Somogyi Hírlap, 1998. szeptember (9. évfolyam, 204-229. szám)

1998-09-02 / 205. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1998. szeptember 2., szerda Belpolitika 7 Elkészült az előterjesztés az ügyészség felügyeletének megváltoztatására Utasítás az ügyésznek Az Igazságügyi Minisztéri­umban elkészült az ügyész­ség közjogi helyzetének vál­toztatását célzó előterjesz­tés, s az érintett intézmé­nyek körében egyeztetésre bocsátották - jelentette be Somogyvári István, a tárca közigazgatási államtitkára. Budapest Az alkotmány módosítását, va­lamint több törvény megvál­toztatását is igénylő tervezet szerint az Országgyűlésnek fe­lelős ügyészség státusa meg­változik: a szervezet tevékeny­ségéért a felelősséget a kor­mány viseli majd. Somogyvári felhívta a figyelmet: a tervezet értelmében az igazságügy-mi­niszter csak a büntetőeljárást előrevivő, úgynevezett pozitív utasításokat adhatna a legfőbb ügyésznek, és indoklás nélkül nem mozdíthatná el állásából az ügyészség első emberét. A tervezet tartalmazza, hogy az igazságügy-miniszter kivéte­lesen, indoklással ellátott egyedi utasítást adhat a legfőbb ügyésznek olyan intézkedésre, amelyet az ügyész mérlegelési jogkörében eljárva tehet. Az utasítás azonban nem irányulhat az ügyészi intézke­déstől való tartózkodásra, az el­járás lefolytatását akadályozó ügyészi intézkedésre, továbbá vádemelés felőli döntésre, il­letve nem érintheti az eljáró ügyész személyét. Mindez egyebek közt azt jelenti, hogy a legfőbb ügyész nem kaphat negatív utasítást, tehát az nem irányulhat például vádemelés mellőzésére, vagy vádejtésre. A miniszter normatív — az­az bizonyos ügyfajtákra vo­natkozó, irányelv jellegű —, illetve egyedi utasításait is közzé kell tenni az Igazság­ügyi Közlönyben. A jövőben az igazságügy­miniszternek a kormányfő út­ján tett javaslatára az államfő nevezné ki a legfőbb ügyészt, határozatlan időre. Megbíza­tása pedig — egyebek mellett — akkor szűnik meg, ha mél­tatlanná válik tisztségére, avagy ha nem teljesíti a szak­tárca vezetőjének utasítását. Ezt a döntést bírósági úton majd meg lehet támadni. Ugyanannyiba kerül a cigaretta a boltban, mint a luxusétteremben Zárjegy helyett adójegy A tegnaptól forgalomba hozott cigarettákon új zá­rószalagot, úgynevezett adójegyet találhatunk, amelyen feltüntetik a do­hánytermék árát. A kü­lönböző kereskedelmi egységekben csak ezen az áron lehet értékesíteni a dohányárut. Budapest A szeptember 1-jén érvénybe lépett jogszabály szerint az importált dohányáru csak az új adójeggyel ellátva árusít­ható. A hazai dohánygyárak által gyártott termékek közül csak azok kerülhetnek a régi zárjeggyel a boltokba, ame­lyeket még augusztus 31-e előtt csomagoltak. Az elkö­vetkező egy-két hónapban te­hát választhatunk a régi zárje­gyes és az új adójegyes ciga­retta között. Az adójeggyel el­látott termékeket azonban már csak az azon szereplő árért árusíthatják. Ma már - elvileg - ugyanannyiért vásá­rolhatjuk meg cigarettánkat a legkisebb trafikban és a legní­vósabb szállodában. Simon Zoltán, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Pa­rancsnokságának főosztály- vezetője elmondta:az új ren­delet bevezetésére azért volt szükség, hogy a jövedéki és a forgalmi adót a dohánygyárak és az importálók azonnal megfizessék. A termék árát továbbra is ők határozzák meg az ilyenkor szokásos összes költség, adó és nyere­ség figyelembevételével. Simon Zoltántól megtudtuk azt is, hogy az adójegy beve­zetése nem feltétlenül drágítja meg a dohányárukat. Ugyan­akkor, ha valamely exkluzív vendéglátóhelyen vásárolunk magunknak cigarettát, s tör­ténetesen az áru mellé a fel­szolgálási díjat is felszámol­ják, a Vám- és Pénzügyőrség pedig nem tehet semmit, fel­téve ha a számlán a dohány- termék ára megegyezik az adójegyen levő összeggel. El­lenkező esetben ugyanis bír­ságot kell fizetni. H. Gy. Támogatás sérülteknek. Egymillió-kétszázezer forint értékű háztartási gé­pet ajándékozott a Kézenfogva Összefogás a Fogyatékosokért Alapítvány­nak az Elektrolux jászberényi gyára. Az ajándékot jelképesen tegnap nyúj­totta át Budapesten, a Petőfi Csarnokban rendezett ünnepségen Takács János vezérigazgató Göncz Árpádnénak, az alapítvány elnökének, fotó: feb Költségvetés: másfél milliárdos mérleghiány Elkészült a tervezet A jövő évi költségvetés tér vezete a gazdaság 5-5,5 százalékos növekedésével, 11 százalékos inflációval és 4 százalék alatti államház­tartási hiánnyal számol - közölte Varga Mihály, a Pénzügyminisztérium poli­tikai államtitkára. Budapest A kormányhoz eljuttatott javas­lat szerint a folyó fizetési mér­leg hiánya jövőre 1,5 milliárd dollár lesz, míg a beáramló működőtőke elérheti a 2 milli­árd dollárt. A beruházások nö­vekedési üteme 13-14 százalé­kos lesz, míg az elképzelések szerint az export 11-13 száza­lékkal, az import pedig 12-14 százalékkal bővül. Varga Mihály szerint a tb hiánya jövőre nagyjából ha­sonló lesz, tehát mintegy 70-80 milliárd forintot tesz ki. A kormány jövőre 2 százalé­kos reálbér-növekedést tart le­hetségesnek, s ehhez hason­lóan 2-3 százalékkal emelked­het a nyugdíjak reálértéke is. A tervekben szerepel a vál­lalkozói terhek mérséklése is. A PM a társasági és az általános forgalmi adó esetében nem ter­vez komolyabb módosítást. A dohányáruk fogyasztási adója várhatóan emelkedik. A sze­mélyi jövedelemadó esetében minimális, 1-2 százalékpontos csökkenéssel számol a tárca, de átalakítják az adó szerkeze­tét. A kormány fontolgatja: szükséges-e fenntartani a be­fektetési adókedvezményeket. Átadták az M3-as autópálya új szakaszát Matrica, bérlet, kapu Katona Kálmán közleke­dési, hírközlési és vízügyi miniszter kedden átadta az M3-as autópálya új, Gyön­gyöstől Füzesabonyig tartó, 44 kilométeres szakaszát. Az M3-as szokatlanul rövid idejű, húsz hónapos projektje két ütemben valósult meg: fel­újították a már meglévő, Buda- pest-Gyöngyös közötti útsza­kaszt, illetve az említett 44 ki­lométeren új autópályát építet­tek. A teljes beruházás mintegy 36 milliárd forintba került, eb­ből 17,6 milliárd forint volt a hi­tel - mondta Répássy Attila, az Északkelet-magyarországi Au­tópálya-fejlesztő és -üzemel­tető Rt vezérigazgatója. Az átadást követően Katona Kálmán kijelentette, hogy tö­retlen lendülettel folytatódik az M3-as építése, talán még gyor­sabban, mint tervezték. A fi­nanszírozásról hamarosan dönt a kormány. A közlekedési miniszter el­mondta: a tárca szeretné, ha a díjfizetés kezdetétől, január el­sejétől havi és éves matrica­vagy bérletrendszer működne az M3-ason. A matricával nem rendelkezőknek pedig az ese­tenkénti használatért kellene fizetniük a fizetőkapuknál. A lehetséges tarifáról a miniszter annyit jegyzett meg: az keve­sebb lesz, mint amennyit most el tudunk képzelni, de több, mint amennyit szeretnénk. Az egészségügyi minisztérium 50 új mentőállomás telepítését tervezi Segítség 15 percen belül Megkezdődött az országban a sürgősségi betegellátó rendszer korszerűsítése. Az idén 300 millió forintot költhetnek erre, de ajövőre már várhatóan tízmilliárdos keret jut a fejlesztésre - je­lentette be dr. Gógl Árpád egészségügyi miniszter. Budapest A kormány a központi költség- vetés tartalékaiból 200 millió forintot, a tárca 70 milliót, a Fővárosi Önkormányzat pedig 30 millió forintot adott e célra. A keret kétharmadát a főváros­ban használják fel, ahol a ka­tasztrófa- és sürgősségi ellátás terén a legtöbb zavart tapasz­talták. A jövő évi 10 milliárd fo­rintos fejlesztési keret része lesz az a 6,5 milliárdos világ­banki hitel is, amelyre koráb­ban pályázatot írt ki a tárca. Gógl Árpád szerint ennek nyer­tese nemcsak néhány régió lesz, hanem az egész ország, mert sürgősségi betegellátásra fordíthatják a pénzt. A miniszter szerint a jövő hétre elkészül a mintegy 50 mentőállomás telepítésének terve, ehhez a felszereltség ja­vítása és a szakemberképzés megszervezése is társul. Jövőre 1 milliárd forintot szánnak a mentésben kulcsszerepet ját­szó - oxiológus, intenzív terá­piás, aneszteziológus - sze­mélyzet továbbképzésére. A fejlesztések és korszerűsí­tések fő célja: az egész ország­ban lehetőleg 15 percen belül minden beteghez eljuthasson a mentő és a rászorulók kórházi ellátásban részesüljenek. Mindehhez régiós fejleszté­sekre van szükség. Fő köz­pontja az egyetemi székhelye­ken kívül Győr és Miskolc lesz. S a régiós centrumokat alkal­massá kell tenni, hogy a sürgős ellátásra szorulókat ne kelljen a szakmai hiányosságok miatt „továbbküldeniük”. (Németh) MILLIÓK VÁRJÁK! SZERENCSEJÁTÉK RT. Csak a perforált játékszelvényt várjuk, a kutyafotókat gyűjtse továbbra is! Szerencsés eb sorsegyek a postán is kaphatók! wm* mwmm m Most a nem nyert „szerencsés eb" sorsjegyek is SZERENCSÉT HOZHATNAK ÖNNEK, HA ÖSSZEGYŰJT BELŐLÜK 24-et és beküldi „Kutya jO akció" jeligére a Budapest, Pfs „Szerencse 1830" címre. SZEPTEMBER 21 -ÉN ÉJFÉLIG BEÉRKEZETT SORSJEGYEK BEKÜLDŐI KÖZÜL HATAN KÖZÖTTI ÖSSZEGET HÍREK Megalakult a TÉBÉKE Az egészség- és nyugdíj-biztosí­tási „járulékforintok” nyomon követését tűzte ki célul a ked­den megalakított Társadalom- biztosítási Érdek-képviseleti Egyesület. A civil fórum al­kalmat kínál a tagoknak, hogy kifejthessék véleményüket az egészség- és nyugdíjbiztosítás ügyeiről, költségvetéséről. Az elnök már kampányol A Magyar Szocialista Párt leg­alább olyan jól szeretne sze­repelni az októberi önkor­mányzati választásokon, mint 1994-ben. Ennek érdekében felhasználják a májusi válasz­tási kampány tapasztalatait is- mondta Horn Gyula pártel­nök kedden Szegeden. Szigorú etikai kódex A frakciófegyelem fenntartásá­nak többféle eszközét tartja elképzelhetőnek Isépy Tamás, akit a Fidesz képviselőcso­portja az etikai szabályok kör­vonalazásával bízott meg. Isépy pénzbüntetéssel bírná rá a frakció tagjait a rendsze­res parlamenti munkára. Aki pedig nem szavaz együtt a frakcióval, arra kizárás várna. MDF-es törvénytervek Az MDF országgyűlési képviselő- csoportjának nagyvázsonyi ülésén javasolták: a kormány már szeptemberben terjessze a parlament elé a közbizton­sági csomag alkotmánymódo­sítást nem igénylő elemeit. Parlamenti munkakezdés Egy héttel a parlament őszi ülésszakának első ülése előtt több törvényjavaslatot, be­számolót, parlamenti meg­erősítésre váró nemzetközi szerződést juttatott el a kép­viselőkhöz az Országgyűlés Hivatala. Az előterjesztések közt szerepel az államháztar­tási törvény módosítását in­dítványozó kormányjavaslat. Az SZDSZ üzen Orbánnak Az SZDSZ ismételten felszó­lítja a miniszterelnököt, hogy alkotmányos kötelezettségé­nek eleget téve jelenjen meg az Országgyűlés Nemzetbiz­tonsági Bizottságának ülésén- közölte Kuncze Gábor frak­cióvezető. A szabaddemokra­ták javasolják, hogy a költ­ségvetési bizottság vizsgálja meg az adóhivatalnál a Si- micska Lajos kinevezése után kialakult viszonyokat. Felfüggesztett szervezet Jogerős ítélettel felfüggesz­tette a Szolidaritás Szakszer­vezet működését a Fővárosi Bíróság, helyt adva ezzel a Legfőbb Ügyészség törvé­nyességi óvásának.

Next

/
Thumbnails
Contents