Somogyi Hírlap, 1998. szeptember (9. évfolyam, 204-229. szám)

1998-09-12 / 214. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1998. szeptember 12., szombat Megyei körkép 3 VÉLEMÉNYÜNK Szégyenlős közmunkások A turisztikai szezon végével Észak-Somogyban roha­mosan növekszik majd a munkanélküliek száma. A cé­gek túlnyomó többsége ugyanis nem vállalja már azt, hogy bármilyen alacsony fizetésért is kiteleltesse a dol­gozóit. A legnehezebb helyzetbe az alacsony iskolai végzett­séggel rendelkezők jutnak, akiket nyáron is csak moso­gatói, takarítói, portási feladatokra alkalmaztak. Több­ségük a háttértelepülésen élő falusi, aki havonta jó, ha meg tudta keresni fizetésként az egy havi téli rezsije árát. Rossz soruk lesz majd a következő tavaszig. Ugyan akkor jellemző, hogy az emberek, akik távo­labbi településeken, kis szobába, konyhába zsúfolva sokféle munkára vállalkoznak a megélhetésük érdeké­ben, a saját falujukban nem hajlandóak közmunkát vál­lalni. Pedig pénzt kapnának azért, hogy a szomszédjuk előtt, a saját utcájukban, vagy az iskola előtt, ahová a gyerekük tanulni jár, rendet rakjanak. Ha ideje en­gedné, ezt a munkát a jobb érzésű polgár talán ingyen is elvégezné. Sokan azért nem vállalkoznak közmun­kára, mert szégyellik magukat. Mások pedig lusták; azt várják, hogy a nagyobb közösség a nulla teljesítményük ellenére eltartsa őket. Egy részük tehet arról, hogy bajba jutott. A másik nem. A két csoport közé hiba volna egyenlőség jelet tenni — sem a nagyobb közös­ségnek, sem önmaguknak. Czene Attila Silózni kell, nem kukoricázni Jó ára van a papírnak fa iskoláknak is megéri így gyűjteni a kirándulás-pénzt fotó: török anett (Folytatás az 1. oldalról) A tőzsdén tegnap 13 ezer 490 forintot kínáltak a takar­mánykukoricáért, és ez az ár várhatóan nem lesz jobb az aratáskor sem. Ennél még a meghirdetett 16 ezer 500 fo­rintos garantált ár is jóval magasabb. Nem csoda, ha a somogyi termelők közel 80 ezer hektárnyi vetésüket je­lentették be garantált áras felvásárlásra. A garantált ár nem jelenti azt, hogy megoldódott a ku­korica túltermelés problé­mája. A 16 ezer 500 forint csak a közepes vagy az annál jobb termésátlagot produkáló gazdaságokban tartalmas némi nyereséget — ha nem kell túl sokat szárítani rajta. A homokháton, ahol 4 tonna körüli átlag várható, már most elkönyvelhetik a vesz­teséget. De a jó adottságú he­lyeken is marad kukorica is, gond is bőven, mivel garan­tált áron csak 3,2 tonnát vesznek át hektáronként, a többi mehet a tárolókba. Éppen ezért a szakemberek egyöntetű véleménye az, hogy az jár jól, aki le tudja si­lózni egy részét, és megeteti az állatokkal. Ilyen gazdaság azonban vajmi kevés lehet, hiszen silókukoricából a me­gyében eleve több mint ezer hektárral kevesebbet vetettek el, ami a kérődző állomány csökkenésére enged követ­keztetni. Még az is megoldás lehet, ha nedvesen tárolják a szemeket — ezzel is megspó­rolva a szárítási költségeket — ami a sertéseknek lehet ki­tűnő takarmány, de ehhez disznó is kell. így aztán nem marad más esély, mint a táro­lás, és a várakozás a vevőre, valamint a fogadalom: jövőre inkább napraforgót, repcét vagy bukfencet vetünk. V. O. (Folytatás az 1. oldalról) Bárány Ervinné, a diákön­kormányzat felnőtt vezetője elégedett volt legutóbb egy Komárom megyei felvásárló munkájával, aki eljött a papí­rért, s ömlesztve átvett min­dent. A Bartók általános is­kola pedagógusa, Nagy Ká- rolyné úgy tartja, hűségesek maradnak a Kaposvári Város­gazdálkodási Rt-hez, amely akkor is átvette tőlük az újsá­got, amikor más cégek elzár­kóztak. Kaposváron két felvásárló foglalkozik a papírral, az em­lített KVG Rt., ahol Galambos Tibor szerint az iskolák előnyt élveznek, a nagyobb tételt ingyen elszállítják tő­lük. Az ár a tavalyi duplájára emelkedett. A papírgyárral évi ezer tonnára van szerző­dése. A fekete-fehér újságért és a kartonlapokért és hul­lámpapírért hat forintot fizet kilónként, a vegyesért — szí­nes újság, könyv — két forin­tot ad. Mózer János mintegy tíz is­kolával vette fel szeptember elején a kapcsolatot: hat és négyforintos árat, s ingyenes szállítást ajánl. Az újságot vá­logatva kéri, mondván, a pa­pírgyárak szigorúan ügyelnek a minőségre. Siófokon a MÉH Hasznos­anyag Kereskedés vesz át pa­pírt, ám csak a kétezer kilo­gramm feletti tételért mennek Leitner Sándor főigazgató kö­szöntőjében a jövőről szólva hangsúlyozta: az intézmény továbbra is szeretné meg­őrizni szakmai önállóságát, hiszen tevékenysége a régió­ban meghatározó. Dr. Kál­mán Katalin főtitkár új taná­rokat és oktatókat mutatott be. Tanszékvezetői megbí­zást kapott dr. Cselők László főiskolai docens az informa­tika-oktatástechnológia tan­székre, dr. Vajda János főis­kolai docens a matematika tanszékre, és dr. Zakar And­rás egyetemi docens a pszi­chológia tanszékre. Az in­tézmény új oktatója lett: Fa­ragó László, József István, Kapinya Krisztina, Kun Jó­zsef, Ráckevi János és Celine Comisi francia lektor. Dr. Rosta István tanszékvezető főiskolai tanár elnyerte a Biankó kezelési utalvá­nyokról, szavazatért járó ingyen fürdőjegyekről be­szélnek mostanában Cso- konyavisontán. CSOKONYAVISONTA Egyesek szerint így készül az egyik polgármester-jelölt a helyhatósági választásokra. A fél falu ezt beszéli, biztosat azonban senki sem tud. házhoz. Kétféle minőséget különböztetnek meg, a ve­gyes újságért 3 forintot, a kar­tonért 5 forintot adnak. Barcson a Tiszta lakóhely nevű környezetvédelmi vál­lalkozás gyűjt mindenféle új­rahasznosítható anyagot, többek között papírt, hunga- rocelt és szabászati textilhul­ladékot. Nem fizetnek érte, de eszközt adnak a gyűjtés­hez és ingyen elszállítják. Az iskolák kivételek — mondta Imre Mária - nekik 3 forintot négy évre szóló Széchenyi professzori ösztöndíjat. A főiskolai tanács új elis­merést alapított a tavasszal, mégpedig a Főiskolai Élet­műdíjat. Az intézmény címe­rével díszített aranygyűrűt, az oklevelet és a pénzjutal­mat dr. Lang Miklósné nyu­galmazott főiskolai adjunktus és Juhász Miklósné nyugal­Olyan embert sem sikerült ta­lálni, aki elismerte volna: ré­szesült a kedvezményben. Ugyanakkor azt suttogják: házhoz viszik az ingyenes kezelési utalványt, amely ti­zenöt kezelésre jogosít. A megvádolt polgármester­jelölt Csík László, fürdőve­zető. A Somogyi Hírlap kér­désére elmondta: természete­sen szó sincs ilyesmiről, minden ellenőrizhető, és bi­ajánlanak a papírért. Tavaly többen bedőltek az idegen felvásárlók ígéreteinek, s nyakukon maradt a felgyúj­tott papír. Ezért is tervez a gyermekintézményekkel hosszú távú biztos szerző­dést. Ezzel szemben a nagy­atádi diákoknak nem érde­mes házról-házra járniuk, a városban működő Turner Kft ugyanis csak hullámpapírt vásárol fel, amit azzal indo­kol, hogy nincs ember a papír válogatására. (Izményi) mázott tanulmányi osztály- vezető kapta meg. Az elsősök fogadalomtétele és ünnepélyes főiskolai pol­gárrá avatása után 28 idős pedagógust is köszöntöttek. Diplomájuk átvételének 65., 60. és 50. évfordulóján vas, gyémánt és arany díszokleve­let adományoztak a nyugdí­jas tanítóknak. (Izményi) zonyíthatóan tiszta a kezelé­sek körül. — Semmi hamisít­vány, semmi fiktív beutaló, a szakorvos, háziorvos által beutalt betegek kapják meg a felírt kezeléseket a fürdőn — mondja. — Minden szükséges adat megtalálható és ellen­őrizhető az orvosok számító­gépein. Nevetséges az egész, hiszen nagyon könnyen kide­ríthető lenne, ha ilyesmibe belemennénk. N. L. HÍREK Közmunka Végéhez ér a na­pokban Kadarkút és 16 zse­lici község közmunkaprog­ramja, melyet egy hónappal szeretnének meghosszabbí­tani a résztvevő önkormány­zatok. A pályázaton nyert támogatás révén ötvennégy­millió forint értékű belvíz­rendezési munkát végzett a százkilencvenhat munkanél­küli. A következő fél évben tizenheten a további karban­tartást végzik, bérüket az ön- kormányzat fizeti. Megszépült óvoda Az utolsó simításokat végzik az átépített somogyaszalói óvo­dában, ahol 32 apróság várja az évkezdést. Duplájára nö­velték a régi csoportszoba alapterületét, felújították a te­tőt, átrendezték az udvart. A beruházást egy pályázaton nyert hárommillió forint tette lehetővé. Testvérfalvak A német test­vértelepülés, Ingstetten pol­gármestere és negyvenöt tagú küldöttsége töltött há­rom napot a héten Mikében. Az öt éve szövődött barátság révén a mikeiek kaptak már szép számú mezőgazdasági gépet, játékot és segítséget az iskolaépítéshez. A csütörtöki búcsúesten másfélszáznál többen vigadtak a tornate­remben. Egyesületek az Expón Több mint harmincezer tagja van a TESZ Somogy Megyei Szervezetének, amely ötven egyesületet fog össze, közü­lük a legnagyobb a nyugdíja­soké. Hét tagegyesületük je­lentkezett az Európai Non­profit Expóra, megjelenésük ingyenes lesz, mert részvéte­lüket a somogyi szervezet fi­zeti. Alkotóház a Zselicben Pá­lyakezdő fiatalok foglalkozta­tását kezdik meg az új bányai alkotóházban, amit pályáza­ton nyert pénz tesz lehetővé. Tíz ifjú munkanélkülinek ti­zennyolc hónapon át adnak munkát, termékeiknek piacot keresnek, vállalkozói ismere­tekre oktatják őket. Varrónőt, asztalost már találtak a prog­ramhoz, de kőművest, ker­tészt, kosárfonót és szövőt továbbra is keresnek. Kisgépvásárlás Több mint 700 ezer forintot nyert mű­szaki, technikai eszközök vá­sárlására Kisbárapáti és Fiad önkormányzata. A pályázati pénzt a két település kiegé­szítette 300 ezer forinttal, s fűnyíró kistraktort, fűnyírót, bozótvágót és láncfűrészt vá­sároltak a közterületek rend­ben tartásához. Internet az inkubártor- házból Kétszáz ügyfélnek biztosít Internet elérhetési lehetőséget két év óta a So­mogy Megyei Vállalkozói Központ. A világhálón való kalandozást többnyire vállal­kozások veszik igénybe. Az újonnan felépült inkubátor­házba költöztetett Internet szolgáltatást mostantól még fejlettebb technika segíti. Tisztelt Újságolvasó! őId RANK Eszébe jutott-e már, hogy kedvenc napilapjának, a SOMOGYI HÍRLAP-nak előfizetési díját OTP lakos­sági folyószámláról egyenlítse ki? Az OTP Lakossági folyószámlával hatékonyan, kényel­mesen, egyúttal biztonságosan intézheti pénzügyeit. Nem kell várnia a díjbeszedőt. Csak bízzon meg bennünket, és mi mindent elintézünk Ön helyett! A már említett újságelőfizetésen kívül levesszük a vállá­ról a gondot a lakásdíj, villanydíj, víz és csatornadíj, TV előfizetési díj biztosítási díj, átalánydíj esetében ugyanúgy, mint például a telefonszámlák esetében. Nem kell többet sorbanállnia a postán, idegeskednie a befizetetlen csekkek miatt sem. AZ OTP BANKNAK FONTOS, HOGY ÖNNEK TÖBB SZABADIDEJE LEGYEN! Becsengettek a tanítóknak Díszoklevelet kaptak: Vas oklevelet 65 év után: dr. Bo- dosi Mihályné, Dombóvári László és Molnár Ferencné. Gyémánt oklevelet 60 év után: Pathy Gyula. Arany oklevelet 50 év után: Auguszt Ilona, Bogár Vilmos, Cserfai Sándor, Éberfalvi András, Für Kovács István, Gon­dos Gyuláné, Halmos László, Kapitány Jánosné, Kerényi István, Kerényi Istvánné, Kovács Jenőné, Molnár Dezsőné, Nagy Ferenc, Novák Lajosné, Pap Jánosné, Pártay Rezsőné, Pető Gyula, Pétervári Jánosné, Rippl Antal, Szabó Zoltánná, Szappanos Józsefné, dr. Tan Józsefné, Tari Jánosné és Torma Károlyné. A kampány és a fürdőj egy Megvádolták a polgármester-jelöltet Rendkívüli törzsvásárlói akció a kaposvári TOTAL-töltőállomáson! Október 31-ig már 3x20 liter üzemanyag tankolása is elég, hogy Ön egy TOTAL-Klubkártya tulajdonosa legyen! Klubunk tagjaként nemcsak értékes ajándékaink közül válogathat az összegyűjtött pontjaiért, hanem a november 13-i nyereménysorsolásunkon is részt vesz. Nyeremény: 45 db 20000 Ft értékű benzinutalvány. Részletes információ a TOTAL-töltőállomáson: 7400 Kaposvár, Achim András út (a szigetvári felüljárónál) TOTAL k

Next

/
Thumbnails
Contents