Somogyi Hírlap, 1998. november (9. évfolyam, 256-280. szám)

1998-11-09 / 262. szám

SOMOGYI HÍRLAP 8 Gazdaság 1998. november 9., hétfő Kevesebb az idénymunkás Az idegenforgalmi szezon végén nőtt az álláskere­sők száma. A balatoni vendéglők és butikok nagy része bezárt, az ott foglalkoztatott idény­munkások most új lehe­tőség után kutatnak. Megyei körkép Somogybán októberben 14 886 regisztrált munkanélkü­lit tartottak nyilván. Szep­temberhez képest 3,6 száza­lékkal nőtt, a tavaly októberi állapothoz viszonyítva vi­szont csaknem 10 százalék­kal csökkent a munkanélkü­liek száma megyénkben. Szakemberek szerint a mos­tani változás természetes fo­lyamat: az idénymunka szinte minden területen vé­get ért, s ezzel párhuzamo­san nő az álláskeresők tá­bora. Leginkább persze a vendéglátásban és kereske­delemben tapasztaltak visz- szaesést, s főként a Balaton parton. Dr. Kiss László, a megyei munkaügyi központ elemzési és statisztikai osz­tályvezetője elmondta: a megyei munkanélküliségi ráta 10,6 százalék, Barcson viszont elérte a 17 százalé­kot. A dél-somogyi kisvá­rosban és környékén 1930 állásnélkülit jegyeztek, s nem sokkal rózsásabb a helyzet Csurgón, ahol 13,9 százalék a ráta. Továbbra is gondot okoz az alacsony képzettségűek népes tábora; nyolc általánost vagy még azt sem járta ki a regisztrált munkanélküliek 43 száza­léka. A szakember rámuta­tott: a piacképes ismeret el­sajátítása létérdek, csak ettől várható“ kedvező irányú el­mozdulás. Az alapfokú vég­zettség megszerzésén túl hasznos a továbbképzés is. A korszerű tudással felvér­tezett munkavállalónak van esélye gyors elhelyezke­désre. Az álláskeresők 21 száza­léka 25 év alatti; az utóbbi időben csökkent a pálya­kezdők aránya. Többségük a 26-45 évesek közül került ki. (Harsányi) Segítenek a gazdákon A vidék „felemelésével” kell Magyarország euró­pai integrációját előké­szíteni. Az agrárkormány­zat az elkövetkező évek­ben erőteljesen kívánja fejleszteni a vidéket. A mezőgazdaságot a tér­ségfejlesztés keretén be­lül, azzal összhangban kí­vánja támogatni - nyilat­kozta Torgyán József. Budapest A földművelésügyi és vidék- fejlesztési tárca vezetője el­mondta: a kormányzat az európai uniós gyakorlatnak megfelelően a jelenlegi me­gyerendszer helyett a régiók rendszerét óhajtja kialakí­tani, ez képezi területrende­zési és településfejlesztési koncepciójának gerincét. Ennek megfelelően a határa­inkon inneni és túli magyar­lakta területeket is természe­tes régiónak kell tekinteni, átjárható határokkal. Jelenleg ellentmondás van abban, hogy az európai jogrend a választott testüle­teket ismeri el, ám ugyanak­kor a régiók fejlesztését szorgalmazzák, ahol viszont nincs választott testület. Ezt a kettősséget azonban előbb-utóbb fel lehet oldani. Az árvízkárokkal kapcso­latosan Torgyán elmondta: a minisztérium az elkövet­kező napokban megvizs­gálja annak a lehetőségét, hogy esetleg a jövő évi ag­rárbüdzsé terhére, még az idén milyen további anyagi támogatást tudna nyújtani az árvízkárosultak megsegí­tésére. A tárca nehéz hely­zetben van - mondta -, mi­vel az orosz válság miatt bajba jutott konzervgyára­kon, illetve az eladatlan termény miatt nehéz hely­zetbe került termelőkön is segítenie kell a készletek ál­lami felvásárlásával vagy más formában. A bajba került gazdák ér­dekében a vetőmagvak biz­tosításától kezdve az állatál­lományra vonatkozó további kedvezményekig, a hitelek meghosszabbításáig, a ka­matterhek átvállalásáig minden lehetőséget meg­vizsgálnak. Újvári Gizella Önnek nem kell mást tennie, mint: Nem fizetnek televízió-díjat Divat lett a televízió-előfi­zetési díjról megfeled­kezni. A város csaknem kétezer háztartása ingyen nézi a műsorokat. A ható­ság ezt most megunta. Fonyód A Televízió-díjnyilvántartó Hivatal az ősszel küldte meg az adatokat az önkormány­zatnak, amelyekből kiderül, hogy a városban csaknem kétezer üzemeltető „megfe­ledkezett” a televízió-előfize­tési díjról. Fenyővári János, a polgármesteri hivatal adó­csoportjának vezetője el­mondta nemcsak a háztartá­sok maradtak el a fizetési kö­telezettséggel. A 350-400 kö­zületből mindössze 8 fizeti a díjat. Mindez úgy derült ki, hogy a díj nyilvántartó adatait összevetették a helyi nyilván­tartásokkal. Az önkormány­zatok adócsoportjai nem örülnek az újabb hálátlan fel­adatnak, de a költségvetési törvény kötelezi őket az eljá­rásra, vagyis nekik kell rá­bírni a renitens tv-nézőket a havi számlák törlesztésére, s ezt nem befolyásolja a nézett műsorok tetszési indexe sem. Aki november végéig nem je­lentkezik be a fizetők listá­jára, 31 800 forintos mulasz­tási bírságot lesz kénytelen fizetni. Ez a havi tv-díj har­mincszorosa. A többi telepü­lésen is hasonló a nem fizető tévézők aránya. G. M hoz a A kertész noteszából Ilyenkor tudjuk igazán érté­kelni a fák és bokrok színes bogyóit, terméseit. Ezekből a Kárpát-medence flórája feltű­nően gazdag. Bizonyításul elegendő, ha csak a tűztövis, a madárberkenye, a tiszafa piros bogyóit, a hóbogyó fe­hér, a kökény sötétkék ter­mését említem - pedig eze­ken kívül százával vannak szép bogyótermést érlelő fá­ink és cserjéink. A ritkábban ültetettek kö­zött sokra becsülöm a csörgő­fát, amely viszonylag kismé­retű, tömör koronát nevel. Május végén sárga virágzatá­val hívja fel magára a figyel­met, később pedig olyan, ma­radandó termést érlel, amely még a téli hónapokban is dí­szíti a lombjavesztett fákat. Most kell elkezdeni a já­cinthagymák hajtatását ah­hoz, hogy az évvégi ünne­pekre mutatós, illatos virága­ink legyenek. A hagymát cse­répbe is ültethetjük, de még egyszerűbb, ha keskeny szájú üveg tetejére, illetve erre a célra forgalomba ho­zott hajtató edényre helyez­zük és az edényt vízzel meg­töltjük. Meleg helyen a hagyma gyorsan életre kél, dús, ágas gyökérzetet fej­leszt, majd megjelenik a vi­rágszár. A virágzás idejét meghosszabbítjuk, ha a bim- bós vagy virágzó növényt éj­szakára hűvös, fagymentes helyen tartjuk. A fagyra érzékeny növé­nyeket most már védett helyre kell menekíteni. A kertimuskátli-töveket sűrűn egymás mellé vermelhetjük virágládába, a legfontosabb követelmény az, hogy az egész gyökérzetet föld bo­rítsa! A láda földjét egyszer megöntözve és a hosszúra nőtt hajtásokat vissza­metszve akár sötét helyen is eltarthatjuk a tavaszi kiülte­tésig. • szeptember 1-jétől december 31-éig gyűjteni a Prímagáz palackók zárófóliáit, • eltenni a nyugtákat, • és ha összegyűlt 3 zárófólia, november 15-e után (a nyugtával vagy számlával együtt) behozni bármely cseretelepünkre. így azonnal egy 500 Ft-os gázutalványt kap ajándékba! Már kezdheti is a gyűjtést! További információért hívja a Prímagáz telefonját (06/1)215 5050 ÖNÉ MINDEN ENERGIÁNK PRÍMAGÁZ * PRÍMAGÁZ CNSRGtA (§> cée vezetés Határidők cégvezetőknek November 107- Társasági adó megfize­tése;- társas vállalkozások járu­lékfizetése;- tb-járulék befizetése;- tb-összesítő bevallás meg­küldése;- egészségügyi hozzájárulás megfizetése;- táppénz-hozzájárulás be­fizetése;- baleseti járulék befizetése;- magán-nyugdíjpénztári bejelentések;- magánnyugdíjpénztári tagdíj befizetése;- nyitott pozíció jelentése. November 12.- Jövedelemadó-előleg meg­fizetése. November 13.- Vámáru-nyilvántartás hi­telesítése. Agrártámogatások Vetőmag A földművelésügyi és vidék- fejlesztési miniszter 22/1998. (IX. 11.) FVM ren­deleté az 1998-as őszi ve­téshez szükséges búzave­tőmag támogatásáról szól. Százszázalékos kamattá­mogatásban részesíti azokat a vetőmag-forgalmazókat, akik tagjai a Vetőmag Ter­méktanácsnak. A támogatás előfeltétele, hogy a forgalmazó áruhitel formájában fémzárolt, II. szaporulati fokú vetőmagot értékesít az őszi vetéshez azoknak a termelőknek, akik ötven hektárnál keve­sebb vetésterületet jelentet­tek be a földművelésügyi hivatalnak, és nem rendel­keznek az 58/1997. (VII. 29.) FM rendelet alapján felajánlható minőségű idei búzával. A kamattámogatás az illetékes adóhatóságtól igényelhető a 10032000- 01905616 Apeh Agrárfinan­szírozás támogatása folyósí­tása számláról. Ipari alma felvásárlása A 26/1998. (IX. 18.) FVM rendelet az 1998-as ipari alma felvásárlásához nyúj­tott intervenciós támogatás­ról szól. A támogatásra jo­gosultság feltétele, hogy a feldolgozó 3Z általa kiállított felvásárlási jeggyel, számlá­val vagy ezek összesítőjével igazolja, hogy a hazai almát a termelőtől 1998. szep­tember 1. és 1998. novem­ber 30. között vásárolta. Vé­telárként 1998. december 4- ig legalább tizennyolc Ft/kg bruttó árat fizetett ki, amely tartalmazza a szállítási költ­séget, áfát, kompenzációt is. A felvásárlási jegyre rá kell vezetni az 1998. au­gusztus 20-tól érvényes ős­termelői igazolvány számát és a kiállító szervezet nevét, a beszállító adóazonosító je­lét, illetve a számlán a be­szállító adószámát. A támo­gatás mértéke 6 Ft/kg. A támogatási kérelmet 1998. december 4-ig kell benyúj­tani az Alma Termékta­nácsnál (cím: 4244 Újfe- hértó, Pf. 38). A támogatást az elsőfokú adóhatóság fo­lyósítja a 10032000- 01905630 számú Apeh Pi­acra jutást elősegítő támo­gatások folyósítási számlá­ról. BÁLINT GYÖRGY ROVATA Az idegenforgalom segítséget kér Az adótörvények módosí­tását szorgalmazzák az idegenforgalmi vállalko­zások, annak érdekében, hogy megszűnjék az ipar­űzési adó és az idegenfor­galmi adó okozta kettős adóztatás - közölte Feleki László, az Országos Ide­genforgalmi Munkaadók Szövetségének (OIMSZ) elnöke. Bár az idegenfor­galmi adó alanya nem a vendéglátó, hanem a ven­dég, a kötelezettség mégis a számlában jelenik meg, tehát árnövelő tényező, így rontja a hazai cégek versenyképességét. Az OIMSZ ezért azt javasolja, hogy a kereskedelmi szál­láshelyek a kiszámolt iparűzési adó kötelezett­ségüket az idegenforgalmi adó összegével csökkent­hessék. Ugyancsak sürge­tik a reprezentációs keret korlátainak eltörlését. A reprezentációs költségek adómentesen elszámol­ható mértékét a hatályos törvények az árbevétel 0,5 százalékában határozzák meg. Az idegenforgalmi válla­latok sérelmezik a deviza- szabályozás egyes, a tu­rizmust diszkrimináló in­tézkedéseit is. A deviza- törvényben ugyanis a nemzetközi gazdasági te­vékenységek között nem szerepel a szállodaipar, ennek értelmében a szál­lodavállalatok nem nyit­hatnak saját devizaszám­lát. Irány az EU Magyarország a legfelkészül­tebb az Európai Unióhoz való csatlakozásra, és ha ennek időpontja az EU szerint 2002- ben talán még korainak tű­nik, de 2005-ben minden­képpen reális esélye van rá - jelentette ki Bill Rammell, a brit munkáspárti képviselő, az EU Kibővítési Bizottságá­nak tagja az Európai Unió és a gazdaság témakörében ren­dezett konferencián. A Westminster Alapítvány és az MSZP képzési és európai in­tegrációs tagozata által ösz- szehívott eszmecserén Bili Rammell elmondta: a mun­káspárti brit kormány határo­zottan támogatja az EU újabb bővítését, ami a nagyobb piac miatt az angol cégeknek is kedvezőbb.

Next

/
Thumbnails
Contents