Somogyi Hírlap, 1998. július (9. évfolyam, 152-178. szám)

1998-07-16 / 165. szám

SOMOGYI HÍRLAP 10 Nagyatádi tükör 1998. július 16., csütörtök Új irodaházat építenek A legújabb építkezés a második születésnapját ünneplő Szupermarket szomszédságában kez­dődött a Kossuth utcán. A kis téren a Nagyatádi Takarékszövetkezet építtet új Irodaházat. Dr. Túri Dénes ügyvezető igazgató elmondta, hogy csaknem ötezer ügyfelük van, s naponta 2-300-an ke­resik föl őket. Mert vállal­kozási folyószámlákat ve­zetnek, lakossági átutalá­sokat intéznek, biztosítási díjakat szednek be, s hirde­téseket is vesznek föl, időn­ként már zavaró a zsúfolt­ság. Mai központjuk valaha a Kögáz irodája volt, nem banknak épült; itt bővíteni sem lehet az ügyfélfogadó teret. Mindenképpen kell az új irodaház. A most kez­dett építkezéssel egy év múlva hosszú időre megol­dódnak gondjaik. Kérdé­sünkre, hogy e beruházás nem jelez-e egy későbbi ta­karékszövetkezeti fúziót, dr. Túri Dénes elmondta: ma nincs napirenden olyan egyesülés terve, mint ami­lyenen Csurgón és Barcson gondolkodnak, de a kül­döttértekezlet nem zárkó­zott el egy esetleges taka­rékszövetkezeti fúzió elől. A 750 négyzetméteres iro­daház terveit egyébként az a Domonkos Béla készítet­te, akinek munkája nyo­mán alakul a Kossuth utca. A kivitelezésre is helyi vál­lalkozást kértek föl. N. J. Ajándék az óvodának Több mint százezer forint értékben ajándékozott music centert, cd-lemeze- ket, kazettákat és az ud­vari játékok felújításához festéket a Rozsnyói úti óvodának a duisburgi vö­röskeresztes szervezet. Az öttagú küldöttséget a vál­lalkozók is megajándékozták. Benácsné Rácz Eva, a vöröske­reszt területi titkára elmondta, hogy a Csíkszeredái Zsigmondi Éva, Hargita megye vöröske­resztes titkára a nagyatádi szervezet munkáját tanulmá­nyozta. S a szervezet munká­jának elismerését jelzi: ezúttal is a nagyatádi jelölhetett ki hát­rányos helyzetű gyerekeket az Alapítvány a Jövő Nemzedé­kéért balástyai táborába. N. I. Nyarat váró strandolok Irén napján, június végén minden rekordot megdön­tötték a nagyatádi, Zrínyi utcai strand látogatói: 1814-en váltottak belépő­jegyet. Ehhez hasonló még nem történt, mióta 1990- ben megnyitották Magyar- ország legszebb, mediter­rán hangulatú strandját. Iharosi István, a fürdő veze­tője elmondta: mindaddig egy nap legfeljebb fele annyi ven­dég volt a rekord. A rekorddöntés valószínűleg az akkori kánikulának köszön­hető. Ám a nagy meleg önma­gában nem elég, hogy távoli te­lepülésekről is ide kirándulja­nak. A siker oka a tavalyi bőví­tésben, a fedett melegvizes medencében ugyanúgy keres­hető, mint abban, hogy tavaly óta nem emeltek árat. Iharosi István szerint a mostani május és június jobb volt, mint a tava­lyi, de a július elkeserítő. A Hűvös napokon kevés a vendég, csak a búvárok edzenek szeszélyes idő ellenükre van. A nagyatádiak várják a nyár visszatérését, és terveket sző­nek. Rövidesen megjelenik a Közbeszerzési Értesítőben a pályázati felhívás, melyben ki­vitelezőt keresnek a kemping építésére. Ősszel megkezdőd­FOTÓ: LANG RÓBERT hetnek a munkák, s április 22- én szeretnék felavatni az új korszerű, ötven lakókocsi be­fogadására alkalmas nyaralóte­lepet. A mostani ideiglenes kemping területét ezután visz- szakapja a strand, s így további bővítésekbe kezdhetnek. N.J. Gócza papa ízes álma Cukrászüzemet avatnak, fagylaltot és süteményt kínálnak Nagyatád vendéglátásá­nak történetében — ha egyszer majd megírják — néhai Gócza Józsefnek bi­zonyára szentelnek egy teljes fejezet. Gócza József ha élne, most lenne 69 esztendős, de októ­berben végleg eltávozott. Nyár végén még ott volt a vendégek között... Egy július végi estén vendéglőjének teraszán ül­tünk. Jött egy német család, s rendelt valamit vacsorára. Amíg az étek készült, a gyere­kek türelmetlenül topogtak. Ő bement a konyhára, s barackot hozott ki nekik, grátisz, és a családfőt pálinkával kínálta. Mert szerette a vendéget. S a Fehér Galambot hosszú távú befektetésnek szánta. Dolgozott több vendéglőben is; az volt az álma, hogy saját éttermében fogadhassa vendé­geit. így bukkant rá a Széche­nyi téri házra. Igazi polgári vendéglővé alakította, ahol ol­csón és jót lehet enni, ahol a főnök saját ételeit kínálja. Egy este közölte, kell még ide va­lami! Hozzáfogott a cukrász­üzem építéséhez. Naponta be­számolt a legújabb fejlemé­nyekről. Tudtuk, mikor kellett festékért, ajtóért vagy ablakért, s közben hallgattuk a legfan­tasztikusabb ízeket ígérő sü­temények receptjeit. Nem ér­hette meg, hogy kisüljön az első tepsi almáspite. Nyugodt szívvel csukta le szemét, mert unokáját, akárcsak a lányát, megtanította a szakma fortélya­ira. Tudta, amit elkezdett, ők majd befejezik. Az unoka, Ber­nadett beállt édesanyja, Márta asszony mellé, s közben elvé­gezte a felsőfokú vendéglátó- tanfolyamot. Mára elkészült a cukrászüzem. A jövő héten avatják, nagy kóstolóval. Süt­nek majd fehér Galamb-koc­kát, albán krémest, ünnepi asz­talra való s katalógusból vá­lasztható tortákat. Szeretnék, ha esténként vagy vasárnap délután beülnének hozzájuk az emberek egy fagylaltra, ká­véra, beszélgetni vagy újságot olvasni - ahogyan Gócza papa megálmodta. Nagy Jenő Pályázatok ipari parkhoz (Folytatás az előző oldalról) Az önkormányzat benyújtotta pályázatát a gazdasági minisz­tériumhoz. Készítik pályáza­tukat a területfejlesztési ta­nácshoz is. Ezek elbírálása után kiderül, hogy mennyi támogatást kap a város az ipari park infrastruktúrájának a ki­építéséhez. Bíznak abban, hogy optimális esetben ez akár 80 százalék is lehet. A tél a ki­vitelezők keresésével telik majd, hogy tavasszal a lehető legkorábban megkezdhessék a munkát, s a nyár derekán a be­ruházók is átvehessék terüle­tüket. Érdeklődők máris van­nak, velük előszerződéseket akar kötni az önkormányzat, hogy ők is tervezhessék mun­káikat. Elképzelhető, hogy 1999 második felében már nyithatnak az első új munka­helyek az ipari parkban. Július 31-ig várják azoknak a jelentkezését, akik részt akarnak venni az egykori fe­gyelmező zászlóalj laktanyá­jának hasznosításában. Eddig legtöbben a kisebb műhelyek iránt érdeklődtek. Ormai Ist­ván elmondta: az új munkahe­lyek teremtése mellett figye­lemmel kísérik a meglevő üzemek munkáját is. A gazda­ságban egyfajta átrendeződés megy végbe, és stabilizálódott a konzervgyár piaca. A Nagy­atádi Gépipari Vállalkozó Rt piacbővülését jelzi, hogy egyes üzemrészekben beve­zették a két műszakot. A cér­nagyár ugyancsak átszervezi a gyártási rendszerét. Nagy Jenő Több gomba nő holdtöltekor Alsecz Sándor, a nagy­atádi városi piac gomba- szakértője úgy véli: keve­sebb a gomba a piacon, mint néhány éve. Ennek sok oka van, és az erdők­ben is kevesebb terem. A termőhelyek közelében köz­vetlen felvásárlás is van. S az is tény nőtt a fogyasztott gomba­fajok száma. Régen szinte csak a vargányát, a nyúlgombát, a galambicát, a tőkegombát szed­ték. Ma már az Alsecz Sándor által vizsgáltak között rendsze­resen van őzlábgomba, peresz- ke, molyhos tinóm és több más, nem közismert faj is. Bogdán Józseftől, a Sefag Rt nagyatádi erdészetének igazgatójától tudom: a kezelé­sükben levő 7,5 ezer hektár ál­lami erdőben nem tiltják a gombagyűjtést, alkalmanként 2 kiló szedhető fejenként - személyes szükségletre. Az a tapasztalata, hogy a veszélyes lopásokat, erdei súlyos károkat nem a gombaszedők okozzák. Jelentősebb vitákra a gyalogos erdőjárók nem adnak okot, nemcsak náluk, hanem más, környékbeli erdőkben sem. Az illetéktelen járműforgalmat az erdőtörvény értelmében az erdő védelmére zárják ki. Ezt szolgálják a sorompók is. Az intézkedéssel nem mindenki rokonszenvez, gyakrabban van nézeteltérés is. A rongálás, a falopás okoz rendszeresen komoly gondot. A fenyőgally vandál gyűjtése miatt már 2-3 erdő tönkrement. Ezért a szo­kásos védelem mellett őrző­védő szolgálatot és rendőrségi razziákat is tartanak. A gombakedvelők ezután is rendszeresen járják az erdőt. Talán éppen holdtöltekor, mert mint idős Schmittinger József gombaszedő mondta, akkor nő a legtöbb gomba. Bíró Mária Sokan ódzkodnak a közmunkától Új helyre költözött a munkaügyi kirendeltség Új helyre költözött a megyei munkaügyi központ nagy­atádi kirendeltsége. A Ki- szely utca helyett a Korányi utcában, az egykori orvosi rendelő helyén várják majd az ügyfeleket, bár az avató­ünnepséget csak holnap tartják hivatalosan. Nagyatádon a nyár elején még 8,5-8,7 százalékos munkanél­küliséggel számoltak. A kör­nyező falvakkal együtt azon­ban már 15 százalékos az arány. Vélhetően ezek a szá­mok nem fedik a valóságot. Pontos kimutatások ugyanis sehol nincsenek arról, hogy valójában hányán vannak a térségben munka és jövede­lem nélkül. A munkaügyi központ ugyanis csak a re­gisztrált munkanélküliek ada­tait rögzíti. - A tendenciákat viszont így is tükrözi. A nyári idegenforgalmi szezon kezde­tével valamelyest csökkent a munkanélküliek száma mondta Perger Erzsébet ki­rendeltségvető. Segített, hogy a konzervgyári szezon idénymunkásokat igényelt. Döntő változást viszont a tér­ség közmunkapályázata ho­zott. Öt hónapig 250 köz­munkást foglalkoztathatnak a a Rinya-Dombómenti Vízi Társulás irányítása mellett. Ez elsősorban azoknak fon­tos, akik jövedelempótló tá­mogatást kapnak, s két év alatt 180 napos munkavi­szonyt kell létesíteniük, hogy ismét járadékosok lehesse­nek. Gondolná az ember, hogy mindenki kapva kap az ajánlaton, de nem így van. A nagyatádi önkormányzat vál­lalta, hogy a hatvan helybeli közmunkásból tizenhatot ki­jelöl a szociális segélyben ré­szesülők közül. A tizenhat kiértesített közül azonban csak kettő mondott igent. A többieket hiába próbálták meggyőzni; orvosi igazolást hoztak, hogy allergiájuk van. A kistérség önkormányzatai az efféle anomáliák ellenére teljesíteni fogják a pályázat­ban vállaltakat: átlagban napi kétszázötven ember fog dol­gozni a vízfolyások rendbe té­telén, mert az „allergiások” el­lenére vannak, akik szívesen munkába állnak. Néhány na­pon belül befejeződik az a közmunka, amelyben 120 embert foglalkoztatott a Kaszó Erdőgazdaság Rt. Az ott fel­szabaduló munkások már je­lezték, hogy újabb munkát is vállalnának. Nagy Jenő Hirdetőink a NAGYATÁDI TÜKÖR következő számába is folyamatosan feladhatják hirdetéseiket a 82/313-949-es faxszámon Érdeklődni lehet a 82/311-506-os telefonszámon A NAGYATÁDI TÜKÖR legközelebb augusztus 19-én jelenik meg a SOMOGYI HÍRLAP ban Megrendeléseit még előző nap is várjuk Megszépül az állomás A 48. vasutasnapra emlék­parkot avattak a nagyatá­diak. Kukely Márton, a MÁV Rt vezérigazgató-helyettese és Sárdi Gyula, a területi igazgatóság vezetője nem­csak ünnepelni jött; tárgyal­tak Is a város vezetőivel. A MÁV ismert gondjai mellett szeretné megnyerni az önkor­mányzatokat, hogy amit lehet, együtt csinálják meg. A nagy­atádiak kérték, hogy újítsák fel a vasútállomást. Erre hajlan­dóak a vasutasok, s cserébe az önkormányzat rendbe téteti az állomás környékét. Ennek ré­sze volt a Baross emlékpark ki­alakítása. Szóba került, hogy a szoborparkban levő gőzöst is felújítják. S most igazi muzeá­lis darabbal gazdagodott Nagy­atád: a 70 éve gyártott AB mo­torkocsi valamikor éppen ezen a pályán közlekedett. A legtöbb szó természetesen a menetrendről esett. Ormai István polgármester azt kérte a vasutasoktól, hogy a Somogy IC Gyékényesről közlekedjen Budapestre. A mostani menet­renddel ugyanis romlott a dél­somogyiak utazási lehetősége a főváros felé. Szeretnék, ha az InterCityre Somogyszobon is fel lehetne szállni. Sárdi Gyula nem tagadta, hogy a menet­renddel vannak gondjaik, de azon vannak, hogy ezt az uta­zók igényeihez igazítsák. Eh­hez azonban olyan párbeszé­dekre van szükség, mint ez a mostani volt. Nagy Jenő Rendbe teszik a megújított állomás környezetét is fotó: lang Róbert i Vágja ki, mert szüksége lehet rá! A | SOMOGYI HÍRLAP hirdetésfelvevő helyei I Nagyatádon és környékén A takarékszövetkezetek nagyatádi, lábodi, segesdi, somogyszobi, görgetegi, háromfai irodájában

Next

/
Thumbnails
Contents