Somogyi Hírlap, 1998. július (9. évfolyam, 152-178. szám)

1998-07-29 / 176. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1998. július 29., szerda Megyei körkép 3 VÉLEMÉNYÜNK Kevés sikér, kis siker A kombájnok az utolsó köreiket róják a búzamezőkön; Somogybán az aratás a végéhez közeledik. Bár rengeteg panasz elhangzott azzal kapcsolatban, hogy a gazdák a terményüket nem tudják eladni, több átvevőhelyen félig sem teltek meg a raktárak. A legtöbb gazda szerint keveset fizetnek a búzáért. A rosszabb minőségűért csak 1 200-1 300 forintot kapná­nak mázsánként, ami nem fedezi talán még az előállítás költségeit sem. De a tényékhez tartozik, hogy sokan kényszerből művelik a kárpótlás során kapott földeket, különösebb hozzáértés nélkül. Bérbe adni nem érde­mes; alig hajlandók fizetni a földért a termelők. Nem jut pénz jó vetőmagra, műtrágyára, pláne növényvéde­lemre — nem csoda, ha a búza minősége hagy kívánni­valót. Talán még a vetés előtt kellene gondolkodnia a gaz­dálkodóknak. Például azon: mit érdemes a földbe tenni? Hitelhez, információhoz jutni még annál is nehezebb, mint megjósolni fél évvel előre azt, hogy segíti-e majd az időjárás a gazdálkodást. Annak, hogy az egyik évben túltermelés, a másikban hiány adódik egy-egy mező- gazdasági árucikkből, a manipuláló kereskedelem is az okozója. Most azonban hiába várták a gazdákat — az il­letékes miniszter követelésére — garantált árral, ők nem éltek a lehetőséggel. Bizalmatlannak látszanak, s meg­lehet, állatokkal etetik meg végül a búzát azzal a jelszó­val: A mi nyomorúságunkon most már ne gazdagodjon meg senki! Miközben a kereskedők a jó minőségű, kül­földre is eladható durum búzát számolatlanul veszik, a rossz minőségűért nem fizetnek az állam által garantált árnál többet. Az állam pedig nem akar több pénzt ígérni tonnánként, ehhez ugyanis kívülállókon; pedagóguso­kon, betegeken, családokon kellene spórolnia. Talán a gazdálkodóknak át kellene gondolniuk a saját felelősségüket is. Olyanokon akik aligha tehetnek a ga­bonapiac anomáliáiról, a régről maradt termelői és fel- vásárlási beidegződésekről. Czene Attila Félmilliárdos fogás kilométernyi hálókkal Nagyhalak lopatják a balatoni fogast (Folytatás az 1. oldalról) — Az orvhalászok, ha észre­veszik a közeledő ellenőröket rendszerint otthagyják a víz­ben a drága hálókat - mondta Fléger János, a Balatoni Halá­szati Rt üzemrendésze. Ha az autóban látjuk meg az eszkö­zöket, azt állítják: most talál­ták, s éppen az állami cég te­lepére, vagyis hozzánk leadni indultak azokat. A tetten érés nagyon nehéz. Az üzemrendész nagy pak- samétára mutatott; jegyző­könyvek sorjáznak a szekré­nyében. Az FM megyei hiva­talának illetékes osztálya a legkirívóbb esetben is mind­össze 8.000 forintra büntette meg a halrablót. — Százezer lehetne a ma­ximum, de azt is könnyen ki tudná fizetni a rabsic — mondta Fléger János. — A „nagyhalak” soha nem buk­nak le, mert ők a csónakot és a hálót adják, maguk nem dolgoznak. Az árut közvetí­tők segítségével értékesítik. — Tizenhárom kollégám vigyázza a balatoni halakat — tette hozzá az üzemrendész. — Ennél nagyobb balszeren­cse, hogy csak bruttó 28 500 forintot tudunk ajánlani havi alapbérként számukra. Nem is tudják elképzelni sokan, hogy milyen veszélyes 8-10 spicces halrabló között intéz­kedni. Az utóbbi napok kánikulája miatt a halőrök azt tapasztal­ták, hogy kevesebb a rabsic; a 28 fokosra felmelegedett Bala­ton vízben ugyanis a halak alig mozognak, nehezebb megfogni őket hálóval. Hogy nyugodt napja azért ne legyen Fléger Jánosnak, a parton ugyan akkor elszaporodtak a horgászok; rengeteg közöttük a turista, aki engedély nélkül próbál halat fogni... C. A. Vihar űzte el a kánikulát Leszakadt vezetékek, kidőlt fák - Villám csapott a tűzoltólaktanyába % Az ügyeletes tisztek próbálták újraéleszteni a számítógépet fotó: kovács (Folytatás az 1. oldalról) Jolánpusztánál villám csapott a nagyatádi tűzoltóság épüle­tébe. Megbénult az ország egyik legkorszerűbb, számí­tógépvezérlésű hírrendszere, elnémultak a rádiók és a tele­fonok. A tűzoltók leleményes­ségének köszönhető, hogy ennek ellenére nem állt meg az élet. Szükség is volt rájuk, mert tegnap hajnalban 1 óra 25 perckor ismét vihar söpört végig a városon. A Széchenyi téri strandnál negyven köbmé­ter vizet kellett reggel kiszi­vattyúzni, hogy nyithasson a fürdő. Pár órával később dió­nagyságú jégveréssel érkezett a vihar újabb hulláma. Az ut­cákon hömpölygött a víz. A viharos szél által kidöntött fá­kat kellett eltávolítani Lábod és Mike között, illetve Csurgó határában is. Az éjszaka a kaposvári és a csurgói tűzoltók is vonultak, többnyire kidőlt fákat, ágakat távolítottak el, amelyek a köz­lekedést akadályozták. Csurgó környékén tegnapra virradóan az erős széllel ér­kező eső még a házfalak vako­latát is kikezdte, ám — eddig úgy tetszik —, a betakarításra váró gabonában, kukoricában nem okozott jelentős kárt. A tegnap délutáni zivatar pedig szerencsére csak néhol járt je­lentéktelen mennyiségű jég­esővel. A vihar több településen okozott áramkimaradást. A Dédász Rt kaposvári üzemve­zetőség területén éjszaka négy vezeték meghibásodásához vonultak az ügyeletesek. A hi­bákat tegnap reggelre kijaví­tották. A nagyatádi üzemveze­tőséghez tartozó területen tegnapra virradó éjszaka egy órától folyamatosan dolgoztak a hibák elhárításán. Az összes szerelőt azonnal berendelték, hogy a kidőlt fák és villámcsa­pások okozta károkat kijavít­sák, Inke mellett egy 25 kilo­voltos vezetékrendszer kapott lángra. Még tegnap délelőtt is négy kocsival nyolc munka­társuk dolgozott az áramszol­gáltatás helyreállításán. (Nagy-Tamási) Híd a Drávától a Balatonig Dél-dunántúli összefogás az EU Phare-pályázatára (Folytatás az 1. oldalon) A dél-dunántúli pályázat megírására szűk egy hónap maradt. A munkában a tele­pülések önkormányzatait a DHV-Magyarország Kft segíti, amelynek regionális képvise­lője, Biczó Ernő fölajánlotta a társaság Phare-pályázatok- ban szerzett tapasztalatait. Dr. Sütő László, az ipartelepí­tésben előre lépett Marcali polgármestere üdvözölte a regionális marketingmunkát ösztönző témaválasztást, hi­szen a pályázati lehetőségek között a vidékfejlesztés, az idegenforgalom, a kis- és kö­zépvállalkozások versenyké­pességének javítása is szere­pel. Kulcsár Péter keszthelyi és Rostonics László letenyei polgármester is a közös munka mellett érvelt, míg Kiss Lajos hévízi képviselő - a támogató szavakon túl - záró­jelben a zalaegerszegi együttműködésük kudarcáról beszélt. Tüttő István, Nagy­kanizsa első embere kie­melte: a „marketing-dolgoza­tot” alapos munkával kell megírni, akár egyfajta üzleti tervet is mellékelve a pályá­zathoz. Javaslata alapján minden önkormányzat kije­löli a közös munkában érin­tett szakembereit. Az Európai Unió Phare regionális kísér­leti program alap pályázatát Csurgó fogja össze, a dél-so­mogyi város koordinátora Bi- hariné Asbóth Emőke alpol­gármester lesz. A pályázatnak szeptember 4-ig kell beérkeznie. A beruhá­zási programokhoz 60, egyéb projektekhez 20 százalék ön­erőt kell felmutatni Dél-Du- nántúl egyedülálló térségfej­lesztésiösszefogásának. B. T. Számla nélkül drága lehet Megyei körkép Tizenhét kereskedelmi, illetve vendéglátó egységet záratott be Somogybán az idén az Apeh megyei igazgatósága nyugta és számlaadási kötele­zettség elmulasztása miatt. Székelyiné Klug Mónika, az Apeh megyei operatív osztá­lyának vezetője elmondta: ko­rábban egy üzletet csak akkor zártak be, ha két éven belül már négyszer elmulasztottak ott számlát adni. Ekkor is csak három napra. A következő mulasztásoknál hat, aztán tíz napra vonták ki a forgalomból az üzletet az Apeh ellenőrei. A szankciók azonban azóta szi­gorodtak. Ha egy éven belül kétszer nem kap számlát a vá­sárló (ellenőr), búcsút mond­hat a tulajdonos a vevőinek hat napra. A következő eset­ben tíz, aztán minden egyes számlaadási hiány miatt 20-20 napra. Az üzlet bezárását bír­sággal is szigorítják. Hírek Útfelújítás Somogyszob központjában hatmillió forin­tos beruházásként egy utca 800 méteres szakaszát új asz­faltszőnyeggel borították, egy másik keskeny utat pedig ki­szélesítettek. A község újjáé­pített utcáit a napokban ad­ták át a forgalomnak. Új lakások Somogy az egyike annak a négy megyé­nek, amelyekben az előző évhez képest jelentősen nőtt az újonnan átadott lakások száma. A KSH megyei igaz­gatóságának tájékoztatója szerint az első negyedévben 189 új lakás épült, és 133 új lakás építésére adtak ki en­gedélyt. Az átadott lakások- száma 24 százalékkal több, a kiadott engedélyek száma vi­szont 19 százalékkal keve­sebb volt, mint az előző év­hasonló időszakában. A laká­sok nagy része a megyeszék­helyen épült, a kisebb váro­sokban és a megye települé­sein viszont csökkent az épí­tési kedv. Tengőd szépül Befejeződött a tengődi általános iskola felújítása, amely mintegy 400 ezer forintba került. Egyebek mellett a fűtését is korszerű­sítették. Egy vállalkozó pedig ingyen rendbe tette a szemét­telepet. A település utcáin az útpadkát a falu közössége te­szi rendbe a közeljövőben. Fizioterápiás rendelés Augusztus 3-tól a megyei kórház átépítési munkái mi­att a fizioterápiás járóbeteg szakrendelések helye és ideje megváltozik. A kaposvári vá­rosi fürdőben az új beutalási rend szerint délelőtt fél nyölctói délig a vidéki és a dolgozó betegeket, déltől 15 óra 30 percig pedig a kapos­vári és a táppénzes, valamint a nyugdíjas betegeket várják. Meghalt a gyalogos Szán­tódon egy — külső forgalmi sávban közlekedő — pótko­csis teherautó elütött az út­test jobb oldaláról átszaladó fiatalt. A 19 éves lengyel ál­lampolgár kórházba szállí­tása után meghalt. Szerencsés vasúti baleset Egy siófoki lakos Bábonyme- gyeren a vasúti síneken gya­logolt, s a Siófokról Kapos­várra tartó személyvonat el­ütötte, illetve szerencsésen csak ellökte. A mintegy 40 ki­lométeres sebességgel haladó vonat vezetője gyorsfékezés­sel állította meg a szerel­vényt. A siófoki hölgyet a vonattal a tabi állomásra szál­lították, ahol az orvos megál­lapította: nem sérült meg. Három falu új, közös úton Molnár István, a megyei önkormányzat főosztályvezetője, Ádám László hetesi polgármester és Lipták Dezső építésvezető tájékozódik a térképen fotó: ung Huszonkét kilométer he­lyett csak három és fél ki­lométert kell megtenniük októbertől azoknak, akik Hetesről Kaposmérőbe szeretnének Jutni. Hetes A 92 millió forintos költség- vetéssel készülő úton a Mély­építő Budapest kft húsz munkása dolgozik - tudtuk meg tegnap a hetesi polgár- mesteri hivatalban tartott saj­tótájékoztatón. Lipták Dezső, a cég építésvezetője el­mondta: a négy méter széles út első, egy kilométeres sza­kaszán már javában tart a töl­tésépítés, a tuskó- és bozótir­tás, ám az esős idő egy kicsit hátráltatja a munkákat. Ádám László hetesi polgármester ar­ról tájékoztatott: a beruhá­záshoz 30 millió forintot központi pályázatokból nyer­tek, a megyei területfejlesz­tési tanácstól 37,6 millió fo­rintot kaptak, a fennmaradó összeget pedig Hetes, Csom- bárd és Kaposmérő önkor­mányzata biztosítja. Hajszán Tibor kaposmérői polgármester szerint már ko­rábban elkelt volna az össze­kötő út. A mérői családok kö­zül soknak van Hetesen, Csombárdon is rokona, így könnyebb a kapcsolattartás, de a két falu iskolája is köze­lebb kerülhet egymáshoz. Só- tonyi György, Csombárd pol­gármestere azt emelte ki: a Hetes-Kaposmérő között lévő szemét és szennyvíztelep és a r'ö< 1 i« 'rsabban el ér­intős a kö­zös i a házás. Az új összekötő út átadását október elejére ígéri a kivite­lező. (Lőrincz) Megbízott igazgató a gimnázium élén Épül a sportcsarnok Rendkívüli ülést tartott tegnap délután Nagyatád önkormányzata. A testü­let zárt ülésen választott megbízott igazgatót a gimnázium élére és dön­tött a sportcsarnok építé­sére kiírt közbeszerzési pályázat eredményéről is. Nagyatád A nagyatádi városatyáknak dönteniük kellett a sport- csarnok építése első ütemére kiírt közbeszerzési pályázat­ról. A felhívásra három nagyatádi cég jelezte részvé­teli szándékát. A városgaz­dálkodási bizottság vélemé­nye szerint a legkedvezőbb ajánlatot a Varjas Építőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft tette, ezért őt javasolták a közbeszerzési eljárás nyer­tesének. A testület csütörtö­kön hivatalosan is ered­ményt hirdet, tíz napon be­lül szerződést kell kötni a vállalkozással, s utána akár azonnal is elkezdődhet a nagyatádi sportcsarnok épí­tése, amelynek első ütemét a területfejlesztési tanács 18 millió forinttal támogatja. A városatyák döntöttek arról is, hogy a Kávás ÁBC bérleti szerződését felbontják, s zárt ülésen határoztak arról, hogy a gimnázium vezetésé­vel Nagy Nándomét bízzák meg. Egyben pályázatot ír­nak ki az igazgatói poszt be­töltésére. Nagy Jenő

Next

/
Thumbnails
Contents