Somogyi Hírlap, 1998. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)

1998-08-08 / 185. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1998. augusztus 8., szombat Megyei körkép 3 VÉLEMÉNYÜNK Beszűkült piac; új lehetőséget váró munkanélküliek Szigor és szabály Eltemetett koporsóüzem Valamit valamiért; a rendőrség lehetne hatékonyabb is, ha nem akarná polgárbarát arcát mutatni. Siófokról például valószínűleg nem lopnának el több autót, ha a rendőrök a városból kivezető három úton ellenőrző pontokat állítaná­nak fel, s minden sofőrt igazoltatnának. De valószínűleg nemcsak a bűnözők, hanem a turisták is elmaradnának, ha ilyen tortúrával kellene szembesülniük nap nap után. Amerikában New York egyike volt a világ bűnnel legfer­tőzöttebb városainak. Az új polgármester úgy döntött: mér­legelés nélkül kell megbüntetni minden szabálysértőt; azt is, aki a zebra mellett megy át az úton. Persze akit tetten értek, mutogatta, hogy több tucat ember megsértette a szabályt, nem csak ő. De neki volt pechje, a rendőr bün­tetett. Aztán egyszer csak rászoktak az emberek arra, hogy a zebrán menjenek át. S kezdtek törekedni arra, hogy be­tartsanak másutt és más szabályokat is — és így New York rövid időn belül biztonságos várossá vált. Siófokon, a Balaton-parton minden bizonnyal felhábo­rodnának a járókelők, ha — úgymond — zaklatnák őket a rendőrök, hogy tartsák be az apró-cseprő szabályokat. Az egyenruhások pedig, úgy tűnik, például a kismotorosoknál is, alkalmazkodnának a vélt vagy valós igényekhez. Meglehet: ez a módszer is célhoz vezet. De nem tudom: a friss demokrácia humánuma ez, vagy csak látszat pol­gárbarátság? Mert sok embert elüthetnek még addig az ut­cán az autók, amíg nagyvonalúan félrenéznek, akiknek be kellene tartatni a szabályokat. Czene Attila Halványzöld vakolat, eredeti díszítés Új ruhát kap a megyei múzeum Sok embernek adott kenye­ret egykor a márfivisnyei fagyártmányüzem; új tulaj­donos kezébe került, és többnyire koporsókat készí­tett. Újraindult ugyan; ám most ismét munkanélkülivé lettek az alkalmazottak. VISNYE Vállalkozók vették meg az üzemet a Dél-Zselic Szövet­kezet felszámolása után. A környékbeli volt dolgozók­ból és a munkaügyi központ által kiközvetített munka- nélküliekből verbuválták azt a tíz-tizenöt tagú csapatot, amely — most már — új technológiával dolgozott, és ugyancsak kegyeleti termé­keket gyártott. Két év múl­tán azonban a cég vezetői kénytelenek voltak elbocsá­tani a munkásokat. Informá­cióink szerint ugyanis be­szűkült az értékesítési lehe­tőség; nem volt keletje a ko­porsóknak, amelyekkel el­sősorban a Dunántúlt látták el - ezért kötöttek útilaput a munkások talpára. Vélhetően az ősszel újra kinyit a visnyei üzem, s ha más profillal működik is, a tulajdonos újra foglalkoztat néhány embert. A környé­ken ugyanis ez az egyetlen munkahely, amely állást kí­nálhat - remélhetőleg hosz- szú távon. (Lőrincz) Táblák a Balaton-partra és Boszniába. Hajóállomás-előjelző táblákat készítenek most Somogybabodon az I and S Bt for­galomtechnikai üzemében. A Balaton északi és déli partszakaszán hatvannyolc ilyen táblát helyeznek el, de gyártanak Itt táblákat Boszniába is, ezek a jelzőtáblák az aknamezők veszélyére hívják fel a figyelmet fotó: lang Róbert Túlhizlalt sertéspiac Megállt a felvásárlás, mert nyomottak a külföldi árak Több építészeti meglepe­tést is okozott a felújítás alatt lévő megyei múzeum nyugati szárnya. Az egyik lépcsőházban a festékré­teg alatt ráakadtak az épület eredeti díszítésére. KAPOSVÁR A szakemberek - megállapodva az Országos Műemlékvédelmi Hivatallal - úgy döntöttek: e szerint folytatják a megye- székhely legjelentősebb mű­emlékének a felújítását. Dr. Kolber István, a megyei közgyűlés elnöke tegnap a pin­cétől a padlásig végig járta a múzeumot Sági Istvánnal, a rekonstrukciót végző cég, a Középületkivitelező kft ügyve­zető igazgatójával, dr. Szapu Magda múzeumigazgató-he- lyettessel és dr. Riez Ferenc fő­osztályvezetővel. Mint mond­ta: jó ütemben haladnak a munkák, bár a központi, 450 millió forintos támogatás és a 30 millió forintos önerő csak a külső megújítására, valamint egy épületszárny renoválására elegendő. A következő önkor­mányzati ciklus kiemelt fel­adata lesz az intézmény teljes belső rekonstrukciója, a me­gyei levéltárral együtt. Dr. Kol­ber István bízik az országgyű­lési képviselők támogatásában. A belső udvart - mint mondta - olyanná kell tenni, hogy a bel­város egyik ékszerdoboza le­gyen, s ahol rendszeresen lehet kamaraestéket rendezni. A múzeumi szárnyban kor­szerűsítik az irodákat, bővítik a raktározási lehetőséget is. A külső fal színe pedig újból olyan lesz, mint régen: hal­ványzöld. (Lőrincz) (Folytatás az 1. oldalról) — A többi felvásárlónál is ha­sonló a helyzet: hivatalosan nem jelentik be az átvétel fel­függesztését, de így ütemezik a felvásárlást — mondta Torma Sándor, a megyei ag­rárkamara tanácsosa. — A somogyi kistenyésztők mint­egy 50 ezer, a nagyüzemek 200 ezer hízót szállítanának a következő fél évben. Ezek 60 százalékát a Pini, a többit a Zalahús és a pápai üzem dol­gozza fel. A Pini vágóhídja mintegy 6 ezer sertést dolgoz fel he­tente, átvétel híján ezek az ál­latok a telepeken zsúfolód­nak. A somogyszili Petőfi Ag­rárszövetkezet összesen négyezer hízót ad le az idén. Ősz Nándor elnök szerint ki­számíthatatlan a piac, nem tudnak tervezni. Rossz meg­oldásnak tartja a jelenlegi, ki­lónként 24 forintos állami támogatás visszaigénylését, mert ehhez 90 nappal később jutnak hozzá. Az oldaná meg a gondot, ha a jelenlegi 254- 256 forintos felvásárlási ár 280-290 forintra emelkedne, tette hozzá. — Folyamatosan egyezte­tünk a minisztériummal, né­hány nap múlva egyeztet a terméktanács: a termelők, a feldolgozók és a kereskedők remélhetőleg meg tudnak ál­lapodni az új stratégiában — mondta Zádori László, a vá­góállat- és hús-terméktanács titkára. — Az unióssal meg­egyező, kilónkénti 24 forintos állami támogatást szeretnénk elérni, valamint a sertéstartók további 12 forintos szubven­cióját. Ez azt jelentené, hogy a támogatási szint elérné a 15 százalékot, ami 2,2 milliárd forintba kerülne, de az intéz­kedés hatására mintegy fél­millió sertés „feljönne” a fe­ketegazdaságból, ami 5 milli­árd forintos bevételt hozna. A túlhizlalt sertéspiac a ga­bona felhasználását is veszé­lyezteti. Egymillió disznó 500 ezer tonna szemes takar­mányt fogyaszt, tehát a ser­téstartási kedv jelentős visz- szaesése még inkább eladha­tatlanná tenné a gabona- és kukoricakészleteket. Katona József HÍREK Új mosoda Hamarosan megkezdődik a munka a Mustang Marcali Rt új kiké­szítő és befejező üzemében. Az új beruházás folytán — ez mintegy 750 millió forintba került — nem kell külföldre szállítani a mosásra, festésre váró farmereket. Korábban a varrócsarnokot újították fel. így az ősztől már mintegy hatezer darabra nő az üzem napi kapacitása. Parasztdekameron Fellé­pett a pécsi Mandula feszti­válon tegnap este a kaposvári Déryné Vándorszíntársulat is. A Planet étteremben Ka­baréról másképpen címmel mutatta be műsorát, amelyet ma megismétel. Holnap pe­dig a felújított Parasztdeka- meronnal szerepel a Széche­nyi téren. Két és félszáz várakozó Nyolc szociális intézmény, amely ezernégyszázhetven embert fogadhat, működik Somogybán a megyei ön- kormányzat fenntartásában. A fogyatékosoknak négy in­tézményben, az elmebete­geknek két helyen van befo­gadó részlegük, az időseket öt intézményben helyezik el. A várakozási idő átlagosan egy év. Jelenleg több mint 250 idős embernek van beu­talója. Kifosztották az üzletet Be­feszítette a babócsai áfész bolt ajtaját, s négyszázezer forint értékű árut zsákmá­nyolt onnan két helybéli la­kos. A tolvajokat hamarosan elfogták a barcsi rendőrök. Beiskolázás Andocson Mintegy 650 ezer forint beis­kolázási támogatást ítélt oda az andocsi képviselő-testület a település kétszáz gyerme­kének. Az óvodások ezer, az általános iskolások három­ezer, a középfokú oktatási in­tézményekben tanuló diákok négyezer, a főiskolások és egyetemisták pedig 5000 fo­rint egyszeri beiskolázási támogatást kapnak. Ékszert loptak Egy kapos­vári lakos fonyódi villáját tör­ték fel a héten, s onnan arany ékszereket zsákmányoltak hárommillió forint értékben. A fonyódi rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen ren­delt el nyomozást. Égett a nádas Továbbter­jedt a tűz tarlóégetés közben tegnap Balatonboglár és Bala- tonlelle között. Az avar és a nádas széle kapott lángra; a bogiári tűzoltók fékezték meg. Jelentéktelen a kár. Megóvják a Szenna A Szennán átfolyó Deregényi patak vízrendezését végzik a faluban a Kaposvölgyi Víz­gazdálkodási Társulat mun­kásai. A település önkor­mányzata a Somogy Megyei házakat Területfejlesztési Tanács pá­lyázatán a közelmúltban 5 millió négyszázezer forintot nyert erre a célra. Azért volt sürgető elvégezni az iszap­kotrást és a vízrendezést, mert a patak partján lévő la­kóházak már veszélyben vol­tak, nedvesedtek. A Nagybajom és Vidéke Takarékszövetkezet szíves figyelmébe ajánlja: Kaposvár, Kontrássy u. 1. szám alatti kirendeltségén- jó kondíciójú devizaszámlavezetését magánszemélyeknek,vállalkozóknak,- ATM kártyaszolgáltatását be- és kifizetéseket kártyaelfogadóként és kibocsátóként egyaránt. A bankkártya gyártását ügyfeleinknek díjmentesen biztosítjuk. Várjuk megkeresésüket, érdeklődésüket. NAGYBAJOM ES VIDÉKÉ TAKARÉKSZÖVETKEZET ÚTBA ESIK JÖVET - MENET A TAKAREKSZOVETKEZET Új Astra GL X1.4XE 90 LE 3 ajtós Classic zöld gépkocsi átvétellel elvihető. Exkluzív ajánlatunk: Demó autók árengedménnyel!-Corsa X1.4XE 90 LE 5 ajtós piros- Astra GLX1.4XE 90 LE 4 ajtós fehér- Vectra GLP X1.6XE 100 LE 4 ajtós, olivszürke métáit+légkondi- Vectra GLP X1.6XE 100 LE 4 ajtós, fekete metáll OPEL ■©■ Molnár Kft. 7400 Kaposvár «Tel.: (82) 422-227 • Fax: (82) 319-425 Tisztelt Újságolvasó! őId BÁNK Eszébe jutott-e már, hogy kedvenc napilapjának, a SOMOGYI HÍRLAP-nak előfizetési díját OTP lakos­sági folyószámláról egyenlítse ki? Az OTP Lakossági folyószámlával hatékonyan, kényel­mesen, egyúttal biztonságosan intézheti pénzügyeit. Nem kell várnia a díjbeszedőt. Csak bízzon meg bennünket, és mi mindent elintézünk Ön helyett! A már említett újságelőfizetésen kívül levesszük a vállá­ról a gondot a lakásdíj, villanydíj, víz és csatornadíj, TV előfizetési díj biztosítási díj, átalánydíj esetében ugyanúgy, mint például a telefonszámlák esetében. Nem kell többpt sorbanállnia a postán, idegeskednie a befizetetlen csekkek miatt sem. AZ OTP BANKNAK FONTOS, HÓGY ÖNNEK TÖBB SZABADIDEJE LEGYEN!

Next

/
Thumbnails
Contents