Somogyi Hírlap, 1998. október (9. évfolyam, 230-255. szám)
1998-10-20 / 246. szám
10 SOMOGYI HÍRLAP Közlekedés 1998. október 20., kedd Uralják a terepet Gallytörő rács, széles gumi, erőt sugalló markáns vonalak és nagy teljesítményű motor — ezek a terepjáró ismertető jelei. Megyei körkép A somogyi szakemberek állítják: ma már kapható elérhető árú terepjáró is. A legújabb modelleken kívül ugyanis van olyan 10 év körüli is, ami már megfizethető. Egyre többen vásárolnak ugyanis olyan járművet, ami a hepehupásdombos terepen is állja a sarat. A több rendeltetésű új jármű ára — típustól és felszereltségtől függően — akár két- háromszorosa is az átlagos alsó- és középkategóriásnak. Mégis egyre többet látni útjainkon. A terepjárót vásárlók többsége hivatása miatt vesz ilyen autót. Boldizsár László, a kaposvári Mitsubishi-kiren- deltség vezetője azt mondta: elmúlt az az időszak, amikor valaki csak azért vett terepjárót, mivel az különlegesség. A vevő azt nézi, hogy az adott típus mennyire felel meg igényeinek. Somogybán többnyire a mezőgazdasági és faipari vállalkozók rendelnek terepjárót, illetve a nehezen megközelíthető terepen gazdálkodók. A szakember szerint megyénkben főként a dízelmotorosokat keresik. Ezeknek kisebb az üzemanyag fogyasztásuk, ugyanakkor a teljesítményük — 100-120 lóerő — biztonságos a továbbjutáshoz. Tóth Gábor, a kaposvári Mazda és Kia márkakereskedés vezetője azt mondta: október és december között van a terepjáró-korszak. A kocsiknak mintegy 70 százaléka ilyenkor kel el. Keresik a kisáruszállítóként nyilvántartott, de különleges tulajdonságú modellt. Ez a jármű a csúszós-síkos úton is biztonságos. Népszerű a Kia, a másik távol-keleti márka. Ez a könnyű kezelhetősége folytán már a hobbiautó csoportba is besorolható. Többnyire vadászok és horgászok használják, de jó szolgálatot tesz hosszú családi túrán is. (Harsányi) A terepjárót vásárlók többsége hivatása miatt vesz ilyen autót fotó: lang Lyuk az anyósülésnél Rozsdamarta autók, életveszélyes fékek a vizsgálaton Összesen 94 járművet hoztak az autósok vizsgálatra fotó: lang Róbert Gyenge, életveszélyes fékek keltettek döbbenetét a közlekedési-felügyelet műszaki ellenőrzésén. A hét végén tüzetesen megvizsgáltak minden járművet. Kaposvár Az ingyenes vizsgálatra 94 járművet hoztak az autósok, de szombat délutánig csak 72- t vizsgáltak át. A többiek tulajdonosa igazolást kapott, s ezeket a járműveket 30 napon belül díjmentesen ellenőrzik. Egy hete már tartottak a mostanihoz hasonló akciót, s akkor 81 érdeklődő jelent meg. Az ingyenes ellenőrzésből hagyományt akarnak teremteni, mivel bebizonyosodott: a korszerű gépek segítségével könnyen kiszűrhető a hiba. így jóval egyszerűbb a felkészülés. A bemutatott autók közül meglepően sok volt a hibás fékű. Az egyik kocsinál például 70 százalék volt az eltérés a két fék között. Ha ilyen járművel síkos úton — akárcsak enyhén is fékeznek —, az autó pillanatok alatt keresztbe fordul. Az a kocsi is meglepetést okozott, amelyiknél a gömbcsukló már életveszélyesen elkopott. Kitörhet, és egyszerűen „leül”. Az egyik autó pedig annyira elrozsdásodott, hogy 8-10 centis lyuk tátongott az anyósülésénél. H.M. Hírek 60 baleset az utakon Az ország közútjain a hétvégén szombaton estétől tegnap reggelig összesen 60 közlekedési baleset járt személyi sérüléssel. A karambolok következtében két kerékpáros férfi életét vesztette. A Hyundai vásárol Dél-Ko- rea első számú autógyártója, a Hyundai Motor nyerte a konkurens Kia Motors és leányvállalata, a teherautógyártó Asia Motors értékesítésére kiírt harmadik nemzetközi árverést, de a győzelem még függ a Kiának hitelező bankok jóváhagyásától. Az előző aukció azért volt sikertelen, mert a Kia tetemes, 8,4 milliárd dolláros adósságainak leírását szabták feltételül. GUMI és FAGYÁLLÓ Mügaker Bt. Kaposvár, Arany J. u. 33. ™ Tel.: 82/312-604, 60/368-463* Elhasználtak 337 szondát Személyi sérüléses közúti baleset nem történt megyénkben a hét végi akció során. Az ellenőrzésben két nap alatt 127 rendőr vett részt. Megyei körkép Minden rendőrkapitányság munkatársai részt vett az akcióban, amelynek célja az őszi átállás megkönnyítése volt. Kézzelfogható eredmény volt, hogy ezalatt egy közúti tragédiához sem riasztották a rendőröket. Bánná Dán Erzsébet főhadnagy, a megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának helyettes vezetője elmondta: kiemelten foglalkoztak a gyorshajtók és az ittas vezetők kiszűrésével. Kilenc lézeres sebességmérőt és traf- fipaxot állítottak munkába, s 337 szondát használtak fel. A hét végén 167 feljelentést tettek, s 280 autósra szabtak ki helyszíni bírságot. Tizenegy esetben találtak engedély nélkül közlekedő autóvezetőt, s 22 esetben gyorshajtás miatt tettek feljelentést. Lakott területen belül azok számíthatnak erre az intézkedésre, akik legalább 76 kilométeres sebességgel hajtottak az ötven helyett. Ezenkívül még — egyebek között — az autó rossz műszaki állapota miatt 58 esetben vették le a járműről a hatósági engedélyt illetve a jelzést. —- Azt akarjuk elérni, hogy a járművezetők megértsék: az ő érdekükben tartjuk az ellenőrzést. Reméljük, hogy ez az akció is hozzájárult a balesetek megelőzéséhez — tette hozzá a főhadnagy. Az éjszakai közlekedőket is megállították, külön figyelve az ittas vezetőkre. Azt tapasztalták: szüret idején sokan ülnek az autóba úgy, hogy előtte megittak néhány pohár bort. Megyeszerte 17 ittas vezetőt találtak. A közlekedésrendészeti osztály munkatársa azt mondta: a mostani ellenőrzésnek lesz folytatása. Várhatóan novemberben is tartanak átfogó országúti vizsgálatot. H. M. Fedett virtorlás tároló Marcaliban Tárolás, karbantartás, javítási lehetőség. Érdeklődni a helyszínen: Marcali Autójavító Kft. (OPEL Szalon) 8700 Marcali, Berzsenyi u. 97. Telefon: 85/312-020, 06-60/467-820 (92154) Szerecz Autóalkatrész Kér. Bt. Bukósisakok 98-as modelljeit (Grex) most szezonvégi akcióban megvásárolhatják. Kaposvár, Vásártér u. 4. • Tel.: 82/411-401, 411-403 a SUZUKIT a legjobb áron 6 héten át Siessen, tartó le ne akció! * A a w * késsen! & Krímii > ■■ *0 Öleté**^** Ünnepeljen velünk! Minden típusra sok-sok kedvezmény! Kedvező-hitel - 70% befizetésétől nem kell casco! Az Ön márkakereskedője: SUZUKI BORONGICS KFT. Boglár víkár b. u. 2.85/352-070 | Tehergépkocsik: Ford Transit, VW Transporter, VW LT, Mercedes 207, MB 100 N AUTÓBONTÓ G Y Személygépkocsik: VW, Opel, BMW, Audi, Ford, Mercedes, T 601, Wartburg 353,1.3. Fiat Tipo, Fiat Uno Siófok, 70-es út 107-108 km között Telefon: 84/353-705 Új modellek: Opel Corsa" B", Opel Astra, Opel Omega, VW Passat III. '90-tól Audi 80 '86-tól Ford Fiesta III. '90-től Ford Escort V. '90-tól Ford Orion '90-től A Volkswagen ajánlata Önnek: ÉRTÉKES AJÁNDÉKKAL m m \ Ha mast Volkswagen Pala-# vásárát, ajöarfék extrákat válás stfiot hozzá mát^ofeerosJfaáásiiafi ájaaleMsbát., a mviéltQ érvényét. 9 PORSCHE BANK Ráadásul 1998. október 31-ig minden Polo modellhez két évig ingyenes Casco-t biztosítunk, amellyel akár 300 000 Ft-ot is megtakaríthat. Karg Autó Kft. /Sfc FIGYELEM! Szombat délután és vasárnap délelőtt is nyitval'v^^ Kaposvár, Semmelweis u. 5-7. Tel.: 82/529-560, 529-570 HASZNÁLT GÉPKOCSIK Renault Twingo 1.2 '96 1 425000,- Peugeot 306 XN1.4 '96 1 380000,- +32x11080,Mazda 323 1.8'90 1 200000,Mitsubichi Colt 1.3 '91 950 000,Fiat Tipo 1.6 '89 710 000,Audi 100 2.2 '87 680 000,Wartburg Tours 1.3 '90 360000,- Lada kombi 1.5'93 620 000,A gépkocsik részletre is megvásárolhatók. Lantos Szerviz GMK 8700 Marcali. Rákóczi út 58. Tel./fax: 85/313-018 MKNiUJla Helyszíni műszaki vizsgáztatás. Felkészítéssel az alábbi típusokra zárt technológiás rendszerben. Aro, Barkas, Dacia, Moszkvics, Izs, Lada, Skoda, Polski Fiat, Zuk, Trabant, Wartburg, Audi, Fiat, Ford, Mazda, BMW, Mercedes, Opel, Wolkswagen, Peugeot Személy- és kistehergépkocsikra- Dízel-benzines zöldkártya- karosszéria javítás- ADAC, ÖMCC, AMWB partner hitellevelet elfogadunk. KISS és HEGYI KFT AUTÓSZERVIZ Siófok Ipartelep, Marosi u. 12/b Nyitva: hétfő-péntek 8—17 Telefon: 84/313-511 Mindent egy helyen! 319271 $ Suzuki Születésnap ; 6 évesek lettünk! Ebből az alkalomból október 12-től 6 héten át 6 féle 66 ezer Ft értékű ajándékcsomag közül választhat minden vásárló! Október 24-én, egész nap $ Suzuki születésnapi buli! 10-től 14 óráig szervizünkben ingyenes szolgáltatás.- Fékhatásmérés, fényszóróbeállítás, műszaki átvizsgálás. Várunk minden érdeklődőt! § KAPOS AUTÓ KFT. Kaposvár, Vár u. 16. Tel./fax: 82/312-826