Somogyi Hírlap, 1998. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)

1998-08-15 / 191. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1998. augusztus 15., szombat Boglári tükör 19 Boglár Bős-Nagymarosa a Sziget strandnál Bontsák le a kőgátat Dr. Tarr Ferenc az orvostu­domány kandidátusa, az MTA köztestületi tagja a Hunyadi, Kisfaludy, Bala­ton, Csejtel és Fiumei utca lakóinak nevében azt kérte Alexy Rezső tervező mérnöktől, hogy a Sziget strandnál épített kőgát le­bontását kezdeményezze. A mérnök készítette az itteni természetes anyagú usza- dékgyűjtő, köznyelven föve- nyes partszakasz terveit, an­nak érdekében, hogy a strand a kisgyerekes csalá­dok fürdőhelye lehessen. Hogy a homokot ne mossa el a víz három és fél hónapja a Mahart kőgátat telepített a Balatonba a strand közelé­ben. A kandidátus szaksze­rűen sorolta érveiket a kőgát létesítése ellen: a strand 80 százalékán csökkent a víz mélysége, ugyanakkor egy méteres vízszint különbség alakult ki. Bűzös, ragadós iszap halmozódott fel és el­szaporodott a szúrós hínár. A nádas felől ezer négyzet- méternyi területen 30-50 centi mély iszapréteg kelet­kezett. Attól tartanak, hogy a rendkívül gyors feltöltődés- sel használhatatlanná válik a strand. Augusztus 24-ig vár­ják . jelzéseikről a tervező szakmai véleményét. Gáspár László a polgár- mesteri hivatal műszaki cso­portvezetője azt mondta, nem presztízs-beruházás a kőgát, ha valóban rossz, ak­kor bontsák le. G. M. Karikás ostorral őrzik a szőlőt Prileszky Gyöngy Judit a Balatonboglári Hegyköz­ség hegybírója arról tájé­koztat, hogy idén is meg­szervezik a szőlő terüle­tek őrzését. A Bofeker Kft lovasai járőröz- nek majd az érés kezdetétől a szüret befejezéséig. Az őrzés költségeit a hegyközség állja. Az őrök rendelkeznek min­den szükséges információval: ismerik a területeket és a faj­tákat. Megkapják azoknak a szőlőművelőloiek a listáját, akik eleget tettek bejelentke­zési kötelezettségüknek a termesztett szőlő fajták meg­jelölésével. Az érés idején a szőlőkben tartózkodók gon­doskodjanak arról, hogy iga­zolni tudják jelenlétüket személyi, kistermelői, igazol­vánnyal vagy a tulajdonos hi­teles meghatalmazásával. Enélkül az őrök mindenkit felszólítanak a szőlőterület elhagyására. A sikeres őrzés érdekében arra is kérik a szőlő művelőket, hogy terüle­tük határait táblákkal jelöljék ki. A szőlő őrök szükség ese­tén seregély riasztást is vé­geznek a náluk lévő karikás ostorral. Az idei évre a terület után fizetendő 0,25 forint/négy- zetméter hegyközségi járulék befizetésének határideje szeptember 30. Az összeget a bogiári takarékszövetkezetnél lehet befizetni. Szőlő szárma­zási bizonyítványt ugyanis csak az kaphat, aki járulékfi­zetési kötelezettségének ele­get tett. A származási bizo­nyítvány feltétel a megvásá­rolt szőlő árának kifizetésé­hez is. Fontos, hogy a hegy­községi tag nevére szóljanak a szőlő szállító jegyek. A Balatonboglári Hegyköz­ség területéről szőlőt felvásár­lóknak az idén 0,80 forint/ki- logramm járulékot kell fi­zetni; kamatmentesen de­cember 20-ig. A rendtartás egyéb szabályairól és bármely tudnivalóról a hegyközség Szabadság út 28. szám alatti irodájában kaphatnak felvilá­gosítást a szőlőművelők, il­letve a városi könyvtárban, valamint a bogiári, leilei és szőlősgyöröki polgármesteri hivatalban. A fogadóórákat minden héten szerdán dél­után 5-től este 7 óráig tartják. Készülődnek tehát a szü­retre az gazdák. Az átvételi árak sokakat érintő, húsba vágó kérdések. A hegyköz­ségi szervezetek igyekeznek mindent megtenni annak érdekében, hogy a szőlő- termesztők minél kevésbé legyenek kiszolgáltatottak. Az viszont tény - jegyezte meg a hegybíró -, hogy az országban, így az itteni bor­vidéken is uralkodik a szőlő és a bor látszólagos túlter­melési hangulata, ami első­sorban a hamisítások és kannás műborok jelenlété­nek a következménye. (Gáldonyi) Másfél millió a nyilvánosság Otthonra lelt vitorlások Ezen a nyáron már két nagy vitorlás versenyt szervezett a balatonbog­lári Vitorlás és Vízisport Egyesület Kelemen Jó­zsef elnökletével. Az Ari­zona Kupán és a Bogiári Regattán hatvanhét hajó indult. Hemádfalvi Mihály a Carrene kapitány és legénysége a Fe­hér Szalag verseny AX osztá­lyában első helyet szerzett. Ilyen sikert még nem ért el bogiári hajó. Az ünnepélyes díjkiosztáson, amelyen leg­alább kétszázan vettek részt, az önkormányzat is kifejezte köszönetét. Az egyesületben tevé­kenykedő sportemberek ott­honra leltek Bogláron, egyre több köztük a külhoni hajó­tulajdonos. A város más civil szervezeteihez hasonlóan tevékenykednek Boglárért, a kikötőért. rendszeresen gondozzák a Yacht klub és a kikötő környékét. Sikeres versenyeikkel pedig újjáé­lednek és gazdagodnak a régi hajós hagyományok és a város elfoglalhatja adottsá­gaihoz méltó helyét a bala­toni vitorlás közösségekben. Öröm az egyesület számára, hogy a tenisz, a kézilabda és a labdarúgás mellett a vitor­lázás is új tiarátokat nyer meg Boglárnak. A város meglévő adottsá­gai, hagyományai a civil szervezetek tudásával és anyagi erejével fejleszthetők tovább. Hirdetőink a BOGLÁRI TÜKÖR következő számába is folyamatosan feladhatják hirdetéseiket a 82/313-949-es faxszámon Mindezekről érdeklődni lehet: 82/311-506-os telefonon. ABOGLÁRITÜKÖR legközelebb szeptember 19-én jelenik meg a SOMOGYI HÍRLAP ban Megrendeléseit még előző nap is várjuk A képviselő-testület az utóbbi hónapokban több határozatot is hozott a BB Sat-Elit Kft-vel kapcsolat­ban. Követeli azt a másfél millió forintot, amely az Alkotás és az Erzsébet ut­cai OTP szervezésében épült társasházak kábel- rendszerének az ára. Az egyre fenyegetőbb határo­zatokról Krassóy Iván a kft ügyvezetője még nem kapott hivatalos értesítést. Ha valaki fellapozza a telefonkönyvet, megtalálhatja a Városi Tv számát, de a városi tv nem lé­tezik. Sokakban felmerül, hogy a helyi nyilvánosság megszerzése húzódik a vita mögött. Krassóy Iván azt mondja, neki nem kell ez a 130 lakást ellátó elavult rendszer. Ter­vezi, hogy újat épít, hiszen erre a hírközlési felügyelet is kötelezi, mert 2002 után ilyen Az Országos Műemlékvé­delmi Felügyelőség túllé­pett merev álláspontján. A BB Borgazdasági Rt Sza­badság utcai központjá­nak készülő részletes ren­dezési tervének program­jában hozzájárul ahhoz, hogy a cég egykori ipari műhelyeinek helyén ha nem is lakó, de gazdasági övezetet létesíthetnek telkek kialakításával. A Gábor Áron utcától Nyu­gatra pedig olyan intézményi terület alakulhat ki, amely a műemléki környezetbe és a zöldövezetbe illeszkedő. A megállapodás hátterében Fél éve dolgozik a polgár- mesteri hivatalban a Vállal­kozói Központ 8. alirodája. Ifjú Jelenka György az iroda vezetője az első hónapokat a tapasztalat szerzéssel töltötte, ám mára egyre több sikert könyvelhet el. Igaz ez elsősor­ban a kistérség 25 településén tevékenykedő vállalkozók si­kere. A jelentős gazdasági erőt képviselő őstermelőknek és agrárvállalkozásoknak segített a földművelési és ipari tárca pályázatán pénztámogatást elnyerni a falusi turizmus, vendéglátás feltételeinek kor­szerűsítéséhez. A közremű­soros rendszer működteté­sére nem is ad engedélyt. A lakók fele kéri, ráadásul in­gyenesen az új, korszerű há­lózatot. Körülbelül ennyien fizetnek manapság a kapott szolgáltatásért. Kikötni nem lehet őket, éppen a rendszer elavultsága miatt, mert akkor azokat is sújtaná, akik tisz­tességesen fizetik a díjat. Két­féle szerződést is kötött az önkormányzat és a kft erre a kábelrendszerre; először cse­rében, majd adásvételben ál­lapodtak meg: az átvett más­fél millió forintból az önkor­mányzat megépíti a tv-stú- diót. El is kezdték a Fischl- házban, majd megfeledkeztek róla. A kft viszont az idén be­indította a városi hírközlő mű­sorokat egy fonyódi vállalko­zással közösen. Tény, hogy a kft az első részlet után leállt a fizetéssel. Viszont Krassóy Iván szerint az önkormányzat sem teljesítette a megállapo­hosszas egyeztetések vannak. A BB Borgazdasági Rt és az önkormányzat egyetértett a cég felhagyott központjának hasznosításában, viszont a műemléki épületek és környe­zet miatt nem hagyhatták fi­gyelmen kívül a felügyelőség álláspontját. A készülő rende­zési program eredetileg azt ja­vasolta, hogy a BB ipari műhe­lyeinek helyén alakítsanak ki lakótelkeket. Ezzel válna teljes hosszában közúttá a Gábor Áron utca is, amelyet kinyitot­tak a Berzsenyi utcára, de egy­előre rendezetlen a terület. Az elképzeléseket az építé­szeti tervtanács támogatta, a műemléki felügyelőség vi­ködésével hat buzsáki és egy gyugyi pályázó nyújtott be programot. A kormányváltás miatt ugyan elhúzódott a ké­relmek értékelése, a napokban értesült az egyik buzsáki vál­lalkozó sikeréről. A vállalkozók ma már egyre jobban ismerik az irodát és ké­rik a segítséget. A legtöbben természetesen pénzhez, hitel­hez, támogatáshoz szeretné­nek jutni. A kisvállalkozások elsősorban a mikrohitelek iránt érdeklődnek, de az iro­davezető tapasztalata szerint, bár a kezdő vállalkozásoknak hirdették meg, nem ők pá­lyáznak nagyobb eséllyel. A Krassóy Iván ügyvezető dásban vállalt kötelezettségét. Ő viszont rendszeresen fej­leszti és üzemelteti a város tu­lajdonában lévő rendszert is. Ez már többre rúg, mint a négy éve kialkudott ára. A vá­ros egész területén 30-40 mil­lió forint értékű korszerű há­lózatot épített ki, és 900 csa­ládnak szolgáltat műsorokat. G. M. szont elutasította azzal az in­dokkal, hogy a kastélynak ma­radjon meg a nagyobb birtok­területe. A felügyelőség a Kór- ház-Berzsenyi-Klapka utcák határolta területet szerette volna műemléki védettség alá vonni. Sőt, a Szabadság utcán is túl ment volna. Ezzel itt minden magánépítkezéshez ki kellett volna kérni a műemléki felügyelőség, mint szakható­ság véleményét. Bár a felügye­lőség fenntartja ereded állás- foglalásait, kisebb módosítá­sokkal el tudta fogadni a rt és az önkormányzat hasznosítási terveit. A sikeres egyeztetések után folytatható a tervezési munka. G. M. hitelhez jutás feltételeinek el­sősorban a régóta tevékeny­kedők tudnak megfelelni. Nagy igény lenne ebben a tér­ségben is a forgóeszköz hi­telre: néhány százezer forintos gyors pénzre az árubeszerzés­hez, de erre a bankok még nem készültek fel. Az ősszel elindítja a fiatal vállalkozók klubját az Életpá­lya Alapítvánnyal közösen, hogy minél több ismerethez, ingyenes szakértői segítség­hez, jogi tanácsadáshoz jut­tassa a 30 éven aluli fiatalokat. Szeretné felkészíteni őket jö­vőre az Év vállalkozója ver­senyre is. G. M. Enged a műemlékvédelem Esélyt keres a vállalkozóknak VÁLLALNÁK A POLGÁRMESTER JELÖLTSÉGET A helyi közvéleményben legalább nyolc név merült fel, mint lehetséges polgármester jelölt. Valamennyiüket megkérdeztük, de nem mindenki járult hozzá, hogy a nyi­latkozatát nyilvánosságra hozzuk: Csere János: — Nincsenek ambícióim, de ha tisztességes bog­lári állampolgárok az ajánlócédulájukat átadva ajánlanak, ak­kor elgondolkozom, hogy vállalom a jelölést. Én a gyűjtéssel nem fogom zaklatni őket, eddig sem tettem. Viszont nem fu- tamodom meg a jelölés elől, ha más stílust, más emberrel akarnak a választók. Gárdos Zoltán: — A Polgári Egyesület a héten ülésezett és de­mokratikusan, titkos szavazással döntött, hogy kiket jelöl. Minden posztra állít jelölteket. A személyekről a jövő héten nyilatkozunk, mert választási szövetséget hozunk létre a pol­gári értékeket valló pártokkal. (Az egyesülettel kapcsolatban személyről is suttog a helyi hírcsatorna.) Sós Zoltán: — Immár 19 éve dolgozom Boglár fejlődése érde­kében. Amit elkezdtem, szeretném folytatni. Dr. Sziberth László: — Pártszempontú indíttatástól, párt és szűk csoportérdekektől mentes, a valódi képviselői munka je­lentőségét és komolyságát felfogó tiszta szándékú testülettel a boglári polgárok támogatásával tudom vállalni - megtisztelte­tésnek tekintve a szolgálatot. Dr. Tóth Péter: — Én is hallottam, hogy felmerült a nevem, ér­kezett felkérés is hozzám, többen megkerestek, de nem indu­lok polgármester jelöltnek. A fogorvosi prakszisomat nem kí­vánom feladni, szeretem a hivatásom. Képviselőnek viszont indulok. Vadasfalvi János: — Csak képviselőnek indulok. A közalapít­vány ügyeit szeretném tovább vinni. FONYÓDI FORRÁSVÍZ TERMELŐI ÁRON! Gyári mintabolt: 8640 Fonyód, Bézsenyi u. 1. • Szénsavas és szénsavmentes forrásvíz: 1.5 literes, 6 db-os csomagolásban bruttó 354 Ft - 59 Ft/palack 0.5 literes, 24 db-os csomagolásban bruttó 912 Ft - 38 Ft/palack • Citromízűforrásvíz: 1.5 literes, 6 db-os csomagolásban bruttó 450 Ft - 75 Ft/palack 0.5 literes, 24 db-os csomagolásban bruttó 1.200 Ft - 50 Ft/palack • 5000 Ft felett a számla végösszegéből 5% kedvezmény! • Információ: 85/361-266 1/203-1508 FONYÓDI: RÉGMÚLT ÉS JÖVŐ EGY PALACKBAN

Next

/
Thumbnails
Contents