Somogyi Hírlap, 1998. október (9. évfolyam, 230-255. szám)
1998-10-15 / 242. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1998. október 15., csütörtök Megyei körkép 3 Hírek Emléktábla Kiss Károlynak Az első magyar röntgenlámpát dr. Kiss Károly készítette platina elektródákkal. Röntgen szerint a század elején az ő lámpája volt a legtökéletesebb, felvételei a legjobbak. A Balaton-parti városban hunyt el 1914-ben a kiváló tudós, akinek emléke előtt tegnap a családi kriptában elhelyezett emléktáblával tisztelgett az utókor. Az ünnepi köszöntőt Szűcs László polgármester mondta, dr. Kiss károly tudományos érdemeit dr. Martos János, a Magyar Radiológusok Társaságának helyettes főtjtkára méltatta. Kivetette a víz A vízi rendőrök tegnap megtalálták annak az asszonynak a holttestét, aki a kedd éjszakai viharos szélben tűnt el egy férfival együtt. A fűzfői öbölben horgásztak csónakjukból, amikor az óránként 100 kilométeres erősségű szél elsodorta őket. A nő holttestét Szabadi-Sóstónál vetette partra a Balaton. A férfit még mindig keresik. Tibol-festmények Tibol László nagybajomi művésztanár akvarelljeiből, valamint Fábos György hősi emlékműterveiből nyílt kiállítás Pécsen a Gyöngyszem galériában. Az október 30-ig látogatható tárlatot Kertész Sándor kaposvári festőművész ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. Hibridekről Jádon Kukorica fajtabemutatót tartottak tegnap Somogyjádon. A Pioneer Hi-Bred szervezte a találkozót, amin több mint 40 helyi és környékbeli szakember vett részt. Összesen 22 fajta hibrid kukoricát néztek meg. A szeszélyes időjárás ellenére kedvező hozamot értek el, hektáronként több mint 10 tonna volt a termésátlag. Az érdeklődők hallhattak a cég legújabb termékeiről, akárcsak a kutatási eredményekről, és a tervekről. Külföldiek Kányán Két nyugdíjas német család vásárolt a közelmúltban üresen álló ingatlant az 526 lakosú Kányán. A település önkormányzata arra számít, hogy a jövőben még több külföldi talál itt megfelelő ingatlant, s telepedik le a faluban. Ezzel csökkenhetne az üres és elhagyott állapotban levő lakások száma, másrészt a porták rendbetétele után megváltozhatna a község képe és emelkedhetne az idegenforgalom. Életet a könyveknek Elhasznált könyveket kötnek újra, folyóiratokat fűznek össze a megye valamennyi könyvtára számára a Megyei és Városi Könyvtár könyvkötő műhelyében. Viaszpecsétes oklevelek és díszdobozok készítésével is foglalkoznak, általában az önkormányzatok megrendelésére fotó: török anett Fidesz: vitaképes önkormányzatot Kampányzáró politikai nagygyűlést tartott, tegnap este a kulturális központban a Fidesz-MPP. Az összejövetelen elhangzott: a párt polgármesterjelöltjét, Majer Istvánt az FKGP, az MDNP és az MDF is támogatja. Marcali Amikor a Fidesz a polgári Magyarországért programot meghirdette, a polgárokkal kötött szövetséget — mondta tegnap Hódos Árpád Marcaliban. Hozzátette: a Fidesz marcali csoportja is ezt tartja szem előtt, és egyetlen párttal sem köt politikai alkut az utolsó pillanatban, mivel a legfontosabb szövetségeseikben, a választópolgárokban ingatná meg a pártjukba vetett bizalmat. Hódos Árpád elmondta, minden körzetben indítottak jelöltet és a város testületébe legalább három képviselőt szeretnének delegálni. A megyei listára két marcali fideszes neve került: polgármesterjelöltjük, Mayer István a negyedik a sorban, Hódos Árpád pedig a hatodik helyen indul a voksokért. Elhangzott az is: a kormányzó párt marcali támogatói sok jó tapasztalatot szereztek, politikai ellenfeleik - elsősorban az MSZP - azonban csalódást okoztak, mivel negatív kampányt folytattak ellenük. Majer István, polgármesterjelölt programját ismertetve elmondta: sikere esetén a polgárokért fog tevékenykedni, hiszen meggyőződése, hogy csak velük összefogva lehet eredményes a munka. A feladatok közül kiemelte egy vitaképes önkormányzat létrehozását, a közpénzek ellenőrizhetőségének megteremtését, az ipari park benépesítését, a kórházfejlesztést és a fürdőberuházás megindítását, a polgárok érdekeinek szem előtt tartásával. (Fábos) Téli meleg százezerért (Folytatás az 1. oldalról) Siófokon mindez valamivel kevesebbe kerül, tudtuk meg Szabó Zoltántól, a Siokom Rt műszaki igazgatójától. Elmondta, az 1133 központifűtésű lakásban három éve szűnt meg az átalánydíjas elszámolás. Amióta hőmennyiségmérés van, a radiátorok termosztatikus szelepe révén a megtakarítás akár 40 százalékos is lehet. Keszi László, a Prometheus Rt atádi kiren- deltségvezetője elmondta, a 240 háztartást érintő távhőszolgáltatás díja az átlagos kétszobás példára vetítve 6400 forintba kerül. Nagyatádon termálvíz-energiát is használnak, ami némiképpen csökkenti a költségeket. Kevesebbet kell fizetni akkor is, ha a 10 emeletesekhez és az üzletekhez mind több környező lakás, ház csatlakozik. Jövőre többüket megkeresi a szolgáltató árajánlattal. Az összehasonlítás egyre nehezebb a technikai különbözőségek, az elszámolásnál alkalmazott eltérő feltételek miatt, hangsúlyozták szakemberek. Kaposváron ettől a hónaptól a a ténylegesen elfogyasztott energia alapján fizetnek a fogyasztók, a fogyasztás és a havi előlegek figyelembevételével a fűtési idény végén tartanak elszámolást. A mérés területi hőközpontokban történik, ezt a hőmennyiséget osztják föl az érintett fogyasztók között. Azonban még ezt a kört is lehet szűkíteni, a 330 lépcsőházból tavaly 22, mostanra pedig már több mint 110 tért át erre a mérési módszerre. Ma nemcsak a távfűtés szezonja kezdődött el, a hideg napok az egyedi gázos vagy széntüzelésű házak tulajdonosait is fűtésre késztetik. Az egyedi, szabályozható rendszerek takarékosabbak. A széntüzelés viszont kemény tél esetén legalább annyiba - 60-80 ezer forintba - kerül, mint a központi kazánokból, rossz szigetelésű házakba, hálózati veszteséggel érkező hőenergia. B. T. Dr. Gyenesei István mérnökközgazdász, ismert közéleti ember, a SOMOGYÉRT Egyesület elnöke, és választási listavezetője, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke, önkormányzati képviselő. Sok éven át a megye irányító testületének választott vezetője. Jó érzékkel ismeri fel a helyes irányokat, és időben meghozza a szükséges döntési Hajlíthatatlanul kiáll a településekért, és az itt élő emberekért. Köszöntőm az Olvasót! Túlságosan is somogyi vagyok. A közhatalom nehéz szolgálatát évekig tisztességgel végeztem. Ha megszólítanak újra vállalom. Megköszönöm, ha tovább segíthetek az útkeresőknek és a jó úton haladóknak. Az úton találkozva ne fordítsuk el fejünket egymástól, kérdezzük meg a másikat, kell-e és miben segíteni, hogy mindketten tovább haladhassunk. Ránk, rám számíthatnak. Az élet legkevésbé a politikáról szól. A valós értékek mások A politikusok pedig ne higgyék, hogy az időszámítás velük kezdődik. Aki vezető,jól teszi, ha időnként elgondolkodik, mi az, amire az emberek vágynak. Ne a másikat akarjuk mindenáron legyőzni, hanem Önmagunknál próbáljunk jobbak lenni, s ennek az itt élő emberek lesznek a haszonélvezői. A SOMOGYÉRT Egyesület jelöltjeit, egy erős és jó csapatot ajánlok figyelmükbe. A szavazólapokon keressük a szárnyaló "S" betűt. Tudjunk és akarjunk egymásra figyelni. 1998 októberében barátsággal jegyzi e sorokat (Fizetett politikai hirdetés) Dr. GyCtlCSCl 1st Vilii ____ VÉLEMÉNYÜNK T akarékláng Somogybán fogyasztóbarát a távhőszolgáltatás, hallom szakemberektől, Siófok egyenesen dobogós a legkedvezőbb tarifák versenyében, Nagyatádon is szívet melengető számlával kopogtat a díjbeszedő, és most már Kaposváron is van remény, a hőmennyiségmérők objektivitása nem tűr több vitás kérdést: amennyi hőt „fagyasztott”, annyit fizet a polgár. Hallom azt is, a nyugati lakossági díjaknak csupán negyven százalékát fizeti a magyar, a magyarnak, per- V sze, ettől nyomban fölmegy a pumpája, hát hol van a mi ' bérünk a nyugatiakéhoz!, kérdezi, s felindultságában máris annyi hőenergiát termel, hogy kifűthetné vele a kilencven légköbös nappalit. Október 15-öt írunk, a távhőszolgáltatók bedörrentették a kazánokat, a hőmérő higanyszálának emelkedésével szépen emelkednek-kerekednek majd a számlaösszegek is. Tavaly átalánydíjasán egy fél minimálbérbe került a megyeszékhelyi meleg havonta, ma van, ahol az egyedi gázzal vetekedve 6-7 ezerért mérik a fűtést. Vagy még kevesebbért, de a magyar ez esetben erősen spórol, sűrűn tekergeti a termosztatikus radiátorszelepet, szemét gyakran veti a hőmérő higanyoszlopának mélységeibe, és éjjel húsz fekvőtámasz per órás sebességgel közlekedik a lakásban, nehogy kihűljön reggelre. Ekkor már csak Szaratovnak becézik a haverok. Őt, aki azért dolgozik, hogy ne csak a táv- hősöknek jusson az ő felettébb népszerű béréből is fizetéséből, hanem a vizesek, a villanyosok is megkapják, ami jár nekik, és a közös költség, a lakásbiztosítás, meg a gyerek iskoláztatása se kerüljön ebek harmincadjára. Fizet a magyar. És a somogyi még örülhet, hogy az átlag alatt mérik neki a meleget, nem úgy a nyugatiaknak, akik több mint a dupláját fizetik... Jó-jó, az afrikai bantuknak még nálunk is jobb, mázlisták, nekik a távhő szériafelszerelés. Balassa Tamás A fürdő lesz az eltartó (Folytatás az 1. oldalról) Mindezt a pályázati lehetőségek eddiginél jobb kihasználásával és a helyiek, s az innét elszármazottak mozgósításával remélik elérni. — A helybeliekre a falusi turizmus, falusi vendéglátás kialakításában számítunk, ez ugyanis még gyerekcipőben jár nálunk. Ázokat a szakembereket, politikusokat pedig, akiknek fontos a falu, szintén szeretnénk magunk mögé állítani. Csík László elmondta: első lépésként idegenforgalmi hetet szerveznek, amelyre valamennyi a Csokonyavisontá- ról elszármazottat meghívnak. Megismertetik velük a fejlesztésre vonatkozó terveket. Növelik az üdülőövezetet, továbbfejlesztik az orvosi ellátást. — Üdülőövezetté szeretnénk nyilváníttatni, s a megfelelő módon kiépíteni a közeli szőlőhegyet, ahol már ma is víkendházak állnak — mondta. — Parcellázást, út- és kerékpárút-építést tervezünk ide. Á vizeink már gyógyvizek, a következő lépés lehet a fürdő gyógyfürdővé nyilvá- níttatása. Rendszeres orvosi felügyelet már most is van, a közeljövőben szeretnénk ezt állandóvá tenni. Csokonyavisontán már ma is a termálfürdő az egyik legfontosabb munkáltató, de ha mindezek a tervek megvalósulnak, akkor a fürdő néhány éven belül olyan szintre fejlődik, hogy eltarthatja az egész falut — ígéri Csík László. N. L. Somogy az ország elismert r Részletek a megyei programból: Az erős megyei önkormányzat jó egészségügyi, szociális és oktatási szolgáltatást eredményez. • a megye feladata a települések segítése; • elősegítjük, hogy minden 500 fő alatti településen falugondnok szolgálja a lakosságot, főképpen az idős embereket; • továbbra is kollégiummal, ösztöndíjjal támogatjuk az egyetemistákat, főiskolásokat; • gyermektáborok fenntartásával segítjük, hogy 14 000 somogyi gyermek eljuthasson a Balatonra; • törődünk a nyugdíjasokkal, az idős, beteg, önmagukról gondoskodni nem tudó emberekkel, akiknek életét az ellátás több formájával (étkeztetés, gondozás, segélyezés) tudjuk segíteni; • támogatjuk a rendőrség és az önkormányzatok szoros együttműködését a bűnmegelőzésben. (Fizetett politikai hirdetés) A megyei közgyűlési elnökjelöltünk; Dr. Kolber István tősgyökeres somogyi • 44 éves • jogász • területfejlesztési szakember • családos, 2 gyermek apja a megyei közgyűlés elnöke Támogassa Őt! Szavazzon az MSZP 2 -es listájára/