Somogyi Hírlap, 1998. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)
1998-08-01 / 179. szám
SOMOGYI HÍRLAP 6 Belpolitika 1998. augusztus 1., szombat > HÍREK Hosszabbított határidő. A honvédelmi miniszter az Országgyűlés illetékes bizottságának pénteki javaslata alapján augusztus 31-ig meghosszabbította a katonai telefonbeszerzésre kiírt pályázat határidejét - jelentette be Wachsler Tamás, a tárca köz- igazgatási államtitkára. Eltemették a pilótát. Katonai tiszteletadással helyezték nyugalomra tegnap a kecskeméti temetőben a közelmúltban történt repülőbaleset áldozatát, Rácz Zsolt vadászpilótát, akit a honvédelmi miniszter alezredesből posztumusz ezredessé léptetett elő. Az aranykoszorús repülőgép-vezető búcsúztatásán részt vett Végh Ferenc altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka is. MDNP-támogatás. A Magyar Demokrata Néppárt támogatja Latorcai János országgyűlési képviselő jelölését a budapesti főpolgármesteri posztra - közölte Pusztai Erzsébet. Elmondta: az önkormányzati választásokra C s ± * * 1 * Professzor a pénztár elen A bűnszervezet megfogalmazása pontosításra szorul Az életfogytiglan hossza A szervezett bűnözés megakadályozását célzó jogszabályok felülvizsgálatára, illetve szigorítására vonatkozó elképzeléseit szeptember 30-ig kell a kormány elé terjesztenie az Igazságügyi Minisztériumnak. A műhelymunkákról Soós Lászlót, a büntetőjogi ko- difikáclós főosztály illetékesét kérdeztük. Budapest A szervezett bűnözéssel összefüggésbe hozható bűncselekmények elkövetőinek szigorúbb felelősségre vonása érdekében számos jogszabály módosítását tartja szükségesnek a kormány. A kiindulópont a BTK.-ba tavaly bekerült „bűnszervezet” fogalmának, illetve létrehozása tényállásának pontosítása. Ezt részben az Európa Tanács ajánlásai és a külföldi gyakorlat is indokolja. Nem „tudományos” definíciókat adunk, hanem igyekszünk úgy meghatározni a fogalmakat, amelyek a rendőrök, az ügyészek és bírák számára egyértelműsíthetők, nem okoznak értelmezési problémákat. A cél a törvényi fenyegetettség növelése. Felvetődött, hogy milyen esetekben indokolt szélesíteni azt a kört, amelyre az életfogytig tartó szabadság- vesztés büntetése" kiszabható. Ellett annak a lehetőségét is meg kell vizsgálni, hogy a feltételes szabadságra bocsátásból mely esetekben zárható ki az elítélt.-A szervezett bűnözéssel összefüggő kérdésekben górcső alá vesszük, hogy indokolt-e a büntetési tételek emelése a közélet tisztasága, a korrupciós bűncselekmények, a kábítószerrel való visszaélés esetében - mondja Soós. A szervezett bűnözés vagyoni alapjainak elvonására is tervezet készül. A rendőrségi tapasztalatok ismeretében, a Belügyminisztériummal közösen azokat a speciális helyzetet szeretnénk mielőbb kodifikálni, amikor például a vagyon már nincs a tulajdonosnál, átírták más nevére, vagy tisztára mosás céljából gazdálkodó szervezetekhez, alapítványokhoz került. Csemyánszki Judit Az önkormányzati választások: október 18-án Elkészült a menetrend Göncz Árpád köztársasági elnök október 18-ra, vasárnapra írta ki a helyi ön- kormányzati általános választásokat. Budapest A választásra jogosultaknak augusztus 21-ig meg kell kapniuk a választási értesítőt és az ajánlószelvényeket - közölte az Országos Választási Iroda (OVI) helyettes vezetője. Rytkó Emília elmondta, hogy akik a fenti időpontig nem kapják meg az értesítőt, azoknak nyolc nap áll rendelkezésükre, hogy a polgármesteri hivatalokban, a jegyzőknél megtekintsék a választási névjegyzéket. Akik a szavazás idején nem állandó lakóhelyükön tartózkodnak, azok a helyi önkormányzat választási irodájától kérhetnek igazolást és ezzel voksolhatnak másutt. Csak oda lehet igazolást kérni, ahol az állampolgárnak állandó lakcímén kívüli tartózkodási helye - például nyaralója van, és ezt a címet július 31. előtt már bejelentette. A helyi választási bizottságok tagjait augusztus 28-ig kell megválasztani. A jelölteknek szeptember 25-én délután négy óráig be kell fejezniük az ajánlószelvények gyűjtését, ez a jelöltállítás végső határideje. A választásokra az adott település lakosainak arányában meghatározott számú ajánlószelvényt kell összegyűjteniük a jelölteknek. A tízezernél kevesebb lakosú településeken az úgynevezett kislistás, míg az ennél nagyobbakban a vegyes választási rendszer érvényes. A kislistás rendszerben a választópolgárok egy százalékának támogatása szükséges a jelöltté váláshoz. A vegyes rendszerben egyénekre és listára is szavaznak a választók. A kisebbségeknek augusztus 10-ig van idejük arra, hogy saját önkormányzatuk alakítását kezdeményezzék. Ennek létrehozásához legalább öt helyi polgár támogatása szükséges szeptember 25-ig - mondta Rytkó Emília. Kinevezés. Hankiss Ágnes közírót az Europalia Hungária 1999 fesztivál miniszteri biztosi teendőivel bízta meg Hámori József, a nemzeti kulturális örökség minisztere. Már négy helyen! ENTIAN ÁRFOLYAM vétel eladás német márka 119,40 121,40 olasz líra 120,50 122,50 osztrák schilling 16,90 17,25 amerikai dollár 213,00 216,50 horvát kuna 32,00 34,50 Kaposvár, Dózsa Gy. u.11„ Zárda u. 12., Ady E. u. 8., Irányi D. u. 9, (8555( msmsmmm EXCLUSIVE CHANGE Kaposvár, Széchenyi tér 8. DOROTTYA HÁZ VALUTAÁRFOLYAMOK: Dátum: 1998.08.01. vétel eladás | Amerikai dollár 212,00 216,49 I Görög drachma (100) 71,00 74,99 Horvát kuna 32,00 34,49 Német márka 119,30 121,39 J Olasz líra (1000) 120,40 123,49 Éj Osztrák schilling 16,95 17,34 146,99 fi Spanyol pezeta (100) 138,50 Svájci frank 142,00 145,89 1 500.000.- Ft felett kedvezőbb egyedi 1 árfolyamot alkalmazunk. Hívja a 06-82/428-888! ____ &J565 K étszer jön a nyugdíj A különbözetet visszamenőleg folyósítják Szolgáltató és nem hatósági jellegű társadalombiztosítás kialakítására van szükség - jelentette ki Miké Tivadar, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár új főigazgatója. dr. Fazakas Béla lett az új szóvivő. A közép- és hosszú távú egészségbiztosítási koncepció kidolgozása a legfontosabb feladat, aminek az elkészítéséhez - véleménye szerint - feltétlenül elengedő időt kell hagyni. A tb átalakítását csak az egészségügy reformjának részeként tudja elképzelni a főigazgató. Munkájában támaszkodni kíván az OEP apparátusában felhalmozott tapasztalatokra. Az új kormány a hatalom átvételét követő személy- cseréknél nem lépte túl a magyar politikai hagyományok és az elviselhetőség kereteit - vélekedik Csizmadia Ervin politológus. A szakember elöljáróban elmondta, hogy mindig az adott ország hagyományai döntik el a kormányváltások idején végrehajtott személy- cserék létszámát. Az USA- ban például - akár a demokSelmeczi Gabriella kijelentette: Mikó Tivadart, a szegedi egyetem patológus proraták, akár a republikánusok nyerik a választásokat - tízezrével bocsátják el az előd által vezető posztokra kinevezett személyeket, nálunk viszont az államigazgatási csúcspozíciókat betöltőkön, esetleg főosztályvezetőkön kívül csupán néhány százan számíthatnak biztosan útilapura. Csizmadia szerint az Orbán- kormány személycseréi az eddig megszokott államigazgatási szervezet kereteinek megbontása miatt tűnhetnek fesszorát vezetői képességei és orvoskapcsolatai alapján kérte fel a posztra. túlzottnak. Míg a Miniszterelnöki Hivatal megerősítése, illetve azon belül a tárcákra rálátó „alegységek” kialakítása a korábbi kabineteknek is szándékában állt, de az elhatározást nem követte tett, addig Orbánék gyorsan és merészen nyúltak a tabukhoz. Az olyan intézkedés, mint például a tb- önkormányzatok felszámolása, a nyomában járó érdek- sérelmek miatt nem véletlenül váltotta ki az ellenzék felzúdulását. (Takács) Az idei második, augusztusban esedékes nyugdíj- emelés jóvoltából valamivel több pénzzel, kétszer kopogtat be a postás ebben a hónapban a két és fél millió érintetthez. Budapest Bálintné Füleky Jolán, a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság főigazgatója lapunknak elmondta: az augusztustól 2,2 százalékkal megemelt nyugdíjakat a szokásos kézbesítési napon viszik ki a postások az érintetteknek. A január 1-jéig visszamenőlegesen járó különbözetet pedig külön utalvány kíséretében egy másik alkalommal, augusztus 6-tól juttatják el hozzájuk. A Magyar Posta Rt. a különbözeteket az eredeti terv szerint augusztus 8-tól kézbesítette volna, ám a Nyugdíj- folyósító Igazgatóság - most már bizonyossá vált - augusztus 5-ig minden szükséges dokumentációt rendelkezésére tud bocsátani a postásoknak, így ha csak néhány nappal is, de előbb kapják meg a pénzüket az idős emberek. A főigazgató emlékeztetett rá, hogy a különböző szociális ellátásokban, például a rendszeres szociális járadékban vagy átmeneti járadékban részesülők juttatása most nem változott. Az emelés az 1998. január 1. előtt megállapított nyugdíjakra, a többi között az öregségi, a rokkantsági, az özvegyi, a szülői nyugdíjasokra, valamint az árvaellátásban részesülőkre is vonatkozik. Ezúttal emelkedik a személyes szabadságukban korlátozottak pótléka, illetve a semmissé nyilvánított elítélésekkel kapcsolatos, valamint a kárpótlás címén kapott járadékkiegészítés is. Ugyancsak jó tudni, hogy a mostani, 2,2 százalékos emelés nem a tavalyi, hanem a januári emelés utáni összeget növeli meg, és így elmondható, hogy összesen 21,6 százalékos az idén a nyugdíj- emelés. A két és fél millió jogosult járandóságának mostani emelése mintegy 18 milliárd forint többletkiadást igényel a nyugdíjbiztosítási alaptól. A számítások szerint ezzel átlagosan 570 forinttal, 26 145 forintról 26 715 forintra nőtt a hazai átlagnyugdíj összege. (Deregán) Nincs „semleges” közigazgatás Balról az ú] főigazgató, jobbról a szóvivő FOTO: FEB/KALLU Hód-visszatelepítési akció a Duna mentén Álnéven és „egyéb” kategóriaként mentek át a vámkezelésen Rendhagyó biológia-ökológia órákon vettek részt a közelmúltban a Németh László Gimnázium 5. osztályos tanulói. Ausztriában a hó- dok, az értékes prémjükről ismert állatok életét tanulmányozták. A barkácsáruházlánc vezetői három éve határozták el hódmentő programjukat. Ennek keretében a világ számos országában, Svédországtól kezdve Németországon és Ausztrián át egészen Magyarországig sikerült visszatelepíteni a kihalt-kipusztított szorgalmas és értékes állatkákat egykor volt lakhelyükre. A hódtúra során tudatosult magukban a diákokban is, hogy Hódmezővásárhely, Kishódos, Hódér helységnevek mind arról tanúskodnak, Magyarországon évszázadokon át honos volt a hód. Egészen a múlt század közepéig, amikor kiirtották őket: elsősorban húsukért, bőrükért vadásztak rájuk, no és farktőmiri- gyükben található pézsmáért, ami a parfümök fontos alapanyaga. A hód, akárcsak egy ezermester, fúr-farag, körberágcsálja az ártéri fákat - magyarázta a kíváncsi ifjú turistáknak Karcza Zsolt, a Világ Természetvédelmi Alap programvezetője, és ezzel a hallgatóság számára nyilvánvalóvá vált az OBI-hód kapcsolat miértje is. Kiderült a szakember szavaiból az is, hogy Európa legnagyobb testű rágcsálója az egyetlen állat, amelyik tudatosan képes alakítani környezetét. Egyrészt gátat épít, eltörni a kifolyókat, tehát megakadályozza a víz elfolyását, másrészt úgy szabályozza vizeinket, hogy gyékénnyel, náddal, facsemetékkel megemeli a vízszintet. Az azonban tévhit, hogy képes irányítani a kirágott fa dőlését, gyakran előfordul ugyanis, hogy a kidőlt fa agyonüti a nem eléggé óvatos állatot. 1996 őszén kerültek az első hó- dok hazánkba Ausztriából. Harminc szép állatot telepítettek a gemenci természetvédelmi területre, méghozzá meglehetősen nagy csinnadrattával. Fülöp herceg, II. Erzsébet királynő férje, mint a Világ Természetvédelmi Alap tiszteletbeli elnöke is jelen volt az eseményen. Az akció sikeresnek bizonyult, eddig öt család épített magának várat, amelyekben már megszülettek az első igazi magyar hódok is. A határon az ügylet a „betelepítést” furcsállotta: az állatkereskedés gyanújába kerülhet az „importőr”. Az ausztriai táborozáson is felidézték a fiatalok: rengeteg engedélyt kellett beszerezniük, az állategészségügytől a vámon át a nemzeti park befogadó papírjáig. A vámmentességet sem sikerült egyszerűen kiharcolni, hódszállításra ugyanis az utóbbi másfél évszázadban nem került sor, ezért a vámjegyzékben sem szerepelt az állat neve. Átmeneti megoldásként a hörcsög elnevezést kellett alkalmazniuk, ez viszont vám- és áfa-kötelesnek bizonyult. Végül is - hódjaink megkapták az „egyéb” kategória sorolást. Fülöp herceg hódnézőben fotó: feb