Somogyi Hírlap, 1998. július (9. évfolyam, 152-178. szám)

1998-07-04 / 155. szám

Megrontott tisztesség — Újra éledő vérbaj Nem csak öröm- forrás az örömlány Viszolygást és félelmet is keltett az ötvenes években Kaposváron, egy hiányzó orrcsontú asszony látványa. Két, hatalmasnak tűnő lyukkal, mindössze egy kis csonk jelezte szaglószervét. Gyermek­ként megbámultuk, a rosszfiúk kigúnyolták, olykor meg is dobál­ták. Szégyenét nem rejthette véka alá; bujkálva, számkivetet­ten osont a napvilágnál. Később szüléink világosítottak föl ben­nünket: egy szifiliszes (vérbajos) anya gyermekét csúfította meg így a természet. Az anya bűnét örökös bélyegként viselte. Dr. Zachariás István, a kaposvári bőr-és nemibeteg gondozó főorvosa szerint hazánkban ma már csak egyetlen ilyen ember kénytelen együtt élni a múlt örökségével. Ez fjí persze nem jelenti azt, hogy a száza­delőn rettegett, több híres ember ha­lálát is okozó betegség végleg eltűnt volna az élet színpadáról. S, megje­lent az új gyilkos kór, az AIDS is. Somogybán először tíz éve, a siófoki körzetben fertőződött meg két férfi. Egyik sem él már. Újabb eseteket azonban nem jelentettek. 1997-ben mintegy tíz szifiliszes és 70 gonorr- hoeás beteget tartottak nyilván a so­mogyi nemibeteg gondozók. A ka­posvári körzetben ugyanebben az évben, négy szifiliszes nőt és egy fér­fit, 27 gonorrhoeás férfit és 25 nőt kezeltek. Idén már kilenc gonorrho­eás férfit és 5 nőt, valamint egy szifi­liszes férfit vettek gondozásba. — Az adatok szerint megyénkben lassan, de ismét emelkedik a nemibe­tegek száma — mondta a főorvos. — Bár harminc éve is 250-300 gonorr­hoeás volt, a most rögzített 60-70 be­teg adata feltehetően nem a valós ér­ték. Ez ugyanis csak a nemibeteg gondozókét mutatja. A magyar tör­vények pedig lehetővé teszik, hogy bármelyik orvos — így a háziorvos is - kezelhesse őket. A fertőző forrás fölkutatása érdekében azonban köte­lesek nekünk jelenteni ezt. — Mennyire veszélyes ez a növeke­dés? — Oda kell rá figyelni. Sajnos, már nem csak az utcalányok, hanem a munkanélküliség miatt szorult hely­zetbe került tisztességes asszonyok is „eladják” magukat, hogy családju­kat fönn tudják tartani. — Milyen állapotban kerülnek a gondozóba a betegek? — A szifiliszesek mindegyike, a fertőzést követően csak mintegy 3-6 hónap múlva, a másodlagos tünetek megjelenésekor jelentkezett. Szinte kivétel nélkül változatos nemi életet éltek. A fertőzés fölismerését nehe­zíti, hogy nincsenek jellegzetes tüne­tei. Általában a nemi szerveken meg­jelenő lencsényi, fájdalmatlan, vörö­ses csomó az egyetlen betegségre utaló jel. Ezért, ha valaki bármilyen elváltozást észlel a nemiszervén, forduljon urológushoz, vagy bőrgyó­gyászhoz. — A köztudatban már „eltemettük” a szifiliszt. A gonorrhoea, vagy is­mertebb nevén a tripper mellett most mégis ez lett az egyik legelterjedtebb nemi betegség. Mióta? — A magyar nemibeteg-gondozó hálózat nagyon jól szervezett volt, ezért a hatvanas években csaknem eltűntek a szifiliszes betegek. Koráb­ban többnyire úgy hurcolták be a be­tegséget, s ez ma sincs másként. Ta­valyelőtt vették észre, hogy a keleti határon beérkező románok és ukrá­nok nyomán, Nyíregyháza és Debre­cen térségében megszaporodtak a vérbajos betegek. Napjainkra nyo­mon követhető a fertőzés, amely egyre beljebb, egészen a Balatonig terjedt már. Tavaly például a siófoki kocsisorról jelentkezett egy nő má­sodlagos szifiliszes tünetekkel. Na­ponta tíz-tizenöt partnerral volt sze­xuális kapcsolata. — Kezdetben a Salvarsan, majd a penicillin mentette meg a vérbajos embereket a haláltól. Az idő múltával sok kórokozó ellenálló lett az antibio­tikumokra. A vérbaj esetében is fennáll ennek a veszélye? — Nem. Jól gyógyítható penicillin­nel, csak az arra érzékenyeknek kell más gyógyszert adni. — Névtelenek maradhatnak a bete­gek? — A kezelés nem anonim, de a be­tegnek még a bíró is csak az adatait kaphatja meg. A kapcsolatairól senki sem tudhat. Még a szomszéd orvos sem. — Hazánkban hány fajta nemibe­tegség „él”? — Gyakorlatilag csak ez a kettő. — Egyesek a nőket gyakorta megbe- tegítő, kellemetlen tüneteket okozó trichomonast is úgy tartják nyilván. — Az úgynevezett szexuális úton terjedő betegségek, mint az ajkakon és a nemi szerveken egyaránt előfor­duló herpesz, sőt a hepatitisz (fer­tőző májgyulladás) egyes formái is terjedhetnek szexuális úton. Ezek azonban nem nemi betegségek. — A nem szexuális úton terjedő be­tegségek némelyike ugyanakkor nemi betegséghez hasonló tüneteket okoz. A vécéhasználat során is fertőződhe­tünk? A szorult helyzetbe került tisztességes asszonyok is eladják magukat FOTÓ: LANG — Csak szexuális úton. Egyesek szerint azonban a meleg fürdőkben terjedhet a trichomonas. A korszerű, vízforgatós rendszerű medencékben ez már nem fordulhat elő. A tricho­monas egyébként az emberek 60-70 százalékánál kimutatható, de csak ezreléknyi esetben okoz panaszt. — Az AIDS hova tartozik? — A szexuális úton terjedő beteg­ségek közé, de nem nemi betegség. Ugyanakkor úgy kezeljük, mintha az lenne. — Csak szexuális úton fertőz? — Erről vitáznak a szakemberek. Bizonyítottan csak egészségügyi dol­gozóknál, világviszonylatban 2-3 esetben fordult elő, hogy AIDS-es be­teg vérvétele közben megsérültek és fertőződtek. A HIV-vírus terjedhet még vérátömlesztés és a narkotiku­mok alkalmazásánál használt, nem kellően fertőtlenített fecskendőkkel is. A véradókat azonban ma már kö­telező szűrésnek vetik alá, ezért nem fordulhat elő, hogy transzfúziótól fertőződjön az ember. Az még vita­tott, hogy az egyéb testnedvek, mint a nyál, vagy a könny útján terjeszt­hető-e a HIV-vírus. — Mekkora a felderítetlen esetek száma? — Országosan 600 HIV-pozitív, azaz fertőzött, de a betegség tüneteit még nem mutató személyt tartanak nyilván. Információink szerint ennek akár a négyszeres is lehet azoké, akik nem fordulnak orvoshoz, mert nem tudják magukról, hogy vírushordo­zók. — A többi nemi betegségre is jel­lemző ez az arány? — Nem. A gonorrhoea ugyanis olyan folyással és akkora fájdalom­mal jár a férfiaknál, amit nem tudnak titkolni. A nők ritkábban fordulnak ilyen panasszal orvoshoz. Nehéz a partnerek fölkutatása is, mert egy al­koholmámoros férfi nem nagyon tudja azonosítani partnerét. — Milyen tanácsot adhat a part­nerkapcsolatban élőknek a bőrgyó­gyász szakorvos? — Azt szoktam mondani a bete­geknek, hogy másnak is van szép baj­sza, meg szakálla. Nem az hódítja meg a nőt. Aki bárkivel könnyen léte­sít akár örömszerzés, akár anyagiak miatt szexuális kapcsolatot, annak számolni kell a nemi betegség megje­lenésével. Annak ellenére, hogy a fo­gamzásgátló szerek megbízhatóak és korlátlanul hozzáférhetők, javasolom az óvszer használatát. Az állandó partner biztonságot ad. — Szakemberként támogatná a „rossz lányok" folyamatos egészség- ügyi kontrollját? — A fertőzés megakadályozása ér­dekében igen. Ez azonban rengeteg társadalmi problémát vet föl. — Tabu téma ma a nemi betegség? A fertőzöttek betartják- e az orvosi előírásokat? — Úgy gondolom: már nem az. A korábban említett, partnereit gyakran váltogató siófoki örömlányról sem mondható el, hogy megszívlelte az in­telmeket. A budapesti bőrklinikán ke­zelték s hét végén hazaengedték. Szombaton este már ugyanott találta a rendőrség. — Hogyan élik meg az emberek azt, hogy nemi betegek? — Tudni kell, hogy a nemi betegség és a nemi szervek betegsége nem ugyanaz. Vannak olyan, a nemi szer­veket érintő betegségek, amelyek csak az egyik partnernél okoznak problé­mát. Együtt élünk a baktériumokkal, gombákkal. Ezek provokálják a fertő­zést. Elég, ha valaki megiszik három üveg sört, vagy megfázik és a szuny- nyadó betegség belobban. Ilyenkor győzöm hangsúlyozni: az egészséges embert is gyógyítani kell. —. A családokban, tartós párkap­csolatokban előforduló nemi betegség okoz-e konfliktusokat? Milyen szere­pet játszik a kezelőorvos a párok mentális segítésében? — Amennyire tőlünk telik, igyek­szünk egybetartani a partnereket. Annyira diszkréten kezeljük az adato­kat is, hogy arról senki sem szerezhet tudomást. Ez nem társasági pletyka téma. Mi mindent a beteg gyógyulása érdekében teszünk. Várnai Ágnes Hamis bélyegző, hiányzó nullák Egymillió-háromszáz- negyvenezer forintért 15 mázsa sajtot rendelt nemrég a barcsi Dráva- tej kft-től egy budapesti betéti társaság. A meg­állapodás úgy szólt: a tejüzem akkor indítja a kamiont az áruval, ha megjelenik a pénz a számlájukon. Meg is je­lent —1340 forint. — Azt remélte az állítóla­gos vásárló, hogy a hi­ányzó néhány nulla nem tűnik fel — mondja Francz Rezsőné, a Dráva-tej kft ügyvezető igazgatója. — Természetesen a kamion veszteg maradt, mi azon­ban elindultunk a meg­rendelő cég után. Mon­dani sem kell, hogy a megadott Bosnyák téri cí­men nem is hallottak erről a társaságról. Mindössze annyit sikerült kideríteni róluk, hogy hasonló ak­cióval megpróbálkoztak Tamásiban is. Természe­tesen az ottani tejfeldol­gozók sem ugrottak be nekik. Régi trükk ez — tudjuk a barcsi igazgatóasszonytól, hasonlóval köräbbatt’ is megpróbálkoztak már ná­luk, mint ahogy jónéhány hamis bélyegzés megren­delés is érkezett már a barcsi tejüzembe. — Mind a külföldi megrendelések­nél, mind a hazai üzleti életben nagyon észnél kell lenni, mert sok a csaló. Ez most ismét bebizonyoso­dott a Dráva-tej esete kap­csán is. Egyébként mi is a magunk kárán tanultuk meg annak ideiéin hogy bizalmatlanok legyünk. 1993-ban tőlünk is kicsalt egy teherautónyi sajtot egy szélhámos megren­delő. Franz Rezsőné szerint főleg akkor sok a szélhá­mos, amikor a tejiparban túltermelési hullám van, mint manapság is. A csibészek megpró­bálják kihasználni, hogy örülünk minden egyes megrendelőnek, és azt gondolják: ilyenkor ke­vésbé figyelünk, köny- nyebben becsaphatnak bennünket. Nagy László FOTÓ: OLÁH Tizenecvéves korában a Jézuska hozta karácsonyra a tancóharmonikát Kistücsök tangóharmonikával Megnyílik a szemem zené­lés közben, ilyenkor látom azt, amit nem láthatok — ál­lította Veszély Ernő, aki vak, de tangóharmonikán ját­szik. Nem is akár hogyan. — Négy éves koromban még láttam az egyik szememmel — emlékezett vissza. — Az ötve­nes években működtek a csa­ládi kapcsolatok. Egyszer a vendégeinknek első hallásra lejátszottam a Cifra palota című dalt. Apám felfigyelt a zenei képességeimre, s ami­kor elveszítettem a látásomat, nagyon sok munkával keresett pénzét arra áldozta, hogy vá­sároljon nekem egy lemezját­szót. Azt akarta: ne megfásult ember legyek a vakok között, hanem keressem a teljes élet lehetőségét. Számos lemezt kaptam tőle, 11 éves korom­ban a Jézuska tangóharmoni­kát hozott karácsonyra. Azóta elválaszthatatlan jóbarátom. Veszély Ernő zenéjére felfi­gyeltek a Soros Alapítvány il­letékesei, s ő most már a saját stúdiójában készít háláját le­rovandó népzenei felvételeket a nagyvilágnak. Hangmérnök, a legfejlettebb digitális techni­kához is ért. A nyári hóna­pokban azonban elszegődött a szemesi Kistücsökbe zenélni. — így találkozhatom a leg­közvetlenebbül az emberek szeretetével. Ha a zebrán át akarok menni, akkor vaknak láthatnak az emberek, de amikor zenélek, nem félnek, velem, mint valamiféle bor­zalmas dolog elszenvedőjével találkozni. Örülnek a sike­remnek. Ez nekem fontos, mert a muzsika a jövőm. A tangóharmonikás ked­vence az amerikai ritmus és a francia sanzon világa. Azokat a szerzőket kedveli, akik le tudják kottázni a madarak csi­csergését. Szerinte az a zene jó, ami magával ra­gad... (Czenej >■ V

Next

/
Thumbnails
Contents