Somogyi Hírlap, 1998. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)

1998-08-28 / 201. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1998. augusztus 28., péntek BARCSI TÜKÖR HÍREK Szerkezetkész állapotban a nagyáruház Az épület szer­kezete már áll, a tető lefedve, a közművek a földben vannak. Mára szinte szerkezetkész állapotba került a barcsi Pólus-üz­letközpont épülete. A munka jól halad, a határidőket ponto­san tartja a kivitelező, így az elképzeléseknek megfelelően a novemberre tervezett átadására elkészülhet a kétmilliárdos beruházás. fotó: pölöskei tiborné Testvérvárosi találkozóra készülnek Három napos test­vérvárosi találkozót szervez Barcs városa, annak kapcsán, hogy tíz éve vette föl egymással a kapcsolatot Barcs és a né­metországi Sinsheim, valamint a dél-somogyi település két­száz éve lett mezőváros. A találkozón sinsheimi művészek ki­állítását nyitják meg a Dráva Múzeumban, nemzetközi társa­dalomtudományi konferenciát és zenei találkozót rendeznek. Ez utóbbin négy város - Barcs, Sinsheim, Verőce és Szigetvár - zenekarai lépnek a közönség elé. Emellett ünnepélyes tes­tületi ülés és a sinshemi művészek koncertje fér még a szep­tember 10-13 közötti találkozó programjába. Új utcát nyitottak Sinsheim utca elnevezéssel új utca nyílt Barcson. 11 telek közművesítése történt meg mára, és a köz­művesített telkeket részben már értékesítette, részben ezután fogja eladni az önkormányzat, négyzetméterenkénti 2350 fo­rint telekáron. Az új utca a város szívében van, és a Bartók Béla utcából nyílik. Nem kellett a megtakarítás Fölajánlást tett a város intéz­ményeinek a Somogy Mega 2000 kft. Nemrég nyílt üzletük­ben gyári áron adják a város intézményeinek a Budalakk fes­tékeit, azzal a céllal, hogy a nyáron esedékes festéseknél te­temes összeget spórolhatnak meg a létesítmények. A lehető­séggel mindössze egyetlen iskola élt, a többi intézménynek nem kellett a 10-25 százalékos költségmegtakarítás. A cég képviselői elmondták: a kedvezmény továbbra is él, és to­vábbra is csak a barcsi önkormányzat intézményei számára. Babócsal festő tárlata a kirendeltségen Arató Béla, a ba- bócsai alkotókor alapítótagjának kiállítása látható a barcsi munkaügyi kirendeltségen. Az alkotó olajképeit és akvarelljeit mutatja be a barcsi közönségnek. Jó néhány munkájához a környék tájait, a Dráva és Babócsa környéki erdőket válasz­totta témául. Rendelet van, disznó is Disznóság - állítják a szomszédok, muszáj, mondja a gazda. A városban a sertéstartás nem engedé­lyezett, mégis az önkor­mányzatnak három hasonló panaszos ügye is van. — Éjjel-nappal trágyaszag ter­jeng az udvarokban és a laká­sokban. Ez főleg az utóbbi he­tek kánikulájában szinte elvi­selhetetlen volt. Az itt élők vá­laszthatnak: vagy zárt ablakok mögött élnek a legnagyobb melegben is, vagy a tömény disznószagot és a legyek szá­zait tűrik el. Miért hozott az önkormányzat állattartási ren­deletet, ha nem tartatja be? — kérdezi felháborodva a barcsi Gábor Andor utca lakója, aki azzal kereste meg szerkesztő­ségünket, hogy hiába tilos környékükön a disznótartás, hiába született az illegális állat­tartókról riport tavaly a Somo­gyi Hírlapban, a helyzet azóta is változatlan. Az önkormány­zat nem tett semmit saját ren­deleté betartatásáért, a riport­ban szóba került Barátság ut­cai disznókat azóta is szagolja a környék. — 26 éve mikor a telkünket megvettük, azzal a céllal épít­keztünk ide, hogy kellemes környezetben éljünk. A ferenc- telepi sertéstelep közelében sokkal olcsóbban jutottunk volna lakáshoz — érvel a föl­háborodott szomszéd. — A ri­portban a jegyző úr azt nyilat­kozta, hogy csak olyan beje­lentést tudnak kivizsgálni, ahol pontos címmel jelentik be a disznótartó családokat. Egy címet kapott a riportból, még­sem történt semmi. — Névtelen bejelentésre ha­tósági eljárást csak a legritkább esetben indítunk — mondja dr. Bencze Lajos jegyző. — A beje­lentés egyébként jogos, a Ba­rátság utca e szakasza és a Gá­bor Andor utca a második ál­lattartási övezetbe tartozik, ahol kutyán, macskán és díszmadáron kívül más állat nem tartható. Jelenleg egyébként három hasonló állattartásos ügyük van, és vannak eszközeik is a rendelet betartatására — tud­juk a jegyzőtől. 10 ezer forin­tos bírságot szabhatnak ki, s ezt akár naponta is megismé­telhetik, ami gyorsan elveszi a kedvet a sertéstartástól. A jegyző szerint bár a rende­let egyértelmű, mégsem köny- nyű ezekben az ügyekben igazságot tenni. Hiszen sok ál­lattartónak létszükséglet a disznókból származó jövede­lem, ugyanakkor a szomszé­dok is joggal mondják: akkor menjen falura, vagy tanyára, és a megfelelő körülmények között tartson annyi állatot, amennyit csak akar. N. L. Hatosztályos néptánciskola Újabb osztály indul a bar­csi művelődési házban működő művészeti iskolá­ban, ezzel már hat osz­tálynyi — mintegy 120 — gyerek tanulja a néptánc alapjait Barcson. Békési Margit, a néptánce­gyüttesek vezetője, az iskola igazgatóhelyettese elmondta: egy-egy osztályba átlag 20-24 gyermek jár, ennyivel indítják az új első osztályt is. Az első­második évfolyam a tavalyi­hoz hasonlóan idén is hetente egyszer két órában, a harma­dik-negyedik pedig kétszer két órában tanul táncolni. A nagy múltú barcsi tánc- együttesekre alapozott négy évfolyamos művészeti iskolá­ban idén még kizárólag nép­táncot oktatnak, az azt követő tanévben viszont a profil is bővül. Jórészt már megterem­tődtek a feltételei új szakok indításának. A néptáncosok egyébként nem pihentek a nyáron. A Kis Boróka tánc- együttes Bélatelepen edzőtá­borozott, ahol új — somogyi táncuk — koreográfiáját kezd­ték tanulni, a Nagy Boróka pedig több környékbeli fellé­pése mellett egy horvátor­szági nemzetközi folklórta­lálkozón is részt vett, szép si­kert aratva. Holnap Nagysal- lérban lépnek fel a barcsi tán­cosok. N. L. Pályázatok soráról döntöttek Egy sor pályázatról döntöt­tek rendkívüli ülésükön a barcsi képviselők. Támogatásért pá­lyáznak a nemzeti park hasznosításához, a Dráva Völgye Kö­zépiskola kollégiumának felújításához, és belépnek a most alakuló Duna-Dráva-menti Vidékfejlesztési Mezzó-Régió Re­gionális Társulásba, amely Phare-pénzekért pályázik. Ez a tár­sulás hetven települést fog össze, és nagy eséllyel pályázhat vissza nem térítendő támogatásért, amelyekre négymilliós ECU keretet biztosít a Phare. A barcsi képviselők mentőszol­gálati alapítvány létrehozásával is egyet értettek, és döntöttek önkormányzati partnerkapcsolat kialakításáról Szántód ön- kormányzatával. Ezt követően zárt ülésen választották meg a helyi választási bizottságot. Másfél óra a határon Augusztusban sem csök­kent a barcsi határátkelő forgalma. Több mint 106 ez­ren lépték át Itt a határt A nyári nagyüzem több-keve­sebb fennakadással is járt, átla­gosan minden második nap volt közlekedési dugó, ami egy­másfél órás várakozást jelentett az utasoknak. A határa érke­zők 90 százaléka augusztus­ban is horvát állampolgár volt, de az átlagosnál jóval több ma­gyar is útnak indult, akik közül a legtöbben az Adriát célozták meg. Érkezett még a határra argentin, dél-koreai és finn ál­lampolgár is. Több mint 37 ezer jármű papírjait kezelték a barcsi határőrök, és átlagosan heti két-három SFOR-konvoj lépett át a határon Barcsnál. A járművek között mintegy két­ezer volt a tehergépkocsi, és 300 autóbusz is itt jutott át Horvátországba. N. L. Építkező önkormányzat Újabb önkormányzati la­kások épülnek Barcson. 15 otthont nemrég adtak át, most az épület folyta­tásaként pjabb tíz meg­építéséhez fogott hozzá a feladattal megbízott kivitelező. A városközpontban, a bu­szállomással szemben épülő lakásokat jövő ápri­lisban adják át. Az újabb lakások építési költsége 29 millió forint. Melléjük meg­felelő nagyságú gépkocsi parkoló, új út és járda is épül 8,5 millió forintért. A korábbi 15 otthon több mint 35 millióba került. A városi önkormányzat te­temes költségeket vállalt, mégsem tudja megoldani az igénylők lakásgondját. A most épülő lakásokra 7-8 szoros a túljelentkezés, s akik önkormányzati la­kásra várnak Barcson, a legtöbbjük nehéz körül­mények között él. Hirdetőink a BARCSI TÜKÖR következő számába is folyamatosan feladhatják hirdetéseiket a 82/313-949-es faxszámon Érdeklődni lehet a 82/311-506-os telefonszámon A BARCSI TÜKÖR legközelebb szeptember 25-én jelenik meg a SOMOGYI HÍRLAP hm Megrendeléseit még előző nap is várjuk Travel Team Utazási Iroda Siófok, Fő u. 41. <Óratorony épülete) 1999-es szezonra keresünk Sóstótól Balatonszárszóig színvonalas, 2-3-4 szobás önálló nyaralókat, katalógusban való megjelentetéshez! Érdeklődni u 84/346-726-os telefonon! I Vágja ki, I I mert szüksége | lehet rá! A \ SOMOGYI HÍRLAP \ hirdetésfelvevő helyei Barcson és környékén Mendöl József, Barcs, Deák Ferenc u. 19. A takarékszövetkezetek barcsi, babócsai, csokonyavisontai, darányi, lakócsai, homokszentgyörgyi, szuloki, vízvári, csurgói, zákányi, berzencei irodájában (60621) Szeretnénk, ha nemcsak olva­sója, hanem ajánlója is lenne a SOMOGYI HÍRLAP-nsk. Ezért kérjük, hogy szervezzen isme­rősei, barátai körében új előfi­zetőt lapunknak. Azok között a jelenlegi előfizetők között, akik új megrendelőt szerveznek la­punknak, SOMOGYI HÍRLAP feliratos pólót vagy Holló könyvvásárlási utalványt aján­dékozunk. Megrendelőlevél n a SOMOGYI HÍRLAP előfizetésére 1998................................-tői Címzett: a SOMOGYI HÍRLAP Kiadója, 7401 Kaposvár, Pf. 31. Előfizetési időszak: egy hónap kél hónap Előfizetés díja: 775 Ft 1550 Ft Az árus árhoz viszonyított kedvezmény 213 Ft 426 Ft Kérjük előfizetőinket, hogy ha szerveznek új előfizetőt, akkor az itt látható megrendelőlapot ki­töltve küldjék vissza. A boríték­ra nem kell bélyeget ragasztani, a postai díjat kiadónk a levél ér­kezése után kifizeti. Beszervező előfizető: Név ....... L akcím: Beszervezett előfizető: Név. L Lakcím: J Pályázatot nyert és területet vásárolt a beruházó Épülhet a gyógyszálló Egyik pályázatát meg­nyerte, és a szükséges terü­let nagy részét is megvásá­rolta már a beruházó kft. A legjobb úton haladnak afelé, hogy megvalósulhas­son a több mint 300 milliós költségű gyógyászati komp­lexum Barcson, amelyben uszoda, szálloda, különféle sportlétesítmények kapnak majd helyet. Sümegh Nándomé, a Somogy Mega 2000 kft ügyvezető igazgatója elmondta: az ipari és kereskedelmi miniszté­rium pályázatán kamattá­mogatást nyertek el. Ennek összege kilenc és félmillió forint. Ez azt jelenti, hogy 37 milliós hitel felvételénél a kamatok hatvan százalékát vállalja majd át az állam. fi T i r>'-frr-i + Xno 1 V*~ v»-OJ c ■ ■J“UIU‘ Lxl'-J tak be a gyógykomplexum- hoz kapcsolódóan. A terület- fejlesztési minisztériumhoz vissza nem térítendő állami támogatásért pályáznak. — Erről a pályázatunkról már tudjuk, hogy kedvező fogad­tatásban részesült, az előze­tes vizsgálatokon átesett, azonban a miniszteri aláírás még hiányzik. Az igazgatónő elmondta azt is: a szükséges területvásárlások nagy ré­szén már túl vannak. A ter­vek szerint több mint 5000 négyzetméternyi területen épül meg a komplexum. N. L. t

Next

/
Thumbnails
Contents