Somogyi Hírlap, 1998. október (9. évfolyam, 230-255. szám)

1998-10-24 / 249. szám

Castróval pingpongozott 1998. október 25. Arckép Hetedik oldal * versz is, imádlak én!”. Kanyar­gós utat tett meg, amíg riporter­ből végül főmunkatárs lett. „A Hét” alapítói között volt, a film­osztályon sugárzásra válogatta a külföldi filmeket, a Tv2 (mai MTV2) megszervezője és igaz­gatója lett, kubai ösztöndíjas volt (még a nagy Fidel Castróval is pingpongozott, amerikai egyetemeken tanult és vendég- professzorkodott. 1964-ben egyike volt azok­nak az ifjú televíziós titá­noknak, akik mindent át akartak formálni. Állan­dóan felfelé kellett küzde­nie. Volt beosztott, volt fő­nök. Mindkét oldalon állt. A saját bőrén tapasztalta, amit az „Ön dönt!” műso­rokban átél, hogy az igaz­ságnak sok, de legalább két arca van... Horvát János: - Látom a Magyar Televízió vergődését. Elsősor­< ct > ü o 2 ban nem az érdekel, hogy állító­lag pénzek tűnnek el. Legfájóbb a nézők eltűnése, mert ők jelen­tik áz igazi értéket! Harcolni kel­lene értük, de a Magyar Televí­zió inkább a „megcsalt nő” sze­repét játssza. Panaszkodik, duz­zog, sértettségében elhanyagolja magát, és nem gondol arra, hogy a „szerelmét” naponta újra vissza kellene hódítania. Az „Ön dönt!” nézettségét, a szavazók számát ez szerencsé­re nem érinti. Inkább az adás témája befolyásoló. A szervát­ültetést taglaló műsornál több volt a betelefonáló, az apaság felvállalásáról szóló adásnál vi­szont nagyobb a nézőszám. Ezek erkölcsi kérdéseket boncol­gató filmek. A világ minden tá­ján időszerűek. Az egész életünk ilyesmikről szól. A brazil Globo- cég epizódokban készíti a törté­neteket, csak a befejezés kétesé­lyes. Akkor örülök, ha a stúdió­ban nagy a sürgés-forgás, formá­lódnak a vélemények, parázs szópárbajok zajlanak le. Élő adásban olyan közismert embe­rek - mint például Paudits Béla, Albert Györgyi, Maracskó Tibor és mások - vállalják önmagukat, színt vallanak a saját életükről. Adások után sokszor csak úgy lehet udvariasan „kidobni” a meghívottakat, ha a lámpákat le­kapcsoljuk, de még az utcán is vitatkoznak tovább. „Ön dönt!” - írhatnánk most stílusosan, végtére is ez a rokon döntött a fiú sorsáról. Az ő hatására je­lentkezett még gimnazis­taként az első Ki mit tud?- vetélkedőre is, hogy ripor­terként szerepeljen, de ilyen kategória nem volt. A furcsa ötlet azonban műsort teremtett, és 1964- ben az első Riporter keres- tetikl-versenyét az akkor spanyol szakos egyetemista már meg is nyerte! Horvát János - „h” nélkül, mert azt kamaszdacból még a sze­mélyi igazolványa kiállításakor hagyatta el a vezetékneve mö­gül - azóta egyfolytában a Ma­gyar Televízióhoz kötődik. Most is, amikor már saját cége, a Centro Film keretében készíti műsorát. Nála ez nem egysze­rűen hűség kérdése, nem is an­nak a kifejezése, hogy „ha meg­Véleménye sokszor nem egyezik meg a nézők vég­ső döntésével, de ez az ő magánügye. Neki mindig középen kell maradnia, és a szóhasználatára is szigo­rúan ügyelnie, nehogy bárkit - akár tudat alatt is - befolyásoljon. Két hét múlva lesz az ötvenedik „Ön dönt!” adása. Bevallotta, hogy a maitól tart egy kicsit, hi­szen az eddigi negyvennyolc műsor során még nem jött elő a homoszexualitás témája, ráadá­sul egy iskola életén belül. Majd meglátjuk... Az „Ön dönt!” készítésén kívül Budapesten és Pécsett média szakon tanít, külföldi tévés új­ságíróknak tanfolyamokat szer­vez, és egy „beszélgetős”, de nem bombasztikus show-ele- mekkel megtűzdelt műsor ter­vén dolgozik.- Majd akkor állok elő vele, ha a nézők már nagyon vágyódnak a nyílt, őszinte, normális emberi hangra! Somos Ágnes Egy pályafutás két állomása Horvát János talán maga sem ismeri a titok nyitját, ám tény: első televíziós megjelenése óta mindmáig a nézők kedvence. Két nagy lánya van. A tizenki­lenc éves Sára angol szakos, az idén érettségizett. Anna ép­pen Franciaországban tanulja a nyelvet. Egyik sem követi a papát a spanyol szakon, és nem akar tévés lenni. Az utób­bi években túl közelről látták a média körüli viharokat... Hor­vát János nem bánja, hogy más úton indultak el. Azt mondja: korántsem biztos, hogy most ugyanúgy jelentkez­ne egy riportert kereső vetél­kedőre, mint hajdanán. Mai fiatalként tíz éve még megtet­te volna, és hat-nyolc év múlva talán ismét ráállna, ha majd a szakma - ahogy ő fogalmazza - visszanyeri régi becsületét. Szentendrei szellemek ANTAL IMRE ESETE A LIDERCEKKEL- Elöljáróban kijelentem, hogy nem, nem és nem: körülöttem mindig történ­jek ugyan furcsa dolgok, amiktől még meglévő hajszálaim is égnek állnak, mégsem hiszek a szellemekben. Az vi­szont érdekes, hogy leginkább szent­endrei házamat tisztelik meg a „föl­döntúli erők”! És nem ám éjfél körül, úgy három pohár whisky után, amikor már mindenkivel minden csuda meg­történhet... SZELLEM I. Egy gyönyörű nyári délelőtt éppen ká­vét főztem a földszinten a vendégeim­nek, amikor energikusan kopogni kezd­tek a bejárati ajtón. Kimentem - de egy lélek sem volt a közelben... Egy másik alkalommal az étkezőben történt vala­mi, ahol elég súlyos száda lóg a gombó- cos végű farúdon. A függöny lassan felemelkedett, majd elegánsan le­omlott a földre! Elmeséltem az esetet Kishonti Ildikónak, aki magát az ország egyik legnagyobb boszorkányának tart­ja. Kicsit elgondolkozott, majd így szólt: „Imre, ez nyilvánvaló! Nálad jelentkezik valaki!” Kérdeztem, hogy legközelebb mit tegyek, netán köszönjek? Ildi fel­ajánlotta, hogy kijönnek hozzám és be­mérik: jóindulatú-e a látogató, vagy sem. Kösz, nem kell! SZELLEM II. Legizgalmasabb mégis az volt, amikor egy baráti házaspárt vittem Szentendrére a kocsimmal. Késő este pakolásztunk a csomagtartóból, miközben a férj ujjáról lecsúszott az amúgy kissé tág aranygyű­rű. Lámpával kerestük, másnap a napfényben folytattuk, de az ékszer­nek nyoma veszett. Két nap után elfo­gyott a sör, elindultam utánpótlásért. Alig közelítettem az autómhoz, amikor valahonnan fentről mellém pottyant va­lami. A gyűrű! Pedig még egy árva fa sem áll ott, és különben is: hogy került volna egy gyűrű a fa tetejére? Antal Imréről még az ellensége - ha egyáltalán akad ilyen - sem mondhatja, hogy nem szellemes. De vajon ő hisz-e a szellemvilágban, az ufók létezésében, elfogadja-e a paranormális jelenségeket? SZELLEM III. A lélekvándorlásban sem hiszek. Ez egy nagyon kényelmes nézet: én már vol­tam, majd egyszer újra leszek... Na, ne! Szilárd meggyőződésem, hogy az élet egyszeri, ezt kell értelmesen, a lehető leghasznosabban eltölteni. Hogy én mi lennék a következő életemben? Ma­gamat ismerve valószínűleg sajtkukac! És hogy mi voltam? Bizonyára egy latin vagy olasz pasas... Ezt onnan veszem, hogy amikor sok évvel ezelőtt először léptem olasz földre, olyan érzésem volt, mintha hazaérkeztem volna. Sokfelé megfordultam azóta, Rómában is már tizenhatszor jártam, de mindig szinte „odabújok” a városhoz... AMIT NEM ÉRTEK” Sok mindent nem értek. Jártam Delhi­ben, láttam a fémoszlopot, ami az isten­nek sem akar rozsdásodni. Miért? Nem tudják. És a Húsvét-szigetek szob­rai? Ki állította fel őket, mikor, minek, és miért éppen annyit...? Ilyen rejtélyes dolgokról szívesen olvasok, szórakoztat a sci-fi, de hinni bennük - azt már nem! Azért az auradologban mégis lehet vala­mi... Egyszer egy társaságban műszerrel méricskélték, kit mekkora sugarú aura­kor vesz körül. Ez általában 60-70 cen­tis, nekem viszont 2,5 méteres aurám van, tehát egy láthatatlan, öt méter át­mérőjű kör közepén élek. Nem is enge­dem meg mindenkinek, hogy belép­jen ebbe! Ha valaki például az akara­tom ellenére hozzám merészel érni, an­nak rácsapok a kezére... PARAFENOMÉN Nem vagyok parafenomén, bár nemrég volt egy rekordkísérletem, amikor kö­zönség előtt, közjegyző jelenlétében, stopperrel mérték: hány viccet tudok elmesélni a megadott időn belül. Egy óra leforgása alatt hetven viccemet sütöt­tem el! Ez már önmagában paranormális - vágy nem? (somos)- Most is mondjak egy viccet1 E nélkül nem mehetek haza? Nos, jó. Kérdés: mi a XX. század leghaszontalanabb találmánya? Válasz: a villany írógép. És miért? Mert ki az a hülye, aki egy villát nyír, pláne géppel... Juj, nem fájt? KI VAN A HANG MÖGÖTT? A repülő igazgató lyet ideérkezésekor a magyar hatóságok­kal is érvényesítte­tett. Szüksége is volt erre. Mint elmondta, minden héten gya­korolhatja a pilótáskodást, mivel ő vezeti azt a gépet, amelynek segítségé­Mark West, a Juventus rádió amerikai operatív igazgatója álmában sem gondolta az 1992-es magyarországi kirándulása után, hogy rövidesen ide fogja kötni a munkája. vei ad a rádió az - Az ország egyébként is a máso- útonlévőknek jó tanácsokat. Átlagosan tíz-tizenkét órát dol­gozik naponta, néha még a hét­végéket is a munkahelyén tölti. E mellett jut még ideje a rádió ko­sárcsapatának edzéseit irányíta­ni. Sőt, kijelentette: ha munka­társainak kedve támadna base­ballozni, akkor nemcsak támo­gatná és edzené őket, hanem még játszana is a csapatban. (b. molnár) dik hazám, mivel szüleim Ma­gyarországról vándoroltak ki Amerikába 1956-ban - árulta el a magyarokhoz való kötődésének titkát az igazgató. így, amikor fel­kérték a magyarországi munkára - a Juventus rádió irányítására - szinte hazajött. Bár hamar megszoktam az itteni viszonyokat, és nagyon jól ér­zem magam, azért egy-két dolog­ban hiányzik Amerika - tette hozzá Mark. Igazi sportember: szülőhazájá­ban ugyanúgy, mint a legtöbb amerikai fiatal, ő is kosárlabdá­zott, baseballozott, és középis­kolás korában űzte az ameri­kai focit. Ezenkívül sportpiló­ta jogosítványt szerzett, ame­Mark West született: 1965. november 9-én, Chicagóban családi állapota: nőtlen végzettsége: matematikus hobbi: fotózás és a repülés 1995. január-május: a Juventus rádió szaktanácsádója 1995. júniu a rádió ope igazgatója

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents