Somogyi Hírlap, 1998. október (9. évfolyam, 230-255. szám)
1998-10-14 / 241. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1998. október 14., szerda Megyei körkép 3 Festészetet tanulnak Jelenleg csendéleteket festenek, de hamarosan az építészet díszítő festészetét, a táblaképek, freskók, mozaikok technikáját és történetét is tanulmányozni fogják a kaposvári Iparművészeti Szakközépiskola új szakának diákjai. Heti 34 órában, Szabados János Mun- kácsy-díjas festőművész, szakvezető irányításával sajátítják el a műfaj jellemző vonásait fotó: lang A SOMOGYÉRT Egyesület sikerének titka: figyelünk az emberekre Mertünk egy irányba határozottan elindulni. Nem álltunk meg útközben. Haladunk bátran és segítünk másoknak is elindulni. "SOMOGYÉRT” A MEGYEI SZAVAZÓLAPOKON 239 településen Barcson, Marcaliban. Nagyatádon, Siófokon 8-as szám alatt 3-as szám alatt SOMOGYÉRT SOMOGYÉRT SOMOGYÉRT Egyesület SOMOGYÉRT Egyesület DR. GYENESEI ISTVÁN FARKAS ISTVÁN PAPSZT LAJOS BERKES LÁSZLÓ DR. MOHR TAMÁS ORMAI ISTVÁN JUHÁSZ JÁNOS KRUPPAI GYŐZŐ HENGER JÁNOS HUMPOK JÓZSEF és további 88 jelöltünk és további 21 jelöltünk A KIHÍVÁST. VÉLEMÉNYÜNK Turizmust alapoznak Több mint húsz nagyobb turistacsoport — 700 ember — kért az idei hajózási szezonban engedélyt a határőrségtől drávai vízitúrázásra. A nemzeti parkba egész évben érkeznek csoportok, hogy a barcsi természetvédelmi szakemberek kalauzolásával ismerjék meg a Dráva-vidék növény és állatvilágát. Rövid ideje már sétahajó is járja Harkány és Barcs között a határfolyót. Barcs kikötőt, sétányt és Dráva- strandot épít, a falvak pedig gőzerővel keresik a saját arcukat, és azt a többletet, amit csak náluk talál majd meg az idelátogató. Turizmust alapoznak most a Dráva mellett. Lassan, nehézkesen, de valami elkezdődött. Igaz, egy- • előre csak a pénzt viszi, hiszen nem két fillér nárcisz-napot, alkotótábort szervezni Babócsán, rendezvények, bálok sorát tartani Szulokban, folyamatosan fejleszteni a fürdőt Csokonyavisontán, kikötőt és sétányt építeni Barcson. Hogy mégis ezt teszik, az azt jelenti: az itt élők végre megértették, hogy az adottság nem elég, meg kell tanulni élni is vele. S a kezdeti eredmények mutatják: nemcsak muszáj, érdemes is ezt megtanulniuk. Nagy László Döcögős a rakodás Kölcsönvagon segít a szállításban Esélyt adó társulások (Folytatás az 1. oldalról) Hiába ér idejében céljához az áru, ha a behajózás a tervezettnél tovább tart. Ilyenkor a vasúti kocsi ideiglenes raktárként működik. A szakemberek ezekre a gondokra is találtak megoldást: a MÁV segítséget kapott a szlovénektől és vasúti vagonokat bérel a román társaságtól. Somogy- ból most főként búzát, kukoricát és fát szállítanak. A legtöbb kocsit — többek között — Kaposváron, Mernyén, Somogyváron és Karádon rakják meg. Az úticél általában Horvátország vagy Szlovénia. A fát leggyakrabban Olaszországba szállítják. Időközben a cukorgyárban is megkezdődött a kampány, az elmúlt napokban folyamatosan érkezett a cukorrépa. Eddig mintegy 13 ezer tonnát hoztak. — Úgy tűnik, hogy a „hőskort” egyelőre nem érjük utol. A '80-as évek végén még naponta 60 kocsit is megrakodtunk. A munkát azonban most már önürítős kocsik is segítik; a gabona ki- és berakodásakor értékes órákat lehet megtakarítani — tette hozzá. Az idén szeptember végéig 5427 kocsi fel- és leadását végezték, s több mint 138 ezer tonna árut fuvaroztak. H. M. Az európai csatlakozás és a közigazgatás egyaránt azt kívánja, hogy az önkormányzati intézményrendszert a települések nagyságához és a feladatokhoz igazítsák — mondta tegnap dr. Kiss László alkotmánybíró, a JPTE professzora. SOMOGYSIMONYI A közigazgatási reformról szervezett tanácskozáson elhangzott: 1990 óta egy „felin- dultságból elkövetett” ön- kormányzati rendszer működik hazánkban, s a fejlődés bizonyos távlatait is eltorlaszolja a települések elől — mondta dr. Kiss László alkotmánybíró. A probléma nyitját A 35 ezer somogyi cigány képviseletét vállaló megyei cigányszövetség a jövőben érdemben akar részt venni a megyei közgyűlés munkájában. Ezt Bogdán Péter kampányfőnök mondta tegnap este Kadarkúton. Kadarkút Segíts, hogy segíthessünk címmel tette közzé megyei választási programját a Somogy Megyei Cigányszövetség a választási nagygyűlésen. Ebből kiderül, hogy 1990-1998 között a cigány kisebbségnek nem volt képviselete a megyei önkormányzatban. Most szervezett formáabban látja, hogy hazánkban a sűrű településhálózatú, aprófalvas struktúrájú önkor- mányzatí rendszerhez rendelték a Nyugat-Európára jellemző, nagy településekre kitalált hatásköri modellt. A gond megoldásában a központi irányításnak kell vezető szerepet vállalni. A leghatékonyabb — dr. Kiss László szerint — az lenne, ha létrejöhetne egy közigazgatási minisztérium, amely összehangolná a településeken folyó munkát. Ezt egyelőre nem is tervezik. Az viszont biztos, hogy a közeljövőben a köz- igazgatás fejlődése az önkéntesen szerveződő, kötelező társulásos formában valósul meg. Ezek a társulások a korban is szeretnének részt venni a megye életében. A társadalom minden területére kiterjedő programjuk középpontjában a helyi cigányság felemelése áll. Ennek érdekében segítik a civil kisebbségi önszerveződéseket, önkormányzatokat és azonnali helyzetfelmérést készítenek. Fontosnak tartják az egyéni és társas vállalkozások támogatását, a cigányság földhöz juttatását és a közhasznú foglalkoztatás szélesítését. Nagy figyelmet fordítanak a gyermekekre és a fiatalokra: taníttatásuk, megfelelő ellátásuk biztosítása mellett kiemelt szerepet kap az egészséges életmódra nevelés. A cigányszövetség a menyezetvédelem, az idegenforgalom , vagy a szolgáltatások fejlesztése érdekében szerveződnek. Ehhez arra is szükség lesz, hogy a kormányzat el- varrja a finanszírozás fércszálait, s jelentősebb forrásokhoz juttassa az önkormányzatokat. Dr. Németh Jenő, a megyei közigazgatási hivatal vezetője elmondta: ez a fejlődés az államigazgatást is érinti. A Németországra jellemző igazgatási struktúrák alakulhatnak ki, amelyek nem sértik majd az önkormányzatok önállóságát, de több területen kötelezővé teszik az együttműködést. Az átalakuló igazgatási szervezeti rendszer első szintje a tervek szerint a városkörnyék lesz. (Fábos) gyei önkormányzati választásokra két listát állított. A 10 ezer lakosnál nagyobb településeken a barcsi Balog Zoltán vezeti a listát, őt a nagyatádi Ignácz János, a siófoki Németh Lajos és a marcali Bálint József követi. A 10 ezer lakos alatti településeken a listavezető a barcsi Balogh Imre, őt a vízvári Bogdán Péter követi, inaid a látrányi Kolompár György, a csurgói Kiss Tibomé, a babó- csai Berényi László, a iábodi Bogdán János, a kisbajomi Kakas József, az ötvöskónyi Somogyi Sándomé, a lengyeltóti Orsós György, az öreglaki Virág János, a kapolyi Orsós Aranka és a kaposvári Kom- pák György a sorrend. L. J. HÍREK Pályázati pénz Gesztinek Az útalaptól elnyert négy mii lió forintos pályázat segítségével Somogygesztiben 800 méter hosszú járdát építettek A munkát a Marcali Közút Kft. végezte, mintegy hat millió forintért. Somogygesztinek a beruházáshoz két millió forinttal kellett hozzájárulni Bántalmazták a vezetőt Ismeretlen tettesek bántalmazták a Kaposvári Tömeg- közlekedési Rt egyik helyi autóbuszjáratának vezetőjét, miután az utazásra jogosító jegyet illetve igazolványt kérte tőlük. Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt rendelt el nyomozást a kaposvári rendőrkapitányság. Gázt kap Bálványos Hét község összefogásával indult el a gáz bevezetése Bálványoson. Ezért a beruházásért a falu lakájnak ingatlanonként 68 ezer forintot kell befizetniük. A havi tízezer forintos részleteket már április óta fizetik a lakók. A munkálatokat várhatóan nyolc napon belül befejezik. Technikából versenyeztek Meghívásos technika vetélkedőt rendeztek tegnap a Honvéd utcai iskolában az intézmény alapításának 30. évfordulója alkalmából. Az öt kaposvári iskola csapatai közül — a Meződiné Verebes Györgyi vezette zsűri — a Kodály iskola tanulóinak teljesítményét értékelte a legjobbnak, második lett a II Rákóczi Ferenc iskola, har madik pedig a Kisfaludy utcai általános iskola csapata. A cigányszövetség listái Kényszerszabadságra küldték a jegyzőt Fogarasl László mernyei polgármester írásban közölte Farkasné dr. Sze- csődi Erika jegyzővel: szeptember 28 - október 16. között vegye ki a szabadságát. Mernye A polgármester szabadságra küldheti alkalmazottját, ám arról egy hónappal korábban kell értesítenie, egyeztetve vele az időpontot. Mivel ez nem így történt, a törvényesség őre tudatosságot lát a kényszerszabadság mögött.- Mióta jegyző vagyok, nem fordult velem ilyen elő - mondta Farkasné dr. Szecsődi Erika. - Most viszont - ötödmagammal - én is a riválisa vagyok, hiszen indulok a polgármesteri székért. Persona non grataként ezért akart távol tartani a hivataltól a választás előtti hetekben. Polgármester és jegyző ellenfél lett, és a törvényesség őre hiába válaszolt ugyancsak írásban: nem ért egyet a szabadságolásával és el akarja látni a feladatát. Levelére nem reagált a polgár- mester.- Persze, hogy nem, hiszen nyáron csak a szabadsága feléről nyilatkozott, a másik feléről nem. 41-ből 21 napot jelölt meg. Ezért én úgy döntöttem: itt az ideje, hogy kivegye a szabadságát, hiszen a választások után már nem lenne rá módja, úgyis annyi lesz a munka - mondta Fogarasi László polgármester. - Különben is: a testület egyetértésével határoztam így, s a közigazgatási hivatal véleményét is kikértem. A testületi tagok egyébként fel akarták függeszteni Farkasnét, mert velem együtt etikátlannak tartják, hogy jegyzőként indul a választáson.- Miért nem adta ki előbb a szabadságát?- Azért, mert szeptember 8-án csak azt tudtam meg tőle, hogy vélhetően ő is indul a választáson, ám 25-én az utolsó pillanatban adta le a kopogtatócéduláit, így akkor vált biztossá, hogy komoly a szándéka. Terveiről ő sem tájékoztatott időben, így én sem egyeztethettem vele a szabadságolásáról.- A szabadság ideje alatt ki a törvényesség őre Mernyén?- A jegyző helyettese. Farkasné dr. Szecsődi Erika a megyei közigazgatási hivatalt is felkereste, és elmondta kényszerszabadságolásának történetét. Ott azt az írásos választ kapta: ha úgy érzi, hogy jogsértés történt, forduljon a Munkaügyi Bírósághoz. Farkasné még nem döntött: indít-e pert a polgár- mester ellen. Lőrincz Sándor Kedves Nyugdíjas Társaink!--------------------------------------------\ A 20% -os nyugdíjemelés több, [ mint az átlagosan 14,5%-os Támogassuk azokat, akik munkás életútunkat biztonságos jövővel, magasabb nyugdíjjal kívánják megbecsülni! Szavazzunk az MSZP községi, városi jelöltjeire és a megyei 2-es listára! Nyugdíjas Egyesület Somogyjád J-' ■ :il'í p..'. '■ ____ - ___ i