Somogyi Hírlap, 1998. július (9. évfolyam, 152-178. szám)
1998-07-02 / 153. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1998. július 2., csütörtök Somogyi tájak 7 HÍREK Gyarapodtak a Taranyban élők Több mint harminccal nőtt a taranyi lakosok száma egy év alatt. Ma már 1322-en élnek a településen. Többen vettek családi házat a faluban, akik gazdálkodni akarnak. A beköltözők között sok nagyatádi is van. Örökzöldeket ültettek Görgetegen Befejeződött Görgetegen a fásítási program, melynek keretében közel ezer facsemetét és örökzöldet ültettek el. A 68-as út mellé, a futballpá- lya környékére és hársfasorba kerültek a növények. Ehhez az önkormányzat negyvenezer forintot nyert pályázaton. Kifestették iskolájukat Hatszázötvenezer forint értékben végezték el saját erőből a a nagyatádi szakképző iskola nyári karbantartását. A napokban befejeződött munkák során a festő, kőműves szakmunkástanulók és karbantartók kifestették az intézmény tizenhét tantermét, a folyosókat és az aulát. Nagy szükség volt a középiskolai létesítmény karbantartására, mert az elmúlt öt évben ilyen munkát nem végeztek. Készülődés az önkormányzati választásokra A Nagyatádért Egyesület már az önkormányzati választásokra készül. A civil szervezet közgyűlésén a tagság úgy döntött, hogy újból részt vesznek az őszi önkormányzati választásokon, s polgármesterjelöltjük ismét Ormai István lesz. Valamennyi választókörzetben állítanak jelöltet. Fejlesztik a kábel-tv hálózatot Segesden A nagyatádi Lát- Sat Kft üzemeltetési szerződést kötött az önkormányzattal, s vállalta, hogy július 30-ig háromszáz új háztartást kötnek be a csillagpontos rendszerbe. Növelik a fogadható adások számát és a későbbiekben a települést is bekötik egy kistérségi információs hálózatba. Húsz kutas! közmunkást foglalkoztathatnak a következő hat hónapban az 5 kilométer hosszú belterületi árkok és a 2 kilométeres Forresta patak vízrendezésénél a Rinya-Dombó menti Vízgazdálkodási Társulat irányítása mellett. A programban résztvevők így jogot szerezhetnek arra, hogy a későbbiekben is kaphassanak munkanélküli ellátást. Felújítják a segesdl Iskola tetőszerkezetét A 3,5 millió forintos munkához a megyei területfejlesztési tanács 1,8 millió forinttal járult hozzá. Az önkormányzat ehhez és a múzeum kialakításához közös vállalkozót keres. Az utóbbi munkára 15 millió forintot szánnak. Fagyasztott-gondok Több a málnafelvásárló mint a termés A fagyasztással a minőséget Is megőrzik fotó: török anett Vége felé közeledik a málna szezon Dél-So- mogyban. Az átlagos évek termésének csak a felét szedhették le a gazdák. Felvásárlóból nem volt hiány, ám az árral nem büszkélkedhetnek: a finisben is csupán 220 forintot adtak a gurulós málnáért, s 190-et a re- keszesért. Segesd-ötvöskónyi A málnások évről-évre a viták kereszttűzében állnak. Sok gazda mondja nyár derekán, hogy kivágja az összes tövet, s aztán kezdődik minden elölről. Mert a segesdi, s öt- vöskónyi gazdák rendre abban bíznak, hogy vissza jönnek azok a szép idők, amikor tisztességes jövedelmet biztosított a gyümölcs. Az idén azonban ismét elúsztak a remények. Tizenkilenc-húsz felvásárlót számoltak össze a termelők. Kereslet volt, csak a málna hiányzott. A környék legnagyobb felvásárlója, a Hegedűs Kereskedelmi Részvénytársaság. Tavaly vásárolták meg a segesdi hűtőházat, amit gyorsan felújítottak, ezzel is jelezve, hogy hosszú távon szeretnének számolni a málnával. Hegedűs László szerint az idén nem csak a kedvezőtlen időjárás pusztított a kertekben. — Az ültetvények java elöregedett, ki kellene irtani, mert a betegségeknek sem tudnak ellenállni. — Új telepítésekre viszont csak akkor vállalkoznak a gazdák, ha valamiféle biztosítékot látnak.- Mi a tavasszal hároméves szerződést kötöttünk azokkal a gazdákkal, akik mellénk álltak. Támogatjuk őket, s garantáljuk a felvásárlást. Tehetjük, mert a külföldi piacunk megvan hozzá. Csakhogy sok a konkurens, aki a szőlőhegyben, már a tövek mellett ráígér az árainkra. Ez az ország legnagyobb málnatermő vidéke, mindenki itt akar felvásárolni, s a lehető leggyorsabban meggazdagodni. Őket nem érdekli, hogy hosszú távon mi lesz. A környékbeli önkormányzatok már régóta foglalkoznak a málnás problémákkal. Összefogva szeretnének tenni valamit a termelők érdekében. Azt mondják, hogy létre kellene hozni a termelők érdekvédelmi szervezetét. A Hegedűs Kereskedelmi Rt most a csurgói raktárakba viszi a fagyasztott málnát és a fekete ribizlit. Jövőre itt helyben szeretnének megfelelő tárolóteret építeni. Számításaik szerint így évente háromezer tonna málnát tudnának felvásárolni. Fagyasztanának fekete szedret, ribizlit, szüvát és talán epret is. Ezzel a rossz éveket is kivédhetik. Nagy Jenő Lovastáborok az erdőben Kiállítás a múzeumban Nagy Ferencnek, az év elején 78 éves korában elhunyt tabi fafaragónak, a Népművészet mesterének munkáiból nyílt időszaki kiállítás Nagyatádon a városi múzeumban. fotó: török anett Nyergelj, s fordulj az idegenforgalom felé Ismét lovastáborok nyitottak Dél-Somogyban. Szántán Török Sándor családi vállalkozásban oktatja a lovaglást. Nagysallérban ifjabb Ivusza Tamás lótenyésztési szakmérnök irányítja a lovasok életét. Nagysallér Három évvel ezelőtt ifjú Ivusza Tamás elhatározta a Lá- bod-Mavad Rt nagysalléri központjában, hogy meghonosítja a lovassportot Dél- Somogyban. Olyan kiváló szakember volt a segítségére, mint az egykori somogysárdi ménesgazda, Rádoki József. — Hogyan kerül egy városi fiatal a ménes közelébe? — Nem tudom, hogy a családból bárkinek is köze lett volna a lovakhoz, de én kisgyerek korom óta vonzódtam hozzájuk. Aztán lehetőséget kaptam egy telep létrehozására. A vadászok körében igény volt a barkácsolásra. Ha valaki nem tudná, akkor elárulom, barkácsolásnak nevezik, amikor lovaskocsival mennek cserkészni. Nos ehhez ló kellett, s innen már egyszerű a folytatás. Versenyeket rendeztünk. Jól sikerült az idei első military, s jövőre szeretnénk idehozni az országos bajnokságot is. Az egész nem ér semmit, ha nincsenek lovakhoz vonzódó emberek. A magam példájából tudom, hogy nem lehet elég korán kezdeni. Harmadik éve rendezzük meg nyári lovastanfolyamainkat. Az ifjú ménesgazda, ilyenkor maga sem megy haza. Szeretettel okítja a barcsi, a somogyszobi és a pesti gyerekeket. A lovak iránti tiszteletet úgy szeretné tovább adni, ahogy ö tanulta Rádoki Józseftől. Az ősszel összecsomagol, fél évre Angliába megy tanulni, hogy azután újult erővel folytassa. Nem titkolt vágya, hogy a lovasturizmus egyik központja legyen Dél-Somogy. Homokpusztán most épül egy lovastanya, Lábodon pedig már működik egy jó nevű istálló. Szentán úgyszintén. Ezeket összekapcsolva vadregényes erdei túrákat szervezhetnek. Nagy Jenő Új szezon, ú] bérlőkkel Tarany Nyolc év után új bérlője van a taranyi strandfürdőnek. Tavaly felgyújtották az öltözőt. Emiatt késett a szezonkezdet. Az önkormányzat csak a hónap közepén nyitotta meg a létesítményt. Az új bérlő, aki vételi szándékát is kinyilvánította, ezekben a napokban vette át a fürdőt. A fürdő területét részaránytulajdoni cserével az önkormányzat tavaly öt hektárra növelte. Ebből egy hektár a fürdő, a többi zöldövezet és szántó. Az 1300 méter mélyből feltörő termálvíz 62 fokos, 2728 mil- ligramm/liter oldott ásványi anyagot tartalmaz. Az idei szezonkezdés előtt új öltözőt építettek, jelentős összeget fordítottak a konténer-wc felújítására, s rendbe tették a környezetet. Megvan a fürdő hatósági engedélye is, már csak a vendégekre vár. N. I. Véget ért a vonóstábor Nagyatád Véget ért Nagyatádon a XII.Zenei vonóstábor, ahol az ország különböző zeneiskoláiból és zeneművészeti szak- középiskolájából több mint százan jöttek el a Rinya parti városba. Legtöbben Kaposvárról, Székesfehérvárról, Budapestről és Veszprémből érkeztek a nyolcnapos találkozóra, ahova a zenei pályára készülő ifjú hallgatókat tanáraik, szüleik is elkísérték. Hatvanan egyéni, harmincán zenekari foglalkozásokon vettek részt. A tábor idején a helyi zenepedagógusok mellett Lenkei Gabriella és Lengyel Endre budapesti művésztanárok is oktattak. A fiatal zenészek esténként hangversenyt, Csurgón zenekari estet rendeztek. Szeretnénk, ha nemcsak olvasója, hanem ajánlója is lenne a SOMOGYIHÍRLAP-mk. Ezért kérjük, hogy szervezzen ismerősei, barátai körében új előfizetőt lapunknak. Azok között a jelenlegi előfizetők között, akik új megrendelőt szerveznek lapunknak, SOMOGYI HÍRLAP feliratos pólót vagy Holló könyvvásárlási utalványt ajándékozunk. Kérjük előfizetőinket, hogy ha szerveznek új előfizetőt, akkor az itt látható meg-rendelőlapot kitöltve küldjék vissza. A borítékra nem kell bélyeget ragasztani, a postai díjat kiadónk a levél érkezése után kifizeti. Megrendelőlevél n a SOMOGYI HÍRLAP előfizetésére 1998.........................-tői Címzett: a SOMOGYI HÍRLAP Kiadója, 7401 Kaposvár, Pf. 31. Előfizetési időszak: ess hónap két hónap Előfizetés díja: 775 Ft 1550 Ft Az árus árhoz viszonyított kedvezmény 213 Ft 426 Ft Beszervezőelőfizető: Név. Lakcím: Beszervezett előfizető: Név.. L. Lakcím:. :_l (83760) BUDAPEST BANK Ha célja a gondtalan gyarapodás, NYISSON FAMÍLIA BETÉTSZÁMLÁT A BUDAPEST BANKNÁL! Havonta, vagy bármelyik nap tegyen hozzá tetszőleges összeget állandó lekötési megbízással, s azt követően döntsön betétje sorsáról... AZOKNAK A CSALÁDOKNAK AJÁNLJUK______ • amelyek megtakarításaikat lépésről-lépésre szeretnék gyarapítani, • amelyek nem kívánják, vagy nem tudják előre eldönteni, Hogy pénzüket mennyi időre kössék le, • amelyek előnyben részesítik a magas és gyakorlatilag kockázatmentes kamatokat. Família Betétszámla. A gondtalan gyarapodás. Budapest Bank fiókok: 8630 Balaton boglár, Dózsa György u. 49. Tel.: (85) 351-919 7516 Berzence, Külterület Tel.: (82) 446-575 8840 Csurgó, Csokonai u. 14. Tel.: (82) 471-215 7400 Kaposvár, Fő u. 3. Tel.: (82) 500-600 8700 Marcali, Rákóczi u. 16. Tel.: (85) 310-466