Somogyi Hírlap, 1998. július (9. évfolyam, 152-178. szám)

1998-07-18 / 167. szám

SOMOGYI HÍRLAP Belpolitika 1998. július 18., szombat Hírek Első ülés szeptember 7-én Az országgyűlési biztosok tevékenységéről szóló be­számolók meghallgatásával kezdődik szeptember 7-én az új Országgyűlés első rendes ülésszaka - derül ki a Házbi­zottság előzetes ajánlásából. Előzetes tájékoztatást A Független Kisgazdapárt és az MDF frakcióvezetője azt sze­retné, ha a kormánypárti képviselőcsoportok már a kormánydöntéseket megelő­zően megismerkedhetnének az előterjesztésekkel és ész­revételeket tehetnének - hangzott el a két párt politi­kusainak tanácskozásán. Építésügyi kabinet A Mi­niszterelnöki Hivatal mellett építésügyi hivatal létesül az­zal a céllal, hogy elősegítse a különböző kormányzati szervek által irányított épí­tésügyi szakterületeket. A kabinet feladatairól tegnap építészek tanácskoztak. Új műemléki vezető Októ­ber 1-jétől Entz Gézát nevezik ki az Országos Műemlékvé­delmi Hivatal élére. A művé­szettörténész az Antal-kor- mányban a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, majd a Határon Túli Magya­rok Hivatalának elnöke volt. Hullámzó árfolyamok A Budapesti Értéktőzsde vezető részvényeinek árfolyamait összegző BUX-index 8183,18 ponton zárta a pénteki tőzs­denapot, ami 55,86 pontos, azaz 0,7 százalékos emelke­dés a csütörtöki záróértékhez képest. Erős kezdést köve­tően hullámzás jellemezte a kereskedést. EXCLUSIVE CHANGE Kaposvár, Széchenyi tér 8. DOROTTYA HÁZ VALUTAÁRFOLYAMOK: Dátum: 1998.07.18. vétel eladás f Amerikai dollár 213,30 217,99 i Görög drachma (100) 70,50 74,69 Horvát kuna 32,00 33,99 Német márka 119,20 121,49 j Olasz líra (1000) 120,70 123,20 | Osztrák schilling 16,95 17>29 : 146,29 Spanyol pezeta (100) 138,50 : Svájci frank 141,50 144,99 |l 1 500.000.- Ft felett kedvezőbb egyedi árfolyamot alkalmazunk. Hívja a 06-82/428-888! . _____________________V 184566) F olytatódhat a haderőreform Az unió tagországainak nagykövetei találkoztak a jövő kisköveteivel Európa gyermekfővárosa A Szent Korona mása Tizenhét országból ezer gyerek érkezett Kecske­métre, hogy részt vegyen az Európa Jövője Egyesü­let által ötödször meg­rendezett nemzetközi gyermektalálkozón. A hí­rős város rendezvényso­rozata, amely az idén jú­lius 11-től július 20-ig tart, ma már egyike Eu­rópa „leghírösebb” és legnépesebb gyermek­összejöveteleinek. Kecskemét A találkozó egyedülálló abból a szempontból is, hogy a kül­földi gyerekeket kecskeméti családok látják vendégül, a csoportok programjairól az egyesület mellett helyi isko­lák, közösségek gondoskod­nak. Természetesen önként vállalt feladat ez több száz kecskeméti család számára. A találkozó változatos és gazdag programjából kie­melkedett a tegnapi Európa- nap, amelyre az Európa Jö­vője Egyesület valamennyi EU-tagállam magyarországi nagykövetét meginvitálta. A nagykövetek el is fogadták a meghívást, így Kecskemét és a gyermektalálkozó vendége Európa csillagai volt többek között Michael Lake, az Európai Unió Bi­zottságának budapesti rendkívüli és meghatalma­zott nagykövete, valamint dr. Hannes Pórias, az EU so­ros elnöki tisztét betöltő Osztrák Köztársaság nagy­követe is. A részvételükkel rende­zett politikai fórumon mindkét politikus kiemelte: a kecskeméti Európa-nap segít abban, hogy a földrész FOTÓK: FEB/BANCZIK RÓBERT közelebb kerüljön polgárai­hoz. Nem a szakértők, ha­nem a polgárok közös Euró­pájának megteremtése ugyanis a cél. A kecskeméti Európa-nap részeként a ka­tolikus nagytemplomban ki­állították a magyar koroná­zási ékszerek hiteles máso­latát, este pedig nemzetközi gálaműsorral köszöntötték a gyerektalálkozó vendégeit a Katona József Színház­ban. Ábrahám Eszter A NATO-hoz való csatlako­zásunk magas szintű elő­készítését, a Honvédelmi Minisztérium és a honvéd vezérkar összevonását, valamint a hivatásos és sorkatonák élet- és mun­kakörülményeinek javítá­sát tartja legfontosabb feladatainak Szabó János, az új védelmi miniszter. A tárca vezetője csak mini­mális mértékben cserélte le közvetlen munkatársait, s a kormányprogramon túlmenő változtatásokra nem készül. Erdélyi Lajos, a HM szóvivője elmondta: a minisztérium volt politikai vezetésén kívül a közigazgatási államtitkár, valamint két helyettese és há­rom főosztályvezető távozott a Balaton utcai épületből; az utóbbi hat munkatársat - sa­ját kérésükre - még Keleti György mentette fel. Az új he­lyettes államtitkárok szemé­lyéről később születik dön­tés, ám valószínű, hogy Ká­rász János, Szabó János, és Szendrei László foglalhatja el e posztokat. A szóvivő szerint Keleti György utóda a kormány- programban szereplő priori­tások és az ott leírt szervezeti változtatások szem előtt tar­tására tett ígéretet, azaz fel­gyorsulnak a NATO-csatlako- zással összefüggő jogi lépé­sek, mielőbb beolvad a hon­véd vezérkar a HM-be, s kez­detét veheti a haderőreform minőségi szakasza. A reform részeként - fej­tette ki Erdélyi - nemcsak a hadsereg technikai felszerelt­sége gazdagodik, hanem gyökeret verhet a fejekben az úgynevezett „NATO-filozó- fia” is. A miniszterrel Végh Ferenc altábornagy, a hon­védség vezetője is egyetért abban, hogy sürgősen meg kell szilárdítani a hadsereg­ben a rendet és a fegyelmet, de azzal is tisztában vannak, hogy erőfeszítéseiket a hiva­tásos állomány szemléletvál­tása nélkül nem koronázhatja siker. Takács Mariann Döntés a ponthatárokról Ma déltől olvasható az Interneten A tervek szerint ma déltől az Interneten olvashatók a felsőoktatási intézmények felvételi ponthatárai, ame­lyeket a pályázóknak a vizsgákon elért eredmé­nyei alapján tegnap hatá­roztak meg az egyetemek és főiskolák, valamint az oktatási tárca képviselői. Budapest Az Országos Felsőoktatási Felvételi Irodán elmondták: az OFFI honlapján, a www.felvi.hu címen min­denki számára kiderül, hogy szeptemberben az intézmé­nyekbe az idén pályázók kö­zül kik nyernek bebocsátást. A vasasok A Vasas Szakszervezet el­nöksége tegnap kiadott ál­lásfoglalásában a demok­rácia súlyos sérelmének nevezi a tb-önkormányza- tok államosítását, amelyre - írja a közlemény - a tes­tületekbe delegáló felek véleményét semmibe véve kerül sor. Budapest Fogarasi László, a 103 ezer tagot számláló Vasas Szak- szervezet sajtóreferense sze­rint rajtuk kívül az önkor­mányzatokba tagokat dele­gáló munkaadók és nyugdíjas szervezetek is tartanak attól, hogy az Orbán-kabinet első lépésének előkészítetlensége, az érdekegyeztetés elmara­A családok Az új kormány a meghatá­rozóan fontos teendők közé sorolja terveiben a családok megélhetési gondjainak enyhítését, a gyermekvállalási kedv serkentéséhez szükséges feltételek megteremtését. Harrach Péter szociális és csa­ládügyi miniszter tegnap Gö­döllőn a IV. Családkongresz- szus megnyitóján hangsú­lyozta: elismerés illeti azokat a szülőket, akik több gyer­meket vállalnak, hiszen az ország demográfiai mély­pontra süllyedt, mind keve­sebb a gyerek, s a lakosság egyre öregszik. A folyamat megfordítása hosszabb időt igényel, ehhez mindenekelőtt a társadalmi A ponthatárokat hétfőn nyilvánosságra hozzák, a fő­iskolákon és az egyetemeken pedig kifüggesztik a felvettek névsorát. Ezenkívül július 25- ig minden jelentkező névre szóló értesítést is kap. Az elutasítás ellen felleb­bezni lehet. Az oktatási tárcá­nál felhívták a figyelmet arra, hogy a kézhezvételtől számí­tott 8 munkanapon belül kell benyújtani a fellebbezést a fő­iskola, a kar vezetőjéhez. Az intézmény vezetője megvizs­gálja, hogy a felvételi eljárás során történt-e szabálytalan­ság vagy jogsértés, és ennek eredményéről 15 napon belül tájékoztatja az érintettet. Ez a döntés már végleges. D. G. dása gyakorlattá válik. Foga­rasi szerint aggályaik ellenére egyelőre optimisták. Szó sincs arról, hogy a szakszer­vezeteket ért sérelem miatt azonnal a legkeményebb eszközökhöz nyúlnának, hi­szen „időt kell adni az új ka­binetnek a berázódásra”. Hosszú távon mégsem zárha­tók ki az esetleges munkabe­szüntetések vagy sztrájkok, ha úgy tapasztalnák, hogy a ’90 óta sziszifuszi munkával kiépített, kormányoktól füg­getlen érdekegyeztetési fo­lyamat megakad. A vasasok sokat várnak a Miniszterelnöki Hivatal veze­tőjének, Stumpf Istvánnak a szakszervezeti konföderációk vezetőivel folytatandó hétfői megbeszélésétől. T. M. érdekében szemlélet megváltoztatására és új támogatási rendszer ki­alakítására van szükség. A gyed visszaállítása, a családi típusú adózás bevezetése, a gyermekek utáni adóked­vezmények a nagycsaládoso­kat segítik majd - mondta a miniszter. A három vagy több gyer­meket vállaló közösségek 60, más számítások szerint 90 százaléka él a létminimum határán, és a gyerekek több mint harmada szorul támoga­tásra. A család nem lehet csupán gazdasági vagy anyagi kérdés, hiszen a tár­sadalomnak ezen alapsejtjei­ben tanulja meg a felnövekvő nemzedék a közösségi érint­kezés szabályait, mások ér­dekeinek méltányolását. Az egymiliiomodik. Rövid ünnepség színhelye volt tegnap a Ferihegyi repü­lőtér 2-es terminálja. Itt köszöntötte Szeness László, a Malév Rt. utasfor­galmi igazgatója a légitársaság idei egymiliiomodik utasát, Énekes Zitát, aki férjéhez utazott Londonba. Az ajándék egy, a Malév bármely járatára szóló ingyenjegy volt. fotó: feb/diósi imre Startolt az új pályázat A gyakori munkahelyváltás csak nálunk ritkaság Míg a nyugat-európai or­szágokban átlag ötször- hatszor változtatnak mun­kahelyet az emberek, többnyire gazdasági kény­szerből, addig hazánkban egyszer, esetleg kétszer. Igaz, a gyakori cserékhez ott korszerű átképzési rendszer társul.- Hagyományos eljárásokkal nálunk nem képezhető át évente 4-600 ezer munkavál­laló, ezért mi programsze­rűen új módszereket támoga­tunk - nyilatkozta lapunknak Simonies István, a Nyitott Szakképzésért Közalapítvány igazgatója. A 4-600 ezres szám nem véletlenszerű. A nyugati ta­pasztalatok és statisztikai adatok szerint az „aktív” la­kosság mintegy 10-15 száza­lékát kell, illetve kellene ná­lunk is évente át-, illetve to­vábbképezni. Ezt a gazdaság gyors változása követeli meg. A munkaerő megújulásának igénye elsősorban nem kor­osztályhoz, hanem szakterü­letekhez, munkahelyekhez köthető. Nálunk azonban még alapvetően régiók sze­rinti a megkülönböztetés, és ez a munkanélküliségi adato­kon alapul. Az országos át­lagban 10 százalékos mun­kanélküliség a keleti régiók­ban helyenként a 45 százalé­kot, is eléri, ezért az alapít­vány támogatásának zöme is ebbe a térségbe irányul.- Az alapítvány az idén a Munka-eröpiaci Alap szak­képzési részéből egymilliárd forinttal járul hozzá a prog­ramok megvalósításához - mondta Simonies István. - Eddig 180 pályázat érkezett hozzánk, ebből 58-at tudtunk elfogadni, köztük sok az is­kola. A pályázók összesen 461 millió forint támogatás­hoz jutottak, s ezzel 12 szak­területen 26 ezer felnőttet si­kerül bevonni a korszerű, a távoktatást is igénybe vevő képzésbe. Az elbírálásoknál előnyben részesítik egyebek között a nyelvoktatást, a vállalkozói törvény- és jogszabályismere­tek oktatását, a határren- dészképzést, a gépészeti, az egészségügyi, a környezetvé­delmi menedzser, a társada­lombiztosítási ügyintéző, s az informatikai szakterületet. Az agrárszektorban a méhész-, a vincellér-, a hegybíró-, az ag­rármester-, a gyógynövény- szakértő-képzéshez adtak támogatást. Július 16-ától újabb, összesen 90 millió fo­rintos keret elnyerésére nyújthatnak be pályázatokat, ezúttal gazdálkodó szerveze­tekhez kötődő pályázók.Cs. J.

Next

/
Thumbnails
Contents