Somogyi Hírlap, 1998. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)
1998-08-22 / 196. szám
Előléptették a tábornokot Szépít a messzeség A rekordidő alatt megszervezett 2. Gépesített Hadosztály alakulatai négy megyében vannak. De ide tartozik a dunántúli kiképző központ, amely Szombathelyen és Tapolcán, valamint az alföldi, amely Szabadszálláson és Kalocsán várja az újoncokat. A hadosztályt Kaposvárról irányítják és itt a laktanyában van a logisztikai ezred. Sütő Tamást, a hadosztály parancsnokát augusztus 20-a alkalmából vezérőrnaggyá léptették elő. Helyettesét, Megyeri Józsefet dandártábornokká.- Ritka eset, hogy egy alakulatnál mindkét vezető előléptetik. Ön hogyan értékeli katonáinak munkáját? - kérdezte a Somogyi Hírlap Sütő Tamást. — Örömmel mondhatom, hogy teljesítettük feladatainkat. Tavaly az volt a fő célunk, hogy befejezzük a hadosztály-parancsnokság megalakítását. Ez már NATO-kompatibilis: szervezetileg, vezetéstechnikailag is teljes mértékben megfelel a fejlett nyugati haderők parancsnokságaival szemben támasztott követelményeknek. Az átalakítás során meg kellett szüntetni olyan régi nagy hírű dandárokat mint amilyen a lenti gépesített lövészet, a nagykanizsai lövészdandár, a marcali tüzérdandár, a bajai és a rétsági lövészdandár volt és sorolhatnám tovább. Ezeket felszámoltuk, technikai berendezéseiket átcsoportosítottuk. A megszűnő laktanyák egy részét őriztük, illetve polgári hasznosításra átadtuk. Ezzel párhuzamosan megkezdtük az új kiképző központok megalakítását. Ez az utóbbi évüzedek katonai feladatai közül a legfontosabb volt. Egy hazánkban még nem látott új rendszer.- Nyugati volt a minta? — Ma már úgy képezzük a katonáinkat mint a világ legfejlettebb államaiban. Négy laktanyát korszerűsítettünk, ahol valóban legmodernebb felfogásban készítjük fel a katonákat. Három havonta mintegy 7 ezer újonc vonul be a kiképzőközpontokba, majd három hónapos alapos kiképzés után mennek a reagáló erőkhöz. Bár az út járatlan volt, az eredmény már látszik.- Amikor önt újra Kaposvárra helyezték rosszkedvű, elkeseredett személyi állományt talált. Most milyen hangulatban vannak a katonái? — Úgy tetszik, nekem szerencsém van. Parancsnokaim a nehéz gazdasági körülmények között is mindig biztosították a feladat végrehajtásához szükséges legfontosabb feltételeket. Mindig építenem, újítanom kellett. Debrecenben sikerült a három helyőrséges gépesített lövész- dandárt megszervezni, itt pedig hadosztály-parancsnokságot, illetve kiképzőközpontokat kellett létrehozni. Nálunk a beosztott nem szokta dicsérni az elöljáróját, mert felemás érzéseket szül, de el kell mondanom: ha nem kapok elég támogatást ehhez a feladathoz, akkor nem sikerült volna. Elég nagy volt a bizonytalanság, amikor idejöttem. Szívós munkával igyekeztem meggyőzni a közvetlen környezetemet céljaink helyességéről, majd már az ő segítségükkel egyre tágult a kör. Lelket kellett önteni az emberekbe. A hadseregben is a bizalom a legfontosabb, amelyet csak nagyon kemény, kitartó munkával lehet elérni. Tudtam, hogy mi vár a családokra. Magam is háromszor költöztem a négy év alatt. Mondhatom tehát, hogy a nagy átalakulás igencsak megviselte a katona-családokat. A nehezén túl vagyunk, most már optimistábbak a katonák. Látják, hogy volt értelme az erőfeszítéseknek. Már mosolyognak is.- Milyenek a magyar katonák?- Jók. Ez nem öndicséret, hanem parancsnoki értékelés a hadosztályról. A nemzetközi gyakorlatokon is mutatott teljesítmény alapján joggal mondhatjuk: büszkék lehetnek a polgárok a katonáikra. A magyar katona a NATO-csatlakozás időszakában is igencsak megállja a helyét. A mi munkánkról eddig, bárhol is voltunk, csak elismeréssel szóltak. Tisztjeink jól képzettek, felkészültek, ismerik a modern hadseregszervezés és vezetés minden fortélyát.- Milyenek a sorkatonák? Minden katona-generáció leszólja az utódokat egy kicsit...- Joggal mondhatom, hogy évek múltán megszépülnek az emlékek. Akkor is parancsnok voltam, amikor a csapatok maguknak képeztek újoncokat, akkor is, amikor tisztesiskolák voltak és kisebb kiképzőhelyek, s az új rendszerű kiképzésnél is ott bábáskodom. Az idősebbek mindig azt mondták: a mai katonák már nem az igaziak. Ez mindig így volt. Tény, hogy változik a sereg is, de tapasztalataim szerint minden korosztály tisztességesen megállja a helyét, ha megfelelő követelményeket támasztanak velük szemben. Ez igaz a maiakra is.- Az új feladatoknak megfelelően át és ki kell képezni a tartalékosokat is... — Már a kiképzőközpontok első évében is volt erre példa. Ez a jövőben egyre gyakoribbá válik majd. — Milyen új feladatok várnak önre? — Az első három ciklus tapasztalatait hasznosítjuk. Növelni kell szerződéses állomány létszámát, különösen akkor, ha bevezetik a 6 hónapos katonai szolgálatot. Véleményem szerint ez reális célkitűzés, de a bevezetéséhez biztosítani kell az anyagi és egyéb feltételeket is. Ha felgyorsul a kiképzés, akkor nem tudjuk katonákkal őriztetni az üres laktanyákat, a konyhai kisegítő munkákra sem jut ember. A szerződéses állományt azért is növelni kell, mert 6 hónap alatt a tiszteseket nem lehet úgy kiképezni, hogy ők képesek legyenek nevelni a katonákat. Tehát a tiszteseknek szerződéses katonáknak kell lenni. Átalakításra szorul az illetményrendszer is. A jövőben stabilizálni kell az eredményeket, végrehajtani a finomításokat, s hangulat javulásához is hozzájárulna a hivatásos állomány anyagi feltételeinek javítása. Bízom a gazdasági növekedésben, mert akkor talán több jut a honvédségnek is. Lengyel János Beteg volt a Képzelt beteg (Folytatás az 1. oldalról) Különösebben nem esek kétségbe az évadnyitóra mindig visszatérő szorongásokért, hiszen a régi, nagy színészek - Tomanek Nándor, Balázs Samu és sokan mások - ugyanígy voltak. - mondta a Vasárnapi Somogyi Hírlapnak a megyei művészeti díjjal kitüntetett Spindler Béla.- A szokásos félelem - uramisten, meg tudom-e csinálni? - az olvasópróbák előtt is hatalmába kerít. Aztán oldódik a belső feszültség.- Az előadásokon is izgul?- Csak ritkán. Addigra már elmúlik a szokásos szorongás. Koncentrálós színész vagyok, de nem izgulós értelemben, mint mások. Az előadás előtt 20 perccel megkezdődik ez az intenzív folyamat, aztán a színpadra lépés előtti pillanatban megszűnik. Az izgalom hajtóerő, amit nagyon jó befogni a játékban.- Mivel telt a nyara?- Lábadozással, pihenéssel és munkával. Átestem egy arcüreg-műtéten, s a Képzelt betegben játszottam a kőszegi várszínházban. Olyan remek partnerekkel, mint Molnár Piroska és Hollósi Frici. Koli- káczius doktor voltam és a fiamat hoztam háztűznézőbe, de Polichinel uzsorást is én alakítottam. A Moliére-dara- bot Zalaegerszegen és a Városmajorban is bemutattuk. Fonyódligeten a nyaralónkban pihentem, s a strandolás mellett jutott idő Einstein idézetekre is. Levélrészletekből áll a könyv, amire a Tescoban akadtam, s megfogott, hogy Einstein bölcsessége a természet egészen mély szemléléséből fakad. A természetet igazgató szellemiséget tartja Istennek, s azt sugallja: közelebb jár az igazsághoz, mint bárki más.- Sok kiállítás-megnyitón közreműködik, kamaraesteken viszont nem látjuk, pedig a publikum szívesen venné, ha verset mondana, énekelne.- Nem vállalok pódiumfellépéseket, és kívülről verset sem mondok, mert sok felkészülést igényel. Nekem meg általában néhány nappal a rendezvény előtt szólnak. Ez pedig nem elég idő arra, hogy az ember tisztességesen felkészüljön. Egy versnek legalább három hét kell. Felolvasást viszont szívesen vállalok. A kiállításokon barátként működöm közre. Örülök, hogy a tárlatmegnyitók fontos eseményei a városnak. Találkahelyek is, ahol jókat lehet beszélgetni.- Fekete újfundlandi kutyájával rótta az utcákat. Most nélküle látjuk.- Kilenc éves volt, s elpusztult. Azt mondják: a nagy testű ebeknél ez szép kor. Még nem hevertem ki a halálát. Szeretnék helyette egy Berni pásztort, de még érdeklődnöm kell: hogy bírja a lakást.- Mi van a Kisvárossal, nem forgatnak?- Megy a maga útján. Az én történetem elkanyarodott, fiamnál, Amerikában élek, de lehet, hogy egyszer hazajövök. A szeptemberben forgatandó Európa Expressben - ennek egyébként Gurbán Miklós az operatőre, akivel a Kisvárosban dolgoztam együtt - mozdonyvezető leszek, de a Koltai Robi rendezte Ámbár tanár úrban is játszom majd - anyakönyvvezetőt.- Kaposváron miben látjuk?- Babarczy Lászlóval abban állapodtunk meg, hogy három szerepet kapok. Shakespeare Minden jó, ha vége jó című művében francia király leszek. Bezerédi Zoli szólt: szívesen látna rendezésében, Szomory Dezső Bellájában. Hogy mi lesz a harmadik figura? Az még előttem is titok. Lőrincz Sándor Megmondom, hamis-e? Mutasd meg a törzskönyvedet... Jó üzlet a törzskönyv- hamisítás. Legalábbis ezt állítják az újdonsült ebtulajdonosok, akik kedvencük első állatorvosi vizsgálatakor tudják meg: kutyájuk talán nem is kapta meg azt a vakcinát, amit az okmányba bejegyeztek. Dr. Jászberényi Ernő, az állategészségügyi és élelmiszer ellenőrző állomás megyei szakállatorvosa havonta több olyan esettel találkozik, amikor a kutya okmányába nem az állatorvosok, hanem az ebtenyésztők jegyezték be azt, hogy mivel kezelték az állatot. Az okmány belső részére azonban csak állatorvosok írhatják be, hogy mivel gyógyították az ebet. Az is tisztázatlan, hogy vajon a tenyésztők hogyan jutottak a gyógyszerhez, a vakcinához, hiszen azt is csak állatorvosi vényre adhatják ki a patikák. Ha azonosítható, hogy kitől származik a bejegyzés, a település jegyzőjét kéri fel a szakállatorvos: járjon el az ügyben, hiszen jogtalan állatorvosi tevékenységről van szó. Szabálysértést kezdeményeznek, ám még nem kaptak értesítést arról, hogy pénzbírsággal sújtották volna az illetőket. Arról azonban már jött visz- szajelzés, hogy az elkövetőket megfeddte a polgármesteri hivatal, mint ahogy az is előfordult: nem tudták rájuk bizonyítani tettüket.- A törzskönyv-hamisí- tás egyre elterjedtebb, ám megálljt kellene végre parancsolni - véli az állatorvos. - Minden állat egyéni kezelési módot igényel, s azt a szakembernek, s nem a magukat komoly tenyésztőknek tartóknak kellene - házilag - megoldani. Az állatorvosok szerint elkerülhetők lennének a hamisítások, ha az ebtartók a szabályok szerint juthatnának csak hozzá a gyógyszerhez, s az oltóanyaghoz. Úgy tűnik: némely forgalmazónak nem ez az érdeke. Lőrincz Sándor Bizalom kétezerért Répási Sándoméhoz ötször betörtek már, elvitték a kolbászát, a sonkáját, máskor a tollas ágyneműjét, néhányszor a pénztárcájától is megszabadították. El is könyvelte magában, hogy végérvényesen elromlott a világ. A minap azonban vásárlás után a bolti kosár mellett felejtette a pénztárcáját, és csak a következő üzletben vette észre. Kétezer forint volt benne meg a bérlete. Valami eredendő bizalom mégis maradhatott a hölgyben, mert azért visszament a boltba, bár inkább csak rossz tapasztalatait igazolandó. Mégis meglepődött, mert odaadták a pénztárosnak az elveszett tárcát. Egész a szerkesztőségig jött, hogy elmondja: ilyen is van! Százötvenből kilencet talált alkalmatlannak Ellenőrzött vagyonőrök Idén a személy- és vagyonvédelemmel foglalkozó társas vállalkozások száma 20 százalékkal nőtt Somogybán, az egyéni vállalkozóké pedig 35 százalékkal. Szakemberek állítják, hogy túlságosan felhígult a szakma, ezért is jó, hogy önálló kamarát kell létrehozniuk. A szakma megítélését több eset rontotta az utóbbi időben: néhányszor a biztonsági őr rámolta ki megbízóját, vagy részt vett a bűncselekményben. Mernyén például egyikük maga cipelte ki az üzemből a kerítésig a páncélszekrényt, végül mégse boldogult vele. Akadnak egyéni vállalkozók, akik dolgoznak, de nincs rendőrségi engedélyük. Mások feketén foglalkoztatják dolgozóikat, így lényegesen alacsonyabb összegért vállalnak egy-egy megbízást. A tisztességes személy- és vagyonőrök abban bíznak, hogy az illegálisan működő pénzbehajtókat is könnyebb lesz kiszűrni a jövőben. — Ellenőrizhetővé válik a szakma, a vállalkozói engedélyek kiadása, bevonása, az etikai vétségek feltárása — mondta Harkány László, a szakmai kamara szervezőbizottságának megyei elnöke. — Legkésőbb az év végén működnie kell a kamarának. Somogybán 67 bejegyzett cég, 91 egyéni vállalkozó tevékenykedik, és 1800 ember rendelkezik vagyonőri igazolvánnyal. Ők mind kötelezően tagjai lesznek a kamarának. Közülük tizenketten rendelkeznek magánnyomozói engedéllyel. A személy- és vagyonvédelemmel foglalkozók száma egyébként az egyik legkevesebb az országban. Mégis felhígult a szakma, amit jól mutat, hogy az igazolvánnyal rendelkezőknek csak mintegy a felét foglalkoztatják. Harkány László szerint nyakló nélkül Kaposvár Siófok Fonyód Marcali Nagyatád Barcs képezték a biztonsági őröket, ő a legutóbbi létszámfejlesztéskor százötven jelentkezőből csak kilencet talált alkalmasnak arra, hogy felvegye. Szerinte a cégeknek jobban meg kellene nézniük, kit bíznak meg őrzés-védelemmel. A választás előtt ajánlatos utána járni a referenciáknak, információt kérni a rendőrségtől, meggyőződni a felszerelések és a biztosítás meglétéről. Katona József