Somogyi Hírlap, 1998. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)

1998-08-01 / 179. szám

SOMOGYI HÍRLAP 4 Megyei körkép 1998. augusztus 1., szombat Indulatos uborkaszezon Centiken múlik a termelők nyeresége A megfelelő méretű uborkára vevő a konzervgyár FOTO: KOVÁCS (Folytatás az 1. oldalról) Ha Jánosáé 800 négyzetmé­teren termel konzervubor­kát.— Disznóság, hogy nem veszik át a 9-12 centisét, csak a termés 10 százalékát. Ennél sokkal több termett, annyi, mint a kisebből. Mit csináljak a felesleggel? Ré­gen is ilyen volt a minőség, mégis megvették. Berkics Lajos inkább el se hozta a termését, annyira dühös, hogy nem kell az áru, holott egész nap dolgo­zik érte. — Inkább kiboro­gatja. Tóth Sándomé felvásárló maga is termel uborkát. — A szerződés szerint a 6-9-es uborka arányának 80 száza­léknak kellene lenni, a mos­tani termésnél ez olykor csak 30 százalék, rengeteg a nagy méret. Már annak is örülnénk, ha a konzervgyár elállna a védőártól és ha ol­csóbban is, de megvennék a kötött arány feletti nagyobb méretűeket. Csizmár József, a kon­zervgyár termelési igazga­tója szerint ez nem lehetsé­ges.— A kereskedői-fogyasz- tói igények szerint kell gyár­tanunk minden terméket, nagy uborkára pedig kicsi a kereslet. Öt éve változatlan minőségi feltételekkel kö­tünk szerződést a termelők­kel és felvásárlókkal, nem újdonság tehát, hogy a mé­retarányok kötöttek. A szer­ződésben vállalt kötelezett­ségeket eddig is, és ezután is teljesítjük, most is a piaci ár felett vásároljuk az uborkát mindkét mérettartomány­ban. Korlátozás eddig nem volt a termelőkkel szemben, de nem is volt ilyen nagy­mérvű az arányeltolódás. Arról szó sincs, hogy nem kell az uborka. Ha ebben a körzetben a kistermelők kétszer ennyi uborkát szállí­tanának, arra is szükség lenne, csak a minőség és méretarány a kívánt legyen, amit vállalt is mindenki a szerződéskötéskor. A mos­tani torlódások áthidalá­sára, hogy sűrűbb legyen a szedés és ne legyen annyi nagy uborka, még egy fel­vásárlói napot beiktattunk hetente. A uborka felvásárlását és gyártását szeptember 20-ig tervezi a konzervgyár. Ad­dig remélhetőleg kialakul az összhang a gyártó és a helyi termelők között, a mostanihoz hasonló több- lettermés-gondok a terme­lők többségének könnyen kedvét szegi, talán végleg. Bíró Mária Egyensúlyozó önkormányzatok Négy év alatt két önkormányzat jelentett csődöt KÖNYVAJÁNLÓ ANDREY DEE MILLAND Scarlett. Kényszeredett há­zasság Scarlett nem érti, mi az a ütokzatos és szégyenletes esemény, amely annak idején a húgával, Careennel történt, évekkel korábban, a kolostor­ban... S fejébe veszi: megtalál­ja húgát, bárhová repítette is az élet vihara. (Totam, 748 Ft) KAREN ROB ARDS Földi mennyország A regény a 17. században játszódik, Connecticut szigorú erkölcsű telepesei között, akik boszor­kányokat is üldöznek. Egy Londonból jött, árva leány ka­landos sorsát írja meg. A gyö­nyörű Cardine kétségbeejtő helyzetbe kerül. A jövő hozhat pusztulást, de a földi menny­országot is egy csodálatos férfi oldalán. (Vadrózsa, 998 Ft) NEMESKÜRTY ISTVÁN Elrepült a gyors idő Elrepűle gyors időm már - mélázik az élet múlását tapasztaló tündér Vörösmarty remekében (Cson­gor és Tünde). Alkotó éveim is elrepültek. Érdemes ezekről számot adni? - tűnődik az író. Talán mert személyemben egy 1945 után módszeresen hát­térbe szorított embertípus szó­lal meg. Az utókor dönti el: „tündér, csalfa cél” felé töre­kedtem-e vagy alkottam is va­lamit. (Szabad Tér, 1000 Ft) REINHARD HEINKE Fuksziák Reinhard Heinke, a bemutatja, hogyan fejlődnek legjobban ezek a kedvelt virá­gos növények. Helyes ápolásá­ról, teleltetéséről ad útmutatá­sokat, s különleges ápolási öt­leteket. 70 színes képpel, 40 ábrával. (Unikomis 900 Ft) DAVID H. LEVINHOOD Megmérgezve Villámcsapás­ként hasít beléd a feüsmerés: valaki rejtélyes módon mérget juttatott testedbe, s hamaro­san végez veled, ha nem talá­lod meg ellenszerét. Szűk 72 órád van... (Cherubion 598 Ft) TÍz százalék engedménnyel kaphatók a Fókusz könyves­boltban: Kaposvár, Fő u. 13. (Folytatás az 1. oldalról) Egyre növekvő az iparűzési adóbefizetések értéke, 1994- ben 570 millió, 95-ben 649 millió forint, ami a helyi adóknak már 49 százaléka. 1996- ben a növekedés mér­téke 73 százalék volt az előző évihez képest. Tavaly a helyi adóbevételek már meghalad­ták a 3 milliárd forintot, az iparűzési adó részaránya már 60 százalékos volt. Az önkormányzatoknak átengedett bevételek közül az szja és a gépjárműadó egy­aránt háromszorosát hozta 1997- ben a négy évvel azelőt­tinek. A felhalmozási és tőke­jellegű bevétel megkétszere­ződött a ciklus végére, s a részvényekből származó pénzösszeg az ötszörösére nőtt. A kamatbevételek a ma­gánosítás nyomán beérkezett forintoknak köszönhetően megháromszorozódtak a négy év alatt. A hitelfelvétel aránya az összes költségvetésben mi­nimális - 0,5 százalék -, s el­sősorban a likviditási feszült­ségek oldására vették igénybe a települések. Az átmenetileg szabad pénzüket az önkor­mányzatok jellemzően rövid lejáratú értékpapírokba fek­tették, a bevétel két éve volt a legmagasabb, 1,5 milliárd fo­rint. Kiadásaik közül a személyi juttatások a ciklusban 40 szá­zalékkal nőttek, míg a dologi kiadások csak a legszüksége­sebb tárgyi feltételek biztosí­tására szorítkoztak. A somo­gyi települések 4 év alatt mintegy 2,3 milliárd forint cél- és 1,4 milliárd címzett támogatást vettek igénybe. Négy éve befejeződött az ivó­vízellátási program, a Bala- ton-parton a ciklusban 100-120 kilométeres csator­nahálózat épült. 1994-95-ben 15 tornaterem létesült, Igái­ban, Somogyváron és Inkén félbe maradt a munka. A 36 tanterem építését Csornában és Igáiban nem fejezték be. A szociális otthon beruházás Somogyfajszon megakadt, Táskán meghiúsult. A folyó kiadásokban belül az oktatás és az egészségügy jelentette a legnagyobb rész­arányt, a legnagyobb növe­kedés az igazgatási kiadá­soknál következett be. B. T. Ilyen lesz az augusztus Ezentúl minden hónap első Somogyi Hírlapjában közzé tesszük Dávid Mihály egész hónapra érvényes meteoroló­giai prognózisát Dél-Dunántúl területére. Az egész évre érvé­nyes előrejelzés postán meg­rendelhető Dávid Mihály 4400 Nyíregyháza, postafiók 414. címen. Augusztus hónap is csapa­dékosnak ígérkezik. A hónap első fele viszonylag meleg, a második fele pedig hűvös lesz. Somogyi látnivalók Klagenfurtban Külön standon mutatkozik be Somogy az idei klagen­furti nemzetközi vásáron. A kézművesek munkái mellett a turisztikai látnivalókat, a falusi vendéglátást is fel­vonultatják a hagyományos osztrák rendezvényen. Kaposvár A megyei vállalkozói központ öt éve kizárólagos szervezője Magyarországon a Klagenfurt­ban rendezett vásárnak, ahol évente 180-200 ezer látogató fordul meg. Idén is 147 négy­zetméter kiállítóterületet vettek meg, s ezt kedvezményes áron adják a vállalkozóknak — tud­tuk meg Vörös Attilától, a vál­lalkozói központ ügyfélszolgá­lati irodavezetőjétől. Augusztus 8-tól húszán képviselik hazánkat a vásárvá­rosban, köztük több vissza­térő kiállító. A somogyiak standja lesz a legszínesebb, felállítását a megyei önkor­mányzat és a vállalkozói köz­pont támogatja. A mestersé­gek — fazekastermékek, ková­csoltvas bútorok, íjak faszob­rok és fafaragások - bemuta­tója mellett ajánlja magát a csokonyavisontai fürdő, a szennai falusi vendéglátás és a buzsáki tájegység. I. É. Piaci körkép Új burgonya Káposzta Paprika Paradicsom Uborka Zöldség Tojás Sampinyon Hagyma Karfiol Kelkáposzta Zöldbab Fokhagyma Karaiáb Ringló Őszibarack Körte S. dinnye Dinnye Kaposvár 25-50 40-50 20-150 130-140 40-110 100-110 14-15 220-320 60-70 150 40-60 50-60 180-200 25-30/db 150-180 130-140 60-100 120-150 60 Siófok 50 50 76-100 150-180 60 60-110 13-14 290 110 100-150 50-60 300 40 120-170 100 60 Nagyatád 40-50 30-40 60-120 150 35-70 100 14 330 100 70 60 100 300-350 40-50/db 100-150 50-80 60 Barcs 70 60 90-130 120 40 200 18 350 110 150 100 320 Í50-250 60 □ hő-, hang- és vízszigetelés már tíz éve profi anyagokkal és technológiával □ hőszigetelő anyagok gyártása és értékesítése a legjobb árakon a megyében □ helyszíni felmérés és tanácsadás □ hagyományos és egyedi, szárított lucfenyőből készült, minősített ablakok, kül- és beltéri ajtók, lambéria, hajópadló □ csempék, járólapok, ragasztók, fúgázók, kiegészítők, vakolatok, I kéziszerszámok széles választéka. Az állam vissza nem térítendő tá­mogatást és kedvezményes hitelt nyújt az 1991 előtt készült lakóépü­letek utólagos hőszigetelésére. A kaposvári Baumix Kft pedig - mint az országban az egyik legnagyobb és legszélesebb hőszigetelőanyag­választékot kínáló vállalkozás - szakkivitelezője és-forgalmazója lett a hőszigeteléstechnológiáknak és ezzel kapcsolatos termékeknek. Az államilag támogatott munkák­hoz minimum harminc százaléknyi saját erőnek kell meglennie. Har­minc százalékot tehet ki, de legfel­jebb hatvanezer forint lehet a tá­mogatás összege, a többit pedig akár hitelből fedezheti a ház tulaj­donosa. A Baumix szakemberei a hely­színi felmérést követően a tulajdo­nossal egyeztetve készítik el a pá­lyázatot, biztosítják a szükséges anyagokat, sőt igény esetén akár a kivitelezési munkát is elvégzik. A cég vezetőinek tapasztalata az, hogy Somogybán a házak padlás­födémjének hőszigetelésével akad a legtöbb gond. Ezért erre új tech­nológiát dolgoztak ki. Olyant, amely hatékony hő- és hangszige­telő, de súlyával nem terheli a há­zak födémszerkezetét. A poliszti- rol könnyűbeton technológia elő­nye az egyszerű kivitelezés. Az egy­re népszerűbbé váló rendszerhez a Baumix gyártja az alapanyagot és cég a receptúrát is adja terméké­hez. A munkákhoz pedig a speciá­lis alapanyagon kívül nem kell más, mint homok, cement, víz és egy ke­verőedény, amelyben gyorsan elké­szülhet a könnyűbeton. Az oldalfalak hőszigetelésében a Baumix szintén teljes választékot kínál. A hagyományos „dryvit” technológia szerint a szakemberek a falakra hungarocell lemezeket ragasztanak, erre üvegszövet hálót tesznek, amelyet speciális ha­barccsal borítanak. A Baumix volt SÁÉV-telepen lévő üzletében min­den kellék megtalálható, ám a cég­nek alternatív megoldása is van a falak hőszigetelésére. A Stryrotherm hőszigetelő vako­latot ugyanis a Baumix különleges technológiával készülő polisztirol- gyöngy alapanyagából gyártja az LB-Knauf. Előnye, hogy nem gátol­ja a páravándorlást a falakban, va­lamint jobb hő- és hangszigetelő tu­lajdonságokkal rendelkezik, mint más technológiák. Vakológéppel akár 8-10 centiméter vastagon is felvihető a falra egy-egy réteg, amely már kiemelkedő hőszigete­lési tulajdonságokkal rendelkezik. A hőszigetelés harmadik fontos eleme a megfelelő ajtók ablakok ki­választása. A Baumix asztalosüze­me erre is kitűnő megoldást kínál. Már csak azért is, mert az ÉMI által akreditált laboratóriumban bevizs­gált nyílászárók a legnagyobb ter­helési szabványnak feleltek meg és kiemelkedő minősítést szereztek. A cég a szárított szibériai fenyőből készült termékeit akár egyedi mé­retekben, sőt ívelt keretekkel is gyártja. Lehetőség van speciális fényvédő, hangszigetelő, vagy ütés­álló üveggel való gyártásra is. A Baumix kaposvári márkabolt­jában minden általuk gyártott és forgalmazott termék megvásárolha­tó. Ezen túl az üzlet burkolólapok­ból, csempékből és más építkezés­hez szükséges kellékekből is széles választékot kínál - az gyártócégek­hez és márkaképviselő illően mér­sékelt árakon. Mindez a Baumix Kft. Kaposvár, Kanizsai út 56. sz. alatti telephelyén kapható! Tel./fax: (82) 311*428

Next

/
Thumbnails
Contents