Somogyi Hírlap, 1998. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)
1998-08-15 / 191. szám
SOMOGYI HÍRLAP 8 Sport 1998. augusztus 15., szombat _________________Labdarúgó profi liga - 4. forduló Pontokat remélnek Az egykori szövetségi kapitány, Csank János csapata, a Vác FC-Zollner vendégeskedik ma este 19 órakor Siófokon. Siófok Az első győzelemre áhítozik játékos, vezető és szurkoló egyaránt Siófokon. Két balszerencsés vereség után legutóbb Zalaegerszegen megszerezte első pontját Nagy László edző együttese. Nem maradt más hátra, mint végre begyűjteni az első győzelmet is. A Bala- ton-parti együttes önbizalmának nyilván jót tenne ez, bár a Vác sohasem volt ehhez „jó partner” a múltban. Úgy is mondhatni: korábban a váci gárda volt a siófokiak számára a mumus. A legutóbbi bajnokságban is csak egyetlen pontot gyűjtöttek be Bimbóék ellenük: ősszel hazai pályán 2-1-re kikaptak (ez volt az az ominózus 90 perc, amely után Készéi Ferencet Nagy László váltotta a csapat kis- padján), majd tavasszal Vácon 1-1-es döntetlent értek el. A hét közben Tompán Magyar Kupa-mérkőzésen melegített a ma esti derbire a Siófok FC; mint ismeretes, rendesen gyakorolták a góllövést, hiszen 7-0-ra „elkalapálták” alacsonyabb osztályú ellenfelüket. Ezen a találkozón már végig pályán volt Bozsér György. Az irányító hosszú kihagyás után épült fel, s remény van arra, hogy a váciak ellen is bevetheti őt Nagy László edző. Túl bő keret amúgy sem áll a szakvezető rendelkezésére, hiszen egy hete Zalaegerszegen két siófoki labdarúgót is kiállítottak; Perger Andrást augusztus 25-ig minden mérkőzéstől eltiltották, Pest Roland pedig egy bajnokit kénytelen kihagyni. S hogy mit vár a Siófok FC vezetőedzője a villanyfényes nyáresti összecsapástól? — Az ősszel eddig mindig volt esélyünk pontok megszerzésére, most viszont már valójában a tarsolyunkban szeretnénk tudni hármat — mondta Nagy László. — A Vác a tavalyi bajnokságban idegenben is nagyszerűen vitézkedett, s idén bizonyára a profi ligában még előrébb kíván lépni. Ezért aztán tudásunk maximumára lesz szükség a céljaink eléréséhez. Nagyon remélem, hogy közönségünk nem pártolt el tőlünk a viszonylag sikertelen szezonkezdet ellenére sem. A két kiállított játékos miatt nincs értelme keseregnem; a pakliban benne vannak az ilyen bírói döntések. Tudomásul vesszük, s megpróbálunk alkalmazkodni ehhez. A Siófok FC ma esti kezdőcsapata ez lehet: Posza — Juhász, Bimbó, Szabadi — Ördög, Kovács B., Győri, Sal- lai, László - Pest K. vagy Bozsér, Szabó Z. Fónai Imre _____________ Labdarúgó nb í - 4. forduló________ G ólratörőbb játékot FORMA-l - 13. MARLBORO MAGYAR NAGYDÍJ Coulthard az edzéskirály Valamit előre tudnak. Jean Todtnak, a Ferrari csapat főnökének és a kétszeres világbajnok Michael Schumachernek a kettőse fotó: traco Hírek Szegeden a lettek Minden bizonnyal a legnehezebb hazai fellépés vár ma délután az (egykori és jelenlegi) kaposvári játékosokra — Kántor Sándorra, Tomanóczy Tiborra, Pásztor Attilára, Mészáros Dömötörre, Mészáros Péterre, Koch Róbertre és Gelencsér Balázsra — épülő magyar férfi röplabda-válogatottra. Szegeden 17.30 órakor az a lett válogatott lesz a Nyári Sándor szövetségi kapitány és Demeter György edző által irányított együttes ellenfele, amely egy hete 3-0-ra győzött, s ezzel még mindig veretlen. A magyar együttes gondoskodhat arról, hogy ez a sorozat ma este véget érjen. Barcson a bajnok Ma rendezik meg négy csapat részvételével Barcson a Dráva Völgye Középiskola sport- csarnokában a Festéktárs Kupa férfi felkészülési kosárlabdatornát. A nyitányt 10 órakor az „A” csoportos Matáv SE Pécs és a „B” csoportos Dombóvári VMSE összecsapása jelenti, majd 12 órakor a nyáron alaposan átalakult és megerősödött Kaposvári Klíma-Vili Purina SE és a bajnoki címvédő, Marcaliban edzőtáborozó Székesfehérvári Albacomp-SZÜV lép pályára egymás ellen. Ismét találkozik tehát a válogatott Góbi Henrik és Varga Roland, csak előbbi immár kaposvári, utóbbi pedig fehérvári színekben. Délután előbb a harmadik hely sorsát döntik el 15 órakor, majd a két győztes az első helyért lép pályára 17 órakor. Balazsin sikere Keszthelyen a Zala Kupa kerékpár- verseny keretében rendezték meg a 39 kilométeres időfu- tam-csapatversenyt, amelyen a Tri-Atád junior csapata (Balazsin Tamás, Janota Zoltán, Kocsis Péter, Várdai Róbert) az abszolút értékelésben a 14 együttes közül a negyedik helyet szerezte meg. Az egyéni értékelésben Balazsin Tamás győzött, míg klubtársa, Janota Zoltán a harmadik lett. Győzött az MTK Jól mutatkozott be a KEK-ben az MTK Hungária FC labdarúgó-csapata; a Feröer-szigeteken a Gotu ítróttarfelag együttese ellen magabiztosan nyert 3-1 (2-1) arányban, így a budapesti visszavágó csupán csak formalitásnak tűnik. A gólokat S. Olsen (a 8. percben), illetve Kenesei (a 17. percben), Preisinger (a 19. percben) és Szekeres (a 90. percben) szerezte. Vasárnap 16.30 órakor a nagy terveket szövögető Nagykanizsai FC NB l-es labdarúgó-csapata lesz a Kaposvári Rákóczi FC vendége. Kaposvár — Lassan már ott tartok, hogy azt kérem a támadóinktól; ha gólhelyzetbe kerülnek, akkor a lövés előtt csukják be a szemüket, talán az eredményre vezethet... Még azt sem mondhatom, hogy nem dolgozunk ki helyzeteket. Mérkőzésenként négy-öt holtbiztos ziccerünk is akad, de mintha meg lennének ba- bonázva a játékosaink — kesergett Horváth Lajos, a Kaposvári Rákóczi FC edzője, aki még megjegyezte; már csak a remény élteti, hogy végre eredményesen cserélnek cipőt a csatárai. A kaposvári szakvezető egyébként semmi más okát nem látja a kapu előtti határozatlanságnak, mint a kellő koncentráció hiányát. Ennek okát kutatták a héten a Rákóczinál, és úgy tűnik, sikerült is megtalálniuk. — Házon belül lerendeztünk néhány dolgot. Sajnos, akadtak páran, akik a tavalyi jó helyezésünk alapján az idén azt hitték, elég csak kimenniük a pályára. Nekik most „állj ”-t parancsoltunk; egy utolsó szigorú figyelmeztetést kaptak — folytatta Horváth Lajos. Nem kis problémát jelent Ferencz kapus egy hetes eltiltása. A hétközi Magyar Kupa-mérkőzésen ugyanis kiderült, hogy a március óta műtét miatt pihenő Házi még mindig fájlalja a lábát, s emiatt le is kellett cserélni a szerdai találkozón. Ettől függetlenül holnap valószínűleg ismét ő húzhatja magára az l-es számú mezt. Az edző gondolkodik még a kettős igazolásé Bubcsó szerepeltetésén. A szomszédvári találkozó nagy harcot ígér. Az előző bajnokságban mindkét alkalommal vendégsiker született; jó lenne, ha ez most fordítva történne. Horváth Lajos nagyon nehéz mérkőzésre számít. Mint mondta: a nagykanizsai csapat Horváth G. és Mitrovics lévén nagyon eredményes csatárduóval rendelkezik; bizonyítja ezt az eddig szerzett nyolc góljuk is. Főként a pontrúgásaiknál kell nagyon ügyelni: ezekből eddig öt gólt szereztek elsősorban a Rákócziból igazolt Horváth Z. közreműködésével. A kaposvári szakvezető szerint csak sok futással és hihetetlen küzdeni tudással lehet az egységesebb Nagykanizsát legyőzni. Nagy kérdés, hogy erre vajon képes lesz-e a Házi — Deme — Itvás, Barna - Kiss F., Zahorecz (Máté), Tóth G., Gőbölös (Bubcsó), Bány — Czonev, Tóth B. (Rajczi) összetételű csapat. A kispadon Balajcza, Szabó M., Piri és Tamás foglal majd helyet. Jutási Róbert A brit David Coulthard volt a leggyorsabb tegnap a Hungaroringen a Forma-les autós gyorsasági világ- bajnokság Magyar Nagydíjának első két szabadedzésén. Budapest David Coulthard után csapattársa, a világbajnoki pontversenyben 16 ponttal vezető finn Mika Häkkinen autózta a második legjobb időt. A harmadik helyen a kétszeres világbajnok német Michael Schumacher végzett. Érdekesség, hogy a délutáni szabadedzésen előbb a világbajnoki címvédő kanadai Jacques Villeneuve (Williams- Mécachrome), majd az olasz Jamo Trulli (Prost-Peugeot) csúszott ki a kavicságyba. Rajtuk kívül még az olasz Gi- ancarlo FisichelLa (Benetton- Playlife), a brazil Ricardo Rosset (Tyrrell-Ford) és a japán Takadzsi Toranoszuke (Tyrrell-Ford) „kóstolta” meg a pályát övező füvet. Ma 9 és 10.15 órától rendezik meg az újabb két szabadedzést, míg 13 órától a vasárnapi rajtsorrendet eldöntő időmérő edzésre kerül sor. így látták Mika Häkkinen (Finnország) McLaren-Mercedes: — Jó volt, hogy vizes és száraz aszfalton is kipróbálhattuk a kocsikat. A délelőtti edzésen nagyon csúszott a pálya, ám így is sikerült olyannyira jól beállítani az autót, hogy délután már sokkal gyorsabbak voltunk. David Coulthard (Nagy-Bri- tannia) McLaren-Mercedes: — Érdekes nap volt. Elégedett vagyok az eredményemmel; remélem, hogy ezt az előnyt tudom majd tartani. Nagyon várom már a ma délutáni időmérő edzést. Michael Schumacher (Németország) Ferrari: — Örömmel tapasztaltam, hogy az esős pályára való új Goo- dyear-gumik kiválóak. A felszáradt pályán már sokkal nehezebb dolgom volt. Mindettől függetlenül biztos, hogy a Ferrari jobb formában van, mint két héttel ezelőtt Hockenheimben. Eddie Irvine (Nagy-Britan- nia) Ferrari: — Nagyon nehéz napon vagyunk túl. Az autót nehéz irányban tartani, mivel egyes kanyarokban nagyon hepe-hupás az aszfalt, állandóan ugrált a kocsim. Jacques Villeneuve (Kanada) Williams-Mécachrome: — Remekül ment minden, egyre ütőképesebb a versenyautónk. A leggyorsabb köridőmet úgy értem el, hogy a célegyenes bejáratánál lecsúsztam a fűre, mégis sikerült feljebb kapaszkodnom. Ez mindenképpen biztató. Az edzés elején csúnyán kicsúsztam a pályáról; ez azért történt, mert egyszerűen elfelejtettem, hogy egy éles kanyar következik, és későn fékeztem. Újabb nyereményescf a SOMOGYI HÍRLAP előfizetői között! JttÉÜiMS' JiSP ' .^ 5 00 000,- Ft értékű műszaki cikket sorsolunk szeptember 10-én. A nyereményeket a kaposvári TESCO ÁRUHÁZ forgalmazza! Fizessen elő a SOMOGYI HÍRLAP-ra, Ön is nyerhet! Edzőtáborban a judósok Nagyszabású nemzetközi judo edzőtábort rendeznek Somogybán. A felkészülés során a résztvevők a január elsejétől életbe lépett új versenyszabályokat helyezik előtérbe. Nagybajom A nagybajomi általános iskola tornacsarnoka ad otthont annak a nemzetközi judo edzőtábornak, amely augusztus 17-30-ig zajlik majd. A felkészülés során napi három (!) edzés szerepel a programban vasárnapi pihenővel. Két kétórás tréning a teremben, egy egyórás foglalkozás pedig a szabadban lesz. Az összesen 120 serdülő, ifjúsági, junior és felnőtt korosztályú sportolóval hat edző foglalkozik majd. A hazai mezőnyből a házigazda Nagybajomi Judo Klub és a Kaposvári Klíma-Vili Nehézatlétikai SE mellett nagyatádi, zalaegerszegi és szentendrei egyesületekből érkeznek versenyzők. A fővárost a Margitszigeti Atlétikai Club és a dr. Csík Ferenc DSE judosai képviselik. A mezőnk az olaszok és a németek avatják nemzetközivé. A tábor remek felkészülési lehetőséget jelent az őszi korosztályos magyar bajnokságokra és egyéb nemzetközi viadalokra. Ez alkalommal már az idén életbe lépett, új versenyszabályokat is alkalmazzák a judosok. Az edzőtábor egyik trénere Bodor János, a Kaposvári Klíma-Vili Nehézatlétikai SE Judo Klubjának edzője erről tájékoztatott: — A Nemzetközi Judo Szövetség a televízió számára elad- hatóbbá szeretné tenni a sportágat — mondta Bodor János. — A versenyzőknek sokkal aktívabbaknak kell lenniük. A passzivitás miatt hamarabb számíthatnak intésre. Új és tiltott technikákról is szó lesz majd. Megváltoztak a súlycsoporthatárok és a bírók számára is készültek új szabályok. A Szilágyi Csaba vezetőedző által szervezett nemzetközi edzőtábor a nagybajomi önkormányzat és az általános iskola nélkülözhetetlen segítségével jöhet létre. (Kun)