Somogyi Hírlap, 1998. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)

1998-08-29 / 202. szám

SOMOGYI HÍRLAP 6 Belpolitika 1998. augusztus 29., szombat Zászló az őrezrednek. Göncz Árpád köztársasági elnök testületi zászlót ado­mányozott a Köztársasági Őrezrednek. A zászlót tegnap nyújtotta át a Par­lament kupolacsarnokában Szabó Ferenc dandártábornoknak, az őrezred megbízott vezetőjének. Az ünnepi eseményen jelen volt Orbán Viktor minisz­terelnök iS. FOTÓ: FEB/DIÓSI IMRE Magáncég volt a megfigyelő A Fidesz egyes vezetőit és családtagjaikat érintő tit­kos megfigyelésének ügye tegnap ismét új fordulatot vett. Budapest A Népszava értesülése szerint a Postabank vezetőinek kö­réből érkezhetett a megbízás a budapesti Pinpoint Kft.-nek: a magánnyomozó iroda ké­szítsen átfogó képet a Fidesz vezetőinek gazdasági vállal­kozásairól. A lap valószínű­síti, hogy a bank hasonló „ta­nulmányokat” készíttetett az SZDSZ és az MSZP vezetői­nek gazdasági vállalkozásai­ról is. A Pinpoint Kft. valót­lanságnak nevezte ezeket az állításokat. A jelenleg sza­badságát töltő Princz Gábor, a Postabank nemrég lemondott elnök-vezérigazgatója nyílt levélben utasítja el a vádakat. Mint írja: „A Postabank volt vezetésének soha semmilyen módon nem állt érdekében adatokat gyűjteni senkiről. Az ügy parlamenti kivizs­gálása hétfőn kezdődik. Or­bán Viktor nem tesz eleget a nemzetbiztonsági bizottság meghívásának, hanem egy miniszterével képviselteti magát. Arról nincs hír, hogy Kövér László elmegy-e, és hogy a kormány átadja-e a bi­zottságnak - amint azt Keleti György kérte - a birtokában lévő dokumentumokat. Nehezen találnak gazdára az üdülési csekkek Százmillióért nyaraltak Százmillió forint értékben váltottak a munkavállalók kedvezményes üdülésre jogosító csekket a nyári hónapokban, és ezzel a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány keretének kö­rülbelül az egyharmadát használták el. A csekkeket elsősorban a balatoni szállodákban váltották be tulajdonosaik. Budapest Az alapítvány kuratóriuma eredetileg a munkáltatóknak kínálta fel ezt a dolgozók, al­kalmazottak üdülésének tá­mogatására szolgáló formát, ám meglehetős érdektelenség nyilvánult meg iránta. A hát­rányos helyzetű cégek szá­mára elkülönített 300 millió forintos alap gyakorlatilag megmaradt. Ezt tapasztalva - nem utol­sósorban a munkavállalók és a szakszervezetek nyomására - bővítették a rendszert és közvetlenül az alkalmazot­taknak is módot adtak a ked­vezményes jegy megvételére. A nyugdíjasok üdültetésének több mint 300 milliós kerete viszont már kifogyóban van. Az őszi-téli hónapokban fel­tehetően a gyógyfürdőkben és a hegyi szállodákban használják fel a csekkeket. Megalakult a Vidék Parlament j e Összefogni a helyi közösségekben rejlő megtartóerőket A vidéki civil szervezetek, helyi közösségek összefo­gását, érdekeik országos szintű képviseletét tűzte zászlajára a pénteken megalakult Vidék Parla­mentje. Márton János, a Magyar Fa­luért Alapítvány tiszteletbeli elnöke az alapítók nevében lapunk munkatársának el­mondta: a vidékfejlesztést érintő minden kulcsfontos­ságú kérdésben szeretnék hallatni hangjukat, közremű­ködni abban, hogy a vidék fejlesztését célzó támogatá­sok oda jussanak el, ahol azokra a legnagyobb szükség van.- A vidéki lakosság a rend­szerváltás egyik fő vesztese lett - mutatott rá -, ennek a körülménynek a megváltoz­tatása elodázhatatlan feladat. A vidék erőforrása nemcsak a termőföld gazdagsága, nem­csak a mezőgazdasági terme­lés. A vidéki Magyarország­hoz kötődik nemzeti termé­szeti és kulturális öröksé­günk. A Vidék Parlamentje egy hiányzó láncszem a közélet­ből, amely alulról építkezett. Az országos egyesületet vi­déki és fővárosi civil szerve­zetek több mint 200 képvise­lője hozta létre. Küldetése, hogy előmozdítsa a vidéki la­kosság párbeszédét és össze­fogását, hangot adjon gondja­iknak, problémáiknak, támo­gassa, elősegítse a polgároso­A jajongó parasztok hangja nem jut el Brüsszelbe fotó: feb dásban kiemelkedő szerepet játszó civil kezdeményezése­ket. A parlament annyi jogo­sultsággal rendelkezik majd, amennyit kiharcol magának. A prioritásokról szólva kie­melte: szeretnék megszün­tetni - de legalábbis enyhíteni - a nemzeti jövedelem elosz­tásának egyenlőtlenségét. Amíg a vidék csak mint elvo­násra alkalmas terület léte­zik, addig nem sokat képes fejlődni. Másik fontos feladatként említette Márton János a vi­déki lakosság együttműkö­dési készségének, közösség­vállaló képességének meg­sokszorozását. Példaként hozta fel az európai típusú szövetkezést, amely Nyugat- Európában fenntartója a vi­déki lakosság pénzügyi ere­jének. Hazánkban jelenleg nem akarnak együttműködni az emberek, nehezen veszik tudomásul, hogy jajongó, síró-rívó parasztok hangja soha nem jut el Brüsszelbe. A Vidék Parlamentje szor­galmazni fogja a Nemzeti Vidékfejlesztési Programot, hozzá kíván járulni annak kialakításához és megvalósí­tásához, s kész együttmű­ködni a vidékfejlesztésben érintett összes kormányzati szervvel. Sokba került a Postabank Többmilliárdos túlköltekezés az ÁPV Rt-nél Az ÁPV Rt üzleti tervét és így a költségvetési tör­vényt is módosítani kell, mert az első fél évben há­rom területen is elköltöt­ték az egész évre kalkulált összeget - mondta Nádasy Zoltán, az ÁPV Rt vezér­igazgató-helyettese az igazgatóság csütörtöki döntéseiről tartott pénteki sajtótájékoztatón. Budapest Már kimerítették az idei 17 milliárd forintos reorganizá­ciós és a 20 milliárdos válság- kezelési keretet, illetve a tel­jes összegre elkötelezte ma­gát az ÁPV Rt. Ezenkívül a privatizációs kiadásra egész évre szánt 6 milliárd forint helyett az első fél évben 13 milliárd forintot fordítottak. A túlköltekezéseket a Pos­tabankkal kapcsolatos első félévi intézkedések okozták - hangsúlyozta Nádasy Zoltán. Ezért az új igazgatóság úgy döntött, hogy a privatizációs szervezet idei 3 milliárd fo­rintos működési költségéből mintegy 100 millió forintot le kell faragni. Gansperger Gyula, az ÁPV Rt elnök-vezérigazgatója el­mondta: az igazgatóság eredménytelennek minősí­tette a Mafilm Rt-ben 67 szá­zalékos tulajdonrésszel ren­delkező Mafilm Befektetési Kft. 50,6 százalékos tulajdon- részére kiírt privatizációs pá­lyázatot. Az egyetlen érvé­nyes pályázó árajánlatát ala­csonynak találták, ezért a kft. vagyonértékelésére hamaro­san pályázatot írnak ki. A Kerepesi úti ügetőpálya eladásának szerződésterveze­tében néhány kockázatos pon­tot találtak. Ezért a nyertes francia Bouygues céggel egyeztetés szükséges, majd ezután az ÁPV Rt igazgatósága újra napirendre tűzi az ügyet. ÚJ KÖNYVEK DARNEL CHRISTIAN Férfi és nő „Nem jó az em­bernek egyedül lenni, alko­tok hozzá illő segítőtársat” - mondta az Úristen. Férfi és nő azóta együtt róják az élet országútját. Világunk egysé­ges egész. Minderre és még sok más kérdésre igyekszik választ adni Darnel Christian legújabb könyve. (Édesvíz Kiadó, 890 Ft) JORGE AMADO ' Flor asszony két férje A komoly, tisztességes, ámde tüzesvérű Flor asszonynak két férje van. S míg szombat délutánonként az egyik, a polgári jámborság megteste­sítője illedelmesen fagotto- zik, Flor eszeveszett lázban szerelmeskedik a másik­kal... (Európa, 1500 Ft) BRIAN MOORE Megkésett bünhődés - VI- lágslke rek újabb kötete! Az izgalmakkal teli, feszült ' történet valós eseményeken alapul: a Franciaországban 1994-ben bíróság elé állított egykori náci kollaboráns, Paul Touvier, illetve a nem­régiben elitéit Maurice Papon élettörténetét dolgozza fel. (General Press Kiadó, 999 Ft) SZEPES MÁRIA Pöttyös Panni az óvodá­ban Játékok kertje, Az enge­detlen ajtó, Másholország és még sok szép mese található Szepes Mária köteté­ben. (Édesvíz Kiadó, 1100 Ft) STEPHEN MOLSTAND Godzilla A Csendes óceán mélyén hatalmas mozgó ob­jektumot regisztrálnak a ra­darok, de egy vihar lehetet­lenné teszi a pontos azonosí­tást. A haditengerészet ta­nácstalanul áll az eset előtt, amelyet egy hüllő okoz. A fent említett könyvek 10 százalék engedménnyel megvásárolhatók a Fókusz könyvesboltban: Kaposvár, Fő u. 13. Beszélgetőpartnerünk dr. Stumpf István, a Miniszterelnöki Hivatal minisztere A kormány egységes csapat- Eredetileg politológus, könyvkiadó, kutató. Köztiszt­viselő azonban soha nem volt. Nem okozott gondot az átállás? - Én azelőtt sem az akadémiai értelmiség meg­szokott életét éltem. A Szá­zadvég fejlődő intézmény volt, a választások előtt sok elemzést készítettünk, kora reggeltől késő estig az íróasz­talomnál ültem.-Azon tisztsége eddig nem létezett...- A feladatok azonban igen. A különbség viszont nem a titulusban, hanem a koncepciónkban van. A ko­rábbinál szorosabb kapcsola­tot tartunk a minisztériu­mokkal.- Innen irányítják azokat?- Nem, a tárcák továbbra is önállóak. A Miniszterelnöki Hivatal koordináló szerepét erősítjük meg.- A törvényjavaslatok elké­szítésében vállal-e részt?- Az utóbbi években renge­teg jogszabályt alkotott a par­lament. Nem volt elég idő az alapos előkészítésre, ezért került sor a módosításokra. Ezen okulva fontosnak tart­juk, hogy az igazságügyi tár­cával előmozdítsuk a minő­ségi jogalkotást.-Mi a véleménye a sajtó, a nyilvánosság szerepéről?- Változtatásra váró terület a kommunikáció is. Az már látható: ha a kormány nem tud előre felkészülni arra, hogy például a személyi vál­tozásokkal, a tb-önkormány- zatokkal, a Postabankkal vagy az érdekegyeztetési rendszer átalakításával kap­csolatos elképzeléseit, dönté­seit a sajtóban megindokolja és elfogadtassa a polgárokkal, akkor azt utólag kell megten­nie, és ez mindig nehezebb. De: mentségünkre szóljon, repülőrajttal indultunk.- Az elmúlt néhány hét alatt elég „súlyos” lépéseket tett a kormány.- Az világosan látszik, hogy a miniszterelnök a ko­rábbi struktúrákat nem te­kinti olyan adottságoknak, amelyeket nem lehet megvál­toztatni. Az új polgári kor­mány szeretné újragondolni a mozgásterét és szeretne szu­verenitásának minél széle­sebb határt szabni. Ennek egyik eszköze a megerősített Miniszterelnöki Hivatal, amely kvázi kancelláriaként működve, segíti a miniszter- elnököt abban, hogy révbe kormányozhassa vezérhajó­ját. Minden kormány csak ak­kor lehet sikeres, ha tevé­kenységében és kommuniká­ciójában is egységes. Az vilá­gossá vált, hogy ebben a rendszerben a miniszterel­nöknek van kormánya és nem a kormánynak van mi­niszterelnöke. Á miniszterel­nök minősített felelőssége azt is jelenti, hogy törekszik a miniszterek munkájának összehangolására. Mindegyik kormánytag a maga ágazatá­ért felelős, de munkájuknak a kormányprogram érdekében egységes teljesítménnyé kell összeadódnia.- Egy ideje számháború fo­lyik. Csak úgy röpködnek a minisztériumok felől a 40-50, vagy még ennél is több milli­árd. forintos követelések. Ho­gyan lehet mindennek eleget tenni, vagy visszautasítani azokat a népszerűtlenség veszélye nélkül?- Egyértelmű prioritások mentén készül a költségve­tés. Fontos a közbiztonság helyreállítása, a tudás tőke­Repülőrajttal indultunk rangjának elismerése, de a családtámogatás és a vidék fejlesztése sem képezheti vita tárgyát. A kormány feladata, hogy ezek között az arányo­kat meghatározza. t

Next

/
Thumbnails
Contents