Somogyi Hírlap, 1998. szeptember (9. évfolyam, 204-229. szám)

1998-09-26 / 226. szám

1998. szeptember 27. Biciklin a zászlófelvonó A nemzeti ünnepeken az ál­lami zászlót felvonó 188 centiméteres katonára alig­ha figyelt fel különöskép­pen valaki Is. A 32. Buda­pest Őrezred díszzászl óaljá­nak századparancsnokáról, a 29 éves Szabó Attila fő­hadnagyról így aztán azt Is kevesen tudhatják, hogy nagyatádi és éppenséggel egy őrültnek tűnő vállalko­zásba kezd. A részletekről holnap délelőtt a Magyar Honvédség Művelődési Há­zában hallhatnak majd az Újságírók. A Somogyi Hírlap Vasárnap Reggel azonban korábban kelt, s így tegnap délelőtt Nagyatádon elkísér­hette bevásárolni a nagy út­ra készülő katonát Fodor Lajos altábornagy, a Ma­gyar Honvédség vezérkari főnö­kének első helyettese eddig alig­ha írt alá olyan parancsot, mely szerint egyik katonája fogja a kerékpárját, menjen el két hó­napra Ausztráliába, s ha már ott van akkor Perth és Sydney kö­zött tekerjen le 4580 kilométert. Az őrültnek tűnő ötletek az ugyancsak nagyatádi fotós, eM. Soós György műhelyében szü­letnek. A fotós és Bokodi Béla újságíró korábban már részt vett egy hasonló vállalkozásban. Ak­kor a székesfehérvári Mészáros Jánost kísérték el, aki kerékpár­jával átvágott az ausztrál sivata­gon. Most a honvédség által is támogatott vállalkozásban a ma­gyar speciális olimpikonokra A nagyatádi Szabó Attila főhadnagy a 32. Budapest Őrezred díszszás- zlóaljának századparancsnoka fotó: eM. soös györgy akarják felhívni a figyelmet és őket akarják támogatni a külön­böző bevételekből. Szabó Attila a holnapi sajtótájékoztató után még elköszön a katonatársaitól, szerda reggel pedig felül a Ma­lév 610-es londoni járatára, hogy onnan Los Angelesen keresztül Sydneybe utazzon. Ott áll össze a csapat: Szipola Antal üzem­mérnök, eM. Soós György fotó- riporter és Bokodi Béla újságíró. Autóval mennek Perthbe, ahon­nan várhatóan október 10-én rajtol el Szabó Attila. Naponta átlagosan 190 kilométert kell majd letekernie. Miközben kré­mek és élelmiszerek között vá­logat elárulja, hogy a legutóbbi nagyatádi iron mann versenyen 3800 métert úszott, 180 kilomé­tert kerékpározott, 42195 métert futott 10 óra 20 perc alatt, s így az amatőrök kategóriájában el­ső, az abszolút rangsorban ti­zennegyedik lett. Felkészült a nagy próbatételre. — A csomagok rendben van­nak? — Nehéz eldönteni, hogy mit vigyek magammal. Egy öltöny egyenruhát mindenképpen. Anyukám egész nap süt, mert a hazai ízeket el kell vinni. Több váltás sportfelszerelést és cipőt viszek, s persze a kerékpárt is — A tervek szerint a mostani próbatételt jövőre újabb figye­lemreméltó kerékpárút követő Darwin és Sydney között, majd a sydney-i olimpia évében Cape Yorkból kerékpározom az olim­piai stadionba. Mindehhez se­gítséget nyújt a vállalkozás fő­védnöke Fodor Lajos altábor­nagy és örülök annak, hogy véd­nökséget vállalt Ormai István, a szülővárosom polgármestere is. — És távollétében ki húzza fel a zászlót az országház előtt? — A kollégák helyettesíteni fognak. Nagy Jenő Túráztak a zöldpontosok Az utóbbi évek legnagyobb tömeget megmozgató kerék­pártúráját rendezték szom­baton Kaposváron és a kör­nyező Zselicségben. Tegnap bonyolították le a nagy sikerű Zöldtusa versenysorozat negyedik kihívását, a zselici ke­rékpártúrát. A több mint 250 résztvevő — évek óta nem indul­tak ilyen sokan Somogybán ke­rékpártúrán — három táv közül választhatott; 20, 40 és 80 kilo­méter szerepelt a programban. A legtöbben a házigazda Gárdo­nyi Géza Általános Iskolából, valamint a Bartók, a Kisfaludy, a Kodály, a Berzsenyi iskola és a Katolikus gimnáziumból vettek részt a túrán. Szerencsére az időjárás is a kegyeibe fogadta a bátor túrázókat, az amúgy is jó hangulatot pedig csak tovább fo­kozta, hogy „zárszóként” 100 ezer forint értékű ajándék talált gazdára. A lelkes szervezők — a Kapos­vári Zöldpont Életmódklub és a Gárdonyi Géza Általános Iskola — gondoltak a legkisebbekre, az óvodásokra is. Nekik a Cseri parkban rendeztek külön prog­ramot, amelyen mintegy 20 kis­gyermek mozgott és szórakozott remekül. (Fenyő) Több mint kétszázötvenen vettek részt a Zöldtusa versenysorozat negyedik kihívásán, a zselici kerékpártúrán fotó: horváth mönika Kilencedik oldal Sport Somogyi elnök az MLSZ új bizottságának az élén Szilvási a zárt kapuk mögött Kovács Attila, az MLSZ elnö­ke a most életre hívott Ad- Hoc Ellenőrző Bizottság el­nökévé nevezte ki Szilvási Józsefet, az MLSZ elnöksé­gének tagját, a SLASZ elnö­két, egyidejűleg akkreditál­ta a dr. Szepesi György által vezetett Nemzetközi Bizott­ságba is. E két újabb fel­adat ismét csak kihívás az egykori FIFA-bíró számára. — Milyen elképzeléssel hív­ták életre az Ön által vezetett bizottságot? — Korábban külön műkö­dött a Játékvezető Biz ottság (JB) és a Mérkőzéseket El­lenőrző Bizottság (MEB) — mondta Szilvási József. — Ezek összevonásából szüle­tett a mostani. Az elnökség álláspontja szerint — miután egy-egy mérkőzés játékveze­tése és rendezése azonos célt szolgál — nincs szükség a külön történő ellenőrzésé­re, így az eltérő irányításra sem. — Kik a tagjai az új testü­letnek? — Három főből áll a bi­zottság; mellettem Kovács Attila MLSZ-elnök a ver­senybizottságot, Kőrös Lász­ló egykori futballbíró pedig a játékvezetőket képviseli. — Érdekes szituáció, hi­szen Kovács Attila - aki Önt most kinevezte — igya beosz­tottja lett, de mint MLSZ-el- nök továbbra is a felettese maradt. — Ez így valóban kissé furcsán hangzik, de a fel­adatkörök jól elhatárolha­tók, s miután nincsenek át­fedések, ezért a munkát sem zavarják. — Meddig szól a megbíza­tása, és melyek a legfonto­sabb feladataik? — 2002-ig szól a mandátu­munk, s elég sokrétűek a fel­adataink. Mi koordináljuk az MLSZ huszonnégy MEB ellenőrének tevékenységét, gondoskodunk arról, hogy a három legfelső osztály vala­mennyi mérkőzésén mindig legyen ellenőr. — A nevéből is következ­tetni lehet a Nemzetközi Bi­zottság teendőire. — E testületet — amelynek én új tagja vagyok — dr. Sze­pesi György hosszú évek óta jól irányítja. A feladata vala­mennyi FIFA és UEFA által megszabott nemzetközi te­vékenység ellátása. — Mint hallottuk, Ön vál­tozatlanul ellenőrként is lá­togatja a mérkőzéseket; e mi­nőségében volt jelen a hatal­mas botrányt kavaró Újpesti TE-Ferencváros összecsapá­son. — Valóban élőben és test­közelből szemlélhettem a történteket. Mit mondjak, megdöbbentő volt, még minket — hivatalos szemé­lyeket is — a hátsó kapun menekítettek ki a találkozó után. Magam is vallom, hogy sürgős lépésekre van szükség, még mielőtt egy a heyselihez hasonló tragédia bekövetkezne. — Gondolom, az MLSZ rendkívüli elnökségi ülésén e véleményének hangot is adott. — Részletes írásbeli jelen­tést tettem az elnökség asz­talára. Magam is szorgal­maztam, hogy forduljunk segítségért a kormányhoz, mert hathatós lépéseket tör­vénymódosítás nélkül nem lehet tenni. Szilvási József ezen a hét­végén sem „nyugodhatott”, hiszen tegnap este a „zárt kapus” Ferencváros-Győri ETO FC mérkőzés hivatalos ellenőrzését is őrá bízták. Amikor ez a riport készült, még nem tudhatta, hogy az Üllői úti néptelen lelátók mennyire maradtak „né­mák”. Jutási Róbert Gipszben Filipovics Pénteken este a több mint 40 pontos vere­séggel végződött bajnok Albacomp-SZÜV el­leni kosármérkőzésen súlyos sérülést szen­vedett Gordan Filipovics, a Kaposvári Klíma- Vili Purina SE játékosa. A center belső boka- szalag-szakadást szenvedett, így be kellett gipszelni a sérült bokáját, s nagyon úgy néz ki, hogy sajnos nem kerülheti el a műtétet. Edzőváltás Barcson Ma 15 órakor lép pályára egymás ellen a ta­valy még NB Ill-ban szerepelt Barcs SC és a nagy terveket szövögető Lengyeltóti. A Drá- va-parti együttes kispadján — amelynek egy osztállyal lejjebb sem megy valami fényesen — már az új edző foglal helyet; Szabó Nán­dor helyét Otártics István foglalja el. Instruktort keresnek A Magyar Labdarúgó Szövetség új megyei és fővárosi utánpótlás instruktori hálózatot akar kiépíteni. Ezért várják azoknak a pályá­zatát, akik erkölcsi bizonyítvánnyal, közép­vagy felsőfokú iskolai végzettséggel, edzői, szakedzői végzettséggel és utánpótlás edzői gyakorlattal, valamint labdarúgó játékos­múlttal rendelkeznek. Legkésőbb október 15-éig lehet benyújtani a pályázatokat a me­gyei és fővárosi labdarúgó-szövetségeknél. További bővebb információ Konrád László­tól, a Somogy Megyei Labdarúgó Szövetség titkárától (Kaposvár 7400, Csokonai utca 3.) A Belinka Kupáért Ma délelőtt rendezik meg Barcson a Belinka Kupa megyei diákolimpiái döntőt, egyben rövidtávú duatlonversenyt. Az első rajt 10 órakor lesz, az eredményhirdetés pedig a tervek szerint 15.15 órakor kezdődik. Nevez­ni még a helyszínen, azaz a városi strandon is lehet a verseny előtt legkésőbb 9.30 óráig. Piatini titkár lett Michel Piatinit, az idei franciaországi labda- rúgó-világbajnokság szervezőbizottságának a társelnökét a Nemzetközi Labdarúgó Szö­vetség (FIFA) végrehajtó bizottságának zü­richi ülésén a futballbizottság titkárává vá­lasztották. A bizottságban egykori és mai ne­ves labdarúgók — köztük Pelé — kaptak he­lyet, elnöknek pedig Angel Vilart, a spanyol szövetség elnökét választották meg. Piatini megbízatása nem jelenti azt, hogy az egyko­ri labdarúgót Joseph Blatter, a FIFA svájci el­nöke — korábbi ígéretével ellentétben - nem bízza meg a nemzetközi szövetség sport- igazgatói feladatainak ellátásával. Somogyi úszók a ranglistán A Magyar Úszószövetség az első féléves eredmé­nyek alapján elkészítette a korosztályos ranglistá­kat. A somogyi sportegye­sületek — A Kaposvári Sportiskola, a Kaposvári Középületkivitelező-Ador- ján SE, valamint a Siófoki Ezüstpart SE — úszói elő­kelő helyezésekkel büsz­kélkedhetnek. A Kaposvári Sportiskola úszói tizenegy korosztályban több mint száz alkalommal szere­pelnek a legjobbak között. Összesen 28 versenyző mondhatja el magáról, hogy eredményével az ország leg­jobbjai közé verekedte magát. Az 1989-ben születetteknél Nógrádi Ádám tíz alkalomból kétszer listavezető, négyben pedig második. Az 1982-esek­nél Lehmann Kristóf neve szintén tízszer szerepel, még­pedig kétszer elsőként, egy­szer pedig másodikként em­lítve. Az 1987-es leányoknál Horváth Petra nyolc, míg Bekker Krisztina tizenegy ranglista-helyezéssel büszkél­kedhet. Több korcsoportban két-három sportiskolás úszó is található a legjobb 15 kö­zött. A Kaposvári Sportiskola to­vábbi ranglistán szereplő úszói: Budavári Zsolt (2), Csendes Norbert (2), Dombói Gábor (9), Magyar Sándor (7), Göldner Tamás (5), Peti Ákos (8), Merics András (2), Molnár András (2), Esküdt Roland (1), Neu Gábor (3), Dombói János (3), Nagy Ta­más (1), Horváth Dániel (1), Bakondi Anett (2), Ureczky Dóra (2), Pécsi Dániel (7), Line Balázs (3), Pap Bence (1), Gyenesei Judit (2), Egly Dániel (3), Romvári Róbert (1), Hebbache Sabrina (4), Bakondi Anett (3) és Ferlindis Petra (1). A Kaposvári Középületkivi- telező-Ádorján SE négy ver­senyzője ért el ranglistás eredményt. Az 1987-es szüle­tésű leányoknál a tízszer sze­replő Wirtz Melinda többször is előkelő helyen található, de Vinkler Ágnes, Fullér Noémi és Tóth Renáta is dicséretet érdemel. A Siófoki Ezüstpart SE hat úszója összesen 24 alkalom­mal ért el ranglistás helye­zést: Hegedűs Mariann (12), Szarka Richárd (4), Kása La­jos (3), Horváth Petra (2), Tringer Balázs (2), valamint Krisztin Norbert (1). (Kun)

Next

/
Thumbnails
Contents