Somogyi Hírlap, 1998. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)
1998-08-15 / 191. szám
SOMOGYI HÍRLAP 6 Belpolitika 1998. augusztus 15., szombat A Miniszterelnöki Hivatal csupán koordinálja a tárcák munkáját Ajánlott és önjelölt „kapcsolattartók A minisztériumi előterjesztésekben fellelhető „egészséges önzés” ellensúlyozása, illetve a tárcákra eső feladatok végrehajtásának koordinálása lesz a dolga a szeptembertől működő kormányzati referatúráknak - tudtuk meg Szerdahelyi Pétertől, a várhatóan 30 fős stáb vezetőjétől. A Miniszterelnöki Hivatal helyettes államtitkára szerint az új rendszer nem csorbítja a tárcák vezetőinek önállóságát és felelősségét. Szerdahelyi . Péter elmondta: öt referatúrát hoznak létre a tárcák „leképezésére”. A gazdasági-pénzügyi referatúra (vezetője: dr. Ámon Zsolt) munkatársai a Gazdasági, illetve a Pénzügyminisztériummal tartanak majd napi kapcsolatot, míg a földművelésügy-vidék-infra- struktúra csoport (vezetője: dr. Tarján Balázs) a Torgyán József irányítása alatt álló minisztériumon kívül a környezetvédelmi és a közlekedési tárcára is „rálát”. A társadalompolitikai referatúrához (vezetője: dr. Pordán Endre) az Oktatási, az Egészségügyi, a Kulturális, a Szociális, és a jövőbeni Ifjúsági és Sportminisztérium tartozik. A belügyi-igazságügyi területet áttekintő referatúrát dr. Juhos Katalin vezeti, míg a külügy- gyel és honvédelemmel foglalkozó stáb élére még keresik az alkalmas személyt. A Parlament melletti irodaházban dolgozó harmincfős csapatból körülbelül húsz szakembert az egyes minisztériumokhoz delegálnak; ők szinte együtt élnek a rájuk bízott tárcákkal. Véleményezik az előterjesztéseiket és maguk is ötlettel szolgálhatnak. Szerdahelyi reméli, hogy a tárcák vezetői nem valamiféle rájuk telepedő ellenőrző szervnek, hanem a közös cél elérését segítő testületnek tekintik a referatúrákat. A referensek egy részét a Miniszterelnöki Hivatal ajánlotta, mások maguktól jelentkeztek. Bő két hét múlva felállhat a csapat, amelynek vezetője - mint elmondta - már a múltban is számos kormányzati megbízatást vállalt, és volt már az Országos Tervhivatal államtitkári rangú vezetője is. Takács Mariann Kétes ügyletei ellenére kinevezték a Fidesz volt gazdasági igazgatóját az APEH élére Az ellenzék kivizsgálást sürget HÍREK Kisebbségi választások. A területi választási irodák eddigi összesítései szerint a magyarországi kisebbségek összesen 1427 kezdeményezést nyújtottak be kisebbségi önkormányzat létrehozására. 854 kezdeményezés cigány lakosoktól érkezett, 226 németektől, 77 pedig szlovákoktól. Kinevezések. A honvédelmi miniszter augusztus 1-jei hatállyal helyettes államtitkárrá nevezte ki Kárász Jánost és Szabó Jánost. A HM kabinet- főnöke helyettes államtitkári rangban Kőhalmy Alfréd lett. Jubileumi tanácskozás. A magyar kultúra külhoni műhelyei a harmadik évezredben címmel négynapos konferenciát rendez a Magyarok Világszövetsége - jelentették be tegnap a szervezetnél tartott tájékoztatón. A jeles eseményre a külföldi Magyar Házak, kulturális szervezetek, intézetek, tanszékek és egyházak munkatársai kaptak meghívást. Átalakuló minisztérium. A tárcához tartozó feladatok felülvizsgálata után, várhatóan ősszel alakítják át az Egészségügyi Minisztérium szervezetét - közölte Gábor József közigazgatási államtitkár, aki fontosnak tartja, hogy a tárca új struktúrája egyaránt illeszkedjen az Európai Unió bürokráciájához és a Miniszterelnöki Hivatal szervezetéhez. Ópusztaszeri készülődés. Az államalapító Szent István királyra augusztus 20-án egésznapos rendezvénysorozattal emlékeznek Ópusztaszeren. Az emlékparkba az ünnepnapon ingyenes lesz a belépés. Új bajai híd. A Hídépítő Rt. ma kezdi meg - a közlekedés fenntartása mellett - a bajai Duna-híd átépítését. A kétmilliárd forintos beruházást a jövő év végén szeretnék befejezni. Jelentkezik a gyanúsított. Napokon belül önként jelentkezik a rendőrségen Acifi Nijazi koszovói albán férfi, akit Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolásával gyanúsítanak. Nijazi védőügyvédje elmondta: védence ártatlannak vallja magát, és csak bizonyos feltételek mellett vállalta, hogy átlépi a magyar határt. A gyanúsított a hírek szerint 30 napig előzetes letartóztatásban lesz. Simicska Lajost nevezte ki pénteken az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal elnökének Járai Zsigmond pénzügyminiszter. Az új elnök azonnal kezdeményezte Bokor Pál és Monostori La- josné adóhivatali elnökhelyettesek visszahívását. Budapest Az APEH frissen kinevezett elnökének korábbi ügyei élénken foglalkoztatják a közvéleményt. Az egyik napilap cikksorozata szerint ugyanis a Fidesz holdudvarába tartozó személyek - köztük Simicska is - átláthatatlan gazdasági kapcsolatokba bonyolódtak, amelyek nyomán felmerült a Minden jel arra mutat, hogy nem múlik el esztendő iskolabotrány nélkül. Tavaly az úgynevezett Leonardo-ügyben csaptak fel az indulatok, napjainkban a Kodolányi János Főiskola szolgáltat okot diáknak és szülőnek a megütközésre. Székesfehérvár A múlt esztendőben a Leonardo magángimnáziumról derült ki, persze csak utólag, hogy engedély nélkül műköközokirat-hamisítás gyanúja. Egy másik, gazdasági napilap úgy értesült, hogy a Mahir Rt.-nek - amelynek Simicska igazgatósági elnöke volt kinevezéséig - több tízmilliós tartozása van, jobbára a közterhek befizetésének elmaradásából. Nem zárult le az a számvevőszéki vizsgálat sem, amely a Fidesz által alapított Tudomány a Politikáért Alapítványnál folyik, ahol Simicska ügyvédként és igazgatóként is érintett. Hivatalos forrásból lapunk úgy értesült, hogy az APEH elnöke kinevezése előtt úgynevezett C-típusú nemzetbiztonsági ellenőrzésen esett át, amely többek között rákérdez hazai és külföldi gazdasági társaságokkal való kapcsolatadik, s hiába szed tandíjat, nincs is joga érettségi vizsgára bocsátani diákjait. Most a Kodolányi János Alapítványi Főiskola közgazdász hallgatói tudták meg az évzáró banketten: nem az első, hanem az előkészítő, nulladik évfolyamot végezték el. Az ügy a sajtó nyilvánossága elé került. Lukács Péter főigazgató nem is tagadta a történteket. Vállalta azt is, hogy visszafizetik a 110 ezer forintos tandíjat azoknak, akik a csalódás okozta sokk nyomán abba kívánják hagyni tanulmányaikat. ira, érdekeltségeire éppúgy, mint az adóhatósággal, tb-vel, pénzintézetekkel szemben fennálló tartozásaira is. Az APEH új elnökén kívül a cégkapcsolatok nyomán felmerült Gansperger Gyula, az ÁPV Rt. elnök-vezérigazgatójának neve is. Korábban az ő munkatársa volt Schlecht Csaba, a Mahir Rt. egyik alkalmazottja. Schlecht szerepe különösen dicstelen: a közelmúltban több olyan - korábban fideszes - céget is átadott ismeretlen „ügyvezetőknek”, amelyek egy része ellen fel- számolási eljárás folyik, más részük pedig nem létező címeken van bejegyezve. Josip Tot horvátországi lakosnak egyébként nincs tudomása a nevére bejegyzett cégekről, A székesfehérvári főiskolát 1992-ben alapították, és szerepel a Felsőoktatási Felvételi Tájékoztatóban. Jelenleg hat alapítványi főiskola színesíti a hazai felsőoktatást. A Kodolá- nyinak - mint Garai Lajos főigazgató-helyettes lapunknak elmondta - nappali és levelező tagozaton, 3700 hallgatója van. Az idén négyszeres volt a túljelentkezés. A főiskolán közismerten színvonalas oktatómunka folyik, ezért is nagy iránta az érdeklődés - állítja a főigazgató-helyettes. Igaz ez akkor is, ha néhány éve, még az előző igazgató idején, az Kaya Ibrahim pedig, aki tavaly egyetlen nap alatt hét gyanús cég „tulajdonosa” lett, valószínűleg kitalált személy. A botrányos ügyek megszólalásra késztették az ellenzéki pártokat is. Az SZDSZ nevében Magyar Bálint pártelnök lapunknak elmondta: határozottan tiltakoznak Simicska kinevezése ellen, mert ez a lépés egyszerre jelenti a kétes ügyek eltitkolásának szándékát és az APEH politikai fel- használásának a lehetőségét. Kovács László, az MSZP frakcióvezetője szerint „a politikai kultúra íratlan szabályait és a jó ízlést is sérti, ha egy olyan pártatíanságot igénylő szervezet, mint az APEH élére egy párt gyanús ügyekbe keveredett emberét állítják”. Cs. J. idegenforgalmi-vendéglátó szak szerepelt már a felsőoktatási botránykrónikákban. A mostani ügyről a főigazgató tegnap nyilatkozatot adott ki. Ebben utal rá, hogy a problémák jórészt a minisztériumi előírások félreértelmezésén alapulnak, s még az előző vezetés idején keletkeztek, a „tandíjviták” pedig békés úton rendezhetők. A nyilatkozat után is kérdés azonban, hogy a nulladik évfolyam két félévét és az elsajátított ismereteket miként lehet jövőre betudni a tanulmányi időbe. Deregán Gábor Nemzeti Radikális Metész Csongrád és Békés megye 12 Metész szervezetének képviselői Tömörkényben gyűltek össze, s elhatározták, hogy kilépnek a Metészből és Nemzeti Radikális Metész néven önálló országos érdekvédelmi szervezetet alakítanak. Az új szerveződés képviseletében ThirringÁkos úgy nyilatkozott, hogy Kása Gyulát már nem tekintik a mezőgazdasági termelők hiteles érdek- képviseleti vezetőjének, már csak azért sem, mert nem tudta összefogni a Metészt. Az NRM a magyar gazdák érdekeit képviseli, bizalmat szavaz az új kormánynak, amelytől követeli, hogy vonja be az érdek-képviseleti szervezeteket a magyar mezőgazdaság válságmenedzselési programjának kialakításába. A bevándorlók is választhatnak Magyarországon háromféle jogon tartózkodhat idegen állampolgár: turistaként, tartózkodási engedéllyel vagy bevándorlóként. Közülük csak a bevándorlók szavazhatnak az önkormányzati választásokon. A bevándorlók személyi igazolványt kapnak, és miután bejelentett lakásuk van, a lakók nyilvántartásában is szerepelnek. Ennek alapján felkerülnek a választói névjegyzékbe is. A bevándorlóknak az ön- kormányzati választásokon ugyanolyan jogaik vannak, mint a magyar állampolgároknak. Egyet kivéve: leadhatják szavazatukat az önkormányzat képviselőjére, a polgár- mesterre és a kisebbségi ön- kormányzatok képviselőire is, de nem választhatók. K. T. Új közlekedési rend a Hungaroringen A Hungaroringen korszerűsítették a forgalmi rendet, így a Forma-1 13. Magyar Nagydíj ideje alatt remélhetőleg elkerülhetők lesznek a dugók. A verseny megkezdése előtt Budapestről Gödöllő felé, annak befejeztével pedig az ellenkező irányba egyirányúsít- ják az utakat. A rendőrség kéri, hogy a pályára vezető úton a vezetők fokozottan figyeljék az irányító, eligazító táblákat, a rendőrök karjelzéseit és ne vegyék igénybe a leállósávon Kései meglepetés ezer főiskolásnak Azt hitték, elsőévesek, kiderült, hogy csak fizető előkészítősök Gyökeres változás előtt a fogászat Egyelőre még a szakorvosok sem találkoztak a fogászati szűrővizsgálatok megtörténtét igazoló formanyomtatvánnyal, amely a Népjóléti Minisztérium elképzeléseiben szerepelt. Ugyanakkor ők is örömmel fogadták az új egészségügyi miniszter bejelentését, amely „gyökeres” változásokat ígért. Dr. Gern István professzor, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem fogágybetegségekkel foglalkozó, Paradontológiai Klinikájának igazgatója részt vett a tárca felkérésére a szűrővizsgálati igazolás szakmai szempontjainak kidolgozásában. Igaz, közben maga is tisztában volt vele, hogy ettől az intézkedéstől önmagában még nem várható lényeges javulás a lakosság fogazatának általános állapotában.- Hiába is tiltakozott szinte egy emberként annak idején, a Bokros-csomag bevezetésekor az egész száluna a fogászati szakrendeléseken bevezetett térítési díjak ellen - senki sem hallgatott ránk. Az európai összehasonlítás fényében már az új rendelkezés bevezetése előtt is kiugróan rossz volt a magyar lakosság fogazata. Azóta - természetesen - tovább romlott a helyzet. A szegényebb rétegek néhány éve szinte kizárólag az ingyenes sürgősségi foghúzást veszik igénybe. A lakosság leggazdagabb - és legszűkebb - rétege persze azóta is megengedheti magának, hogy a legkorszerűbb, nyugat-európai szintű ellátásokat vegye igénybe.- Ön szerint mi lenne a jó megoldás?- Ma a leggazdagabb skandináv országokban is válságban van a társadalombiztosítás által finanszírozott fogászat. Arra tehát gondolni is csacskaság, hogy a mi gazdasági helyzetünkben mindenfajta kezelés ingyenes legyen. Viszont a jelenlegi térítési díjak csökkentése megfizethetővé tenné a konzervatív fogászati ellátást a szegényebbek számára is. Én egyébként hiszek a prevencióban. Míg egy svéd fiatalnak maximum két-három szuvas vagy tömött foga van, addig magyar társának 10-12. A jobb eredményt náluk úgy érték el, hogy intenzív országos programot indítottak a szájhigiéné javítására, a táplálkozási szokások megváltoztatására, a rendszeres és alapos fogászati ellenőrzésekre.- Mire terjedhet ki a nálunk is ingyenes szűrővizsgálat?- A fogorvosok sokszor csak a szuvasodásra és a fogpótlások szükségességére koncentrálnak, pedig nagyon fontos lenne, ha kellő figyelmet szánnának az íny és fogágy állapotának vizsgálatára, a szájnyálkahártya rendellenességeinek feltárására is. Ennek nagy jelentősége van a szájüregi rákbetegségek kiszűrésében is. Jó lenne, ha a szűrővizsgálatokat a fogazatról készített, Ingyen is nagyon tud fájni... úgynevezett panorámaröntgennel is kiegészíthetnék, de egy ilyen felvétel most 3500 forintba kerül, miközben a tb-költségvetésből egy-egy beteg kezelésére évente ösz- szesen 800 forint jut. Németh Zsuzsa