Somogyi Hírlap, 1998. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)

1998-08-08 / 185. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1998. augusztus 8., szombat Belpolitika 7 Egyre több menekült Ideiglenes közösségi szál­lásokat működtet hétfőtől a Határőrség Győrben, Szom­bathelyen, Orosházán, Nyír­bátorban és Kiskunhalason -jelentette be Kiss Kálmán vezérőrnagy, a határőrség országos parancsnokának első helyettese. Győr, Szombathely Az intézkedésre a megnöveke­dett migráció miatt van szük­ség, a jelenlegi szállások ugyanis már telítettek. Győr­ben - ahol a legtöbb az illegális határátlépő - jelenleg már há­rom szállást működtet a Határ­őrség. Az év első hét hónapjában, a tavalyi azonos időszakhoz vi­szonyítva mintegy 25 száza­lékkal nőtt a közösségi szállá­sok lakóinak a száma. Az át­meneti otthonokban idén már 4408 személy lelt fedélre. Az új kiegészítő szállások egyenként 30-60 személyt tudnak majd befogadni. Az első félévben a Határőr­ségnél több mint ezer személy jelentkezett menekültként, s ez 70 százalékos növekedést mu­tat az elmúlt év azonos idősza­kához viszonyítva. Az európai országokból a legtöbb kérel­mező jugoszláv, elsősorban koszovói albán nemzetiségű volt. Idén januártól július végéig huszonnyolc százalékkal több személyt utasítottak ki az or­szágból - szám szerint 6666 külföldit -, mint az előző év ha­sonló időszakában. Kiss Kálmán elmondta azt is, hogy 1999-re befejeződik an­nak a jelenleg még hiányos rendszernek a kiépítése, amely a rendőrség adatbázisát a Ha­tárőrségével köti össze, így a lopott autókról minden határ- állomáson azonnal értesülnek. Az SZDSZ különvéleménye Torgyán intézkedéséről Téves beavatkozás? A szabaddemokraták sze- típusú állami segítségnyújtás rlnt a kormány köteles­sége volt a részvétel a bú­zaértékesítésben, ám a gabonafelvásárlási Intéz­kedések nem a valódi termelőkön segítettek. Budapest Juhász Pál, az SZDSZ agrár- szakértője pénteken kifejtette: a húsz hektárnál kisebb birto­kok preferálása nem a valódi kistermelőknek nyújtott segít­séget. Ekkora területen ugyanis főként az termel búzát, aki kárpótlással, vagyonmegosztás révén, vagy spekulációs céllal jutott földhöz. A szabaddemokraták szerint az eltorzított intervenciós eljá­rás a későbbiek során azzal a veszéllyel járhat, hogy az ilyen Az OTP még Az OTP egyelőre nem váltja be korábbi fenyegetését, s jóhiszemű adósainak laká­sát még legalább egy hó­napig nem árverezi el. Ahogy az utóbbi években a vállalatokat, a pénzintézete­ket konszolidálta az állam, ugyanúgy a rászoruló lakos­ság is megérdemli a segítsé­get - jelentette ki pénteken Csányi Sándor, az Országos Takarékpénztár és Kereske­delmi Bank Rt. elnök-vezér­igazgatója. az említett valódi gazdáktól sem lesz megtagadható, ami­kor például gyümölcs- vagy zöldségértékesítési problé­mákkal küzdenek. Ez azonban olyan lavinát indíthat el, amelynek költségvetési vonza- tai beláthatatlanok. Az ellenzéki agrárszakértő elhibázottnak ítélte, hogy a kormány szakított az 1992 óta bevett gyakorlattal, amely mi­nőségi követelményekhez köti az állami segítséget. Az intervenció haszonélve­zői - mutatott rá egyebek mel­lett - most nem a gabonaterme­lők, hanem a felhasználók lesznek, akiknek - a halmo­zódó készletezési költségek miatt - a minisztérium kényte­len lesz jutányosán átengedni az árut. (Ujváry) nem árverez Arról szólva, hogy az új kormány képviselőivel kö­zelmúltban megkezdett tár­gyalások alapján a szociálisan ellehetetlenült adósoknál to­vábbi egy hónapra elhalasz­tották a lakások árverését, ki­emelte: abban az esetben, ha a lakásérték lényegesen meg­haladja a tartozás nagyságát, s az adós jó anyagi helyzet­ben van, továbbra is élhetnek az árverezéssel. Jelenleg az OTP 13 milliárd forint hat hónapon túli lakás­hitel-tartozást tart nyilván. Tervek egy lakossági bankról A Postabank vesztesége több tízmilllárd forintra rúg. Az állam csak az adó­zók pénzéből mentheti meg a bankot, de köteles­sége ezt a lépést megtenni - közölte Járal Zsigmond pénzügyminiszter a Posta­bank közgyűlésén. Budapest Az alapszabály módosítását követően, miután lehetővé vált az elnöki és a vezérigaz­gatói poszt különválasztása és az igazgatóság egyszerű szótöbbséggel való visszahí­vása, szólásra emelkedett a pénzügyminiszter. Járni Zsigmond elmondta, hogy az elmúlt években többszöri állami beavatkozással sem sikerült stabilizálni a Posta­bank helyzetét. A kormány ezért most lezárja a múltat, és új korszakot nyit a pénz­intézet életében. Járai elis­merte a bank fejlődését, azt azonban túl gyorsnak vélte. A vezetők gyakorlatlansága miatt veszteséget termelő befektetésekre is sor került, s eközben megszegték a hi­tel- és pénzintézeti törvényt. Járai aláhúzta: a bank 13 milliárd forintos adózás előtti veszteséggel zárta a tavalyi évet. A jövőben a Postabank széles körű lakossági bankká alakul át. A bank­ban jelenleg az állam a többségi tulajdonos, s az is marad, míg meg nem tisztít­ják a pénzintézet portfólió­ját — mondta a miniszter. Ezt követően a közgyűlés elfogadta a bank menedzs­mentjének és Princz Gábor elnök-vezérigazgatónak a lemondását, majd megvá­lasztotta az új igazgatósági tagokat: Auth Henriket (ve­zérigazgató), Gulya Andrást, Gansberget Gyulát, Mada­rász Lászlót (elnök), Krupa- nics Sándort, Csák Jánost és Hardy Ilonát. A pénzük miatt aggódó kisrészvényesek számos kérdést tettek fel a bank veszteségére vonatkozólag, ám a felügyeleti biztos ezekben nem tartotta magát illetékesnek. Horváth Ferenc megígérte: a részvényesek hamarosan pontos informá­ciókhoz jutnak. Cs. J. A Belügyminisztériumban készül az önkormányzati reform tervezete Felülről sem kis feladat Dr. Kontrát Károly, a Bel­ügyminisztérium politikai államtitkára néhány hete még Pápa alpolgármes­tere és a megyei önkor­mányzat tanácsnoka volt. Most Is önkormányzati ügyekkel foglalkozik - de immár országos szinten. Az államtitkár korábban nyolc évig dolgozott a helyi köz- igazgatásban. Mint lapunknak elmondta, gyakran voltak kénytelenek értelmezni a „fentiről” érkező újabb és újabb rendeleteket. Most a másik oldal szemszögéből látja a dolgokat, a többi mi­nisztérium szakembereivel kell megküzdenie. Dr. Kontrát Károly fontos feladatának tartja az önkor­mányzatok anyagi helyzeté­nek javítását. Bár - mint mondta - az előző kormány­zat által elfogadtatott idei költ­ségvetésben erre nehéz fede­zetet találni, januártól kezdve már az Orbán-kormány fele­lőssége lesz, hogy ezen változ­tasson. Ebben az ügyben a Pénzügyminisztérium illeté­keseivel kell még sokat vitáznia. Az államtitkár egyébként lát a maga számára jelentősebb feladatot is, mint a költségve­tési huzavona. A rendszervál­tás óta eltelt nyolc év bebizo­nyította, hogy az önkormány­zati rendszer a magyar de­mokrácia alapintézménye. De elkél némi korrekció is, ezért most egy önkormányzati re­formcsomag tervezetén dol­goznak, amely megváltoz­tatná a jelenlegi hatásköröket is. A lényeg az, hogy a jelenle­ginél olcsóbban és hatéko­nyabban láthassák el alapvető feladataikat. Ugyanilyen lényegesnek látja az államtitkár az önkor­mányzatok gazdasági tevé­kenységének ellenőrzését. Koós Tamás Húsz új tűzoltóautó. Az ország 18 települése összesen húsz darab, egyenként több mint ötvenmillió forintos tűzoltó­gépjármű-fecskendővel gazdagodott A tűzoltóautók indítókulcsát a polgármesterek tegnap vehették át fotó: feb Hírek Kisebbségi ügyelet A helyi sajátosságokhoz igazodva hétvégi ügyeletet tartanak a települések jegyzői augusz­tus 10-éig, a kisebbségi ön- kormányzatok kezdeménye­zésére kijelölt határidő letel­téig - közölte Tóth Zoltán, az Országos Választási Iroda vezetője. A köztársasági el­nök július 31-én hirdette ki a választások időpontját. A törvény szerint az érintettek­nek ettől a dátumtól szá­mítva 10 napon belül kell le­adniuk kérelmüket a telepü­lések jegyzőinél helyi ki­sebbségi önkormányzat lét­rehozására. Olcsóbb liszt Hétfőtől ol­csóbban adja a sütödéknek a lisztet a Budai Hengermalom Rt. - nyilatkozta Károlyi Vil­mos vezérigazgató. A búza árcsökkenését követve a ma­lom húsz százalékkal vitte le árait, s ez remélhetőleg tük­röződni fog a kenyér árának csökkenésében is - mondta a vezérigazgató. Gyors átvilágítás várható Az új parlamenti képviselők esetében a Történeti Hivatal soron kívül, két hét alatt vá­laszolja meg az átvilágító bí­rák kérdéseit - közölte pén­teken Markó György, a hiva­tal elnöke, aki hozzátette: a belügyi tárcától 22 ezer ügy­nökkartont örökölt a hivatal. Nem lesz piknik A tradíciót követve az idén is az MSZP rendezheti meg a Szent Ist- ván-napi ünnepséget augusz­tus 20-án a Margitszigeten. A Fővárosi Önkormányzat ugyanakkor elutasította a Fi­desz választási kampányát bonyolító Happy And Kft. helyfoglalási kérelmét. A kft. „polgári pikniket” kívánt tar­tani a szigeten. Katolikus sajtótábor Mi lehet a katolikus fiatalok sze­repe a médiában, miként egyeztethető a keresztény ér­tékrenddel a sajtómunka? - ezekre a kérdésekre keresnek választ a Keresztény Értelmi­ségi Társaság tegnap kezdő­dött, egyhetes kisoroszi tábo­rának többnyire egyetemista résztvevői. A festőnő temetése Szántó Piroska festő-, grafikusmű­vészt augusztus 12-én, szer­dán délután három órakor helyezik örök nyugalomra a Farkasréti temetőben - kö­zölte a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma. Az életének nyolvanötödik évé­ben elhunyt festőnőt Göncz Árpád köztársasági elnök bú­csúztatja. Hamarosan instruktorok figyelik a megyékben folyó rendőri munkát Bűnüldözői szalámitaktika A barlang jó az asztmának Kristálytiszta cseppkőbar­langi levegőn gyógyulhat­nak nyáron a légúti beteg­ségben szenvedő gyerme­kek Abaligeten. A cseppkőbarlang 18 Celsius-fokos, 90 százalé­kos relatív páratartalmú, por- és pollenmentes leve­gőjű föld alatti terében a kis betegek naponta kétszer egyórás, gyógytornával egybekötött ldímaterápián vesznek részt. Az állandó orvosi fel­ügyelet mellett folytatott kúra számottevően javítja a 6-14 éves betegek állapotát, enyhíti vagy megszünteti szénanáthájukat, orrdugu­lásukat, allergiás és asztmás panaszaikat. A bűnözés minden válfajá­nak visszaszorítását, a budapesti robbantásos merényletek felgöngyölí­tését, a megyékben folyó rendőri munka összehan­golását, a fegyveres testü­letben Is tetten érhető korrupció száműzését te­kinti legfőbb feladatának Lázár János dandártábor- nők, aki nemrég foglalta el az ORFK bűnügyi főigaz­gató-helyettesi posztját.- Információink szerint közel áll önhöz a megyék és a területi szervek szakirányítása.- A Belügyminisztériumban valóban végeztem már instruk­tort munkát, noha rendőrként a főváros V. kerületében kezd­tem, mint nyomozó, majd a fő­iskolai éveket követően nyolc évig ugyanott voltam bűnügyi alosztályvezető. Ezután lettem rendőrkapitány a II. kerületben, az elmúlt 6 évben pedig a BRFK főkapitány-helyettesi posztját töltöttem be.-Mit tart új posztján elsőd­leges feladatának?- Most elsősorban a bűn- ügyileg igencsak fertőzött Bu­dapest megtisztítását, és a vi­déki kollégákkal való szoro­sabb együttműködést kell szem előtt tartanunk. Az utóbbi cél érdekében az ORFK-n belül úgynevezett „instruktort alosz­tályt” hozunk létre. Sokat vá­runk ugyanis a személyes talál­kozók sűrítésétől, egymás ta­pasztalatainak megismerésétől. — Kinevezésének egyik in­doka volt, hogy a robbantásos ügyek felderítésében kiválóan kamatoztathatja a belvárosban szerzett szakmai tapasztalatait. Ön szerint milyen taktikával le­hetne rács mögé juttatni az egyre gátlástalanabb alvilág kulcsfiguráit?- Két irányból kell támadni. Ha tönkretesszük e körök anyagi bázisát, s ha „katonán­ként”, „alvezérenként”, mint­egy szalámitaktikával vonjuk ki a forgalomból a bűncselekmé­nyek szereplőit, akkor eljutunk a kemény maghoz is. Persze, bizonyos jogszabályi változá- sbkra és a rendőrségen belüli Szervezeti átalakításra is szük- iég van ahhoz, hogy igazán ha­tékonyak legyünk. Lázár János fotó: feb-Ez azt jelenti, hogy esély nyílik a korrupt, alkalmatlan rendőrök kiszűrésére is?-Kár volna tagadni a szer­vezeten belüli visszaéléseket, s el kell fojtani azokat még gyö­kerüknél. Ha arra alkalmas pa­rancsnokok irányítják a mun­kát, ha mindent tudnak beosz­tottjaikról, s ha következetesen megtartatják a szabályokat, ak­kor például nem fordulhat elő, hogy egy rendőr belső informá­ciókat juttasson el a kívülállók­nak.- S hogy azt megszellőztesse a sajtó... Úgy hallottam, eluta- sítóbbak lesznek az újságírók­kal szemben. Miért?-Mintha az utóbbi időben túl sokat beszéltünk volna, hol­ott a nyomozás közben közzé­tett információk hátráltathatják az eredményes munkát. Szerin­tem akkor kell tárgyszerűen nyilatkoznunk, ha érdemi in­formációt tudunk nyújtani.- Mondana valamit az Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő-gyilkosság felderítésé­nek állásáról?-Egyelőre csak annyit: ke­ményen dolgozunk ezeken az ügyeken. Takács Mariann

Next

/
Thumbnails
Contents