Somogyi Hírlap, 1998. szeptember (9. évfolyam, 204-229. szám)
1998-09-14 / 215. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1998. szeptember 14., hétfő Megyei körkép 3 Ádánd emlékműve Ökumenikus egyházi szertartással, katonai tiszteletadással avatták fel Ádánd község második világháborús áldozatainak emlékművét. Az ádándi születésű Katona Tamás tervezte a badacsonyi bazaltkőből faragott, sírdombra emlékeztető alkotást. Előzőleg a település polgárai falugyűlésen szavazhattak arról, hogy hová kerüljön, s hogy miképpen nézzen ki. Az emlékművet Bene Lajos helybéli kőfaragó alkotta végleges formájára. A falunapon rendezték a hagyományos főzőversenyt. A polgármester kitüntetést adott át az ádándi népdalkörnek, a községért sokat tett Görög Károlynak, s ebben részesült posztumusz Csuthy Gyula is. F. 1. Társulásban a jövő Dr. Pintér Sándor belügyminiszter azt mondta a siófoki jegyzőkonferencián: nem arról van szó, hogy az ön- kormányzatok pallosjogot kapnának a kormánytól, de például a közterületek rendjét elsősorban az önkormányzatok tudják hatékonyan szabályozni, s bűnmegelőző, felvilágosító munkát pedig azok oktatási intézményeikben kell kezdeni. Az Európai Uniós norma szerint köztisztviselői vizsga nélkül nem lehet a közszolgáltatásban dolgozni — mondta a belügyminiszter Siófokon az ágazat csaknem hatszáz dolgozója előtt. Dr. Pintér Sándor arról is beszélt: a közvéleménykutatás adatai szerint romlik a helyhatóságok társadalmi megítélése. — Kedvező fordulat akkor lesz — mondta, ha szolgáltató önkormányzatok várják az állampolgárt. — A képviselő-testületek olyan gazdálkodók, akik nem a saját, hanem mások pénzét teszik kockára anélkül, hogy valóságos gazdasági felelősségük lenne; legalábbis ez egyes pénzügyi körök véleménye — mondta dr. Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke. Hozzátette: ennek van valóságalapja, bár az állítás egy kicsit túlzó. A képviselők felelőssége valóban nagy, hiszen 1500 milliárdos vagyon felett rendelkeznek. S megfigyelhető az is, hogy egyre nő a szegény és gazdag ön- kormányzatok közötti szakadék. Dániában az utóbbi néhány évben harmadára csökkent a helyhatóságok száma; több nyugat-európai országban pedig kötelező a társulás. Hazánkban is ez a jövő. Ma még nyolcvanöt százalék a kistelepülési ön- kormányzatok aránya. Ugyanakkor csak a források tizenöt százalékával rendelkeznek, s ez súlyos ellentmondás. Sok helyütt sem a lélekszám, sem a szellemi kapacitás nem elegendő ahhoz, hogy szakmai feladataikat sikerrel oldják meg. A különbségek növekedését a központi támogatás rendszere még csak fékezni sem képes. Fónai Imre VÉLEMÉNYÜNK Orbánt várták A közigazgatási kar elbizonytalanodott. Konferenciájukon vártak választ kérdéseikre, de nem kaptak. Orbán Viktor miniszterelnököt nagyon várták, de ö nem érkezett Siófokra. A Fidesz MPP nem küldött senkit arra a fórumra sem, ahol a parlamenti pártok képviselőitől lehetett kérdezni. Az előadók közül a professzorok színvonalas előadásokat tartottak. A politikusok közé sorolható vezető köztisztségviselők egy része azonban csak fölolvasott, s ha eltévesztette a mondatot, nem tudta folytatni. A legmagasabb rangú vendég a belügyminiszter volt, akinek beszéde során zúgolódtak a jelenlévők, egy gondolata kapcsán pedig kinevették. Keserűen. Balsay Istvánnak, a miniszterelnöki hivatal államtitkárának füttyszó jutott. Pedig többször is kihangsúlyozták: a köztisztviselői kar lojális a politikához. Hát amennyire lehet. Ma hazánkban a kormány és a piac is fontosabb szervező erőnek tűnik a közigazgatásnál. Sepregetésről beszélt Fogarasi József elnök, amikor a döntéshozók újabb takarékoskodásra szólítottak föl. Csak a hatáskörök és feladatok ismeretében lehetne arról beszélni, hogy mi a sok, illetve mi a kevés. A munkát meg kell fizetni — állítják. Ma a magánszféra négyszeres fizetést kínál... Czene Attila FALUNAPOK A MEGYÉBEN____________ Berzencén posztumusz díszpolgári címet adományoztak a második berzencei falunapon Hunyadi Lászlónak, aki a faluból elkerülve is gyűjtötte a históriás lapokat. S ugyancsak posztumusz kitüntetés lett abból a Berzencéért díjból is, amelyet dr. Hegyi Flóriánnak, a nyugalmazott főállatorvosnak akartak átadni ezen az ünnepen: a doktor szombatra virradóan végleg elment a berzenceiek közül. A gyász azonban nem vethetett véget az ünnepnek, alighanem így akarhatta volna a köz dolgait mindig mindenek előttre tartó doktor is, hiszen Ber- zence napjára készült az egész falu. Sütöttek, főztek mindenfelé. A közösségi ház udvarán bográcsokat állítottak, babgulyását kínálta a rendőr, jóféle pörköltet osztott az egykori hivatásos katona, s birkasült is került a nyársról a tányérokra. Az eső elől ugyan a színházterembe menekült a nagyérdemű, de egyetlen meghirdetett program sem maradt el. A szociális otthon lakói festményeiket állították ki, a hagyományőrzők néptáncokat mutattak be, s a kézművesek kirakodó vásárt rendeztek. Mert a berzencei határátkelő egyben híd is a két nép között, eljöttek a túloldal és a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének képviselői is. Pulai tagcsoportjuk kórussal vendégszerepeit. Kőröshegyen német ostorok pattogtak; három településre kiterjedő szüreti felvonulást tartottak. Német művészeti csoportok tánccal, s ostorpattogtatós műsorral szórakoztatták a publikumot. Ott voltak a népes szüreti felvonulásban is, melyet a balatonföldvári zeneiskola fúvósai vezettek. Utuk előbb Földvárra, majd Szántódra vezetett. A vidám forgatagról, a kőröshegyi színpad kavalkádjáról — volt citera, aerobik és ugrókötél- bemutató is — elismerően szóltak az erdélyi testvérközség, Sóvárad küldöttei. Somogyaszalóban a megyében az elsők között szervezték meg a szüreti felvonulást. A szombati eseményt az időjárás is kegyeibe fogadta; a fogatokat elkerülte, este a bálozókat pedig már nem zavarta az égi áldás. A mintegy 15 lovas és fogat a település minden utcáján végig vonult, a csapat még Antalma- jorba is eljutott. A jókedvet a kisbíró számos előre költött rigmusa, a harmonikás és a hegedűs muzsikája fokozta. Somogyaszalóban a szőlőtermesztésnek, és a felvonuláson is láthatóan a lótenyésztésnek is nagy hagyománya van, tudtuk meg Fajcsi János polgármestertől. A hagyományos somogyaszalói rendezvény zárásaként este a kultúrházban rendeztek szüreti mulatságot a helybéliek. Nagyberkiben látványos programsorozattal rendezték meg a hétvégén a falunapot. A sporté, a táncé, és a humoré volt a főszerep. Sörivóversenyt is rendeztek, a Teke vendéglőben Kovács Csabáné textilmunkáiból nyílt kiállítás. Áldás a templomra Pénzen vett biztonság Az Úristen nem mondott le erről a szép környékről, hiszen ilyen pazar környezetben bérmálhatom a fiatalokat. Balás Béla kaposvári megyéspüspök mondta ezt tegnap Csoko- nyavisontán, a zsúfolásig megtelt templomban. CSOKONYAVISONTA A kaposvári főpásztor a bér- maszülők felelősségét is hangsúlyozta az ünnepi misén. A fiatalokat pedig - a szektákra utalva - arra figyelmeztette beszédében: a lakásokat nemcsak tolvajok, hanem szellemi banditák is járják a megyében, akiktől óvakodjanak. Az év elején, hetvenöt évesen került Buzsákról a cso- konyavisontai plébániára Szekeres Dezső. A plébános lapunknak elmondta: azt szerettem volna bizonyítani, hogy egy papnak - mindegy, mennyi idős - mindig kell, hogy legyen ereje és kedve az újrakezdéshez. Ezért fogtam hozzá a kétszázharminc esztendős műemlék templom felújításához.- A templom falai régóta nedvesek voltak. Két méter magasan leverettük a vakolatot és egy víztaszító anyagnak köszönhetően teljesen kiszáradt. Be is festettük a templomot, amit márványlapokkal borítottak. Az egyházközség 1,8 millió forintot fordított a templomra, amelyet az egyházi adóból és a hívek adományaiból újítottak fel. A beruházáshoz Szekeres Dezső plébános félmillió forinttal járult hozzá. Mint mondta: időközben a somogyaracsi templom tetejét is kijavították. (Lőrincz) Az egészségügyben dolgozók eddig ingyen kapták a védőoltást. Mostantól azonban fizetni kell érte, csak az egészségügyi szakiskolásoknak jár térítésmentesen. Dr. Janko- vics Judit, helyettes megyei tiszti főorvos elmondta: minden érintett dolgozójuk megkapta a Hepatitisz B és a tífusz elleni védőoltást. Ezeket 5 illetve 8 évenként kell megismételni. Már csak az újonnan érkezőket kell beoltani. Az idei költségvetésbe még nem tervezték be az oltásokra szánt összeget, de ez előreláthatóan jövőre sem jelent nagyobb kiadást. Dr. Kántor Gyula, a megyei állat-egészségügyi állomás igazgató helyettese szerint szakmájukban nem lehet kötelezővé tenni a veszettség elleni oltást. Indokolt esetben azonban be kell adni. Leghatásosabb védelem a megelőzés. Évente mintegy százezer forintot fizet a Sefag Rt Zselic Erdészete a kullancs agyvelő- gyulladás megelőzésére — tudtuk meg Major László igazgatótól. Száz-százhúsz dolgozó számára tették kötelezővé a védőoltást, amelyből évente hármat és egy ismétlőt kapnak. Egy vakcina ára 120- 1600 forintig terjedhet. Csak az újonnan belépő dolgozónak kell állni az első oltás költségeit. Be sem teheti a lábát a Délviép szennyvíztelepére az a dolgozó, aki nem kapta meg a tífusz illetve tetanusz oltást. Radák József általános ügyvezető igazgató elmondta: körzetenként kötnek szerződést a foglalkozás-egészségügyi orvosokkal, akik előírják, kiknek kell beadni. Évente 80-100 veszélyeztetettet oltanak, ami a járulékos költségekkel együtt mintegy 200 ezer forintjába kerül a cégnek. A mélyépítéssel is foglalkozó Investment Kft-nél csak a fizikai dolgozókat, összesen tíz embert érint a rendelet. Számukra már megrendelték a vakcinákat és a cég a költségeket is állja. Várnai Ágnes HÍREK Radarok Somogybán címmel megjelent Tóth György könyve. A kaposvári nyugállományú ezredes a Taszárra, Homokszentgyörgyre és Jutába több mint negyven éve telepített rádiótechnikai rendszerről ír, és visszaemlékezésében élvezetesen számol be a hadgyakorlatokról is. Újratárgyalják A városi képviselő-testület legutóbbi ülésén Farkas István tabi polgármester javaslatára a képviselők egyhangúlag úgy döntöttek: tartalmilag nem alkalmas „A város sportkoncepciója, a versenysport, rövid és hosszú távú feladatai” című előterjesztés a megtárgyalásra, ezért azt levették a napirendről. A későbbiekben új koncepció készül a pedagógusok, az iskolaigazgatók, sportegyesületek vezetői véleményének kikérésével és bevonásával. Műhelyklállítás A Balaton- boglári Kulturális Központban az első Miro Fotóstábor műhelykiállítását ajánlotta az érdeklődők figyelmébe Várhelyi György szobrászművész, a Balaton Akadémia tanára. A Gárdonypusztán nemrégiben megrendezett fotóstábort Klotz Miklós hozta létre. Szerencsés baleset Csornában szombaton két személyautó ütközött össze. A szerencsés kimenetelű balesetben hárman sérültek meg könnyebben. Nyitott könyvtár Határidő előtt végeztek a kivitelezők a csurgói városi könyvtár tatarozásával. A 6,4 millió forintos, önkormányzati és pályázati pénzből megvalósult beruházás során az épület belső terét is átalakították. A tékában az olvasók megtalálják majd azokat a nagyértékű számítógépeket is, amelyeket az intézmény a Soros Alapítvány pályázatán nyert. Iskolafejlesztés A háztartástan oktatásához szükséges korszerű tankonyhával és technika tanteremmel bővül a lengyeltóti Fodor András iskola, és a jövő hónap közepére az új 100 négyzetméteres tornaszoba is elkészül. Az általános és zeneiskola fejlesztését az önkormányzat támogatta, és felhasználták a nyári táborszervezés bevételeit is. Az intézményben hosszú idő után először három első osztály indult, az összes diáklétszám 360 az iskolában. Az ezerarcú természet szín- és formagazdagságával vetekedő Zalakerámia termékpaletta most további különleges, padlólapot, falicsempét és díszítő elemeket magába foglaló termékcsaládokkal bővül. Ezen új termékeinket október 15-ig 15% megtakarítást jelentő bevezető áron kínáljuk Önnek! Ezzel egy időben kül- és beltéren egyaránt kiválóan használható fagyálló padlólapjainkat szintén 15% kedvezménnyel vásárolhatja meg a kereskedőknél. Új termékeinkkel és a kedvezményekkel a BNV-n találkozhat először! Várjuk Ont a B pavilon, 3/A standján. % ZALAKERAMIA Szépséghez vezet.