 15 11 3 1 32-14 36 2. Szeged LC 15 10 4 1 32-11 34 3. Nagykanizsai FC 15 9 3 3 32-17 30 4. Salgótarjáni BTC 15 8 3 4 26-18 27 5. Érdi Sport 15 8 3 4 26-21 27 6. Matáv SC Sopron 15 6 6 3 25-20 24 7. Komlói Bányász 15 6 4 5 24-24 22 8. Demecser FC 15 6 4 5 22-22 22 9. Tiszavasvári 15 5 6 4 19-14 21 10. Tiszakécskei FC 15 5 6 4 20-20 21 11. Szolnoki MÁV 15 6 2 7 20-20 20 12. Rákóczi FC 15 5 3 7 21-28 18 13. Soroksári TE 15 5 3 7 18-31 18 14. Komáromi FC 15 5 2 8 21-21 17 15. Tiszaújvárosi FC 15 4 5 6 19-24 17 16. Békéscsaba 15 4 4 7 19-21 16 17. H.szoboszló 15 4 4 7 25-28 16 18. Soproni FAC 15 4 4 7 25-30 16 19. Pécsi MFC 15 1 4 10 16-32 7 20. Kecskemét 15­3 12 9-35 3 MTK Hungária FC-Siófok FC 1-0 (1-0) Helyt állt a sereghajtó Sió­fok FC labdarúgó-csapata szombaton este a listave­zető MTK Hungária FC ott­honában, ám pontot nem kapott érte; négy forduló­val az őszi szezonzárás előtt így továbbra Is alulról tekint a Nagy-legénység a mezőnyre. Budapest A találkozó előtt arról beszél­tek a jól értesültek: megfejtet­ték a Siófok FC „feltámadásá­nak” a titkát. Álláspontjuk szerint a vadonatúj Détári- féle cipőnek köszönhetően tört meg a jég a 12. forduló­ban, és sikerült megszerez­niük Bimbóéknak az első őszi győzelmüket. Hosszas teszte­lés után került a piacra az új magyar termék, amelynek „kitaposói” között volt Nagy László, a Balaton-parti együt­tes szakvezetője is. A III. Ke­rület FC ellen pedig már Ko­vács Béla is ezt húzta fel, s be is talált a kapuba. A cipő egyik titka állítólag az, hogy úgynevezett irányítósávot he­lyeztek el benne. Elválik a jö­vőben, hogy kevesebb bajuk lesz-e a siófokiaknak az irányzókkal. Budapesten a Hungária­körúton mindenesetre elkelt volna a cipő „csodaereje”, hi­szen többször is helyzetbe kerültek a vendégek Babos kapuja előtt, ám egyszer sem tudták bevenni. Pedig akár meglepetést is okozhattak volna a siófokiak, hiszen a lis­tavezető MTK Hungária FC feltűnően gyakran hagyta Pest Rolandékat támadni, s egyébként sem nyújtott ki­magasló teljesítményt. Bosz- szankodtak is a kék-fehér drukkerek; bizonyára arra számítottak, hogy kedven­ceik lemossák a sereghajtóját. A siófokiakban azonban volt tartás szombaton este. Más kérdés, hogy ez csak a lehető legszorosabb vere­ségre volt elegendő. A harci szellem azonban feltétlenül biztató az őszi hajrá előtt. Nagyon fontos lesz mind a négy hátralévő találkozó an­nak érdekében, hogy némileg nyugodtan térhessen a csapat téli pihenőre. Illés János klubelnök az elmúlt héten egyértelművé tette: a holt­szezonban senki se számít­son szenzációs igazolásokra. A Siófok FC lehetőségei még akkor sem elégségesek erre, ha kétségtelenül sok pénzt hagytak a kasszában a fiúk az ősszel. A szurkolóknak egyébként kész receptjük van a téli erősítésre; Kirchmayer Tibor visszahozatalát emlege­tik, s az egykori gólkirály, Fischer Pál Détárihoz hasonló „rehabilitálását” is szívesen vennék. Kérdés, hogy a klub­vezetésnek s a vezetőedző­nek milyen elképzelései van­nak; szerepel-e a két név — vagy akár csak egyikőjük is — a „kívánságlistájukon”. Konkrét neveket ugyanis nem sikerült kihúzni Illés János klubelnökből, amikor arról beszélt, hogy egy-két új játé­kos idehozatalával számol­nak. A Siófokra sorrendben még a következő ellenfelek várnak ebben az idényben: Gázszer FC (otthon), Diósgyőri FC és BVSC-Zugló FC (mindkettő idegenben), DVSC-Epona (otthon). A két hazai meccset hozni kellene, s ehhez a hat ponthoz egy vagy három hozzá jöhetne még a Szőnyi úton a nagy rivális vasutasok otthonában. Tizennégy, jó esetben tizenhat pontos őszi zárás esetén ki emlegetné a magunk mögött hagyott ku- darcszériát...? így játszottak Budapest, Hungária-körút, 2000 néző. V.: Cserna (Gyarmati, Georgiou). MTK Hungária FC: Babos - Lőrincz - Molnár, Komlósi, Szekeres - Madar, Halmai, Balaskó, Szamosi — Kenesei, Illés. Edző: Egervári Sándor. Siófok FC: Posza - Juhász, Bimbó, László — Pest K, Győri, Bozsér, Sallai, Perger - Szabó Z., Pest R. Edző: Nagy László. Csere: Halmai helyett Erős a szünetben, Kenesei helyett Preisinger a szünetben, Pest R. helyett Márkus a szünet­ben, Pest K. helyett Soós a 76. percben, Erős helyett Farkas a 81. percben. Sárga lap: Pest K. a 25. percben, Szekeres a 48. perc­ben, Juhász a 86. percben. Gólszerző: Kenesei (a 36. percben). Jók: Madar, Kenesei, illetve Posza, Győri. Fónai Imre Egytől tízig A Siófok FC játékosainak tel­jesítményét ezúttal Szabó Gábor, a Radio Jam riportere osztályozta: Posza 6 — Juhász 3, Bimbó 4, László 5 — Pest K. 4, Győri 6, Bozsér 5, Sallai 5, Perger 4 - Szabó Z. 4, Pest R. 4 (Márkus 5). „Kéjutazás” után vereség Soproni Dreher FAC-Kaposvári Rákóczi FC 4-1 (2-0) Súlyos vereséget szenve­dett a Kaposvári Rákóczi FC NB l-es labdarúgó-csa­pata a mezőny hátsó régi­ójába tartozó Soproni Dre­her FAC otthonában. Sopron — Nem a legjobb előjelekkel vártuk a soproni fellépést; az a busz ugyanis, amelyikkel eredetileg utaztunk volna, va­lahol lerobbant, így egy má­sik, amolyan „fapados” autó­busszal indultunk útnak jó egy órányi késéssel — kezdte Szabó Miklós, a Kaposvári Rákóczi FC hátvédje. — Az első félidő sajnos elég egyol­dalúra sikeredett; agresszívan letámadtak bennünket, mondhatni átgyalogoltak raj­tunk. Ha Balajcza nem véd jól — több alkalommal is igen­csak meleg helyzetben sike­rült tisztáznia —, akkor még több gólt kaphattunk volna. Néhány alkalommal mi is el­jutottunk ugyan a Sopron ka­pujáig, de ezek inkább amo­lyan helyzetecskék voltak csak. A második félidőben az­tán gyorsan jött az újabb, sor­rendben harmadik soproni gól, s ekkor már valójában el is dőlt minden. Ráadásul meg is fogyatkoztunk, hiszen Imp- lomot — akinek már volt egy sárgája — kiállították. Csak ekkor kezdtünk el (végre) játszani; volt is legalább 7-8 nagy helyzetünk, de ezeket sikerült rendre elszúrnunk. Azt hiszem, erre mondta az edzőnk, Horváth Lajos, hogy ismét sikerült önmagunkat megvernünk. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a helyzeteket mi dolgoztuk ki, az (újabb) gólt viszont az el­lenfelünk szerezte; a csere­ként beállt Czonev Péter talá­lata sajnos csupán csak a szépítést jelentette. Most a hétvégén a második helyen álló, jó nevű Szeged LC csa­pata látogat el hozzánk Ka­posvárra; jó játékot és persze remélhetőleg Rákóczi-gyö- zelmet várok. Azért vagyok bizakodó, mert egyrészt a jobb csapatok ellen jobban is megy a játék, másrészt pedig hazai pályán nem vagyunk rosszak. így játszottak Sopron, 500 néző. V.: Ákos (Kassai, Répássy). Soproni Dreher FAC: Milch- ram - Csenteri, Filipovics, Szabó B. — Kiss Cs., Ferenczi, Czipper, Kelemen, Zahorán - Taródi, Sátori. Edző: Vágó At­tila. Kaposvári Rákóczi FC: Ba­lajcza - Itvás, Zahorecz, Imp- lom, Barna - Kiss F., Tóth G., Bány, Szabó M. — Tóth B., Piri. Edző: Horváth Lajos. Csere: Tóth B. helyett Czo­nev a szünetben, Zahorán he­lyett Kurucsai az 53. percben, Kiss F. helyett Gőbölös a 63. percben, Bány helyett Tamás a 71. percben, Czipper helyett Zsoldos a 73. percben, Fe­renczi helyett Magyar a 81. percben. Sárga lap: Kelemen a 6. percben, Czipper a 39. perc­ben, Implom a 46. percben, Zahorán az 52. percben, Itvás a 84. percben, Kiss Cs. a 86. percben. Kiállítva: Implom a 60. percben. Gólszerzők: Kiss Cs. (a 16. percben), Sütöri 2 (a 32. percben és a 68. percben), Taródi (a 47. percben), illetve Czonev (a 76. percben). Fenyő Gábor Totó * 11 1. Videoton FC-Ferencváros 1-3 2 2. Haladás VFC-DVSC-Epona 1-1 x 3. Vasas DH-Győri ETO FC 1-4 2 4. Frankfurt-B. München 1-0 1 5. Schalke 04-Freiburg törölve 6. Dortmund-Hamburg törölve 7. Stuttgart-Bochum 4-2 1 8. Hertha BSC-Nümberg 3-0 1 9. AS Roma-Udinese 4-0 1 10. Juventus-Sampdoria 2-0 1 11. Piacenza-AC Milan 1-1 x 12. Salemitana-Lazio 1-0 1 13. Vicenza-Cagiiari 2-1 1 A pluszmérkőzés: 14. AC Parma-Fiorentina 2-0 1

Next

/
Thumbnails
Contents