Somogyi Hírlap, 1998. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)
1998-08-28 / 201. szám
SOMOGYI HÍRLAP 12 VÉLEMÉNYEK 1998. augusztus 28., péntek Kié a kár? A Matáv szerelői június 22-én bekötötték a lakásomba a telefont, és ekkor nekem nagy kárt okoztak, mert összetörtén Funay gyártmányú tévémet. Nem közölték velem, hogy mi történt, mivel én a padláson tartózkodtam az egyik szerelővel. 15.30-kor távoztak. Amikor délután 4 órakor tévét akartam nézni, akkor vettem észre, hogy nem működik. Mindjárt intézkedtem: szakembert hívtam, aki közölte velem, hogy össze van törve a készülék képcsöve, valami ráesett. Az esetet jelentettem a Matávnál. 29-én elvitték a készüléket. Eddig türelmesen vártam, de most már elfogyott a türelmem a várakozásba. A tévé az életem, hiányában csak a négy falat nézem. Özvegyi nyugdíjas vagyok, nincs újabb hatvanezer forintom, hogy másik készüléket vegyek. A Matávnál érdeklődésemre, hogy mikor kapom vissza a készüléket, azt válaszolták: a képcsövet meg kell rendelni, s majd ha megérkezik, akkor tudják megjavítani. Azt mondták: kicsit várjak, majd hív... Ez megtörtént, és közölte, hogy amit én okoztam kárt, azt mind nem tudják vállalni. Kérdezem én: ha a padláson voltam, hogyan okozhattam a kárt? Kérem a segítségüket, hogy a tévém mielőbb az otthonomban legyen. Mészáros Ádám Jánosné Kiskorpád, Petőfi u. 43. A Balaton a miénk Egy vásárlás viszontagságai A Somogyi Hírlap június 26-án Kié a szabad strand? címmel megjelent levélre érkezett a következő észrevétel. Már a cím is hamis, ugyanis az ironikusan emlegetett szemesi partszakasz nem szabad strand, mivel a polgármesteri hivatal véleménye szerint nem felel meg ennek a kritériumnak, csupán szabadon használható fürdőhely. A szerző nosztalgiával emlegeti a Berzsenyi utca gyönyörű fövenyét, ahol a gyermekek kedvükre játszhattak, fürödhettek, sőt, sikonghat- tak! Ezt a homokos partot a tulajdonosoknál jobban még a cikk szerzője sem sajnálhatja. Ugyanis ez a gyönyörű föveny adta ennek a 30-40 évvel ezelőtti partnak a varázsát. De a szerinte „szanatóriumi tulajdonosok” és az akkori tanács a hatvanas évek végén, majd a hetvenes évek elején azt tapasztalták, hogy először csak a parti fasor dőlt ki, aztán egyszer csak a Balaton elmosta az utat, és a parti tulajdonosok naponta megfeszített harca ellenére a víz már a kerítéseket és a villanyoszlopokat nyaldosta. Ha akkor nem történik intézkedés, ma már az erózió Vajon józan ítélőképessége teljes birtokában lehetett az a szakember, aki az idegenforgalmi szezonban, augusztus 17-én 30 fokos melegben bi- tumenrögzítéses bazaltzúzalékot szóratott egy forgalmas miatt a vasút mellett hullám- zana a Balaton. Az akkori tanács odafigyeléssel és pénzzel, a parti polgárok társadalmi munkával járultak a partrendezéshez. A tanács terméskövet hozatott a régi medervonalba, és ez a kő lehetővé teszi, hogy a víz szabadon mozoghasson, de ne lopja a partot. Tehát a cikkben kifogásolt betonfal nem létezik. A fürdőzőknek pedig - a szerző állításával szemben - nem kell a köveken botorkálniuk, ha fürödni akarnak, hanem igénybe vehetik a tulajdonosok által letett lépcsőket ugyanúgy, mint az önkormányzat által minden évben újra festett és a szezonban lehelyezett bejárókat. Most röviden a cikkíró által oly gúnyosan emlegetett „táblaerdőről”. Európába úgy megyünk, hogy védjük értékeinket. A Balaton partján a parkolási tilalom a gyepet védi az autókból csöpögő olajtól. Azt a gyepet, amit az önkormányzat és a parti tulajdonosok kötelesek tisztán tartani, ahová a környék nyaralói és a 40 fokban „elképesztő elszántsággal idemerészkedő” (ahogy a szerző saját magát aposztrofálja) bátran leteheti a gyéés jó állapotú közúton Két- hely és Balatonszentghyörgy közötti szakaszon? Az ezernyi teher alatt nyögő autósoknak sikerült ismét borsot törni az orra alá. A saját és a szembejövő gépkocsik által kényt, a matracot. Ahol a kisgyerekek nem turkálnak már az autóikkal a parton tanyázó, hetekig vadkempingező, WC hiányában parton, vízben szükségleteiket végző „szegény kitiltott autósok” hátrahagyott „hagyatékában”. (Kutyát pedig Európában sehol nem lehet fürdetni nyilvános helyen - szemgyulladás, májfertőzés!) A Berzsenyi utca és a Balaton vidám és hangos az erre a partra tévedő fürdőzőktől, akik jelenleg is sokan vannak. Lehet, hogy otthonról autóval indultak, de leparkoltak egy mellékutcában, és uram bo- csá’ 30-40 métert gyalog tettek meg a partig. Egyben egyetértünk a szerzővel: a Balaton a „Miénk” ahogy írja, úszó, napozó polgároké, akik mi is vagyunk. Balatonszemes majdnem egész partszakasza - a nádas kivételével - kőszórásos, mivel a Balaton talán itt a legszélesebb, tehát az állandóan támadó erózió veszélyezteti még a parti utakat is. Ezért nem értik a Berzsenyi utca 40-56. lakói: miért ez a kitüntető figyelem és vitriolba mártott tollal írt alaptalan kritika. Név és cím a szerkesztőségben záporként zúdított bitumenes kövek sérülést okoznak a fényezésen és törést a szélvédőn. A bitumen eltávolítása félnapos szorgos munkát követel. Köszönjük a szolgáltatást! Július 30-án délelőtt 11 óra tájban csirkemellet akartam vásárolni a kaposvári Tesco áruházban. Azt is fizettem - 1014 forintot. Másnap, 31-én amikor elővettem a hűtőből és el akartam készíteni, akkor vettem észre, hogy valójában nem csirkemellet, hanem far-hátat vásároltam. Visszavittem az árut az áruház vevőszolgálatára a blokkal együtt, ahol panaszomra az volt a válasz: miért nem néztem meg, mielőtt a pénztárnál kifizettem. Ezzel az ügyet lezártnak tekintették. Kérem, vizsgálják ki panaszomat, mert úgy érzem: becsaptak. Mihályi Dezső Kaposvár, Kontrássy u. 5. A panaszt kivizsgáltam, a történtekért kollégáim nevében is szíves elnézését kérem. A vevőszolgálati pultban dolA napokban történt, hogy Kaposváron a Szerpentin üzletházat és a donneri városrészt összekötő gyalogos felüljárón egy száguldozó biciklis fellökött egy kisgyereket. Nem ez volt az első eset. Tudomásom szerint ez a felüljáró a gyalogosoké, a kerékpárosok csak a kerékpárjukat tolva közlekedhetnek rajta. Ez sajnos, csak elvileg van így, a gyakorlatban már gozó munkatársaim figyelmét felhívtam, hogy a jövőben minden esetben udvarias és segítőkész magatartást tanúsítsanak. Az esetleges hasonló panaszokat a vásárlást igazoló blokk és a termék bemutatása mellett tudjuk orvosolni. Bízom benne, hogy vásárlónkat az őt kért kellemetlenség ellenére újra vásárlóink között üdvözölhetjük majd, és meg lesz elégedve áruházunkkal. Papp Gábor vevőszolgálati igazgató Tesco áruház A panaszos a fenti levél kézhezvétele után ismét felkereste az áruház ügyfélszolgálatát, és szerette volna visszakapni a két áru közötti árkülönbözetet. Azt a választ kapta: ennyi idő után kell reklamálni? (A szerk.) nem. Egyesek úgy száguldoznak, hogy fellökik az embert. Ha szólni merünk érte, még nekik áll feljebb. Még mi sem vagyunk biztonságban a saját üzletünk előtt, hát még az arra közlekedő gyalogosok... Remélem, e pár soros észrevételemet az illetékesek is olvassák és tesznek ez ügyben valamit. Kukulyné Horváth Anita Kaposvár A gyalogosok biztonságáért Autóspanasz A Somogyi Hírlap Pénteki Tévé- és Rádióműsor-ajánlata MTV 1 5.50 Nap-kelte 9.35 Bor és hatalom 10.10 Repeta - Nyár (ism.) 11.10 Játékos bestiárium A-Z-ig 11.30 Szomszédok 12.10 AKT 12.45 Lezáratlan akták 12.50 No comment 13.05 Stevenson utazásai 14.00 Cápái! és Cápeti 14.30 A mi Charlie-nk 15.20 A Terra misszió 15.50 Múzeumosdi 16.25 Űrgammák 16.55 Játék, határok nélkül 17.00 Évgyűrűk 17.30 Téka 18.00 Ablak 19.00 Família Kft. 19.27 Európai időjárási körkép 19.30 Híradó. Sporthírek. Időjárás 20.00 Szomszédok 20.35 Telesport Real Madrid-Chelsea 22.45 Kenő 22.50 Exkluzív 23.10 Megölni Hitlert (am. film, 1990) 89’ TV2 6.00 Jó reggelt, Magyarország! 9.00 Délelőtt a Tv2-vel 9.00 Káposztafalva lakói 9.25 Aki bújt, aki nem 10.15 Magnum (amerikai sor.) 11.05 Szerencsekerék (ism.) 11.35 Satöbbi 13.05 Csupa-csupa élet 74.00 Stádium 74.70 Lacikonyha 74.40 Satöbbi (ismétlés) 15.40 A tegnap csodái 75.50 Szemtanú 16.15 A következő áldozat 17.05 Csupa-csupa élet 77.30 Gazdagok és szépek 18.00 Mindent tudni akarok! 18.05 Kobra (amerikai sorozat) 19.30 Szerencsekerék 19.55 Polip (olasz sorozat 5.) 22.00 Jó estét, Magyarország! 23.00 A hercegnő 23.30 Delta kommandó 2. (amerikai akciófilm) 1.20 Stádium 1.35 Satöbbi 2.00 Tények RTL KLUB 6.30 Jó reggelt! 9.00 A farm, ahol élünk 9.55 Rajzfilm Klub (ism.) 7 7.70 Klip Klub (ismétlés) 77.30 Az első csók 12.05 Acapulco akciócsoport 12.55 Meri vagy nem meri? 73.70 Élettér 13.20 Recept Klub 73.30 Megveszem ezt a nőt! 14.25 Klip Klub 74.45 Rajzfilm Klub 16.10 Az első csók 16.35 A farm, ahol élünk 17.25100-ból egy 18.05 Meri vagy nem meri? 18.10 Acapulco akciócsoport 18.55 Meri vagy nem meri? 19.30 Fókusz 20.00 Roger nyúl a pácban (am. vígjáték, 1988) 99’ 21.50 Életveszélyben 22.50 Híradó. Időjárás 23.05 RTL Night Klub Mesék a kriptából Erotikus fantáziák Beavis és Butthead 0.30 Fókusz (ismétlés) DUNA TV 9.05 Susogó vadon 9.20 Mesék a felkelő nap országából: A varázspálca 9.30 Váltó (ismétlés) 70.05 Az arany ember 12.20 Lóverseny 12.35 Esti kérdés (ismétlés) 12.45 Kedves (ismétlés) 13.25 Kisebbségek Izraelben 73.55 „Ilyenek vagyunk” (ism.) 75.00 Fantasztikus utazás az élővilágba - A virágállatok 15.30 Pop-sa-rock 76.00 Miénk a tér 77.35 Mesefilmek 78.00 Híradó 18.20 Közép-európai magazin 78.55 Összkép 19.25 Kiadatás 20.20 „Mundruc” (dokumentumfilm) 20.45 Esti kérdés 21.00 Híradó. Sportpercek 21.40 Fehér éjszakák 22.25 Necrophilia 22.55 A négy évszak meséi A nyár meséje (fr. film) 0.45 Híradó 7.00 Vers MTV 2 6.55 Műsorismertetés 7.00 Híradó. Időjárás 7.75 Aktuális (ismétlés) 7.40 Képes műsorajánlat 7.45 Határtól határig 8.00 Tudóra 9.00 Tanoda 70.00 Szomszédok 70.30 Kincsestár (ismétlés) 12.00 Déli harangszó. Híróra 73.00 Tévémagiszter/ repríz 74.00 Bordal - Szőlőről, borról, emberekről (sorozat 7/5.) 14.30 A pampák királya 16.10 Repeta -Nyár 17.40 Azok a csodálatos állatok 18.05 Európa Galéria 18.30 Kincsestár 20.00 Mesetár 20.20 Magyarok cselekedetei 20.30 Híradó. Sporthírek 21.00 Magyar Ház 21.30 Kézfogás 22.00 lmuhar (nigériai-francia film) 23.20 AKT 23.40 Napbúcsúztató HBO 7.00 Kung-fu (amerikai sorozat) 8.05 Közös többszörös (am. vígjáték) 113' 70.00 Tisztes távolságból (olasz kisfilm) 10.20 Szenvedélyek viharában (amerikai film) 128’ 72.35 Sztárközeiben: Kevin Costner 73.00 Fejjel a falnak (am. vígjáték) 133’ 75.75 Mindent a győzelemért! (am. film) 114’ 17.10 Only You (amerikai filmvígjáték) 104' 19.00 Kung-fu (am. sor.) 20.00 Don Juan DeMarco (amerikai film) 94’ 21.35 Boogie Boy (amerikai thriller) 90’ 23.20 Barb Wire (amerikai akciófilm) 99’ 0.55 A halál és a lányka (amerikai film) 99’ 2.35 Itt a gyilkos, hol a gyilkos? 4.20 Dr. Jekyll Junior 5.50 Mozimánia TV 3 SZÍV TV MSAT EUROSPORT A KOSSUTH RÁDIÓ MŰSORÁBÓL 15.152+ sikerlista 77.75 Utazás Gasztronómiában 77.45 Hegylakó (amerikai sorozat) 78.45 Hír3 19.15 Melrose Place 20.15 Pauly 20.40 Filmpárbaj 20.50 Kasszafúrók (amerikai film, ismétlés) 22.30 Hír3 (ismétlés) 23.00 Hegylakó (ismétlés) 75.00 Információs magazin 16.00 Torna 16.30 Salty, a fóka 77.00 Élet és design 17.30 Barkács 78.00 Kedvenc horgászvizeink 2. 79.00 Zenei hírzárlat 19.30 Popeye (sorozat) 20.00 Celeste (sorozat, ism.) 27.00 Meghívó a halálba 22.40 Tengerparti akadémia 15.30 Játszd újra... 77.00Nickelodeon. Clarissa 77.30 Music Box Top Ten 78.00 Álom hajó 19.30 Alak-Art (kult. híradó) 20.00 Benny Hill (ismétlés) 20.30 Poirot (angol sor.) 21.30 Rossz reménység foka (am. thriller) 105’ 23.15 Alak-Art (ismétlés) 23.45 Városi sárkány (ism.) 8.30 Labdarúgás, KEK-mérkőzés (ism.). 70.00 Pályakerékpáros vb (élő közvetítés). 72.00 Labdarúgó- vb-iegendák (ismétlés). 73.00 Sziklaugrás (ismétlés). 73.30 Pályakerékpáros vb (ismétlés). 74.00 Motorsport-magazin. 75.00 Labdarúgás, KEK-mérkőzés (ismétlés). 77.00 Pályakerékpáros vb (ism./élő közv.). 21.00 Offroad. 22.00 Ökölvívás (ismétlés). 23.00 Szumó. 4.30 Reggeli krónika. 7.00 Krónika. Sport. 9.05Napközben. 7 7.05Cigány- félóra. 7 7.35 Dióbél királyfi. 74.05 Klasszikusok... 77.05 Magyarországról jövök. 78.00 Esti krónika. 79.40 A forradalom hétköznapjai. 20.05 Magyar daloskert. 21.05 Koncz Zsuzsa énekel. 22.30 Szellemtörténetek. A PETŐFI RÁDIÓ MŰSORÁBÓL 6.03 Reggeli csúcs. 8.00 Petőfi-délelőtt. 9.04 Délelőtti terefere. 70.08 Gordiusz plusz. 7 7.07Szerencsefia. 74.00 Péntektől péntekig. 75.50 Natúr hét. 18.30 Délutáni csúcs. 79.03 Slágerlista. 20.00 Magyarország ap- raja-nagyja. 21.30 „Füst a víz felett...” KAPOS TV 18.30 Regionális híradó 18.45 Kapos Tv Híradó 19.03 Hogyan növekednek? 79.75 Celeste 88. rész 20.00 Kapos Tv Híradó 20.75 Város kör-kép 20.45 Tűzoltók 27.75 Szeszélyes természet (angol természetfilm) 22.40 Éjszakai műsor (Benne: Kapos Tv Híradó) KESZTHELYI TV 0.00-24.00 Képújság (Benne: város- és városkörnyéki hírek, információk, apróhirdetések, közületi hirdetések CSURGÓ TV 0.00-24.00 Képújság (hírek, információk) KAPOS RÁDIÓ 6.00 Napindító 7.30 Sportvonal 9.00 Mixes Mix 9.30 Horgász-magazin 70.00 Mozaik 12.45 Sportvonal 74.00 Közélet 75.00 Újdonságok 77.00 Popturmix 18.30 Kívánságára 79.30 Sportvonal SOMOGY RÁDIÓ 9.70 Programok, információk 70.70 Kalandra fel! 7 7.70 Autoshow 72.70 Zene délidőben 73.00 Krónika 73.30 Deutsche Welle 16.10 Kabaréóra 79.00 Krónika 19.20 Mese 20.70 „3 x 3” 21.00 Voice Of America PÉCSI RÁDIÓ 5.55-9.00 Hajnaltól reggelig (információs magazinműsor) 72.00 Szerb nyelvű műsor 73.30 Horvát nyelvű műsor 15.00 A Pécsi Rádió zenés délutáni műsora 78.00 Regionális német anyanyelvű műsor 19.30 In der Muttersprache 20.00 Na materinjem jeziku 20.30 Na maternjem jeziku RADIO JAM 6.00-tót 20.00 óráig szórakoztató, információs magazin Benne: délelőtti információs műsor. Az FM 91,8 MHz-en. MARCALI TV 19.00 A csütörtöki adás ismétlése