Somogyi Hírlap, 1998. október (9. évfolyam, 230-255. szám)
1998-10-15 / 242. szám
SOMOGYI HÍRLAP 6 Nyugdíjasok 1998. októberl5. csütörtök Az igaz és a szép egysége A Somogy Megyei Önkormányzati Hivatal Nyugdíjas Klubjának rendezvényeit az igényesség jellemzi. Legutóbbi tárlatuk is, amelyet dr. Buzinkay Gyuláné festményeiből rendeztek, erre bizonyíték. Kaposvár- A képzőművészet iránti érdeklődésem már gyermekkoromban megvolt - kezdi bemutatkozását a művész, s rögtön tiltakozik is a titulus ellen, inkább alkotó embernek nevezi magát. - Középiskolás koromban már feste- gettem, később a munkaköröm, a családom annyira lekötött, hogy csak rajzokat készítettem. Amikor nyugdíjba mentem, 1991-ben, a mindig is meglevő alkotásvágyam késztetett, hogy újra elővegyem az ecsetet. Beiratkoztam a Balázs János Körbe, s ott nagyon sok segítséget kaptam mesteremtől, Horváth János Milán festőművésztől. Megbeszéltük a képeimet, s a rossz festményekből is - mert bizony ilyenek is voltak - nagyon sokat tanultam. Huszonöt-harminc év kihagyás után vettem újra elő az ecsetet, s most, hogy életem egy nyugodtabb szakaszába érkeztem, az a célom, hogy másokkal is megosszam azt az élményt, ami engem ér, amikor járom a tájat, s a természet szépsége megigéz. Jónás József tanár, a nyugdíjas klub helyettes vezetője ajánlotta a megnyitó résztvevőinek figyelmébe a műveket. - Érzelmi elszegényedés, lelki eldurvulás jellemzi sajnálatosan korunkat - hangoztatta -, ezért is nélkülözhetetlen az a festői világ, az igaz és a szép egysége, amelynek most részesei lehetünk. Hivalkodás mentes, a lélekre ható képeket láthatunk, parasztudvart, haranglábat, figyelemmel kísérhetjük az évszakok változását Somogyországban. Életízű valóság tárul elénk, az amatőr művész hitelével, de nem amatőr színvonalon. A kiállítás a Megyeháza Galériában tekinthető meg október 30-ig. Katona Csongor Postánkból Özvegy Horváth Imréné, Kaposvár, Martinovics utcai olvasónk írta az alábbi sorokat: 76 éves, beteg özvegyasz- szony vagyok. Szeptember 14-én délután a Szent Imre utcában rosszul lettem, és két kedves hölgy, dr. Paál Lászlóné és Szabó Gábomé sietett a segítségemre, ők egy nyugdíjas összejövetelről tartottak hazafelé. Leállították az EBU 060-as rendszámú taxit, s a gépkocsivezető ingyen hazaszállított. Közben kórházba kerültem, így csak most tudom megköszönni emberségüket, hogy nem mentek el mellettem, hanem segítségemre voltak, amikor bajba kerültem. Jó érzés, hogy eldurvult világunkban is vannak ilyen önzetlen, segítőkész emberek. Rászolgáltak a támogatásra Kedden választmányi ülést tartott a Nyugdíjasok Szervezetei Somogy Megyei Szövetsége. A tanácskozás egy napirenden kívüli előadással kezdődött. Kaposvár Nemes István, a Nyugdíjasok Országos Szövetségének ügyvezető elnöke a kormány nyugdíjemelési elképzeléseivel kapcsolatban fejtette ki ellenérveit, s indokolta a most kezdődő aláírásgyűjtési akciót. Számokkal indokolta, hogy a többség rosszabbul jár. - A törvény szerint járó 20 százalék körüli emeléssel visszakapnánk valamit abból, amit á'z elmúlt években elveFigyelem és felelősség az arcokon FOTO: TÖRÖK szítettünk - hangsúlyozta. Ezután dr. Kolber István, a megyei közgyűlés elnöke szólt a jelenlevőkhöz. Megköszönte, hogy az elmúlt négy évben a megye és a települési önkormányzatok is támaszkodhattak a nyugdíjas szervezetek véleményére. - Nemrég a közgyűlés a nyugdíjas szervezetek munkáját értékelte, s valamennyi hozzászóló elismeréssel méltatta az idősek falvakat összetartó, közösség- formáló szerepét. A nyugdíjas szervezetek rászolgáltak az önkormányzatoktól kapott támogatásra,- hangsúlyozta dr. Kolber István, majd tárgy- jutalmakat és vásárlási utalványokat adott át a választmány tagjainak. K. Cs. Hírek A Hetesi Nyugdíjas Egyesület tagjai hétfőn a patalo- mi szociális otthonba látogattak, hogy baráti szóval, egy kis műsorral színesebbé tegyék a ház életét. Kétórás, népdalokból, táncokból, jelenetekből összeállított bemutatójuk megérdemelt sikert aratott. Hat zsáknyi téli holmit, cipőt, ruhát és néhány tál házi süteményt is vittek a patalo- mi otthon lakóinak. A Nagyatádi Cérnagyár nyugdíjas klubjának negyvennégy tagja a múlt héten nyugat-magyarországi kirándulásra indult. Kőszegi városnézéssel kezdődött a program, majd Fertőddel ismerkedtek. Nagycenken megtekintették a Széche- nyi-kastélyt és koszorút helyeztek el a legnagyobb magyar síremlékén. Kaposváron a gondozási központ klubjaiban minden napra jut valamilyen esemény. Az idősek hónapja sorozat keretében a Petőfi utcaiak igali társaikat Iá-' togatták meg kedden. Tegnap a toponáriak és a Szigetvári utcaiak hasznos egészségügyi tanácsokat hallhattak. A Béke utcai klubtagok Szombathely környékén tettek kirándulást. A Nyugdíjasok kaposvári Egyesületéhez megérkezett az Apeh értesítése a javukra felajánlott személyi jövedelemadó 1 százalékáról. 26 ezer forint támogatást jelent ez az egyesületnek. A vezetőség köszönetét- mond a felajánlóknak. ... hogy tisztán lásson k<l ,4 W/m2K Ha nem hallja, higgyen a szemének! A SOFA hőszigetelt ablakok nem párásodnak és alacsony a hangáteresztő képességük. Minden termékünk speciális hőszigetelő üveggel készül. Az alacsony k érték miatt (ksl ,4 W/m2K) jelentősen csökken a fűtési költség. A SOFA hőszigetelt fa ablakok nemcsak szépek, hanem gazdaságosak is. • 20 %-kal kevesebb fűtési költség • kiváló hőszigetelés • nincs párásodás • kitűnő hangszigetelés • biztonságos vasalatok • könnyű kezelhetőség. És ami még az időtállóan szép faszerkezettel jár: a garancia és a szakszerű szolgáltatás, a gazdag szín és formai választék. t1* Jrfl boBPMBsHHB ... éljen a minőséggel! Kérem, küldjenek címemre részletesebb információt. Név: __________________________________ 9 . Cím: Tel: □□□□ magánvásárló □ SOFA Rt. tervező ;I I kivitelező 1 Kérjük nyomtatott betűvel kitölteni! 9400 Sopron, Terv utca 2. Pf. 73. Tel.: (36) 99/512-119, Fax: (36) 99/512-101 99/512-120 99/512-135 Frissen őrzött szellem Vasoklevél: a diplomaosztás hatvanötödik évfordulóján adják. Kevesen részesülnek benne, hiszen ehhez egészségben át kell lépni már a nyolcadik X-en is. Kaposvár A kaposvári dr. Bodosi Mihályné szeptemberben vette át vasoklevelét a kaposvári tanítóképző főiskola évnyitóján. A tanítók több nemzedéke sajátította el tőle a testnevelés tanítását, ám frissességben, mozgékonyságban túltesz egykori növendékein. — A pécsi tanítóképzőben kaptam meg az első diplomát 1933-ban — mesélte —, onnan jelentkeztem a test- nevelési főiskolára, ahová kétévente húsz diákot vettek csak fel. Tagja voltam a főiskola világbajnok csapatának 1935-ben, felejthetetlen élményként őrzöm a dobogón hallott Himnusz hangjait. A második diploma után a pécsi tanítóképző testnevelőtanára lettem, abban az időben nagy tekintélye volt az egészségre nevelésnek. Saját teniszpályánk, korcsolyapályánk, s minden növendéknek névre szóló korcsolyája volt. 1949-ben a tanárképzőn ajánlottak állást, melyet sajnos három évvel később épp Kaposvár miatt kellett otthagynom. Az előbb végigtekintett több mint egy évtizedbe a háború mellé sűrűsödött a három gyerek születése, az orvos férj fogsága, majd követése Komlóra és Kaposvárra. így lett részese 1951- től az éppen meginduló kaposvári tanítóképzésnek. Megyei bajnok röplabda csapatot nevelt, tornász lányai országos versenyen arattak sikereket, szervezett néptánc- és báboktatást, s hétvégeken versenyekre kísérte a diákjait. Mindemellett ő is ugyanúgy a vacsorafőzés mellett kérdezte ki az iskolás gyerekeit, mint minden más anya, s orvos feleségként sem restellt biciklivel járni dolgozni, bevásárolni. A 26 évvel ezelőtti nyugdíjazás azonban ma is rossz emlékeket ébreszt a tanárnőben, hiszen akkor még tele volt energiával, ötlettel. Diákjainak nemcsak vezényelte a gyakorlatokat, hanem velük együtt végezte. Ez ma, a nyolcvanadik éven túl is meglátszik alakján. Úgy emlékszik, romba dőlt volna minden, ha nem találja meg az utat a további tanításhoz, ha nem adhat órákat még hat évig az ápolónőképzőben anatómiából, latinból és közegészségtanból. A tétlenséget ma sem ismeri, szellemét olvasással, rejtvényfejtéssel tartja karban.. Fosnak tartja a szellemi kondíció megőrzését. Izményi Éva Az ősz kincsei Népviseletben a kaposfői nagymamák FOTÓ: TÖRÖK ANETT Családi délelőtt keretében az óvodások köszöntötték a falu nyugdíjasait az idősek világnapján. Kaposfő- Az ősz a termés betakarításának időszaka, ilyenkor érik be egy esztendő fáradságos munkájának gyümölcse, ezért adtuk a találkozónak Az ősz kincsei elnevezést - magyarázta a címadást Mihályka Józsefné óvónő, a találkozó szervezője. - Régi hagyományokat elevenítettünk fel, csuhéjbábokat készítettünk, betakarítási népszokásokat játszottunk el helyi népviseletben. Műsort adtak az idősek is, énekeltek, táncoltak, ölbevevős mondókákkal kedveskedtek az unokáknak.