Somogyi Hírlap, 1998. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)

1998-08-31 / 203. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1998. augusztus 31., hétfő Belpolitika 7 Hétvégi rendkívüli kormányülés Nincs veszélyben a forint A kormány a jegybankkal egyetértésben úgy döntött, hogy október lsétől 0,8 százalékról 0,7 százalékra csökken a forint havi csú­szóleértékelésének üteme - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Balatonőszödön. Balatonöszöd Az oroszországi gazdasági válság érzékenyen érintette a budapesti tőzsdét, de a ma­gyar gazdaságra nincs olyan hatása, ami árfolyam-politikai lépéseket tenne szükségessé. Az elmúlt 50 nap gazdasági folyamatai és gazdaságpoliti­kai intézkedései lehetővé te­szik a leértékelési ütem to­vábbi csökkentését - han­goztatta Orbán Viktor. A döntést megalapozó okokat részletesen is kifejtve hangsúlyozta: gazdaságpoli­tikai kérdésekben a koalíció pártjai egyetértenek, a kor­mány lakossági támogatott­sága jó, az eddig eltelt idő azt igazolja vissza: a gazdaság fejlődése jó irányba halad.- A kormány e néhány hét alatt hathatós intézkedéseket hozott, amelyek megalapoz­ták a mostani kedvező dön­tést - mondta a miniszterel­nök. Kiemelte a tb-önkor- mányzatokkal, s az állami vagyont kezelő két szervezet­tel - az ÁPV Rt-vel és a Ma­gyar Fejlesztési Bankkal -, va­lamint a Postabankkal és az adóhivatallal kapcsolatos vál­toztatásokat. A bejelentett ár­folyam-intézkedéstől a mi­niszterelnök a forint erősödé­sét várja a következő hetek­ben. Surányi György, az MNB elnöke ezt megerősítve le­szögezte: a leértékelési ütem mérséklése fékezi az inflá­ciót, és kedvez az exportőrök versenyképességének is. A decemberi inflációs index a jegybankelnök szerint tíz év óta az idén lesz a legalacso­nyabb, 13-14 százalék. Chikán Attila gazdasági mi­niszter mindehhez hozzáfűzte: megvizsgálják, milyen módon segíthetnének az oroszországi válság miatt nehéz helyzetbe került magyar cégeknek. Súlyos vonatszerencsétlenság. Tegnap délután indulhatott csak újra a forgalom a Budapest-Szob vasútvonalon, ame­lyen Zebegénynél szombaton egy személyvonat belerohant a pályán veszteglő Csárdás InterCitybe. A balesetnél 19- en sérültek meg, a személyvonat vezetője vasárnap este még súlyos, életveszélyes állapotban volt. fotó: feb/reuters 60 éves a világszövetség, lejárt az emigráció ideje Törvényt sürgetnek Szavaztak az új alapszabályról fotó: feb/diósi imre A „pártkatonák” túlzott közéleti szerepe ellen tiltakozik az SZDSZ Az MSZP a előre tekint A szocialisták hétvégi frak­cióülésükön foglalkoztak az önkormányzati választá­sokkal, az őszi parlamenti időszak legfontosabb teen­dőivel. A szabaddemokra­ták országos tanácsülésén a fideszes „pártkatonák” előretörését tették szóvá. Budapest Az MSZP parlamenti frak­ciója felszólította a kormányt, hogy készítsen világos gazda­sági programot és a törvény­ben előírt időben nyújtsa be a költségvetést - nyilatkozta Kovács László. A frakció ag­gasztónak tartja, ami a „meg­figyelési” ügyben történt, mert álláspontja szerint ko­moly károkat okoz a magyar politikai kultúrának. A mi­niszterelnök személyesen is szerepet vállalt az ügyben, ezért az az ország nemzet­közi megítélését is károsít­hatja - hangoztatta a szocia­lista politikus. A Fidesz célja nyilvánvalóan az volt, hogy elterelje a figyelmet a kor­mánypárthoz közelálló cégek és most hatalmi pozícióba ke­rült korábbi vezetőik körül felmerült kétes gazdasági ügyekről és megpróbálják le­járatni politikai ellenfeleiket. A szabaddemokraták köve­telik, hogy az állami és gaz­dasági apparátusokba ne ül­tessenek több pártkatonát - jelentette ki Magyar Bálint pártelnök. Szorgalmazzák a „belpolitikai hidegháború” leállítását. Hatalmi, politikai és gazdasági centralizáció zajlik, egyre több jel mutat arra, hogy a parlament ellen­őrző szerepének és nyilvá­nosságának korlátozására tö­rekszik a kormány. Béki Gab­riella személyében új elnököt választott az OT. Hírek Alkotmánybírósági ülés Az Alkotmánybíróság mai ülésén számos témát tárgyal. Az egyik beadványt azt kifo­gásolja, hogy az eladó által kiállított egyszerűsített szám­lán fel kell tüntetni a vevő nevét és címét. Nemzetközi konferencia Az Eötvös Loránd Tudo­mányegyetem Bibó István Szakkollégiuma megalakulá­sának 15. évfordulója alkal­mából ma egyhetes nemzet­közi konferencia kezdődik Budapesten az Európai Unió bővítéséről, annak politikai, jogi és gazdasági következ­ményeiről. A konferencia fő­védnökének a miniszterelnö­köt kérték fel. Ha a Magyarok Világszö­vetsége (MVSZ) megtalálja új hivatását és eleget tud tenni megváltozott felada­tainak, maximálisan szá­míthat a kormány támoga­tására. Budapest Németh Zsolt, a Külügymi­nisztérium politikai államtit­kára e szavakkal köszöntötte a fennállásának 60. évfordulóját ünneplő szervezet háromna­pos budapesti küldöttgyűlését. A politikai államtitkár sze­rint a vüágszövetségnek - az emigráció idejének lejártával - bizonyos értelemben a nem­zet „telefonközpontjává”, a gazdaság, a kultúra, a nyelv­védelem, a pozitív törekvések centrumává kell válnia. Csoóri Sándor elnök szerint a küldöttgyűlés eredménye­ként új fejezet kezdődhet a szervezet életében. A testület felkérte a kormányt, hogy al­kosson egy, kizárólag az MVSZ működéséről szóló tör­vényjavaslatot. A Postabank és Takarékpénztár Rt. Kaposvári és Siófoki Fiókja értesíti Tisztelt Ügyfeleit, hogy a fiókok nyitva tartása 1998. szeptember 1-től megváltozik. Az új nyitva tartási rend: hétfő 8-17 péntek 8-14 kedd-szerda 8-15 szombat 8-12 óráig csütörtök 8-17 Jelenlegi és leendő ügyfeleinket teljes körű banki szolgáltatással várjuk fiókjainkban. Postabank és Takarékpénztár Rt. Kaposvári és Siófoki Fiók (87867) W KAPOSVÁRI! TŐZSDE KLUB Tö*soet megbízások - 0TC részvények - kárpótlási jegy adásvétele - gtt portfoliókezelés - Határidős ügyletek - Tőzsdei monitor Tőkeszámla vezetés - Díjtalan befektetési tanácsadás sasunsasEBSEB ■ossuth Lajos 82/Ön I □ :S Herczeg Kata asztrolóf vonala F# \L G)Kos Bika s# m Ikrek B Rák 3H Oroszlán ffe Cata asztrológus ^ —-V Skorpió Sks 06-90-330 468 0 m Nyilas f,f 06-90-330 469 1* W Bak ^ 06-90-330 470 Vízöntő &. 06-90-330 471 ^ •***> • Halak m 06-90-330 472 Címünk: AS-B Kft. Audiotex 1539 Bp. Pf. 591. Hívás díja: 88 Ft +Áfa/perc További információért hívja 06 80 450-450-es zöld számot! ^0 http://www.westel.hu WESTEL IRODÁK: BALATONVILÁGOS. 8171 M7ÍS ENYINGI ELÁGAZÁS. TEL.' 106 881480-6«. RÁDIÓTELEFON: (06 601327-100 kérésere üzletkötőnk felkeresi ónt bernáth károly rádiótelefon: (06 bői 327-933, klenóczy-uszka Krisztina rádiótelefon: 106 eoi 368-222 WESTEL FORGALMAZÓK: BARCS. POUR KFT, 7570 KÖZTÁRSASÁG U. 29., TEL.: (06 82) «3640, RÁDIÓTELEFON: 106 601366-333 • FONYÓD. FÁBIÁN DÉNES, 8640 ADY E. ü. 33.. TEL: 106 651360-746, RÁDIÓTELEFON 106 601392-450 • KAPOSVAR, POLÁR KFT. 7400 HONVÉD ü 8, TEL. 106 821 427-945, RÁDIÓTELEFON: 106 601361-711 • MARCALI. ATI CONSULT BT. (FÉNY-PONT), 8700 RÁKÓCZI F ÚT 7, TEL.: 106 85) 311-301, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 369-670 • NAGYATÁD. IÁT-SAT KFT, 7500 PIAC TÉR, TEL: (06 821 352-870, RÁDIÓTELEFON: (06 601 372-042 rádiótelefon kft i immun ii WESTEL sztességes ajánlat A Westel 0660 legújabb, - kék, sár­ga és narancssárga színben kapható - Nokia 540-es telefonja most akár nettó 12 400 Ft-ért, 50%-os, 12 havi részletfizetéssel elvihető, ráadásul a rendszer- belépés is díjtalan! Sőt, a telefon mellé pótakkumulátort adunk ajándékba, hogy ? Ön még tovább beszél- hessen, méghozzá a leg­kedvezőbb percdíjakkal. Ez nem tisztességtelen ajánlat. Az akció a készlet erejéig tart. A készülék akciós ára nettó 24 800 (bruttó 31 000) Ft, amelynek 50%-át 12 hónap alatt, kamat- és kezelésiköltség-mentesen, részletekben fizetheti. Ezért csupán azt kérjük, hogy 2 évig maradjon az előfizetőnk. Új ezerforintos Az új bank­jegysorozat következő címle­tét, az új ezerforintost szep­tember 1-jétől hozza forga­lomba a Magyar Nemzeti Bank. Előoldalán Mátyás ki­rály arcképe, hátoldalán a vi­segrádi királyi palota kútja és egy corvina-motívum talál­ható. A régi típusú ezresek 2000. szeptember 1-jéig ma­radnak forgalomban. Kiegészítésre várva Az il­letékesek még nem döntötték el, hogy meghosszabbítják-e a Fideszhez közelálló vállal­kozók érdekeltségébe tartozó gazdasági társaságok ügyé­ben indított feljelentés-kiegé­szítés idejét, vagy elrendelik a nyomozást, közölte a BRFK bűnügyi főigazgatója. Mint ismeretes, az ügyet a BRFK gazdaságvédelmi osztálya augusztus 17-én kezdte vizs­gálni, esetleges okirathamisí­tás miatt. Országos tanévnyitó Az Oktatási Minisztérium célja, hogy a Nemzeti alaptanterv bevezetése miatt átmeneti­nek minősülő tanév kizárólag a szakma számára legyen átmeneti, a diákoknak sem­miképpen sem - mondta Po- korni Zoltán miniszter a haj­dúdorogi Görög Katolikus Gimnázium és Szakközépis­kolában rendezett országos tanévnyitón. Bővül a rendszer A Matáv 16 új országot kapcsol be az automatikus nemzetközi távhívásba szeptember 1-jé­től. Az előfizetők közvetlenül hívhatják a következő orszá­gokat is: Amerikai Szamoa, Antarktisz és Norfolk-szige- tek, Brunei, Dzsibuti, Egyen­lítői Guinea, Falkland-szige- tek, Kiribati, Közép-afrikai Köztársaság, Marshall-szige- tek, Mikronézia, Nauru, Pa­lau, Szamoa, Tatarsztán, Tonga, Wallis és Futuna.

Next

/
Thumbnails
Contents