Somogyi Hírlap, 1998. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)

1998-08-15 / 191. szám

1998. augusztus 16., vasárnap SZŰKEBB SZÜLŐHAZÁNK Illllfll Közelről Harmadik oldal bele akart szólni a mu- sorgyártásba, a ságvári polgármester pedig maga ragadta kezébe a mikrofont, hogy interjút készítsen - állította a szóládi Elek Dezső, aki eddig kilenc helyi tévé, illetve rádió indításában vállalt tevékeny részt. A tizedik helyről, Boglárról a napokban kapta a fel­kérést ugyanerre. Az a hír járja: Észak-So- mogyban önkormányzati tévé nem indulhat más­hogy, csak Elek Dezső „bá­báskodásával”. A szakem­ber cáfolta, hogy csak „ba- bonábdí” kérnék fel sorra a média-vállalkozásba fogó helyhatóságok. — Csaknem tíz éve, a Ju­ventus rádió fertőzött meg. Műszaki vezetője voltam a balatoniként indult rádió­nak; egészen addig, míg el nem költöztek a fővárosba. Hívtak oda, ám itt is izgal­mas feladatok vártak rám. Szinte egyszerre indítottuk be a kőröshegyi és a szóládi kábeltévét; egy darabig kö­zös stúdió-berendezésünk volt, adás előtt bepakoltuk egy autóba, aztán vittük oda, ahol szükség volt rá. Szóládon mára odáig sike­rült eljutni, hogy a kétszáz­húsz lakott ingatlanból két­százba bevezettük a kábelt. Szeptember közepén le­szünk hat évesek; kezdettől fogva társadalmi munkában tevékenykedik a tizennégy tagú, helyiekből álló kis csapat. Elek Dezső ma Szólád al­polgármestere és maga sze­relte be faluja valamennyi háztartásába a kábelt. Csa­ládját is „megfertőzte” szenvedélyével, hiszen fe­lesége a kamera, fia a keve­rőpult mögé ül, ha adásnap van Szóládon. — Visszavonulok a politi­zálástól a hamarosan lejáró önkormányzati ciklus vé­gén. Most érzem úgy, hogy túl sokat vállaltam. Senki­nek sem tudtam nemet mondani. Még a kilencve­nes évek elején siófoki fiata­lok kalózrádiót indítottak volna be — illegálisan, su­gárzási engedély nélkül —, ám nem tudták beüzemelni az első napon az adót; két­ségbeesetten kérték, segít­sek rajtuk. Megtettem. Még a „hőskorban” operatőrköd- tem a Sió tévénél, aztán a már legálisan induló siófoki City rádió is engem kért fel műszaki vezetőnek. A he­lyébe lépett 88.2 Balaton rádiónak pedig azóta is mű­szaki dirigense vagyok. Eközben főszerkesztőként irányítom a már tizenegy adást megélt balatonföld- vári kábeltévét, a közel­múltban pedig a ságvárinak a beindítását vezényeltem le. A média-szakember arról is beszélt: nagyon odafi­gyelt rá mindig, hogy a he­lyi politikát ne engedje se­hol sem a tévére telepedni. — Azt szoktam mondani: a műsorgyártó stábnak túl kell élni a helyhatósági vá­lasztásokat. Örömmel mondhatom, hogy nem is nagyon kellett „csatákat” vívnom emiatt. A kőröshe­gyi jegyzőnővel volt ugyan afférom, ám azt a tévét sem ezért hagytam ott, hanem mert a munkatársak nem tudtak megfelelni az álta­lam megkívánt szakmai kö­vetelményeknek. Másutt a polgármester óhajtotta kez­detben ellenőrizni a felvett riportokat. Ma már nem akarja... Érdekesség, hogy Ságváron Szigeti József polgármester maga vette kezébe a mikrofont, s készí­tett interjúkat a faluban élő idős emberekkel. — A helyi média is lehet hatalom — állítja Elek Dezső —, hiszen két éve, amikor Szóládon hatalmas pusztí­tást végzett egy esőzés, elő­ször elutasították az ön- kormányzat vis major-tá­mogatás iránti kérelmét. Amikor azonban elküldtük az illetékeseknek a szóládi tévében is leadott riportot a katasztrófával felérő ára­dásról, rögtön megszavaz­tak kétmillió forintot. Elek Dezső elárulta: ad­dig nem nyugszik, míg a szóládiak számára lehetővé nem válik, hogy saját karos­székükből internetezhesse- nek. Közelebbi vágya — s az ötlet nagyon tetszik az érin­tett polgármestereknek —, hogy a kábeltévé segítségé­vel láncra fűzik Szóládot, Nagycsepelyt, Telekit és Kötését; kistérségi televízió jöhet így létre. Fónai Imre Mikrofonért nyúlt a polgármester Katasztrófát pénzelt- A kőröshegyi jegyzőnő A rongyoszsák kincsei Az isteni kegyben része­sülni kívánó szegények apró, de finom brokát, se­lyem anyagdarabokat ajándékoztak Buddhának. Nagyanyáink a kiszakadt ru­hára tettek foltot, az amerikai telepesek szépre vágyó asszo­nyai ágytakarót, falvédőt, pár­nát varrtak a feleslegessé vált maradékokból. Mindegyik né­pet a szükség vezette arra, hogy értéket lásson az eldo­básra ítélt dirib-darab ruhában. Amerikában ezzel komoly ha­gyományt teremtettek — a patchwork varrást —, melyet ma szívesen tanulnak a magyar nők is. A találékonyságot, ügyességet, szín- és formaér­zéket kívánó technika rendkí­vül látványos alkotást eredmé­nyez. Türelem és precizitás kell a patchwork tervezéséhez és varrásához. Úgy kell illesz­teni egymáshoz a színes dara­bokat, hogy végül szemet gyö­nyörködtető kompozíció le­gyen. A belga Vera Haezaert például két évig készített kézi munkával egy ágytakarót, merthogy az igazit, az eredetit is úgy öltögették. Egyébként ma már olyan varrógépeket is gyártanak, melyek hűen utá­nozzák a kézi öltést. A könyv­táros-szociológus hölgy és hat társa a héten egy magyar foltos zsákból válogatott kincset érő anyagokat Bányán. Mindany- nyian a Women Welcome Women nemzetközi szervezet tagjai, akik Angliából, Belgi­umból és Ausztriából érkeztek a kaposvári Komlóssy Zol­tánná meghívására. — Tíz éve vagyok a tagja a szervezetnek — mesélte Kom- lóssyné — a 15 éves mozgalom kétezer nőt fog össze a világ­ban. Célunk, hogy országain­kat egymással megismertes­sük, ezért is érkeztek a foltvar­rók Bányára, ebbe az idilli kör­nyezetbe. Elsajátítjuk egymás varrástechnikáját, megismer­kedünk a nemzeti jellegzetes­ségekkel. Megtudtuk, hogy a magyar foltvarrás a buzsáki rátétes technikájára épül. A nemzet­közi hölgykoszorú el is látoga­tott Buzsákra, ahol a 78 éves Mézes Emőné mutatta meg a nevezetes rátétes varrását, sőt mindenki kapott otthoni gya­korlásra egy-egy darabka varr- nivalót. Egyöntetű a vélemény, hogy bizony nehéz olyan látha­tatlanul ölteni, ahogy azt Bu- zsákon csinálják. Az angol Betty Stutz 81 éve­sen először próbálkozik a fol­ton folt varrással. Angliában nem terjedt el ez a technika. A vállalkozó szellemű nyugdíjas mindig talál magának elfoglalt­ságot, néhány éve nemzetközi mozgalmat indított a gyere­keknek szóló háborús játékok ellen. Járt ez ügyben többek között Oslóban, Leningrádban és Koppenhágában, s most, hogy a szervezet az Internetre is felkerült, nincs új feladat. így hát Bányára jött tanulni és a megkapóan szép zselici tájban gyönyörködni. Tegnap vendégeket is fogad­tak: a nagyatádi Szín-Folt Kör asszonyait, akik három éve fog­lalkoznak a foltvarrással. Leg­szebb munkáikat magukkal vitték Bányára. Izményi Éva „Dallas-kocsi” gyűjtőknek A különleges kívánságok­nak csak a buksza szab ha­tárt: aki hajlandó néhány millió forintot áldozni, az akár olyan autóban feszít­het, mint annak idején a Dallas-beli Boby Ewing. Az autópiacon nincs teljesít­hetetlen kívánság — mondták el több somogyi kereskedé­sen. Ha kell, felhajtják a kí­vánt évjáratú gyártmányt. Akkor is, ha az harminc éve gördült ki a gyárból. Ami per­sze első hallásra nem tűnik ördöngösségnek, ám időn­ként bonyolítja a feladatot, hogy a tehetős vevő valóban exkluzív kocsit akar. Olyat, ami Nyugat-Európában is ritka. A kaposvári Lengyel Ist­ván szerint főként üzletem­berek adnak megbízást ilyesmire. A napokban egy nagy teljesítményű, speciáli­san épített Citroen iránt ér­deklődtek, aminek az ára 7 millió forint volt. Kaposújla- kon ifj. Somogyvári János egy Jaguart adott el. A'79-es évjá­ratú, 5,3 literes kocsi felszere­léséhez hozzátartozott a fa­betét, a bőrülés és a klíma. — A kocsira ráfért ugyan az alapos felújítás, ám még ez előtt is szemet gyönyörköd­tető állapotban volt — mondta a kereskedő. — Nemrégiben egy kétmilliós Mercedes talált gazdára, amit valóban él­mény volt vezetni. A műszaki újdonságok mellett sokan a kényelmi berendezésre sem sajnálják a több százezer fo­rintot. A piacon azonban időn­ként feltűnik olyan személy- gépkocsi, ami a szakmabelie­ket is meglepi. Ilyen az a Volvo P1800, ennek hason­mását egykor Roger Moore vezette a máig népszerű fil­meken. A sportkocsi még ma is megdobogtatja az autós szíveket — mondta Somogy­vári János. Akárcsak az a Mercedes 450 SEC, amit most látott. A kabrió ugyan elmúlt már 24 éves, de még így is elsőre indul. A nyolc hengeres autó ára 3,5 millió forint. A nyugati típusok mellett akad keleti különle­gesség is: ilyen például az a „púpos” Wartburg kabrió, amiből az országban talán féltucatnyi van. A három- hengeres kocsin ötletes mű­szaki megoldás található, s a sportos járművet még most is sokan megnézik. A gyűjtő­szenvedélynek persze ára van: a megszállott autóbará­tok nem sajnálják a pénzt, az időt és az energiát arra, hogy a régóta vágyott kocsit meg­vegyék. — Száz vevőből kilencven­kilenc kisfogyasztású, olcsó fenntartású autót akar. A ma­radék egy százalék viszont gyermekkori álmát valósítja meg. Lehet, hogy inge-ga- tyája rámegy a felújításra, ám mégis boldog. Olyan autója van, amire 20-30 éve vágyik — tette hozzá. (Harsányi) Lőkupakos a nőknek S zent István napja, melyet manapság méltán sorolunk legméltóságteljesebb és egyben legnyugodtabb, a politikai élet hullámverésétől legkevésbé há­borgatott ünnepeink közé, nem volt, nem lehetett mindig ilyen áhítattal teljes, békés napja a magyarnak. Az államalapító szent királyunkra emlékező közönség elsősorban azokban az években ünnepelt indula­tos szívvel, amikor nem volt minden rendben a magyar államiság körül. 1860. augusztus 20-a így vált ország­szerte a Habsburg-önkényuralom el­leni nemzeti tüntetéssé. Somogybán arra is volt példa a dualizmus korá­ban, hogy a Szent István-napi ünnep­ségen egyenesen a köztársasági ál­lamforma előnyeiről beszéltek a füg­getlenségi párti politikusok. Most azonban nem egy politikai indulatoktól fűtött, de nem is egy csendes Szent István-napról lesz szó. A 130 évvel ezelőtti évforduló, 1868. augusztus 20-a mindenekelőtt azért maradt meg az utókor emlékezeté­ben, mert - bármily meglepő - ehhez a naphoz kötődik az első olyan ismert somogyi sportesemény, amelynek résztvevői között hölgyek is voltak! Történt ugyanis, hogy a 44. számú gyalogezred - a híres somo­gyi „rosseb-bakák” - tisztikara Fe­renc József, az alig egy évvel ezelőtt megkoronázott uralkodó születés­napján céllövészetet akart rendezni a kaposvári Cserben. A „nagy ese­mény” azonban a rossz idő miatt elmaradt, így a versenyt két nappal későbbre, Szent István király ünne­pére halasztották. A dualizmus korában egyébként - mondhatni - kínos módon torlódtak egymásra a politikai ünnepek. Au­gusztus 18-án az idegen dinasztiá­ból származó király születésnapját ülték meg hivatalos pompával, au­gusztus 20-án az önálló és keresz­tény magyar államiságra emlékez­tek, augusztus 25-én pedig - Lajos- napon - minden évben Kossuth La­jost ünnepelte bankettel a független­ségi ellenzék. Októberben sem volt más a helyzet: alig halt el a „vívátok” visszhangja Ferenc József szintén „ál­lami támogatással” megtartott neve napja, október 4-e után, s máris az aradi vértanúk emlékét idézhette meg a nemzeti kegyelet... Persze tévedünk, ha feltételezzük, hogy a véletlen egy­beeséseknek ez a sorozata a kortársak mindegyikét zavarta. Voltak, nem is kevesen, akik valamennyi rendezvé­nyen részt vettek, sőt szónokoltak is. Visszatérve 1868. augusztus 20- ához: az ünnepi eseményt, mely egy­ben a „sportoló” kaposvári hölgyek első nyilvános fellépését jelentette, azért tudjuk bemutatni, mert akkor már két és fél éve megyénkben is léte­zett újság, jelesül a Roboz István által szerkesztett Somogy. Ez a hetilap írta meg, hogy a nevezetes napon a Cser szélétől egészen a lőtérig lobogók és papírlámpák jelölték az utat, mely az ünnepély színhelyére vezetett, „s hova a közönség gyalog és fogaton - úgyszólván - tódult”. A lőtéren két rögtönzött sátrat állítottak fel nemzeti zászlók, valamint osztrák és bajor lo­bogók alatt. (A bajor zászló jelenlétét az magyarázza, hogy Erzsébet ki­rályné, akit a kaposvári laptudósító „a nemzet édesanyjának” nevezett, a ba­jor herceg lánya volt.) A Habsburg uralkodó születésnapjára időzített lö­vészet eredeti céljához illően az „Éljen Ferenc József!” feliratú sátor alatt áll­tak a verseny résztvevői. „Míg a fér­fiak az osztrák gyalogság új hátultöltő fegyvereiből célt lőve versenyeztek a jutalomért, addig a nők lőkupakos könnyű puskákkal hasonlóképp célt lőttek, s találtak is nemcsak célt, hanem - az újság beszámolója sze­rint - elég szívet is... Tehát jól, kedé­lyesen mulatott mindenki. ” A verseny után persze táncmulat­ság kezdődött, amely - mi tagadás - némi sör- és borkóstolóval folytató­dott. A fiatalság azonban nem vitte túlzásba a dolgot: „az est sötétjében felgyújtott s az erdő lomjai közt va­rázsfényt terjesztő számtalan lámpán kívül egy fej sem volt kivilágítva” - je­gyezte meg elismerően az újságíró, aki szerint 1848 óta ez volt az első eset, hogy Kaposvár közönség „ily tömegesen, nyilvános helyen s szívé­lyesen” találkozott az itt állomásozó katonasággal. „Ez volt az első meleg kézszorítás, s e perceket üdvözölnünk kell, mert e kézszorítás viszonyaink közt factor, nemcsak a sokáig szétzi­lált társadalomban, hanem a politiká­ban is. Köszönet a derék, lovagias tisz­tikarnak e jó órákért.” Nagy Zoltán >

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents